Hogyan szippantanak be a szekták? – „Sosem hazudtam nektek”, mondta a tömeggyilkos szektavezér
1978 novemberében egy amerikai szekta, a Népek Temploma 909 követője követett el tömeges öngyilkosságot egy guyanai őserdőben épült barakkvárosban, Jonestownban. A keresztény és szocialista eszmékkel manipuláló karizmatikus vezetőjük, Jim Jones magáról nevezte el létrehozott birodalmát, államot alkotott az államon belül, s a faji és társadalmi egyenlőségre vágyó szektatagokat totális diktatúrának vetette alá...
Olyan szélsőséges helyzetbe hozta a „népét”, hogy amikor egy amerikai republikánus képviselő, Leo Ryan aggodalommal telve meglátogatta a kommunát, a szekta belső rendőrsége a felszállópályán tüzet nyitott rájuk, és öt embert, köztük a képviselőt is meggyilkolták. Aznap este a teljes szekta, férfiak, nők és gyerekek is ciánnal mérgezett üdítőitalt kaptak, és engedelmesen lehajtották azt. Csupán 87 ember menekült meg a „forradalmi öngyilkosságtól”, akik a dzsungelben rejtőztek el.
Hogyan és kikkel szemben tud ilyen mértékű behódolást, önfeladást elérni egy szekta? Törékeny egójú, sérülékeny, kevéssé intelligens emberek ők, nyájszellemre hajlamos, mentálisan sérült személyiségek? Ha önazonos, szabad és sikeres életet élünk, nem kerülhetünk szekta hálójába? Hogyan, milyen módszerekkel dolgoznak a szekták?
Mit nevezhetünk szektának?
Azt, hogy egy közösség szekta-e, annak alapján érdemes megítélni, hogy gátolja vagy esetleg megnyomorítja-e a tagok személyiségfejlődését, anyagi vagy szellemi téren kiszolgáltatja-e a tagokat a szekta vezetőjének, vagy inkább segíti a lelki fejlődésüket. Nem a közösség tanai a döntőek, hiszen léteznek politikai, sci-fi tematikájú vagy önfejlesztési módszert istenítő szekták is.
Szektát akár egy tisztítószer köré is lehet építeni, a döntő szempont a felismerésében az, hogy a rendszer ártalmas-e a tagokra nézve, hogy zsarolással, megszégyenítéssel és fenyegetéssel tartják-e meg a követőket, és hogy gátolják vagy végtelenül megnehezítik-e a közösségből való kilépést.
Milyen vágyak mozgatják a szektába belépőket?
Nem kell sérült önbecsülésű személyiségnek lenni ahhoz, hogy egy szekta közel tudjon kerülni hozzánk. A szektatagok sokszor egyszerűen érdeklődő, kíváncsi, igazságot kereső emberek, akik olyan alapvető kérdésekre szeretnének választ kapni, hogy honnan jöttünk, hová tartunk, mi dolgunk a világban és mi lesz velünk a halálunk után. A szekta vonzáskörébe került ember sokszor egy határozott célt igénylő fiatal, olyasvalaki, aki világos utat szeretne maga előtt látni, amin egy megbízható kalauzzal mehet majd végig. Sok követőt a bizonyosság iránti vágy mozgat, amely alapvető emberi szükségletünk.
A szektakövetők szempontjai közül gyakran szóba jön a karitatív tevékenység iránti igény, a világ megmentése, mások megváltása is. A szekta bárkit csapdába csalhat, aki épp elveszíti a szokásos támpontjait, veszteséget él át, megrendül a bizalma az őt körülvevőkben, aki tenni akar valamit a világ és a saját boldogulásáért – tehát olyan lelkiállapotban van, amelyet a legtöbb ember élete során megél. A szülőktől való elszakadás és az önálló útkeresés időszaka kifejezetten veszélyes lehet. Jim Jones követőit a felkínált emberi egyenlőség ígérete csalta be a csapdába.
Hívószavak
A szekták hihetetlenül sikeres kommunikációjának alapja, hogy olyan hívószavakat képesek megjeleníteni, amelyekre az emberi lélek eredendően éhes.
Charles Manson a szektáját egyszerűen A Családnak nevezte, Jim Jones Népek Temploma elnevezése egyszerre két lelki kérdésre is választ ígért. A Mennyország Kapuja szekta neve is megváltást ígérően hangzott, ám a bibliai Jelenések könyve és a New Age szavainak keveréke csak egy olyan ufó-messiást idézett meg, aki eljön majd a kiválasztottakért és hazaviszi őket. Végül a szektatagok azzal szembesültek, hogy a vágyott utazást a testük nélkül kell megtenniük…
Mit kap a szektatag a közösségtől?
A szektába való bekerülés időszaka általában egy elementáris közösségi élményen alapszik, a belépő tag itt olyan törődést kap, amit talán még sosem élt meg élete során. Valójában nem a szórólapot osztogató különös ruházatú és hajviseletű térítők jelentik az igazi veszélyt, sokkal inkább a közeli barátok, rokonok hívó szavai, akiket nehéz visszautasítani, és akikkel bizalmasak vagyunk.
