A szép Madame Montespan és a párizsi mérgezési botrány, avagy mágia és máglya Versailles-ban

A versailles-i palota egészen valószínűtlen hely volt XIV. Lajos uralkodása alatt. Önmagába zárt világ, amely végtelen távolságra szakadt a mindennapok valóságától. Még a jómódú polgárok és gazdag nemesek is majdnem ugyanannyira kívülállók voltak, mint az alacsonyabb státuszú társadalmi rétegek. A király környezetének saját külön valósága volt, saját szabályai és saját veszélyei.

Unatkozók luxusa

Ami a felszínen csillogó luxusnak látszott, annak jó része a mélyben korhadt és romlott alapokon állt. Jól jelképezi ezt a felemás állapotot mindaz a szenny, ami a felcicomázott termeket összekötő folyosók félhomályában halmozódott. A palota távol esett mindenféle víztől, így a csatornázás szinte lehetetlen volt. Az udvaroncok folyosókon, elhagyott sarkokban és a park fái, bokrai alatt végezték a dolgukat, így a bőségesen permetezett parfüm illata alól mindenhol kibújt az ürülékszag.

A versailles-i élet egyik legfőbb összetevője az unalom volt. A királyi udvar szereplői szinte rögeszmésen keresték az újabb élményeket és izgalmakat, ez pedig mindannyiuknak hatalmas összegekbe került.

Az egymásra licitáló extravagáns szórakozások, hóbortok, illatszerek, lakomák, ruhaköltemények, szolgák, hintók, luxusprostituáltak és kártyaadósságok néha egész vagyonokat emésztettek fel, ezért állandó küzdelem folyt az anyagi javakért. Ez a két tényező lehetett legfőbb kiváltó oka annak a példa nélkül álló botránynak, amely 1672-ben robbant ki.

Egy nagyvilági életet élő, jóképű, nőcsábász nemes, Jean Baptiste Godin de Sainte-Croix egyszer csak váratlanul meghalt – a jelek szerint mérgekkel kísérletezett, és a saját hibája áldozatává vált. A lakása átkutatásakor egy kis ládában gyanús anyagokat tartalmazó üvegcséket, leveleket és egy naplót találtak a hatóságok. A dokumentumokból egy félelmetes történet rajzolódott ki. Sainte-Croix néhány évvel korábban több hónapot töltött a Bastille börtönében, ahol megismerkedett egy Exili nevű itáliai méregkeverővel. Megtanult mindent, amit ebben a témában tudni lehetett, majd szabadulása után – szinte csak azért, mert élvezte és megtehette – mit sem sejtő áldozatokon kezdett kísérletezni.

Az általa készített méreg valószínűleg a színtelen, szagtalan arzén volt, amelyet abban az időben nehezen lehetett a holttestekben kimutatni. Egymagában persze unta volna gyakorolni ezt a kedvtelését, ezért bűntársat is keresett maga mellé. A megfelelő társ már rendelkezésére állt, egy másik híres szépség, Marie de Brinvilliers. A hölgy ugyan férjnél volt, de ez nem zavarta abban, hogy szeretőket tartson. Sikeresen láncolta magához Sainte-Croix-t is, olyannyira, hogy a fiatalember éppen a vele folytatott kapcsolat miatt került a Bastille-ba. Marie férje azonban elmenekült Franciaországból, mert olyan hatalmas kártyaadósságokat halmozott föl, hogy csak így tudott elszökni a hitelezői elől.

Mérgezett szerelem

De Brinvilliers asszony és Sainte-Croix közösen kezdtek kísérletezni. Először egy szolgálólányt mérgeztek meg, majd egy szegénykórház kiszolgáltatott betegeit gyilkolták mérgezett ételadományokkal. Amikor készen állt a módszer, Marie a saját apját ölte meg lassú, folyamatos mérgezéssel. Az örökséget azonban nem találta kielégítőnek, mert két testvérével közösen örökölték. A következő áldozatai tehát ők voltak.

