„Sok családapa szívesen lenne a helyemben” – Apukák gyesen

Vajon hány édesapa élne a lehetőséggel, ha minden adott lenne ahhoz, hogy egy időre gyesre menjen a gyerekével? Pákolicz Ákos informatikus és Takács Zsolt építészmérnök belevágtak, és úgy érzik, ezzel meghozták életük egyik legjobb döntését – másoknak is csak ajánlani tudják ezt. 

Takács Zsolt
Kép: Takács Zsolt

– Miért döntöttetek úgy, hogy ti mentek gyesre?

Ákos: Informatikai tanácsadóként dolgozom, nemzetközi projekteket viszek, a munkám rengeteg utazással is jár. Már egy ideje megfogalmazódott bennem, jó lenne kicsit kiszakadni ebből a pörgésből. Feleségemmel sokat beszélgettünk arról, miképpen lehetne ezt megvalósítani, hogyan tudnék több időt tölteni a családdal. Amikor a harmadik gyermekünket vártuk, úgy éreztük, itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy kicsit mást csináljak, többet legyek a gyerekekkel. Megbeszéltük, hogy Áron tíz hónapos koráig ő lesz otthon, utána pedig én megyek gyesre egy évre, ebből már el is telt fél év.
Zsolt: Évekig éltünk Izlandon, mindhárom gyermekünk kint született. Ott akkor még kilenc hónap volt a gyes, amelyből három hónap volt az anyáé, három az apáé, a maradékról pedig közösen döntöttek. Ha az apa nem élt a neki járó három hónappal, akkor elveszett az az idő, vagyis nem adhatta át az anyának, de ez nálunk szóba se jött, mindenképp ki akartam használni a lehetőséget. Zitával három hónapig voltam gyesen, Zalánnal csak pár hétig tudtam otthon maradni betegség és munkahelyváltás miatt. Lizával pedig akkor mentem gyesre, amikor hazaköltöztünk Magyarországra. Mivel továbbra is a kinti cégnek dolgoztam, ismét élni tudtam a lehetőséggel. Ez a harmadik időszak annyiban különbözött a másik kettőtől, hogy a feleségem otthonról dolgozott.

– Mit szóltak döntésetekhez a munkahelyeteken? Hogyan reagált a környezetetek?

Zsolt: Izlandon ez teljesen természetes dolog, magunk körül is azt láttuk, hogy otthon maradnak az apák, teljesen kiveszik részüket a gyermekgondozásból, háztartásból.

Inkább Magyarországról kaptam kérdéseket: „Mit csinálsz egész nap egy kilenc hónapos gyerekkel? Hogy bírod?”

Amikor elmeséltem egy napunkat, megnyugodtak, hogy nem is olyan ördöngösség. Főnökeim maximálisan támogattak; úgy tartották, a család az első, ha otthon minden rendben, akkor a kolléga is jobban dolgozik. Többször előfordult, hogy az ügyvezető öt óra előtt tíz perccel végigment az irodában, és mindenkitől elköszönt, arra pedig, aki még nem kezdett készülődni, rászólt: „Neked nincsenek gyerekeid? Menj haza!”
Ákos: Nemzetközi cégnél dolgozom, ahol, ha nem is túl gyakran, de előfordul, hogy valamelyik férfi kolléga gyesre megy. Egy svéd munkatársam mindkét gyerekével otthon volt két-három hónapot, egy német kolléga pedig szintén hosszabb ideig maradt a fiával. Úgy látom, Nyugat-Európában ez sokkal elfogadottabb, és a szülők is jobban megosztják a feladatokat. Főnökeim engem is az első pillanattól kezdve támogattak: azt mondták, ha törvényileg van erre lehetőségem Magyarországon, akkor nyugodtan éljek vele. Megbeszéltük, mikor megyek vissza, tartjuk a kapcsolatot, várnak. A családomat nem érte váratlanul a döntésem, mert már egy ideje mondogattam. A nők szerető mosollyal hallgattak, az idősebb férfiak meg is jegyezték, milyen jó, hogy én ezt megtehetem, sajnos nekik nem volt rá lehetőségük.

Úgy érzem a visszajelzésekből, hogy a barátok, ismerősök kicsit irigykednek rám, sok családapa szívesen lenne a helyemben.

– Egyik nap még nyolc-tíz órát dolgoztatok, a következőn pedig már a gyerekkel voltatok egész nap. Könnyen ment az átállás?

