„Szeretnék egyszer a Holdon sétálni” – Dr. Orgel Csilla részt vesz Mars- és Hold-missziók előkészítésében
Különleges életpályát választott magának, és minden szaván érezni, hogy ez különleges motivációt is ad neki a munkájához. Dr. Orgel Csilla, az Európai Űrügynökség (ESA) bolygókutatója ráadásul olyan közérthetően beszél a világűrről, hogy az átlagember érdeklődését is felcsigázza a téma iránt. Ha tehetnénk, máris indulnánk vele a Holdra vagy a Marsra – nos, mi nem tehetjük, de ő egyszer talán igen. Gyerekkori álmáról is mesél most a Hollandiában élő magyar geológus, aki civilben a sci-fik mellett a vitorláshajókért is rajong. Az űrhajókkal persze azok sem vehetik fel nála a versenyt.
– Fel tudja idézni az első olyan élményét gyerekkorából, amely elindította a későbbi hivatása felé?
– Kicsiként a kőzeteket és az ásványokat kedveltem, aztán egy dokumentumfilm hatására elkezdett érdekelni a csillagászat is. Tizenhárom évesen eldöntöttem, hogy geológiával szeretnék foglalkozni, de nem feltétlenül a Földével, inkább a Naprendszeren belül más égitestekével. A tudományos csatornák mellett a sci-fiket is szerettem, a Star Trek volt a kedvenc sorozatom. Ezek kombinációja alakította ki a célt, hogy az űrszektorban szeretnék dolgozni, s végül el is jutottam ide.
– Amikor elindult ezen az úton, látta előre, hogy milyen kihívásoknak kell megfelelnie?
– Azt azért nem tudtam, hogy mennyi áldozattal és utazással fog járni. Kaposvárról származom, majd az ELTE földtudományi szakán, geológia szakirányon végeztem. Hamar rájöttem, hogy ha tényleg bolygógeológiával szeretnék foglalkozni, külföldön kell folytatnom, hiszen bár Magyarországnak is voltak, vannak kiváló kutatói, az országban nem működtek nemzetközi szintű kutatócsoportok. Végül Erasmus-ösztöndíjjal töltöttem fél évet a Freie Universität Berlinen, ahol ott is maradtam befejezni a mesterdiplomámat bolygókutató szakirányon. A doktorimat is Berlinben csináltam, majd világossá vált: ha kitartok a kutatói pálya mellett, több országban, sőt, akár több kontinensen kell majd két-három éveket eltöltenem egyetemeken, illetve kutatóintézetekben, mire végleges állást ajánlanak valahol. Közben pedig neves nemzetközi folyóiratokban kell publikálnom a kutatási eredményeimet.
– Feltételezem, hogy az érkező visszajelzések rendre megerősítették: jó úton jár a céljai felé…
– 2013-ban kaptam Magyarországon egy számomra fontos díjat a Nők a Tudományban Egyesülettől, illetve gyakornoki pozíciókra is kiválasztottak adott esetben több száz jelentkező közül. Vagy éppen meghívtak vendégkutatónak, előadásokat tartani. Ez mind inspiráló visszajelzés volt, éreztem, hogy a szakmában szívesen dolgoznak velem.
Még nem voltam tizennyolc, amikor a Magyar Asztronautikai Társaság diákpályázatát megnyerve a NASA alabamai nemzetközi űrtáborában tölthettem el egy hetet, amit a NASA szponzorált. Hatalmas élmény volt!
12 évvel később pedig eljutottam a NASA Marshall Space Flight Centerébe egy kéthónapos kutatói látogatásra a doktorimhoz. Ugyanennyi időre utaztam ki a Lunar and Planetary Institute-hoz Houstonba, ahová egy gyakornoki programba választottak be. Ott az emberek jövőbeli holdra szállásával kapcsolatos projekten dolgozhattam.
– Milyen arányban tevékenykednek nők ezen a szakterületen?
– Nemzetközi kutatóként a természettudományok és a mérnöki tudományok területén egyre többen. De sokan idővel elhagyják az akadémiai pályát, mert például családot alapítanak, és a két-három évenkénti költözés ezt nem segíti, így a pályán mégiscsak több férfi marad. Ám figyelnek arra, hogy a különböző állásokra felvettek között ötven százalékban legyenek nők is, az ESA-nál ez a menedzseri pozícióknál kimondott törekvés. Én a több – például angliai, olasz, spanyol, német – központunk közül a tudományos-technológiai központban dolgozom Hollandiában, a főhadiszállás Párizsban van.
