Hogyan lehet táncolva vajúdni? – Szülési rituálék a nagyvilágban: placentatemetés, jeges fürdő, teljes némaság

A szül(et)és egy csoda. Az viszont, hogy az anya kizárólag egy műtőasztalon, háton fekve hozhatja világra a gyermekét, elsősorban a sebészi szakma megjelenésének köszönhető ebben a misztikus folyamatban. Ez a korlátozó gyakorlat azonban az utóbbi években a nyugati világban és nálunk is egyre inkább lazulásnak indult, és szerencsére több magyarországi kórház is nyitottan áll a kísérő jelenlétéhez, valamint a baba-mama központú és alternatív módszerekhez (pl. kádban vagy labdán vajúdás). Sőt, bizonyos feltételek fennállása esetén, 2011 óta nemcsak a kórház, hanem akár a pár otthona is az új élet világra jöttének helyszíne lehet.

Ennél azonban jóval extrémebb, különleges szülési rítusokat találhatunk a világ különböző kultúráiban: lássuk is, hogy mik ezek!

A tánc és a teljes némaság

Egyes források úgy tartják, hogy a hastáncnak nem csupán erotikus funkciója van, hanem eredete a szüléshez is köthető. A beduin asszonyok például tradicionálisan nőtársaik közreműködésével, táncolva szültek: csípőjük ringatózása fokozta a méhösszehúzódásokat és segítette a magzatot, hogy behelyezkedjen a szülőcsatornába. Ezt a különleges mozgást az afrikai kontinens délebbi részén élő törzseknél is megfigyelték: a nők egy fába kapaszkodva, guggolva ringatták magukat vajúdás közben.

Kép

Kép: Unsplash

A táncolva szülés szöges ellentéteként bizonyos kultúrákban sokáig a teljes némaság volt elfogadott: Tajvan és Vietnám tradícióban is megtalálható, hogy a lányokat a csöndben elszenvedett szülésre okítják, de Mexikóban is szégyennek számított a hangoskodva vajúdás. Az afrikai Togóban inkább spirituális oka volt a némán szülésnek, hitük szerint ugyanis az anya így nem vonja magára az ártó szellemek figyelmét. A csöndben szülés azonban nem csak az ősi kultúrákban fedezhető fel, hanem korunk gyakorlataiban is fel-felbukkan.   

Az élet a vízből ered

Főleg tengeri népek hagyományaiban megfigyelhető a víz kiemelt szerepe a szüléssel kapcsolatban.

Feltételezhető, hogy egyes csendes-óceáni törzseknél, így a maoriknál is jellemző volt a tengervízben vajúdás és szülés, fájdalomcsillapító és görcsoldó hatása miatt pedig a nyugati szülészeti gyakorlatban is egyre inkább népszerű már a kádas módszer.

Kép

Kép: Unsplash

Más kultúrákban a víz az újszülött rituális fürdetésénél kerül elő: Közép-Amerika őshonos népei jeges vízben merítik meg a határozottan tiltakozó csecsemőket, hogy védjék őket a túlmelegedéstől és erősítsék a szervezetüket. Míg Nigériában a baba első fürdetését - az Omugwo hagyomány részeként - a nagymama végzi, aki így fejezi ki az anya számára, hogy nincs egyedül, hanem egy női közösség támogatja őt élete nagy pillanatában. 

A nők dolga

A világ számos kultúrájában a szülést a menstruációhoz hasonlóan a nők misztériumának tartják, amibe más nők és főleg a férfiak nem nyerhetnek betekintést. Így például a venezuelai indiánoknál is a nők egyedül, mindenfajta külső segítség nélkül adtak életet az utódaiknak. Az erdőbe vonulván levelekből fészket építettek, mindeközben a törzs együtt imádkozott, hogy az anyát ne ragadja el egy ragadozó a vajúdás közben. Csak miután a baba felsírt, mehettek oda az asszonytársak a friss anyához, majd a jó hírt a törzzsel is megosztották.