A bekerülés időszaka hasonlít a bántalmazó kapcsolatok kezdeti megéléséhez: a szeretet, összetartozás, elfogadás érzése elárasztja a csábított embert, aki valóságos hormonfürdőben lubickol, és ezt a kötődési hormonbeáramlást szeretné megélni minél gyakrabban és minél tovább. A szekták módszertanában a függés nagy szerepet játszik, több szekta hallucinogén anyagokat, gyógyszerkoktélokat is használ. Saját dalok, különösképpen az indulók azok, amelyeket előszeretettel alkalmaz egy-egy destruktív közösség, hiszen a zene nem halad át az agyunk kognitív szűrőjén, hanem egyenesen a lélekbe markol. Nem a zene maga a démon – hanem az a gondolat, amelynek közvetítéséhez eszközül használják.
Elszigetelés a külső világtól
A szekták általános forgatókönyvének része az elszigetelés a nagyobb társadalmi közösségtől.
A vakcsoport létrehozásának kelléke lehet a földrajzi – mint Jonestown esetében is – vagy a mentális távolság, főleg, ha a kívül rekesztetteket még gyűlöletessé, sőt ellenséggé is teszik. Az új identitás felkínálásának eszköze lehet az új névválasztás, egyenruha viselésének előírása (még akkor is, ha az egy gyönyörű színű, egzotikus ruhadarab), sajátos étrend bizarr tiltásokkal, saját rituálék kialakítása. A legtöbb szekta belső szókincset is kialakít, amit a külsősök nem értenek, titokzatos rövidítéseket használnak, ezzel is emelve a bennfentesség látszatát a hívőkben. A szavak világot teremtenek – de szükség van-e olyan alternatív világokra, amelyben az emberi lélek elsorvad és rabszolgává lesz?
A szektatagok elzárásának kedvelt eszköze az idő strukturálása, szigorú kontrollálása is. Akit napi 12–14 órányi tanulással és munkával látnak el, az nem fog érdeklődni azokról az eseményekről, amik a falakon kívül folynak. Szintén befordítja az érdeklődést, ha a követő csak belső kiadványokhoz juthat hozzá, és a szekta minden más információforrást keményen tilt. Az alvásidő korlátozása egyenes úton hat az agyra, amely szinte csupasszá és védtelenné válik minden erős érzelmi hatással szemben.
Az elköteleződés folyamata
A bevonódás időszaka alatt egy sajátos gondolkodási mechanizmus működik, amit a pszichológia elköteleződés néven vizsgál. A csoportos befolyásolásra a szektákban jól kitalált gépezet működik, amely az elköteleződés lépcsőit használja fel tudati kelepceként.
A folyamat úgy zajlik, hogy a szekta a tagoktól mindig csak apró dolgokat kér, mindig csak egy kicsivel nagyobbat, mint az előző lépcsőnél.
Amikor valamelyik lépcső már túl magasnak látszik, a szektatag arra gondol, hogy ha innen visszalép, akkor az eddig megtett út is hiába volt. Minél magasabbra lépett fel, annál nehezebben adja fel az elért eredményét, és annál kevésbé érdekelt abban, hogy kétségbe vonja a lépcsősor célját.
Minden lépcsőfok, amit megtett, arra biztatja, hogy menjen tovább, hiszen, ha visszafordul, akkor be kell látnia, hogy rossz irányba ment, és ami még ennél is rosszabb: hogy ostobán viselkedett. A szektakommunikáció úgy bánik az elköteleződés folyamatával, mint eszköztárának legbecsesebb kellékével. A szekta próbák elé állítja a tagot, és minden próba után nagyobb lesz fölötte a hatalma, mint egy szeszélyes királylánynak a szegénylegény kérője fölött.
A szekták élén jellemző módon egy karizmatikus, a hatalomhoz való viszonyában sérült ember áll, aki összeállít valamiféle koktélt kereszténységből, okkult tanokból, mágiából, babonából, természetgyógyászatból, fantasztikus irodalomból, tudománytalan viselkedéselméletből, és tetszőleges arányban keveri őket. Az elméletekre jellemző, hogy az egész világra kiterjedő válaszokat igyekeznek koholni velük. A szektavezér általában mítoszokat, sőt egész mitológiát épít föl saját magáról, amivel nem lehet vitatkozni, és lehetetlen kétségbe vonni a valóságtartalmát. A szektatagok egy idő után már nem a tanoknak, hanem a szektavezérnek próbálnak megfelelni.
Mikor gyanakodjunk?
Ha valaki a szeretteink közül új életről, radikális változtatásról beszél, gyanakodjunk, ha azt látjuk, hogy az új közösség azt várja, hogy teljesen adja fel az addigi életét.
Ha a családi és baráti kapcsolatokat kezdi korlátozni, az komoly intő jel, szintén vörös zászló, ha a közösség a pénzügyeit próbálja irányítani. A kizárólagos ideológiák, a kétely nélküli elfogadás kérése nem lehet elvárás egy közösségtől sem, és nem tilthatják más források használatát sem. Ha a távozás igényére manipulatív technikák állnak föl a szektatag köré, ha csak megpróbálják elbátortalanítani a kilépését, vagy szankciókat helyeznek ellene kilátásba, akkor biztos, hogy segíteni kell a számunkra fontos embernek a szabadulásban. Ha nincs kivezető út – akkor biztos, hogy a közösség egy szekta. A kiközösítés réme minden ember lelkében félelmetes képként szerepel, és aki ezzel fenyegetőzik, az biztosan ellenünk dolgozik, nem értünk.
„Sosem hazudtam nektek” – mondta Jim Jones, és megitatta a gyerekekkel a piros üdítőben oldott mérget. A felnőtteknek ezután már nem volt választásuk.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Én voltam a férjem huszonharmadik felesége” – Szabadulás egy mormon szektából
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