Ákos: Az első hét nagyon furcsa volt, aztán még egy hétnek kellett eltelnie, hogy teljesen átálljon az agyam az otthoni dolgokra, és ne gondoljak a munkára. Ma már nagyon ritkán jut eszembe – időként beugrik egy-egy projekt, amelyen korábban dolgoztam. A kollégákra többet gondolok, nagyon szeretek velük dolgozni, időként fel is hívom őket, vagy írok nekik.
Zsolt: Én sosem voltam olyan hosszú ideig otthon, mint Ákos. Kicsit mindig úgy éreztem, mintha hosszabb szabadságra mentem volna. Komolyan készültem rá minden alkalommal, átbeszéltem a főnökeimmel, mi hogyan zajlik majd a távollétemben. Tiszteletben tartották, hogy gyesen vagyok, nagyon ritkán kerestek meg egy-egy kérdéssel.

Kép
Pákolicz Ákos
Kép: Pákolicz Ákos

– Hogyan éltétek meg a szerepcserét? Milyen hatással volt a házasságotokra?

Zsolt: Nem cseréltünk szerepet. Amúgy is mindent csináltam és csinálok a gyerekek körül, szoptatást persze csak cumisüvegből. Nem kellett új dolgokat megtanulnom, amikor otthon maradtam. A konyhában sem vagyok elveszett ember, többnyire én főzök, cserébe a feleségem hamarabb összerak egy polcot. Teljesen természetes volt mindig, hogy én is csinálok mindent, hiszen ők az én gyerekeim is, és ugyanabban a háztartásban lakom. Nekem is és a feleségemnek is jólesett mindig a váltás. Eszter örült, hogy visszamehet dolgozni, én meg boldog voltam, hogy kicsit kiszabadulok.
Ákos: Én sem mondanám, hogy cseréltünk. Kicsit liberálisan gondolkodunk erről, nálunk nincsenek klasszikus férfi és női szerepek a családban. Ez alatt azt értem, hogy nem egyedül vagyok családfenntartó, és nem csak a feleségem feladata a háztartás és a gyerekek nevelése. Anett mindig is dolgozott, a gyerekek mellett is, én meg mindig kivettem a részem az otthoni teendőkből. Ha neki volt dolga, én voltam a gyerekkel, és fordítva. Korábban is főztem, mosogattam, takarítottam, most még többször teszem, mert több időm van rá. Mielőtt gyesre mentem, akkor is jól működött köztünk a munkamegosztás.

– Hogyan telik a „gyeses” apuka napja?

Zsolt: Rettentő gyorsan eltelik a nap, főleg, ha még kétszer alszik a gyerek, na meg egy tíz hónapossal az étkezések is el tudnak húzódni. Mindegyikőjükkel sokat voltam kint, nagyokat sétáltunk. Zitával időnként baba-mama klubba is elmentünk, jó volt nekem is kicsit felnőttek társaságában lenni napközben.
Ákos: Reggel elviszem a nagyokat iskolába, óvodába, aztán otthon játszunk, majd sétálunk, játszótérre megyünk.

Magyarországon még nem annyira szokványos, hogy az apuka megy gyesre, gyakran előfordul, hogy egyedüli férfi vagyok délelőtt a játszótéren.

A délutáni alvás után már jönnek is haza a lányok, estig együtt vagyunk, játszunk, tanulunk.

– Milyen hatást gyakorolt az otthonlét a gyerekekkel való kapcsolatotokra?

Ákos: Egyértelműen pozitív hatást. Könnyebben meg tudom nyugtatni a fiamat, korábban csak az anyja volt jó neki ilyenkor. A lányokkal való kapcsolatom is bensőségesebb lett azáltal, hogy sokat vagyok velük, jobban el is fogadnak tőlem dolgokat.
Zsolt: Szerintem jót tett nekik, hogy más mintát is láttak. Most is sokat vagyok velük, mert már évek óta a feleségemmel mindketten otthonról dolgozunk, legkisebb gyermekünk teljesen azt szokta meg, hogy ott vagyunk, mindkettőnkhöz bármikor fordulhat.

Kép
apák GYES-en
Kép: Takács Zsolt / Pákolicz Ákos

– Máshogy látjátok a gyesen lévő anyák helyzetét, mint korábban?

