Itt élhetett Seuso? – villaépületnek tűnő építmény maradványait találhatták meg a régészek

A nyugdíjas asztalosmester, Pereczes Ferenc 1974 tavaszán sétált kutyájával a Sárvíz nevű vízfolyás partján, amikor néhány égetett cseréptöredéket talált. A húszas évei elején járó férfi, aki nagybátyjától, az egykori sátoraljaújhelyi rendőrkapitánytól örökölte a régészet iránti érdeklődését, alaposabban keresgélni kezdett a területen. Előbb római pénzérmékre bukkant, majd nem sokkal később – amiként erről egy 2024-es beszélgetésen mesélt – a Szabadbattyán határában lévő Péter-Bánkút-dűlőben egy közel 100 kilós, hatalmas ólomtárgyat talált a felszín alatt olyan 60-70 centiméter mélyen. 

Miután sikerült a föld alatt rejtőző „valamit” a felszínre hozni, már látta, hogy valamiféle tartóedényről van szó, aminek az alján egy tucatnyi római kori érmét is örömmel fedezett fel. A súlyos leletet, jogkövető állampolgár lévén, négy ismerőse segítségével beszállította Székesfehérvárra. 

A bizonylat szerint a Szent István Király Múzeum régészei 1974. október 3-án vették át a férfitól a Sárvíz partján talált ólom díszedényt és 14 darab római kori érmét.

Pannónia legnagyobb épületegyüttese

Pereczes Ferenc felfedezésének köszönhetően a Szabadbattyán és Úrhida közötti területen 1975 tavaszán ugyan lezajlott egy ásatás, ám csak 1993-ban indulhatott meg az a munka, amelynek köszönhetően Nádorfi Gabriella régész irányításával feltárták a római kori Pannónia legnagyobb területű, 13 ezer négyzetméteres épületének nagyjából 80 százalékát. Mai tudásunk szerint Sümegh József – aki nem sokkal később rejtélyes körülmények között halt meg – 1975-76 táján találhatta meg valahol ezen a környéken a ma már Seuso-kincsekként ismert gyönyörű, késő római kori ezüst étkészletet. Ki tudja, ha az ásatás hamarabb megkezdődik, talán a Seuso-kincsek sorsa is máshogy alakult volna…

Barbár támadás elől menekülve rejthették el az ezüstöt

A feltételezések szerint a IV. században élt, magas társadalmi státuszú Seuso egy barbár támadás vagy valamilyen fegyveres konfliktus elől menekülve rejthette el ennek a Seuso-épületnek nevezett komplexumnak a fűtőalagútjában a több tíz kiló súlyú ezüst étkészletet. Az épületegyüttes alaprajzából kiindulva három rejtési helyszín merült fel, ezek hitelesítő feltárása megtörtént, ám egyelőre nem bizonyosodott be, hogy a kincs itt lett volna. „Egy további információ alapján egy negyedik lehetséges rejtési helyszínt is ismerünk, de ennek feltárása még várat magára” – mondja Kovács Loránd Olivér, a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója, aki azt is leszögezi, mára biztossá vált, hogy a hatalmas épületegyüttes nem palota, nem lakóhely, hanem egyfajta kereskedelmi központ lehetett. 

Ezt bizonyítja a hozzá kapcsolódóan nemrég megtalált kikötő is. Az ókorban, sőt egészen a 18. századig a Sárvíz egészen Szabadbattyánig hajózható volt dunai méretű hajókkal. Ennél a kikötőnél abban is reménykednek a kutatók, hogy előkerülnek majd faanyagok, cölöpmaradványok a kiszolgáló létesítményekből. 

A radiokarbon kormeghatározással, illetve az úgynevezett dendrokronológiai vizsgálattal pontosan igazolni lehetne, hogy melyik korban építették a kikötőt. 

A fák évgyűrűinek eltéréséire alapozott vizsgálat ma már igen fejlett, ráadásul a Szent István Király Múzeumnak – az országban egyedüliként a megyei hatókörű múzeumok között – saját dendrokronológiai laborja van. Így már csak a szóban forgó építési faanyagokat kell megtalálniuk a régészeknek.

Drónokkal kutatják a római kori településrendszert

A Szent István Király Múzeum Seuso-projekt címmel indított kutatásának célja éppen a fentiekhez hasonló összefüggések feltárása és a Sárvíz menti késő római településrendszer, valamint az ahhoz köthető elit életforma és reprezentációs központok tudományos vizsgálata. Ez különleges lelőhely, már csak a kiterjedését illetően is, hiszen Csősz településtől egészen Nádasdladányig húzódik, azaz egy nagyjából 40 kilométer hosszú, összefüggő római kori településhalmazról beszélhetünk. 