Amikor az 1775-ben véletlenül felfedezett dokumentumokból kiderült a bűnössége, Madame de Brinvilliers külföldre menekült, de hamar elfogták. Visszavitték Franciaországba, ahol a 17. századi törvények minden borzalma lesújtott rá. Meztelenre vetkőztették, és kínvallatásképpen megitattak vele tizennégy liter vizet. Nem tartott sokáig, amíg mindent bevallott, talán még olyan dolgokat is, amiket el sem követett. Tett azonban egy bosszúnak is beillő kijelentést.

Kárörvendően jegyezte meg, hogy a fél város ezt a játékot űzi, minden tele van méregkeveréssel és boszorkánysággal.

Ezek után lefejezték, majd a holttestét máglyán elégették, a hamvait pedig szétszórták a szélben. Korabeli leírások szerint Párizsban minden idők legnagyobb látványosságának számított az eset: óriási tömeg vett részt a kivégzésen, és az egész város hetekig az izgalom lázában égett.

Amikor XIV. Lajoshoz eljutott a hír, megrémült. Belegondolt, hogy ha az arisztokrácia körében is jelen van ez a veszélyes és megvetett gyakorlat, akkor őt is könnyedén meg lehetne mérgezni, ezért szigorított a neki felszolgált ételek ellenőrzésén. A hagyomány szerint a híres francia vichyssois levest a mai napig azért tálalják fel hidegen, mert a sok vizsgálgatás miatt minden alkalommal kihűlt, mire Lajos asztalára került.

Razziák a méregkeverők ellen

Az uralkodó megbízta a Párizsi rendőrség vezetőjét, hogy folytasson le egy mindenre kiterjedő nyomozást az ügyben. Nagyszabású razziák kezdődtek városszerte. A hatóságok összegyűjtötték az összes ismert méregkeverőt, asztrológust, alkimistát, szellemidézőt, jövendőmondót, javasasszonyt, mindenkit, aki csodagyógyszereket, ajzószereket vagy éppen „öröklőporokat”, azaz mérgeket árult. 194 embert tartóztattak le, további százak menekültek külföldre. Megkezdődtek a kínvallatások, az információ pedig özönleni kezdett. Azt persze senki nem tudta megmondani, mi az igazság ezek közül, és mi az, amit a borzalmasan meggyötört áldozatok találtak ki kínjukban, hogy véget érjen a tortúra. A lényeg az volt, hogy a vizsgálat sikeres legyen.

Előre eldöntötték, hogy a király mindenképpen meg fogja kapni a megnyugtató választ az aggodalmaira, és megfelelő számú bűnöst fognak kivégezni.

A legnagyobb fogás egy La Voisin nevű nő volt, a párizsi okkultisták fejedelemnője. Mindennel foglalkozott, amivel az emberek hiszékenységét kihasználva pénzt lehetett keresni: szereket árult fogfájásra, magzatelhajtásra, foglalkozott elveszett tárgyak varázslatos megtalálásával, szerelmi bájitalok készítésével és jövendőmondással is. Azt hangoztatta, hogy varázshatalmat kapott Istentől, amit az emberek megsegítésére használ. Mindezek mellett volt még egy szakterülete: a mérgezés.

Kép

Madame de Montespan, Pierre Mignard műhelye - Kép: Wikipedia

Ez volt a párizsi alvilág egyik legjövedelmezőbb üzletága, főleg a férjük vagy apjuk rabságában szenvedő nők jóvoltából. A személyi szabadság vagy az anyagi függetlenség elérése érdekében egy jól megválasztott méreg minden problémát megoldott. A férfi rövid betegség után elhunyt, az örökség az asszonyra szállt, és az esetek többségében soha nem derült fény a bűncselekményre. La Voisin pedig a kínvallatás hatására mindent elmondott ezekről a machinációkról, valószínűleg olyasmiket is, amiknek a valósághoz nem sok köze volt.

A legnagyobb csapást azonban azzal mérte a királyi udvarra, hogy XIV. Lajos közvetlen környezetéből is számos magas rangú hölgyet nevezett meg gyilkosként.

Lassacskán értelmet nyertek bizonyos megmagyarázatlan halálesetek és hirtelen elnyert örökségek is. Ráadásul gyanúba keveredett az uralkodó több szeretője és ágyasa is.

Lajos pánikba esett; amúgy is félt a mérgezés lehetőségétől, most azonban kiderült, hogy mindez közelebb van hozzá, mint valaha sejtette.