Ákos: Minden férfinak otthon kellene töltenie három hónapot, amelynek köszönhetően sok mindent másképp látna. Egy apa, aki egész nap nincs a családjával, nem érti, miért feszült este a felesége. El sem tudja képzelni, mennyi munkával, feladattal, problémamegoldással, stresszel jár egy anya napja. Az apák egy fárasztó nap után arra vágynak, hogy nyugi legyen otthon, de hogy is lenne az két-három gyerekkel!
Zsolt: Én előtte is tisztában voltam vele, hogy a gyerek leszívja a szülők energiáját, és ez a gyakorlatban is bebizonyosodott.
Ákos: Ha egy férfi megteheti anyagilag, hogy otthon maradjon, és ebben támogatja a felesége és a munkahelye is, akkor mindenképp azt tanácsolom, vágjon bele, akár csak egy rövid időre is.

Soha életünkben nem tölthetünk annyi időt a gyerekeinkkel, mint kiskorukban.

Eleinte sajnáltam, hogy épp a COVID idején vagyok otthon, hisz sokkal több dolgot tudnánk csinálni máskor. De ha nem így alakult volna, merőben nehezebb helyzetben lennénk most. Így, hogy nem dolgozom, könnyebben megoldjuk, hogy nincs iskola, óvoda, és a feleségem is nyugodtan tudja vezeti az online marketing vállalkozását.
Zsolt: Magyarországon sajnos jelentős a férfi és a női jövedelem közötti különbség, emiatt számos apában eleve fel sem merül, hogy gyesre menjen, még ha törvényileg van is rá lehetősége. A családok döntését nagyban befolyásolják az anyagiak: megnézik, mi éri meg jobban, hogyan van több bevételük, ha az apa vagy az anya marad otthon. Mivel általában a férfi keres többet, el is dőlt a kérdés. Örülök, hogy mi ezt az egész témát más kontextusban láttuk Izlandon, és az anyagiak nem játszottak szerepet a döntésben. Ott is van ugyan 20% különbség a fizetés és a gyes között, de meg se fordult a fejemben, hogy emiatt lemondjak a gyerekekkel töltött időről.

– Mire tanított benneteket a gyerekekkel töltött idő?

Zsolt: Türelmesebb lettem, és megtanultam jobban odafigyelni a másik emberre. Zita elég korán kezdett beszélni, de eleinte nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem, mit is szeretne.

Gyes alatt rájön az ember, mi mindent meg tud oldani – még azt is, ami elsőre szokatlannak vagy lehetetlennek tűnik.

Teljesen egymásra van utalva apa és gyermeke, kölcsönösen függenek egymástól, nincs ott az anya, akinek át lehet passzolni a gyereket, nem lehet „elsunnyogni” sem az altatást, sem a pelenkacserét.
Ákos: Máshogy állok a dolgokhoz, a hisztiző gyerekhez is máshogy fordulok, mint korábban. Sokkal türelmesebb és nyugodtabb lettem én is.

– Zsolt, hogyan élted meg a visszatérést a munkába?

Zsolt: Lett volna rá lehetőségem, hogy meghosszabbítsam a gyest, de föl se merült bennem. Bölcs izlandi barátom mondta:

„Ez olyan, mint amikor hosszas gyaloglás után leülsz egy kőre pihenni. Jólesik, hogy megpihensz, de jólesik felállni is egy idő múlva, mert hideg a kő.”

Én szeretek időnként váltani. Jó volt kiszállni, de jó volt visszatérni is. Sajnálom, hogy Zalánnal csak pár érdemi hetet tudtam otthon lenni. Zitával viszont nagyon élménydús időszakban voltam otthon, akkor kezdett kúszni-mászni, láttam először felülni, felállni. Csörgővel biztattam, drukkoltam neki. Hihetetlen érzés volt, hogy ennek részese lehetek. Alig vártuk, hogy délután hazaérjen a feleségem, és ő is lássa, miket tud már.

– Ákos, te még előtte állsz. Várod már, hogy visszatérj a munkába?

Ákos: A munkámmal járó szellemi kihívás már hiányzik. Ugyanakkor jól érzem magam ebben a helyzetben, nem vágyom vissza a napi tízórás mókuskerékbe. Jó volna valahogy ötvözni a kettőt, részmunkaidőben dolgozni. Lehet, hogy ez más munkakört igényel, alacsonyabb pozíciót, de hosszabb távon ebben látom a megoldást. Ahhoz, hogy az ember ilyen döntést meghozzon, el kell engednie dolgokat, és kicsit vissza kell vennie az egójából is.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti