Shopping férfi módra, avagy feleség-próbáló vásárlás

Nos az én uramnak – és azt hiszem a férfiak többségének – elég meghallania azt a szót, „shopping”, és a hátán is feláll a szőr. Ezen az sem igazán segít, ha lefordítom a kifejezést magyarra. Mi úgy járunk vásárolni, hogy van mindig egy fő programunk, amihez, ha ügyesen kombinálok az idővel, az útvonallal, és a praktikus érvekkel, akkor „rögtönzött” mellékprogramként beugrunk a kérdéses üzletbe is. Persze elintézhetném én magam is – bizonyos esetekben. A bevásárlás azonban nem csupán a napi kenyér, tej, stb. beszerzését jelenti, hanem olykor egyéb árucikk is szóba jöhet, például olyan, amire a férjemnek van szüksége. 

Ám ha a szóban forgó termék nem svájci bicska, kerékpár vagy stihl fűrész, akkor nem sok esély van rá, hogy lelkes részvételre számíthatok. 

Emberem például utál ruhát vásárolni, így inkább addig hord egy holmit, míg az el nem vásik. Ez akkor is így van, ha egyébként számos más darab is akad az öltözőszekrényben, mert hogy „igazán kényelmes” biztos, hogy csak egy van mindenből. Erre én felvetem, hogy „akkor menjünk, és vegyünk neked néhány új pólót / inget / nadrágot”. Ám ez az a mondat, amire csodával határos módon mégis előkerül egy másik váltás a szóban forgó ruhadarabból, ami voltaképp „nem is rossz”, „sőt egészen hordható.” Ha mégis sikerül „véletlenül” betérnünk együtt egy férfiruha üzletbe, az úgy fest, hogy ő áll a próbafülkében, én pedig bravúros gyorsasággal, és gyakorlott szemmel szedem össze a vélhetően méretben és ízlésvilágban is megfelelő darabokat. Majd, amikor felpróbálta őket, véleményeznem kell valamennyit. Nem túl feleség-próbáló feladat ez egyébként, mert a férjem tűréshatára maximum fél óra és ennek megfelelően kábé három-négy ruhadarab. 

Aztán ott vannak a higiénés szerek. A parfüm és arcvíz kivételével mindent egyedül szerzek be, de azoknál is jelen kell lennem, hogy megmondjam, szerintem melyik jó. A kenőcstöktől valamiféle fóbiás irtózat fogja el, az a férfi pedig, aki kozmetikushoz jár, szerinte gyanús. El kell ismerjem, bort választani tényleg szeret, így míg ő elidőzik az italpult környékén, (ha nagyobb bevásárlásról van szó, a sajtválasztást is rábízom), én keresztül-kasul szaladok a többi részen, és beszerzem amit még kell. Az időfaktor persze itt is fontos tényező. Ha olyan üzletben kötünk ki, ahol női holmik is vannak, és betartom a fent említett fél órás időkeretet, van rá esély, hogy két darab vagy illat közül megmondja, melyik tetszik neki jobban. Általában persze az, amelyik nekem kevésbé szimpatikus, kettőnél több lehetőségtől pedig ideges lesz. Végül, ha bútort vagy valamilyen műszaki cikket kell választanunk, (és itt persze nem digitális fényképezőgépre vagy számítógépre gondolok, hanem például porszívóra vagy mosógépre), biztos, hogy előbb kinézem az interneten a szóba jövő lehetőségeket, azokat megmutatom neki is, és ha döntöttünk, kész címmel és nyitvatartási információkkal indulunk útnak, természetesen hozzákapcsolva a beszerzést egyéb, számára is vonzó programhoz. Ami tehát minket illet, mostanra megtanultam, hogy a boldog házasság titka biztosan nem a közös vásárlás.