A hazai sajtó 1931 júliusában Endresz György és Magyar Sándor nevétől volt hangos, a két pilóta Magyarországról elsőként szelte át az Atlanti-óceánt. Az Új-Fundland...
A „mit kezdjünk idős hozzátartozóinkkal” téma életünk bizonyos szakaszaiban mindannyiunkat érint, először unokaként, később gyermekként, végül magunk is időskorba lépve a saját bőrünkön érezzük...
A korábbinál jóval több, összesen 12 kategóriában hirdették ki a Libri irodalmi díj nyerteseit. Az idén megújult formában visszatérő könyvszakmai elismerés 2023 legolvasottabb műveit...
A Képmás különdíjjal jutalmazta az Apa ezerrel! pályázat egyik résztvevőjét. Süveges Gergő , az Apakulcs alapítója azért hirdetett irodalmi pályázatot, hogy felhívja a figyelmet...
2024-ben harmadik alkalommal hirdetett irodalmi pályázatot Süveges Gergő, az Apakulcs alapítója. Az Apa ezerrel! pályázat és a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet arra...
Nyár elején a magyar táncszakma és a táncszerető közönség Győrre figyel, ahol június 19–23. között rendezik meg a Magyar Táncfesztivált. Házigazdája az idén 45...
Dobosné Mahunka Máriá nak tíz évvel ezelőtt 180 fokos fordulatot vett az élete, miután 21 éves lánya autóbaleset szenvedett és lebénult. „Az első két...
Mindannyiunk felelőssége, hogy élhető bolygót hagyjunk örökül a jövő generációinak, ezért a környezettudatosságra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A környezetünket óvni, a fenntarthatóságért...
Öntözés, ivóvíz és vízenergia: három olyan hívószó, amelyek nagyon fontossá teszik Kína számára Tibet birtoklását. Indus, Mekong, Brahmaputra, Jangce, Sárga-folyó: csak néhány példa azokra...
„Mag, mag, búzamag, benne aluszik a Nap” – ez az idézet fogad a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Művészetoktatási Iskola előterében. A keresztény...
A mentális betegségeket ma már jóval nagyobb elfogadás és megértés övezi, mint régen. Ám talán pont a megbélyegzés ellen folytatott harc egyik váratlan hozadéka...
„Mit csinálnál, ha megnyernéd a lottót?” Fantáziáinkban általában mámorító gazdagság, okosan befektetett pénz, nyugalmas élet, utazás, vállalkozás vagy jótékonykodás jelenik meg. De vajon mit...
Ma már pár kattintással is beszerezhetünk a netről gyógyszereket vagy annak vélt termékeket, gyógyulást ígérő étrend-kiegészítőket, csodaszereket. Az elmúlt időszakban egyre több ilyen portéka...
Édesanyaként talán mindenki fejében megfordul az a gondolat, hogy milyen jó lenne a pici babánk gügyögését megérteni, elbeszélgetni vele a vágyairól, érzéseiről… Czirják Edit...
„Danival nincs sok gond az iskolában, csendes kisfiú. Aggódós kis szemében bizonytalanság ül, már nem szívesen szólítom fel az órán, mert nem szeretem látni...
Ahogy megérkeztem Toscanába, az első dolgom volt vásárolni egy kaktuszt. Mindig is szerettem volna egy ilyen szúrós, élő szuvenírt hazavinni egy mediterrán utazásról, most...
A fiatalok úgy viszik a nyomógombos telefonokat, mint a cukrot az elmúlt években az Egyesült Államokban. Megnőtt a kereslet a butamobilok iránt. Magyarországon még...
A múlt század húszas és harmincas éveiben külföldre, zömében Amerikába távozott magyar természettudósok sorában, akik hazájukat meg nem tagadva vitték a magyar tehetség hírét...
Szülőként talán nincs is nehezebb annál, mint amikor egy betegség következtében a gyermekünk elvesztésétől kell félnünk. Az Érintettek Egyesület azoknak a szülőknek a segítésére...
Negyven évvel ezelőtt Los Angelesben Magyarország nélkül gyulladt fel és aludt ki az olimpiai láng. Ugyanis hazánk – bár dönthetett volna másként - csatlakozott...
Méhészet, borászat, csokoládé-, gyógytea- és kozmetikumkészítés, levendulatermesztés, juhtenyésztés, étterem, cukrászda üzemeltetése, kulturális programszervezés, könyvkiadás – ez még korántsem minden azon tevékenységek közül, amelyeket magyarországi...
A cukorbetegség 2-es típusa régebben csak a felnőtteket érintette nagy számban, ma azonban már a gyerekek körében is gyakori, és egyre több kicsit érint...
Idén is különleges programokkal várja a repülés szerelmeseit a hatodik Budaörsi Airshow június 22-én. Régi és új repülőgépek, légi- és földi bemutatók, kiállítások és...