
Keresés
-
A párkeresés a felnőtt élet egyik legnagyobb kihívása. Sok harminc körüli nő küszködik azzal, hogy ráleljen az igazira. Mi állhat a dolog hátterében, és...
-
Sóváros a föld alatt
Évente ötszázezren látogatják meg az Európa egyik legnagyobb sókészletét rejtő parajdi sóbányát. A 2700 méteres mélységben található, 1200×1400 méteres sótömzs története több tízmillió évre nyúlik vissza, és még... -
Az űrben ragadtak – Nyolc napnak indult, kilenc hónap lett belőle
Lassan három hónapja él a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) két amerikai asztronauta. Butch Wilmore és Sunita Williams eredetileg egy alig több mint egyhetes próbarepülésre indultak... -
Összeállítás
Pest vármegye természeti és épített csodái
Szeptember van, véget ért a nyár, de mindnyájan tudjuk, hogy ősz elején még velünk maradnak a napsugaras, finom melegek. A vakáció búcsút intett ugyan, de a hétvégi kirándulások ideje és a szüreti mulatságok most kezdődnek csak el. A nagy nyári zsongás után jó rácsodálkozni szűkebb pátriánkra, a tájra, amely a miénk, és otthont ad nekünk. Sokszor gondoljuk azt, hogy közvetlen lakókörnyezetünkben már mindent az unalomig ismerünk. Pedig dehogy! Források, erdők, várak, templomok várnak arra, hogy szánjunk időt rájuk is, és ismerjük meg több száz éves történetüket. Országunk fővárosát természeti és kulturális kincsekben gazdag települések veszik körül. Ha budapestiek vagyunk, ideális kirándulási célpont a sokszínű, változatos településekben gazdag Pest vármegye. Ám bárhonnan érkezzünk is ide, nem fognak csalódást okozni a fővárosunkat körülölelő tájak, városkák, falvak.
-
A Prédikálószéktől a váci diadalívig
Tarnai Richárd Pest vármegye főispánja, a kormányhivatal vezetője immár tizenhárom éve. Arra kértem, ajánljon három különleges épületet és három szép természeti helyet, amelyek vonzó turistacélpontok... -
Iskolakezdés a nagyvilágban: ajándékkal, rituáléval, barátkozással – Új tanév, új szokások
Ahány nemzet, annyiféle iskolakezdés. Magyarországon ma csengettek be először, de Japánban például áprilisban van a tanév első napja, és akad olyan ország is, ahol... -
Egységben a természettel az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban
Neoromán kastély, remetetemplom, vízimalom, vadaspark és tanösvények, csak néhány abból a számtalan programlehetőségből, amelyeket az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban kirándulva felfedezhetnek... -
Az ezer pince városától a Tökházig
Amikor Budapest környéki programokat keresünk, legtöbbünknek a nagyobb városok neve ugrik be, mint Gödöllő vagy Szentendre. Azonban érdemes a kisebb településekre is ellátogatni, amelyek különleges programokat... -
Erdők, várak, kegyhelyek nyomában Budakeszin és a Pilisi járásban
A főváros zöld kapuja, az évezredek óta rejteket és az elvonuláshoz nyugalmat adó erdős hegyek otthona ― a Budakeszi és Pilisi járás ― ma... -
A REponttól a babaruha-kölcsönzőig – Újrahasznosítás mindig újratöltve
Képzeljünk el egy bolygót, ahol nincs értelme a szemét vagy a hulladék szavaknak, mivel a lakók csak egy dolgot ismernek: az alapanyagot. Ezen a... -
Miért jó az anyának, ha a gyerekek festékkel maszatolnak?
