Szülők „gyerektükörben”

„Nem akarok rózsaszál lenni a szemétdombon!”

A fenti kijelentést egy édesanya tette, amikor arról beszélgettünk, hogyan is próbálja szabálykövetővé nevelni hétéves kisfiát, mert rádöbbent, hogy neki is egyre kényelmetlenebbé, tarthatatlanabbá válik gyermeke irányíthatatlansága, együttműködési képességének hiánya. A felismerés egy általuk rendezett születésnapi „bulin” történt meg, ahol a kis ünnepelt borított minden programot és játékot a szabályok, a viselkedési normák áthágásával. A szülők addig abban a hitben éltek, hogy a gyermek kirekesztettségéért kizárólag az óvodai pedagógus a felelős, akinek ellenszenvét a csoport utánozza.

Szó szót követett, fény derült a család és a szomszédok nem éppen ideális viszonyára is, ahol napirenden voltak a kölcsönös bosszantások és károkozások. A család belső kapcsolatrendszerét átszőtték a másik kirekesztésén alapuló alkalmi koalíciók, nem volt könnyű követni sem, hogy a tegnapi szövetségesből mára miként lett ádáz ellenség. A kis híján egyetemet végzett (közbejött egy korai szerelem és egy nem tervezett gyermek) gyors észjárású, jó verbális képességekkel megáldott anya nem szeretett belegondolni hirtelen ötleteinek várható következményeibe. „Majd csak lesz valahogy” gondolattal söpörte ki a tudatából ezek csíráját is. Valahogy mindig volt, de ez az út egyre lejtősebbé vált, a külső ellenségkép egyre izmosodott, balszerencse, válság, kormányok döntései, munkanélküliség, rossz pedagógus… Mára ott tart, hogy belső feszültségeit tudatmódosító szerrel igyekszik redukálni, és az alcímben idézett mondattal már törvénnyel való ütközését magyarázza. Szemléletének változtatásán akkor kezdett el komolyan gondolkozni, amikor kisfia azt mondta neki: „Anya hagyd abba, mert veszélyben az életem!”

Kitől tanulta?

Egy másik hasonló korú kis kliensemet édesanyja azzal a panasszal hozta, hogy bár tudja, hogy nagyon szereti őt a gyermeke, mégis minősíthetetlen jelzőkkel illeti, néha ráüt, vagy rúg felé. A bátortalan, cingár fiúcskát az óvodában visszahúzódó, félénk gyermeknek tartották, nem is értették az anya aggódó kérdéseit. Máté családjátékában az apát „kirúgták” a munkahelyéről. Óvatos próbálkozásomra (elbocsátották, megszűnt a munkahelye, stb.) erőteljes tagadás a válasz; „Nem! Kirúgták!” Az apa ezért nagyon dühös volt, hiába kínáltak neki azonnal több állás lehetőséget is itthon és külföldön, egyiket sem találja elfogadhatónak. Sértettségét dajkálva másfél éve eltűri, hogy a felesége tartsa el a családot.

A terápiás együttműködésbe csak akkor lehetett bevonni, amikor egy vásárlás során a gyerek zsebében megtalálták azt a kisautót, amelynek megvételét az üzletben megtagadták tőle. A „kitől tanulhatta” kérdéstől jutott el annak belátásra, hogy az ő egész világot büntetni akaró szemlélete adott gondolati, erkölcsi alapot a fia cselekedetéhez.

A szülők vétke

Vannak rajtunk túlnövő, nem személyes befolyásunktól függő, de életünkre ható események, és van nagyon sok iszonyúan nehéz élethelyzet. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy időnként hibás döntéseket hozzon, de a mélységből nem lehet kiút az amorális viselkedés vagy az etikátlanság. Lehet például, hogy egy jól elpasszolt lopott cucc kihúz a pénztelenségből, vagy alkalmi örömlánykodásból ki lehet fizetni az egyetemi tandíjat, de ezek az erkölcsi megingások nyomot hagynak a személyiségen. A nehéz titkok következményeit pedig gyakran a következő generációk szenvedik el. Semmiféle helyzet nem hatalmaz fel minket arra, hogy az ő jövőjüket kockára tegyük.