Egy hős anya és hős lánya története – „Nem hagytam, hogy Réka feladja”

A díj kapcsán írt bemutatkozásban így fogalmaztál: „mindig is emberekkel akartam foglalkozni”. Miért? 

Óvodáskorom óta tanár akartam lenni. Mindig mindenkit tanítottam, mindenkinek segíteni akartam, szerintem genetikailag így lettem kódolva. Karácsondon, Gyöngyös mellett lakunk a családommal. Matematika–fizika–kémia–informatika szakos tanár vagyok, 35 éve tanítok itt, a faluban, a Gönczy Pál Katolikus Általános Iskolában. Idejártam én is, és ide jöttem vissza tanítani. A mai napig hivatásnak érzem a tanítást, mindennap úgy megyek be az óráimra, hogy megváltom a világot.

Elsőszülött lányoddal, Rékával tíz éve történt egy súlyos baleset. Hogyan emlékszel vissza 2014. december 24-ére?

Reggel 8 fok volt, az akkor 21 éves lányom elindult a családi autónkkal dolgozni. Megcsúszott a fekete jégen, megpördült az autó, bevágódott az árokba. Elszakadt a gerincvelője, a hatos, hetes nyaki csigolyája sérült. 

Az árok megdobta, bezuhant a szántásba. Esélye sem volt arra, hogy a gerincvelője ép maradjon. 

Nehezítette a helyzetet, hogy jött a karácsony, az orvosok szabadságon voltak, a Honvéd Kórházba kellett volna vinni azonnal mentőhelikopterrel, hogy megműtsék, ehelyett Hatvanba vitték a Baleseti Sebészetre. Órákat vártunk, akkor én már azzal fenyegetőztem, hogy értesítem a tévét. Végül az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe (régen OBSI, ma Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ – a szerk.) került, ahol három nap után, december 27-én megműtötték, ami nem sikerült, majd január közepén volt a második műtétje. 

Az állapota végleges?

Igen, melltől lefelé teljesen lebénult, kerekesszékbe került, az ujjai sem mozognak rendesen, csippenteni talán tud az ujjával. Most már az is romlik sajnos, mert tavaly kapott egy ritka autoimmun betegséget is, miaszténiát, ami az izmokat gyengíti. A baleset után 42 napig volt intenzív osztályon, utána Budakeszire került az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe. 

Mit mondtak az orvosok, ha hamarabb műtik, menthető lett volna a helyzet?

Ők azt állítják, hogy nem. Viszont 12 óra telt el, mire megkapta a fém koronát, amivel tehermentesítik a gerincvelőt. Én vallom, hogy ha ez hamarabb megtörténik, jobb lett volna a helyzet. Nem volt idegsebész, aki foglalkozott volna vele. 

Hogyan dolgozza fel egy édesanya mindezt? 

Az első két nap meg akartam halni, 160-as vérnyomásom és 100-150-es pulzusom volt. 

Hogy lehet azt túlélni, ha azt mondják az ember gyerekéről, hogy nyaktól lefelé béna marad, semmit nem fog tudni csinálni? 

Ő karatézott, motorozott, bokszolt, egy aktív életet élő fiatal lány volt. Gépésztechnikusnak tanult, nem egy olyan típus, aki elül a sarokban. Az első pár nap a gyász szakasza volt, de a harmadik napon valami átkattant bennem. A fene egye meg, mit érek én azzal, ha tönkreteszem magam?! Nézzük meg, mit tudunk kihozni ebből az egészből. Azóta is eszerint élünk. De nem nézünk túlságosan előre, mert ha belegondolok, mi lesz 10–20 év múlva, mi lesz, ha én már nem leszek, az aggaszt. A mai napot, a mindennapokat éljük meg. 

Hogyan néz ki egy napotok?

