A diktátor szerelme, avagy tragikus, valós szappanopera Hitler főszereplésével

A diktátor, aki jelképe lett az egész földet vérbe borító második világháborúnak, az 1920-as évek végén még csak készülődött a világpolitikai szereplésre. Ekkoriban még a nagyközönség számára is érzékelhetők voltak bizonyos vonások a valódi jelleméből. Szinte a nyilvánosság előtt zajlott például az a véres végkimenetelű szerelmi tragikomédia, amelyet a saját unokahúgával játszott.

„Alf bácsi” beleszeret a félunokahúgába

Adolf Hitler felmenői meglehetősen bonyolult rokonsági viszonyokat hagytak maguk után. Apja, Alois Hitler házasságon kívül született, ezért az anyja nevét kapta, és csak később változtatta meg a nevét a nevelőapja után Hitlerre. Maga Alois sem könnyen találta a helyét a kor társadalmában elfogadott házassági keretek között. Huszonkét évesen született egy lánya egy szeretőjétől, majd feleségül vett és sietve elhagyott egy súlyosan beteg, ötvenéves nőt. A következő két kapcsolatából további hat gyermeke született. Mindkét anyát csak a gyerekek születése után vette el. A második feleség, Klara Pölzl – aki mellesleg vagy Alois unokatestvére, vagy az unokahúga lehetett – négy év alatt négy utódot szült neki, akik közül csak az utolsó, Adolf maradt életben.

Hitlernek így két féltestvére volt. Egyikük, Angela viszonylag hamar megözvegyült és egyedül maradt a lányával, akit szintén Angelának – teljes nevén Angela Raubalnak – hívtak. A lány huszonegy éves volt, amikor 1929-ben édesanyjával együtt beköltöztek „Alf bácsi” müncheni lakásába. Az idősebb Angela házvezetőnőként tevékenykedett, a fiatalabb – akit mindenki Gelinek nevezett – Hitler fennhatósága és gyámkodása alá került.

Alf bácsi kezdetben még megpróbálta fenntartani a látszatot, hogy kizárólag rokoni ragaszkodással szereti az unokahúgát, ez azonban egyre kevesebb szemlélő számára volt hihető. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Hitler szerelmes lett a félunokahúgába.

Ez a szerelem magán hordozta a későbbi diktátor személyiségjegyeit. Az események alapján úgy tűnik, tényleg vonzódott hozzá, de ez a ragaszkodás leginkább azon alapult, hogy a negyvenéves férfi könnyedén kontrollálhatott és manipulálhatott egy egyszerű, fiatal lánykát. Ismerősei szerint Geli meglehetősen felszínes lélek volt: az iskolában gyengén teljesített, inkább a divat és a kacérkodás töltötte ki az idejét. Kifejezetten imponált neki, hogy a nagypolitika porondjára igyekvő Hitler kitüntette a figyelmével. Úgy érezte, az ujja köré csavarta az érett korú férfit, a valóság azonban éppen az ellenkezője volt.

Heves veszekedések szexuális perverziókkal fűszerezve

Hitler egyébként is hozzá volt szokva a nők rajongásához. Vonzó férfinak tartotta magát, aki igéző hatással van a hölgyekre. Egyre gyarapodó rajongótáborában tényleg rengeteg nő akadt, akik mindent megadtak volna a kegyeiért. Beszédei és más közszereplései során gyakran előfordult, hogy lányok, asszonyok sikoltoztak, transzba estek, egyesek el is ájultak. Mintha a hatvanas-hetvenes évek rockfesztiváljainak előképei lettek volna ezek a fellépések.

A feltörekvő náci párt prominens személyiségei és támogatói érdeklődve figyelték, ahogy a Führer minden társas összejövetelre magával hurcolja Gelit. Ámuldozva látták, ahogy élénken beszél hozzá, sokszor megérinti a kezét, és mosolyogva magyaráz neki. A háború utáni beszámolókból kitűnik, hogy ez a majdnem húsz évvel fiatalabb lány a maga természetes egyszerűségével és frissességével volt hatással Hitlerre.

Amint egy tanácsadójának kifejtette, a legtöbb fiatal lány hidegen hagyja, sőt kifejezetten idegesíti, Geli azonban feltölti energiával, és felvidítja őt a „butácska csacsogásával”, így utána felfrissülve tud visszatérni a munkájához.

