Szorongósak lesznek-e a járvány alatt született babák?

Milyen lelki következményei lehetnek az állandó bezártságnak és elszigeteltségnek? A Képmás felületén mi is számos cikkben foglalkoztunk a koronavírus járvány felnőttekre gyakorolt mentális hatásaival. Arról azonban ritkán ejtünk szót, hogy a 0–3 éves korosztály lelki érésére, szociális képességeire milyen hatást gyakorolt a szülőkkel való összezártság, a gyerekközösség teljes hiánya vagy épp a maszkokkal eltakart arcok serege.

Árulkodó jelek?

A felnőttek kötelező maszkviselése mellett ugyan, de már megnyitottak a játszóterek, amikor egy érdekes dologra figyeltem fel. Miközben az egyéves kislányomat hintáztattam, mellettünk óvodáskorú gyerkőcök kergetőztek.

A fogó fennhangon kiabálta, hogy ő a koronavírus, és most elkapja a többieket. Ekkor lépett közbe a Pfizer és Szputnyik vakcinákat játszó két társa, akik „elűzték” a gonosz kórokozót.

Az egész felnőtt társadalmat foglalkoztató jelenség beszivárgása a kicsik világába persze nem egyedi eset. A gyerekek figyelnek, másolnak, és a maguk módján megpróbálják értelmezni mindazt, ami globális szinten történik körülöttük. Az alábbi, néhány hónapja elterjedt videón például egy – a lányommal nagyjából egykorú – totyogós különböző tárgyakkal játssza el a kézfertőtlenítési folyamatot.

Az a bizonyos szülői aggodalom

Mint arról már korábban beszámoltam, én a COVID-19 járvány első hullámának csúcsán szültem a kislányomat – azaz amióta ő a világon van, a vírus és az azzal járó, mindennapjainkat befolyásoló szokások velünk élnek. Ahogy a legtöbb, ebben az időszakban anyává váló nő, én sem így képzeltem közös életünk kezdeti időszakát. Az első hónapokban a nagyszülőket sem engedtük be a lakásba, később pedig a korlátozások miatt egyáltalán nem jártunk babás közösségekbe, ahol hasonszőrű szülőkkel és gyerekekkel ismerkedhettünk volna meg. Emiatt nagyon gyakran éreztem úgy, hogy magamra vagyok hagyva az anyasággal törvényszerűen együtt járó kétségekkel, amiket az online közösség sem tudott minden esetben eloszlatni. Nem csoda hát, hogy az egész világot uraló bizonytalanság a mindennapjainkban is tanyát vert. Amikor a nyolc hónapos lányom nagyon erős szorongással és keserves sírással reagált a karácsonykor összesereglő családi forgatagra, meggyőződésemmé vált, hogy ennek a járvány az oka, az, hogy korábban egyáltalán nem jártunk közösségbe, nem találkoztunk más emberekkel.

Komolyan elkezdtem aggódni, hogy a pandémia következményeinek milyen hosszútávú hatásai lesznek a kicsi érzelmi-szociális fejlődésére nézve. Mint kiderült, ezzel az érzéssel korántsem vagyok egyedül.

„Sok a szülői bizonytalanság, keresik a családok a saját útjukat, és gyakran ütköznek dilemmákba, belső vívódásokba. Ezeken a szorongásokon a bezártság, elszigeteltség sokat rontott. Elmaradtak a közösségi támogatások, amelyek személyesen oly sok erőt és megerősítést adtak, átszorultak az online térbe, amely most is nagy szerepet játszik. Rengeteg szülő aggódva figyelte gyermeke reakcióit a pandémiás helyzetre, és előfordult, hogy a fejlődés normális részét képező megnyilvánulások – pl. szeparációs szorongás időszakában a fokozott testközelség igénye – a járványügyi helyzet számlájára íródott, illetve vetette fel a kérdést, hogy ezen megnyilvánulások lehetnek-e az okai ennek” – mondja el személyes, szakmai tapasztalatait Dobiné Olasz-Papp Nóra, anya–magzat kapcsolatanalitikus, a Válaszkész Szülők Egyesületének elnöke.

Kép

Kép: Freepik

Kezdetben csak a mikrokörnyezet számít

A kerttel nem rendelkező kisgyerekes családok nap mint nap a bőrükön érezhették az elmúlt másfél év járványügyi korlátozásait.  A játszóterezés, a bölcsis foglalkozások ugyanis igen fontosak: a kicsik itt ismerkednek meg először a kortársaikkal, elkezdik kitapasztalni a közösségben létezés alapjait, emellett pedig a felgyülemlő gyermeki energiák levezetésének is ezek a fő terepei.

Ugyanakkor a babák érzelmi-szociális életét nem vetette vissza annyira a járvány, mint más generációkét. Elég, ha csak a hamvába holt tiniszerelmekre vagy a kisiskolás barátságok ellehetetlenülésére gondolunk.

Ennek az a fő oka, hogy a gyerekek első néhány évében a szülők (elsősorban az anya), illetve a szűk családi kör jelenti a kötődés kialakulásának és a mély érzelmi fejlődésnek a terepét. Így – a felnőtt aggodalmak ellenére – a babák lelki életére kifejezetten pozitívan hatott az, hogy a négy fal közé kényszerült szülőpár a nap minden percét velük töltötte. Erre mutat rá Dobiné Olasz-Papp Nóra is: „Sok család a home office ellenére is lassulásról számolt be, ami kedvezett minden családtag számára. Több minőségi időt tudtak együtt tölteni, több feladatot tudtak megosztani, a babára, gyermekre is több valódi odafigyelés jutott. Ennek előnyét nem is kell magyaráznom. De ne legyek álszent, pontosan tudom, hogy az összezártság, a kényszerű együttlét sokszor pont erős önismereti, érzelmi szálakat mozgatott meg, párkapcsolati kérdéseket is feszegetett olykor.”

Az alkalmazkodás mesterei

A babákat ugyanakkor nem kell félteni! Hiszen a legkisebbek mindig ahhoz a helyzethez alkalmazkodnak, azt tekintik normálisnak, amiben éppen benne élnek. Míg az óvodásoknak, iskolásoknak gondot jelenthetett a logopédiai, olvasási tanulásban a felnőttek maszkviselése, addig a babákat az emberi kommunikáció alapjainak elsajátításában ez nem kifejezetten vetette vissza. A kicsik ugyanis főként a szülők reakciói, az érzelmi kisugárzás és a beszéd hanglejtése alapján tájékozódnak a kezdeti időszakban, a maszk miatt pedig csak még jobban figyeltek az emberi tekintetekre. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy a szem a lélek tükre!

„A járványhelyzet megerősítette számomra azt a tudást, hogy a gyermekek hihetetlenül rugalmasak, kiválóan alkalmazkodnak és nagyon gyorsan felveszik az új ritmust. Persze itt is közrejátszhat az alap személyiségtípus. Amivel a leginkább segíthetünk nekik, az az, ha szabadon megélhetik az érzelmeiket, reakcióikat, adjuk meg az ehhez szükséges teret, legyünk jelen mellettük továbbra is – fizikailag és érzelmileg egyaránt!

Nem várható el, hogy a »békeidőre« jellemző reakciókat adjanak gyermekeink, ahogy mi sem mindig tudunk úgy reagálni.

Ha pedig szülőként nem tudunk megbirkózni a mindennapokat is akadályozó helyzetekkel, jelenségekkel, ne szégyelljünk segítséget kérni!” – hangsúlyozza Dobiné Olasz-Papp Nóra is.