– Nehéz volt bekerülnie az ESA-hoz?
– Egy pályázatot kellett írnom, amelyben kifejtettem, mivel foglalkoznék a következő két-három évben. A pályázatom nyert, így az ESA alkalmazottja lettem, s jelenleg önálló kutatást is végzek a publikációimhoz, illetve robotos missziók leszállóhelyeit vizsgálom a Holdon és a Marson. Ezek a missziók már nincsenek olyan messze, az egyik az ExoMars program. Ennek keretében Európa első marsjáró rovere a tervek szerint 2023 júniusában fog landolni a bolygón. A tervezett leszállóhelyét vizsgálom tudományos szempontok szerint. A misszió célja: egykori vagy jelenlegi élet nyomait kutatni a Marson, illetve a geológiai környezet vizsgálata a felszínen és alatta. Ez lesz ugyanis az első olyan marsjáró, amely képes lesz két méter mélyre lefúrni, onnan kőzetmintát venni és azt a helyszíni laboratóriumban műszerekkel elemezni. Több mint százfős teammel dolgozunk a misszió előkészítésén, az ESA részéről én is koordináltam például a geológiai térkép készítését a leszállóhelyről.
– Mennyire motiváló – vagy teszi esetleg türelmetlenné az embert – ezeken az óriásprojekteken dolgozva az időtényező, az, hogy látványos eredmény jó esetben is hosszú évek múlva várható?
– Egy kicsit nyilván türelmetlenné tesz, de el kell fogadni, hogy minden misszó fázisokból áll, akár tízéves ütemtervvel. És sosem lehet előre tudni, hányszor kell esetleg eltolni a mérföldköveket. Ha például a rover nem indul el a tervezett két-három hetes indítási ablakban – 2022 októberében –, akkor két évet kell várni a következő lehetőségre, amikor a bolygóközi pályák megint megfelelők lesznek hozzá.
A Marsra tehát csak megadott időben indulhatunk, nem akkor, amikor szeretnénk.
– A Mars kapcsán most milyen tudományos kérdés foglalkoztatja leginkább?
– Elképzelhető, hogy több mint 4 milliárd évvel ezelőtt folyékony víz volt a felszínén. A terület, amit vizsgálok, kapcsolatban lehetett ezzel az óceánnal – a legjobban az érdekel, hogy tényleg létezett-e. A saját tudományos projektem is ezt feszegeti. Milyen geológiai nyomai vannak az egykori óceánnak a felszínen vagy alatta, milyen pro és kontra érvek léteznek? A folyékony víz a mai tudásunk szerint szükséges eleme az életnek, és az biztos, hogy a Marson vannak folyóvölgyek, egykori tavak medrei, amelyek több tízezer évig is aktívak lehettek. És ez épp elég idő az élet kialakulásához… Kérdés, hogy az esetleges biológiai eredetű életnyomokat azóta mennyire tették tönkre a geológiai folyamatok.
– Lát arra esélyt, hogy belátható időn belül emberek hosszabb távon is tartózkodjanak a Marson?
– Igen, de ehhez még nagyon sokat kell tanulnunk. A NASA és az ESA most a Holdra fókuszál, újra embereket küldenének a felszínére, talán már 2024-ben. Ehhez készítik elő az elemeket: rakétát, űrhajót, leszállóegységet. Egy kisebb űrállomást is terveznek nemzetközi összefogással, úgy tudom, ehhez a magyarok is szállítanak űreszközt, amellyel a sugárzást mérik majd az űrállomáson.
Több nemzet szeretne idővel saját bázist külön vagy együtt, és mindenki a Hold déli pólusára figyel, mert ott valószínűleg vízjeget találhatunk a felszín alatt.
A Holdon létrehozott bázisokon sokat tanulhatunk arról, hogy az ember hogyan képes idegen környezetben hosszabb távon dolgozni, élni, védve a napból jövő és a kozmikus sugárzástól, ami nem hat jól az egészségre. Ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve mehetnénk aztán a Marsra. Úgy gondolom, ez még beletelhet néhány évtizedbe.
– A Holdra viszont egyszer akár ön is eljuthat. Jól tudom, hogy az első lépést már megtette?
