Szólítsatok hölgynek!

Sokan írtak már arról, hogy vajon van-e létjogosultsága a rengetegféle „társadalmi nemnek”, de mivel nem vagyok a társadalomtudományok doktora, ezt a vitát inkább ráhagyom a szociológusokra. Egy dologgal viszont nagyon is képben vagyok: nőnek születtem, úgy is nézek ki, jól is érzem magam a bőrömben, és elvárom, hogy nőként is kezeljenek.

A „helló mindenki” jelenséghez ezért nem is onnan közelítenék, hogy miért van joga az X neműeknek egy külön megszólításhoz. Sokkal fontosabb ez a kérdés: Milyen alapon vették el tőlem a jogot, hogy „nőnek” hívjanak engem?

A gendersemlegességre már nem tekinthetünk csupán „egynyári slágerként”, hiszen a legtöbb nyugati cég és már a kormányok is ipari méretekben űzik a tabusítást. A Microsoft a politikai korrektség fényében gendersemleges fejlesztési csomagot épít be a Wordbe. A skót egyház tavaly azt kérte a lelkészektől, hogy a prédikációk alkalmával Istennel kapcsolatban legyenek gendersemlegesek, és az Európai Unióban sem lehet már olyan bunkóságokkal dobálózni, hogy „mankind”. Az emberiségre használatos angol szóban ugyanis benne van az, hogy „férfi”, ami állítólag nem igazságos.

Az is tény, hogy ezekkel a „nyelvgyomláló” diktátumokkal többnyire nem az érintettek rukkolnak elő, hanem azok, akik hobbiként űzik a lelkiismeret-furdalást, és kényszeresen mindenkinek meg akarnak felelni.

Olyan erőszakosan akarják „jobb hellyé tenni a világot”, hogy a lelkesedés hevében teljesen megfeledkeznek arról, hogy azért a többségnek is vannak jogai. A politikai korrektség radikális hívei egész nap ülnek egy irodában, sopánkodnak, hogy nem tartoznak egy kisebbséghez sem. Papíron malmoznak a szavakkal, és amikor a takarítónő véletlenül nyitva hagyja a valóságra nyíló egyetlen ablakot a szobában, dühösen felpattannak és becsukják, nehogy kárt tegyen a papírmunkában a húzat.

Becslések szerint az emberiségnek csupán legfeljebb 1,5 százaléka interszexuális, vagyis nem sorolható be egyértelműen a két nem valamelyikébe; a transzneműek, akik egyértelműen a biológiai nemük ellentétével érzik önazonosnak magukat, még ennél is jóval kevesebben vannak (max. 0,6 százaléka az embereknek), és azt is megkockáztatom, hogy az érintettek töredéke problémázik csak azon, ha bemondják a hangosba, hogy „Tisztelt Hölgyeim és Uraim!”

A maradék 98 százalék tehát nyugodtan megkérheti a légiutas-kísérőt, hogy szólítsa úrnak vagy hölgynek, amikor újabb adag sós mogyit kínálnak neki a repülőúton.

És hogy mi lesz a PC következő áldozata? Talán a stewardessek egyenruhája, a radikális, baloldali feministák ugyanis már hozzászólásokban jelezték, hogy az is eléggé szexista (=csinos szoknya, csinos felső). Ezt a „problémát” egyébként Mao Ce-tung is megkísérelte már megoldani: a Kínai Népköztársaságban a '80-as évekig a lakosság nagy része olyan szürke „uni-öltözetet” hordott, amely gyakorlatilag megkülönböztethetetlenné tette a férfiakat és a nőket.

A politikai korrektség motorja már rég nem az egyenlőség, hanem az alaposság. Ha tényleg igazságosak akarnának lenni, akkor a tényből, az XX és XY kromoszómából indulnának ki, azzal legalább nem homogenizálnák az emberiséget, és nem is diszkriminálnának senkit.

Ha tényleg a tolerancia hajtaná őket, akkor elfogadnák, hogy a nők többsége szívesebben hordaná Jackie Kennedy kosztümjeit, mint a BKV ellenőrök egyenruháját, és én is maradhatnék a szemükben az, ami vagyok: nő.