Madame de Montespanra is árnyék vetült

A legérzékenyebben az érintette, hogy kedvenc szeretője, Madame de Montespan is a bűnösök listájára került. A hölgy – eredeti nevén Françoise Athénaïs de Rochechouart de Mortemart – a francia történelem egyik legügyesebb játékosa volt. Nemcsak kivételes szépségével, teltkarcsú alakjával, hanem szellemes, intelligens társalgásaival is magába bolondította a körülötte mozgolódó férfiakat. A királyi udvarba bekerülve Lajos legidősebb fia, a dauphin is hevesen ostromolta, ő azonban a nagyobb fogásra várt. A megfelelő pillanat akkor jött el a számára, amikor mind a királyné, mind Lajos aktuális szeretője gyereket várt a királytól. Annak érdekében, hogy az uralkodó soha ne maradjon női társaság nélkül, őt kérték fel a szórakoztatására. Ennek az lett az eredménye, hogy a várandós Louise de La Vallière-t érdemei elismerése mellett elbocsátották ágyasi állásából, a helyét pedig Madame de Montespan vette át. A pozícióját azzal is bebiztosította, hogy szinte azonnal elkezdett gyerekeket szülni Lajosnak: az elkövetkezendő évtizedben hetet.

Mivel Madame de Montespan a király hivatalos szeretője volt, aki a közös gyermekeiket el is ismerte sajtátjaiként, különösen kellemetlen meglepetés volt a javasasszony vallomása.

La Voisin azt állította, hogy a törtető asszony szerelmi bájitalokkal, fekete mágiával igyekezett megtartani az uralkodó szerelmét. A vádak – valószínűleg a kínzómester hatékony működésének hatására – egészen messzire rugaszkodtak a valóságtól. Montespan ezek szerint fekete miséken vett részt, amelyeken újszülötteket gyilkoltak meg, és megidézték a sátánt, a hölgy pedig anyaszült meztelenül, a csecsemők vérével megkeresztelkedve bocsátott erős szerelmi varázslatot Lajosra. Egy érdekes logikai csavarral még bizonyítékot is találtak erre, mondván, hogy valóban ő lett a király szeretője.

A kegyetlen és a boldog vég

A bíróság ítéletei elrettentőek voltak. Harmincnégy embert ítéltek halálra, mégpedig válogatottan kegyetlen módozatokon. Azt az ötven-hatvan embert, akiket a francia jog szerint nem lehetett elítélni, királyi rendeletek, úgynevezett „pecsétes levelek” alapján tartóztatták le. Ennek a módszernek megvolt az az előnye, hogy a legkínosabb esetek főszereplőit így örökre eltüntethették egy várbörtönben, sőt ki is végezhették, így soha senki nem hallott többé róluk. A szerencsésebbeket gályarabságra vagy életfogytig tartó börtönre ítélték. La Voisin a kuncsaftjait is megnevezte, de mivel ők általában a kiváltságos rétegekből kerültek ki, legtöbben megúszták száműzetéssel vagy pénzbüntetéssel. Magát La Voisint hosszas kínzás után máglyán égették meg Párizs egyik közterén.

Madame de Montespan helyzete ezzel szemben egészen különleges volt. A király erősen kötődött hozzá érzelmileg, ráadásul a hölgy hét gyermeket szült neki.

Kifejezetten kínos lett volna az is, ha ezeknek a leszármazottaknak a jövőbeli karrierjét efféle esetek árnyékolják be. Ennek megfelelően Montespan gyakorlatilag érintetlenül vészelte át a válságot. Amikor a nyolcvanas évek elejére a botrány és a vérgőzös nyomozás kifulladt, Lajos további kedvezményekkel árasztotta el. Két palotát is ajándékozott neki Versailles-ban, és még a családtagjait is elhalmozta jól jövedelmező pozíciókkal. 1691-ben az egykori királyi szerető békében és ötszázezer frankos járadékkal visszavonult egy apácazárdába, amelynek később ő lett az apátnője. Valami miatt komolyan furdalhatta a lelkiismeret, mert utolsó éveit folyamatos bűnbánatban, nagy összegű adakozásokkal töltötte. Mielőtt 66 évesen meghalt, a gyermekeinek megtiltotta, hogy gyászruhát viseljenek.