– A napokban zárult az ESA űrhajós-pályázata, amelyre jelentkeztem. Utoljára 2008-ban volt ilyen kiírás, de akkor még Magyarország nem volt a szervezet tagja. Most olyan korban vagyok és olyan tapasztalati háttérrel is rendelkezem, amely már nem tesz esélytelenné. Gyerekkori álmom, hogy űrhajós legyek, hajt a kalandvágy, az utazás maga! Az űrkutatás minden szeletét élvezem, nincs olyan része, ami untatna. Nagyon szeretnék egyszer a Hold felszínén sétálni, magam végezni tudományos méréseket. Persze több mint 22 ezren jelentkeztek, először nyilván mesterséges intelligencia szűri meg a pályázókat. Aztán a 800–1000 fős leszűkített csapatnak pszichológiai és fizikai teszteken, orvosi vizsgálaton kell átmennie, majd kétkörös interjúztatás jön.
Az esélyek kicsik, de a korábbi űrhajósoknak is kicsik voltak arra, hogy pont őket választják ki. Úgyhogy én bizakodó vagyok!
– Ezek szerint jó – különösen ebben a hivatásban –, ha egy kutató nemcsak két lábbal áll a földön, hanem mer nagyot álmodni is…
– Optimizmus, álmok nélkül nem is lehetne egy ilyen úton végigmenni. Sok kitartás is kell persze, illetve képesség arra, hogy gyorsan sok mindent megtanuljon az ember. Az űrhajós-válogatásnál sem egy adott szűk terület specialistáját keresik, hanem olyan jelöltet, aki sokféle ismeretet magába tud szívni, széleskörű rálátással bír több – természettudományos, illetve mérnöki – tudományterületre. Vagy akár pilóta is lehet az illető. Mentálisan és fizikálisan fittnek kell lennie, de azért nem élsportoló módjára. Biztosan lesz a négy kiválasztott között nő, sőt az ESA idén egy olyan felhívást is közzétett, amelyben két testi fogyatékossággal rendelkező űrhajóst keresnek. Akiknek például nem egyenlő hosszú a két lába, vagy az egyik hiányzik. Ez az első ilyen kezdeményezés űrügynökség részéről.
– Most, hogy ennyi éve ilyen alaposan kutatja a világűr titkait, más szemmel nézi már a sci-fiket?
– Továbbra is nagyon szeretek minden science fictiont, persze meglátom bennük, mi az, ami nem reális, de nem is ez a lényeg! Élvezem őket, remélem, hogy például a Star Trek története előbb-utóbb megvalósulhat az életben is. Az ugyanis egy olyan profetikus jövőképet mutat, amelyben az emberek egymással és más fajokkal is békében élnek a galaxisban, és együtt fedezik fel a világűrt.
– Akkor talán nem is kérdés: hisz abban, hogy léteznek más intelligens életformák rajtunk kívül?
– Vétek lenne elpocsékolni ezt a világűrt egyetlen intelligens fajra. A naprendszerünk speciális naprendszer, nem sok hasonló felépítésű bolygórendszerről tudunk, de szerintem igenis lehet más intelligens élet is a világegyetemben, csak még nem találtuk meg. Az sem biztos, hogy a mi saját Tejút nevű galaxisunkban kell keresnünk, hiszen bizonyára sok naprendszer van másik galaxisokban is.
Minimálisnak látom az esélyt arra, hogy csak a mi bolygónkon létezik intelligens élet.
Tervek az űrben, földön és vízen
– Ha nem választanak ki űrhajósnak? – kérdez vissza Csilla, amikor arról érdeklődöm, hol szeretne tartani a hivatásában egy-két évtized múlva. – Robotos és emberes űrmissziók tervezésében vennék részt. Az Apollo-program hátterében is működött egy iroda, ahol tudósok dolgoztak együtt. Jó lenne egy ilyen irányitóközpontban segíteni egy Holdra vagy épp Marsra szállást. Megtervezni például az űrhajósok útvonalát – gondolkodik el, majd elmondja, hogy a szabadidejében magának is tervez földi útvonalakat, Hollandiában ezeket főleg biciklivel járja be. A vízi útvonalakat pedig a legszívesebben vitorlással. – Ha meglesz az álommunkám, szeretnék mellé egy saját hajót is – egészíti ki a tervet.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Ürge-Vorsatz Diána klímakutató: „Az ember fel sem fogja, sok kicsi milyen sokra megy”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