Amíg teljes állásban dolgoztam, a férjem – aki délután és éjszaka dolgozott – maradt itthon Rékával délelőtt. Munka után felváltottam. De ez hosszú távon nem működött, a férjem munkahelye nem tolerálta. Négy éve már gyodon (gyermekek otthongondozási díja) vagyok, csak félállásban dolgozom. Mindenben segíteni kell neki: reggel kimozgatni, naponta ötször katéterezzük, öltöztetem, kiültetem az ágyból. Enni tud egyedül, ha elé teszem az ételt. 24 órás ápolást igényel, de a lakásban a kerekesszékkel egyedül tud közlekedni, és dolgozik is informatikai területen. Három órát itthon tud egyedül maradni, amíg én az iskolában vagyok. Délután aludni szokott, mert elfárad a törzsizma. Utána játszunk a kutyájával, vagy edzésre megyünk. Ahhoz képest, hogy azt mondták, nyaktól lefelé béna marad, csak elektromos székkel fog tudni közlekedni, és a joystickot fogja nyomogatni, erre nagyon rácáfolt. 

Azóta többszörös parakarate-világkupagyőztes lett.

Ha jól tudom, együtt jártok a karateversenyekre.

Igen, mindenhova én hordom. Hetente járunk fel edzésre Budapestre. Eleinte ezt teljes munkaidő mellett csináltam, úgy, hogy este 11-re értünk haza. Nekünk az, hogy elinduljunk bárhova, egyórás feladat. De Réka mindennap itthon is edz, lerakom neki a tatamit a szobába. A baleset után átalakítottuk a házat, például elektromos ágyat kellett venni, mert ő magától nem tud felülni.

Kép

Fotó forrása: Dobosné Mahunka Mária

Mire tanított meg Réka betegsége?

Mindig az az ember voltam, aki, ha elhatároz valamit, azt végigcsinálja. Még kitartóbbá, szívósabba váltam. Nem hagytam, hogy feladja, nem hagytam más opciót neki, ott voltam mellette az első perctől kezdve. Megtanított fontossági sorrendet állítani. Nem az a fontos, hogy megvegyem a huszonhatodik ruhámat, hanem az, hogy mit tudok neki adni, hogy ő élhető életet éljen.

Van olyan számodra, hogy énidő?

Hát, azt beáldoztam az ő idejére. Úgy vagyok vele, hogy Rékának ugyanúgy jár a fiatalság, mint a többi embernek. Eljárok vele motoros találkozókra, koncertekre, voltunk paplanernyőzni. Nemrég Horvátországban jártunk versenyen. 

Más balesetet szenvedett fiataloknak, hozzátartozóknak is segítettetek már... 

Amikor Réka az OBSI-ban intenzív osztályon volt, nagyon jó kapcsolatba kerültünk a főorvossal. Mondta, hogy van benn egy hasonló sérült srác, és nem akar se enni, se inni, meg akar halni, és az anyukája sem tud mit kezdeni a helyzettel. Megkérdezte az orvos, hogy beszélnénk-e velük. Réka beszélt a fiúval, én az anyukával. Utána felhívott a főorvos, hogy másnap elkezdte a fiú a gyógytornát.

Később a srác meg is jegyezte a Facebook-oldalán, hogy „neked köszönhetem, Dobos Réka, hogy elkezdtem a második életemet”. 

Középiskolákban is szokott előadást tartani a kerekesszékesek elfogadásáról. Én azt látom, ebben Magyarországon nagyon gyerekcipőben járunk. A törvény szerint minden közintézménynek akadálymentesnek kellene lennie, de ez nincs így, mi sokat szenvedünk ettől. 

Ez vidéken még nehezebb, mint Budapesten?

Pest valamivel jobb, bár pont most voltunk a belvárosban, a Kazinczy utcában, ahol a macskakövön lehetetlen közlekedni a kerekesszékkel. Nem tudtam megállni az autóval, nem tudtam őt kivenni. Nálunk most pont megcsinálták a járdákat, bár nem merném egyedül elengedni, mert néhol annyira keskeny, hogy ha lebillen, összetöri magát. 

Beszéljünk a Carrie Csodanő Díjról, hiszen Hősanya kategóriában közönségdíjas lettél. Ki jelölt a díjra?