„Ennek most már két központját ismerjük: az egyik Gorsium, a másik pedig a Seuso-épületkomplexum és környezete. Drónok segítségével tavaly megvizsgáltuk a területet, s több, egyértelműen kőből készült épület nyomát, illetve utakat fedeztünk fel az épületkomplexumtól déli irányban. Kimondhatjuk tehát, hogy itt egy ugyanolyan városias központ volt, mint amilyennek Gorsiumot ismerjük, de talán kicsit kevésbé jól kiépítve” – összegzi az eddigi eredményeket a múzeum szakmai igazgatója. 

A 2025-ös kutatások második félévének talán legizgalmasabb, legbiztatóbb eredménye pedig, hogy a régészek – úgy tűnik – találtak egy olyan lelőhelyrészt is, amely akár egy olyan római kori villagazdaság magja is lehetett egykoron, ahol egy Seusóhoz mérhető gazdagságú ember élhetett. 

Mindezt egyelőre az épület kiterjedése alapján feltételezik a régészek, ám természetesen további vizsgálatok szükségesek. A tervek szerint akár már kora tavasszal folytatódhatnak a vizsgálatok a szóban forgó területen, melynek koordinátái érthető módon nem publikusak. Az mindenképpen bíztató, hogy az épület annak idején sem volt messze a település központi részeitől.

Itt lakhatott Seuso, a gazdag arisztokrata?

A kutatás 2025-ös időszakában a Seuso-épület közvetlen környezetéből – néhány bronzkori, illetve középkori leleten túl – megközelítőleg 350 darab római kori fémtárgy került elő az önkéntes fémkeresősök segítségével. Ezek között vannak például katonai övcsatok, de a polgári jelenléttel összefüggő pénzérméket, illetve a földműveléshez kapcsolódó használati tárgyakat is találtak, előkerült egy kis aranytárgy és egy páncéltörő nyílhegy is. 

Képek forrása: ÖKK Fehérvár / Simon Erika

„A legkevésbé látványos, legkevésbé értékesnek tűnő tárgyak is nagyon fontosak számunkra, ugyanis a keltezésük megmutatja, hogy az adott területet milyen időszakokban használták. Ahol például csak kora római leletek kerülnek elő, értelemszerűen felesleges Seuso lakhelyét keresni, hiszen a Seuso-kincsek a késő római korból származnak – világítja meg a mozaik apró részleteit Fekete Fruzsina régész, aki a Szent István Király Múzeum Közösségi Régészeti programjában vezette a terepi kutatást. – Ismerjük a gyönyörű Seuso-kincsleletet, de milyen jó lenne, ha megtalálnánk mondjuk Seuso gyűrűjét, amin olvasható a neve! Hiszen ezzel egyértelműen köthetnénk a területhez őt és a kincseket is. Azt szoktuk mondani, itt mindenre és semmire sincs esély” – teszi hozzá találóan a régész.

Borkeverő ólomüst és nagystílű lakomák

Térjünk egy kicsit vissza a cikk elején említett, Pereczes Ferenc által megtalált ólomüstre, amelyről biztosan tudható, hogy a Nádorfi Gabriella által feltárt épület területén került elő, pontos megtalálási helyét egy hitelesítő feltárás is igazolta. 

Kovács Loránd Olivér szerint az edény egyértelműen a Seuso-kincs darabjaival egykorú, amit a rajta megjelenő vadász- és áldozati jelenetek is alátámasztanak, hiszen ezek a 4. századi arisztokrácia ikonikus motívumai voltak. 

Bár korábban több elképzelés is napvilágot látott a funkcióját illetően, mára szinte kétséget kizáróan körvonalazódott: egy nagyméretű borkeverő edényről van szó. Az ólomoxid – bár némileg mérgező, ez a rómaiakat nem nagyon érdekelte – enyhén édeskés ízt adott a bornak, amely fűszerezéssel kiegészítve különleges lakomaitallá válhatott. 

Ilyen méretű és jellegű ólomüst eddig nem volt ismert, ami arra utal, hogy csak kivételesen fényűző, nagystílű lakomákon használhatták. Olyanokon, amelyeket egy Seuso rangjához és vagyonához mérhető személy engedhetett meg magának. Innen pedig már nem nagy ugrás a gondolat: ha az üst és az ezüstkincs kortársak, és ugyanazon a helyszínen kerültek elő, akkor könnyen lehet, hogy egyazon asztal történetét őrzik. A kérdés már csak az, sikerül-e ezt a kapcsolatot a jövőbeni kutatásoknak kézzelfogható bizonyítékokkal is alátámasztani.