Május első vasárnapján a nehéz helyzetben lévő anyák sem maradhatnak virág nélkül

2026. 04. 29.

Anyák napján sokan virággal, verssel vagy apró ajándékkal köszöntik fel az édesanyjukat. Vannak azonban olyan édesanyák is, akik ezt az ünnepet nehezebb körülmények között, átmeneti otthonban vagy bizonytalan lakhatási helyzetben élik meg. Ilyenkor a gyermekeiktől és környezetüktől érkező figyelem, kedves szavak vagy egy apró gesztus különös jelentőséget kap. Erre a kevésbé látható élethelyzetre hívja fel a figyelmet idei anyák napi virágadomány kezdeményezésével a badacsonyörsi Folly Arborétum.

Folly

A lakhatási nehézségek sok család mindennapjait érintik ma Magyarországon. A KSH adatai szerint 2024-ben a lakosság 8,5 százaléka élt olyan háztartásban, ahol a lakhatási költségek a jövedelem több mint 40 százalékát vitték el, miközben a túlzsúfolt lakásban élők aránya is számottevő. Ugyanebben az évben 7005 gyermek élt családok átmeneti otthonában, ami jól mutatja, hogy ez a helyzet sok család életét érinti. Ehhez a nehéz élethelyzetéhez gyakran olyan lakhatási problémák vezetnek, mint a megszűnő albérlet, a túlzsúfolt lakás, az anyagi ellehetetlenülés vagy a biztonságos elhelyezés hiánya. A számok mögött minden esetben családok, édesanyák és gyerekek történetei húzódnak meg.

Éppen ezért kifejezetten fontos, hogy az ünnepek a családok mindennapjainak részei maradjanak az átmeneti otthonokban is. „Anyák napján nálunk is készülnek a gyerekek. Beszélgetünk velük erről az ünnepről és igyekszünk segíteni abban, hogy egy rajzzal, verssel vagy akár egy szál virággal felköszönthessék az édesanyjukat. Egyszerűbb formában, de nálunk is megünneplik ezt a napot.” – mondta Kováts-Sági Gyöngyi, a Segítséggel Könnyebb Alapítvány intézményvezetője. Azt is kifejtette, hogy a közös tereket ilyenkor feldíszítik, a gyerekek az óvodában és az iskolában is készülnek, az otthon munkatársai pedig igyekeznek megteremteni annak lehetőségét, hogy ezek az alkalmak itt is ugyanolyan természetesen legyenek jelen, mint bármely más család életében. 

Ehhez kapcsolódik a Folly Arborétum idei anyák napi kezdeményezése is. Az akció középpontjában azok az édesanyák állnak, akik ezt az ünnepet átmeneti otthonban vagy bizonytalan élethelyzetben élik meg. A Folly Arborétum webshopjában bárki felajánlhat egy jelképes adományvirágot, és egy kedves üzenetet is küldhet mellé, amelyet a növénnyel együtt az arborétum dolgozói személyesen adnak át az érintett édesanyáknak. A kezdeményezés részeként a virágokat Veszprém vármegye több anya- és családok átmeneti otthonába is eljuttatják. „A Follyban generációk óta hisszük, hogy ahhoz, hogy valami igazán kiteljesedjen, figyelemre és gondoskodásra van szükség. Anyák napján ezért szerettünk volna ebből azokhoz az édesanyákhoz is eljuttatni valamit, akiknek most egy ilyen apró gesztus különösen sokat jelenthet.” – meséli a kezdeményezésről Folly Réka, az alapító dédunokája, aki jelenleg családjával együtt vezeti az arborétumot.

Az ajándékozható virágok között többféle növény, például bakopa, ausztrál százszorszép, calibrachoa, lobélia és futó petúnia is helyet kap. Vannak köztük finomabb, lágyabb megjelenésű és dúsabban nyíló fajták is, így a válogatás sokszínű és könnyen kezelhető növényeket kínál. A Folly Arborétum célja, hogy május első vasárnapján a nehéz körülmények között élő édesanyák is teljesnek érezhessék ezt az ünnepet. 

A Folly Botanica a badacsonyörsi Folly Arborétum növénywebshopja, amelyen keresztül az idei anyák napi kezdeményezéshez is csatlakozni lehet. A program keretében a vásárlók az arborétum által biztosított, kedvezményes árú egynyári balkonnövények közül választhatnak adományvirágot, amelyet a Veszprém vármegyei anyaotthonok és családok átmeneti otthonainak lakóihoz juttatnak el. A rendeléseket május 2-ig, illetve a készlet erejéig fogadják. A kiválasztott növényhez a megjegyzés rovatban személyes üzenet is írható, amelyet a virággal együtt a Folly Arborétum munkatársai adnak át az édesanyáknak. A növényeket legkésőbb május 4-ig szállítják ki az intézményekbe.

Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!

A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!

Támogatlak titeket>>

Legkedveltebbek