Egy sorstárs anyuka, a tavalyi győztes, Takácsné Pál Stefánia. Amikor felhívott a díj alapítója, Tomkó Bori, hogy jelöltek, csodálkoztam, hogy mi a csoda abban, hogy én ezt csinálom. Ez teljesen természetes egy anyánál, hogy a gyermekéért mindent megtesz. A közönség szavazta meg nekem az első helyet. Furcsa volt, hogy bementem itthon a boltba, és a pénztáros is mondta, hogy szavaz rám mindennap. 

Kép

Fotó forrása: Dobosné Mahunka Mária

Hogyan tudja finanszírozni a család a sportversenyeket és a gyógyszereket?

Az üzemanyag nagyon sokba kerül, az én fizetésem szinte csak tankolásra megy el. A férjem műszerész, ő sem keresi halálra magát. De valahogy mindig megtalálnak azok az emberek, akik segítenek. Rékát a motoros közösség is támogatja, ezért tudunk elmenni további egy külföldi versenyre, most is mennénk Írországba, amire összeadták a pénzt. Évente csak egy külföldi versenyt támogat a Magyar Karate Szövetség, az összes többi önköltséges. 

Megkerestek minket magán rehabilitációs cégek is. Amikor elmentünk állapotfelmérésre, kiderült, hogy csak állapotmegőrzésről lehet szó, neki nem fog változni az állapota. 

Maximum egy csoda gerincműtét segíthetne, ahol áthidalják a sérült gerincvelő szakaszt. De tíz év után el vannak sorvadva az izmok, nem fog tudni járni. 

Ha a két keze jól működne, az már csoda lenne. De minden héten járunk gyógytornára. Évente kétszer tizenöt ingyenes gyógytorna járt neki, ez lejárt már, utána az Egyka Alapítványon keresztül biztosították a magán gyógytornászt, masszőrt. Korábban voltunk Sopronban magánrehabon is, ahol egy hét körülbelül 300 ezer forintba került. Amióta előjött a miaszténia, ezt már nem csináljuk. 

Aki segíteni szeretne Rékának, a gyöngyösi EGyKA Alapítványon keresztül megteheti:
Együtt Gyógyulni Könnyebb Alapítvány
K&H bankszámlaszám: 10400528-50526887-67711003

Mit lehet tudni erről a betegségről?

A hivatalos neve miaszténia grávisz. A csecsemőmirigy a szegycsont alatt található, és 3–5 éves korára visszahúzódik az embernek. Nála ezt valami aktiválta, és két oldalt a tüdejére meg a szívére is ráhúzódott a daganat. A balesetével nem lehet összefüggésben, mert nem nyomta meg a biztonsági öv, nem előre csapódott, hanem hátra. Véletlenül vették észre, mert elkezdett csüngeni az egyik szemhéja. Tavaly nyáron megműtötték, később le kellett csapolni a tüdejét. Jelenleg két gyógyszert kell szednie: egyet a miaszténiára, egyet a gerincsérülésére, pedig ezt a kettőt elvileg nem szedhetné együtt. Viszont, ha nem szedi, erős görcsei vannak. 

„Ő az én legnagyobb hősöm” – ezt a lányod írta rólad. Mit szólt a győzelemhez?

Azt mondta, hogy anyának kell győznie, ez egyértelmű. Amikor még az OORI-ban volt, a kórházi dolgozók összehívtak egy válságstábot. Kérdezték, mi lesz Rékával. Én azt válaszoltam, hogy mi lenne, hazajön, a férjemmel váltásban fogunk dolgozni, ő pedig tanulni fog. Soha nem engedtem, hogy csüggedjen. 

Már a kórházban azt mondtam neki, hogy ide figyelj, ne aggódj, kihozzuk a helyzetből, amit csak lehet. 

A nővérek erre azt mondták, hogy hiú reményeket táplálok benne, mert azt mondtam neki, hogy járni fog. Én azt válaszoltam, hogy bocsánat, ilyet nem mondtam. Azt mondtam, hogy minden rendben lesz, és a „minden rendben lesz”, az kerekesszékben is lehet.

A cikk megjelenését a Média a Családért Alapítvány támogatta.