Mert ő is maszatolhat! Sok más mellett azt is szeretem a szülőségben, hogy a gyerekekkel való foglalkozások révén olyat is csinálhatok, amit jóformán saját... -
Testnevelő tanárból lett versvándor – Tóth Péter Lóránt a magyar költészetet népszerűsíti a Kárpát-medencén innen és túl
Már egészen fiatalon megtapasztalta, milyen érzés színpadra lépni és hatással lenni az emberekre. Általános iskolásként sokszor volt pódiumon – legtöbbször Arany, Petőfi és Radnóti... -
Öt varázslatos magyar kastély, amely újra teljes pompájában várja látogatóit
Ha kirándulnánk és bővítenénk történelmi tudásunkat, érdemes kastélytúrára indulnunk! Hazánk csodálatos kastélyai a Nemzeti Kastélyprogramnak köszönhetően újra teljes pompájukban várják látogatóikat. Íme egy ötös... -
A diktátor szerelme, avagy tragikus, valós szappanopera Hitler főszereplésével
A diktátor, aki jelképe lett az egész földet vérbe borító második világháborúnak, az 1920-as évek végén még csak készülődött a világpolitikai szereplésre. Ekkoriban még... -
Kis esküvő vagy nagy esküvő? – Az eljegyzés utáni első komoly dilemma
Egy pár életében a legszebb pillanatok egyike, amikor közösen tervezgetik azt a bizonyos nagy napot, az esküvőét, amelynek emléke végigkíséri majd őket egész életükben... -
Ezerarcú társfüggőség – Aki folyton alkalmazkodik, aki állandóan gondoskodik, aki mindig hálát vár...
Legtöbbünknek a társfüggőség szó hallatán a párkapcsolati függés jut eszükbe, de mint minden függőségnek, ennek is több árnyalata lehet. Szakértő pszichológusunk, Erdődy-Nagy Edit segítségével... -
„Szeretjük őket, és át tudjuk adni egy másik szerető családnak” – A Guba házaspár tíz gyermeke mellett nevelt gyerekeket is befogad az otthonába
A mezőkövesdi Guba házaspár idén ünnepli 30. házassági évfordulóját. István a tardi Forrás Oktatási Központ intézményvezetője, agrármérnök és biológia-kémia-technika szakos tanár. Mariann tanítónő, de... -
Ha én oktatásügyi miniszter lennék… – 21 reformjavaslat a jobb középiskolákért
Az alábbi gondolatokat, oktatásügyi reformjavaslatokat olyan szakvizsgázott középiskolai mestertanárként adom közre, aki jelenleg egy elitiskolának nevezhető budapesti gimnáziumban tanít két szakot teljes állásban, egyben... -
„A gyűlölet nagy influencer, de a szeretet sokkal erősebb” – Interjú Tóth Gabival és Tóth Verával
Kislány korukban előadásokat tartottak a tapolcai panellakásban. A két nővér, Vera és Gabi közös címlapfotóra készül, ha jól számolom, heten sürgünk-forgunk körülöttük. Legalább 15... -
A solymász lányától a tőrvívóig – Női bajnokok és olimpikonok
1263. Magyar Királyság. V. István királyunk leánya, Mária és egy solymász leánya, Jolánta versenyt futnak és ugornak. Jolánta nyer, az uralkodótól bársonyt és posztót... -
Gyümölcslekvárral is evangelizálnak – a kismarosi apácák szörpjeiben, lekvárjaiban az ima az „adalékanyag”
Átadták Kismaroson a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza új gyümölcsfeldolgozó üzemét, amelynek alapkövét még 2018-ban tették le. Elmentünk megnézni, hogyan készülnek a nővérek lekvárjai, szörpjei... -
Spiritusz
Autista a családban: az elfogadás szépségei
Feltétel nélküli szeretet vagy belenyugvás a megváltoztathatatlanba? Vajon mit jelent az elfogadás? Sokszor beszélünk róla, mégis olykor nagyon nehéz alkalmazkodnunk egy helyzethez vagy egy... -
Jár nekünk néhány lélekerősítő perc! – Spiritusz podcastok Bóna Judittal
Olyan műsorvezető, aki libabőrös lesz, és könny szökik a szemébe, annyira átéli a hallottakat. Egy podcast szerinte akkor jó, ha szórakoztató, de mély beszélgetés... -