Ugyanígy az elvonulás kényszere sújtja kulturális okokból Tibet és Pakisztán egyes vidékein a nőket: mivel a szülést a menstruációhoz hasonlóan tisztátalan dolognak tartják, az anyának a családtól külön, egy kunyhóban vagy sátorban, sok esetben egyedül kell végigcsinálnia a folyamatot. Segítségére csak azok a nőtársak lehetnek, akik menstruálnak, azaz szintén tisztátalanok.

Szigorú ágynyugalom

A fenti hagyományokhoz kapcsolhatók a „felkelő nap országának” szokásai is. A japán nők a buddhista szemléletnek megfelelően gyakran fájdalomcsillapítás nélkül hozzák világra a gyermekeiket.

A szülés fájdalmait ugyanis próbatételként fogják fel, amit a nőnek át kell élnie ahhoz, hogy fel tudjon készülni az anyai szereppel járó nehézségekre.

Ezt követően a japán anyákat egy szigorú, minimum 21 napig tartó ágynyugalom várja, amit a szülői ház biztosít a számukra. Látogatókat fogadhatnak, és részt vehetnek a család ünnepi étkezésén is, ahol a tradicionális osekihant fogyasztják az újszülött tiszteletére (piros rizs, vörös babszemekkel).

Kép

Kép: Unsplash

Ehhez hasonló Latin-Amerika la cuarentena (azaz karantén) nevezetű tradíciója, amelynek szintén az célja, hogy a gyermekágyas időszak nyugalmát teremtse meg: a frissen szült nő 40 napig tartózkodik a szexuális élettől, a megerőltető fizikai aktivitásoktól és a csípős ételektől is. Az anyák ebben a sebezhető időszakban egy fajának nevezett kendőbe csavarják a hasukat, és gyakran a fejüket és a nyakukat is eltakarják.

Azért, hogy az anya és gyermeke között a korai kapcsolódás és a megfelelő pihenés is biztosítva legyen, a család nőtagjai és a női barátok látják el a ház körüli teendőket, és gondoskodnak a többi gyermekről. 

Törökországban a szülésen átesett anyáknak már gyakran a kórházban felszolgálják a lohusa serbeti nevezetű italt, amelyet vízből és cukorból főznek, fahéjjal ízesítik, és piros ételszínezékkel színezik. Ezt aztán az anya az otthon töltött 20 nap alatt is fogyasztja, amikor látogatók érkeznek hozzájuk. A gyermekágyi időszak letelte után pedig ő járja végig az ajándékozókat: egy édességgel töltött zsebkendőt és tojást ad nekik, előbbit azért, hogy babája jó természetű, utóbbit azért, hogy egészséges legyen. A vendéglátók pedig lisztet dörgölnek a csecsemő szemöldökébe és hajába, ezzel hosszú életet kívánnak neki.

A nagy placentakérdés: enni vagy temetni?

Ahogy az állatvilágban, úgy egyes nemzeteknél is megfigyelhető, hogy a baba világra jövetelét követően megszülető méhlepényt elfogyasztják. Az ősi kínai orvoslásban például potencianövelőként és a terméketlenség gyógymódjaként tekintenek rá, míg a hagyomány új keletű, sokszor támadott nyugati követői úgy tartják, hogy az anyának segít a tejtermelés fokozásában és a szülés utáni depresszió elkerülésében.

Kép

Kép: Unsplash

Máshol spirituális jelentőséget tulajdonítanak a placentának: Balin legalább annyira élőnek és lélekkel telinek tekintik, mint az újszülöttet, ezért rituális keretek között, megtisztítva és fehér kendőbe csomagolva eltemetik. A gyermekeket pedig 210 napos korukig még nem tekintik embernek: a hindu vallás értelmében reinkarnációk, új megtestesülések, akik egy spirituálisan tiszta állapotban érkeznek e világra, ezért hat hónapig egyáltalán nem érintkezhetnek a földdel. Csak ezután, egy ünnepség keretein belül térnek át véglegesen a mi földi birodalmunkba.