A kapcsolatuk hamar egészségtelen irányba fordult. Geli Raubal Alf bácsi szeretője lett, és persze teljesítenie kellett az ezzel járó kötelezettségeket. Csak azzal találkozhatott, akivel a nagybátyja engedte, és csak olyan helyekre mehetett, amelyeket az jóváhagyott. A saját maga által felállított ideálok szellemében próbálta nevelni, például ragaszkodott hozzá, hogy fegyvert viseljen, és megtanuljon szakszerűen bánni vele. Hitler a lány életének minden pillanatát irányítani akarta, ami gyakran heves veszekedéseket eredményezett. Az 1920-as évek végén Németországban még viszonylag szabad volt a sajtó, és Hitler nem tudta kontrollálni a róla napvilágot látó híreket. Az újságok sokat cikkeztek erről a furcsa kapcsolatról, bár a hivatalos verzió természetesen mindig az volt, hogy a szerető és aggódó nagybácsi gondos nevelésben részesíti a rokonát.

Többen leírták azt a különös kapcsolatot, amelyben a megközelíthetetlen, nárcisztikus Adolf Hitler kamaszos csodálattal bámulja a fiatal lányt, aki viszont szinte gyermeki rajongással csüng a férfin. Geli arról álmodozott, hogy egy nap ő lehet Frau Hitler, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy női csáberejét próbálgatva minden férfival flörtöljön, akivel csak találkozott. Bizalmas barátainak beszélt a Führerrel folytatott intim kapcsolatáról is.

A háború után másod- és harmadkézről való részletes leírások láttak napvilágot azokról a szexuális perverziókról, amelyeket állítólag el kellett viselnie Hitler részéről.

Geli Raubal elmondása szerint mindezeket undorodva ugyan, de teljesítette, mert nem akarta elveszíteni a nagybátyját.

Golyó a mellkasba – de ki sütötte el a fegyvert?

A kapcsolat egyre jobban megviselte a lányt, ezért más férfiak iránt is érdeklődni kezdett. Ilyen volt például Hitler egyik bizalmi embere, Emil Maurice, aki testőre és sofőrje is volt egyben. Kettőjük között szenvedélyes viszony alakult ki, amit a fennmaradt levelek tanúsága szerint megkeserített a diktátor hisztérikus féltékenysége. Amikor Hitler tudomást szerzett a kapcsolatról, hangos és félelmetes jelenetet rendezett. Maurice később elmondta, hogy attól félt, Hitler egyszerűen lelövi dühében. A vége aztán az lett, hogy a testőrt diszkréten eltávolították Geli közeléből.

A lány is kivette a részét a féltékenykedésből, amikor megtudta, hogy Alf bácsi egy még fiatalabb lánnyal is egyre közelebbi kapcsolatba kerül. Hitler 1929-ben ismerkedett meg az akkor mindössze tizenhét éves Eva Braunnal, és őt is beemelte a rajongói közé. Eva fiatal kora és szigorú katolikus neveltetése ellenére pontosan tudta, hogy kell magába bolondítani a férfiakat.

A megfelelő csípőmozdulatokkal és pillantásokkal mesterien élve elérte a tartalékos hódoló pozícióját, amit nemsokára tragikus körülmények között válthatott be a First Lady szerepére.

1931 szeptemberében egy nap, amikor Hitler Hamburgban tartózkodott egy politikai kampánykörúton, a müncheni lakását felügyelő személyzetének gyanús lett a csönd és mozdulatlanság Geli Raubal szobája körül. Rosszat sejtve egy csavarhúzóval felfeszítették az ajtaját, és a lányt a padlón fekve, a mellkasán lőtt sebbel, holtan találták. Mellette a díványon a Hitlertől kapott pisztolya feküdt. Találtak még a szobában egy félbehagyott levelet, amelyet csevegő hangnemben egy bécsi ismerősének írt egy közeli találkozásról. Előző este, Hitler elutazása előtt a pár hangosan veszekedett, aminek Geli egyik kapcsolata volt az oka. Valószínűleg viszonya volt a zenetanárjával, egy bécsi hegedűművésszel, akit Hitler ismeretlenül is gyűlölt a zsidó származása miatt. Könnyen lehet, hogy a lány gyereket várt az osztrák fiatalembertől.

A sajtó felkapta a gyanús körülmények között történt halálesetet, Hitler pedig sértődött sajtóválaszában kikérte magának a vádaskodásokat. A hivatalos verzió szerint öngyilkosság történt, ám ezen azóta is vitatkoznak a történészek. Sokan felvetették, hogy aki öngyilkosságot készül elkövetni, nem ír vidáman a barátjának, és nem egy mondat közepénél félbehagyva lövi magát mellbe. A golyó behatolási szöge is gyanúsan kényelmetlen: a fegyvert fölülről lefelé, kissé ferdén tartva sütötték el. A holttestet egyetlen orvos vizsgálta meg, majd sietve elvitték Németországból, és Ausztriában temették el.

A szertartást végző pap utólag sokat sejtetően kijelentette, hogy öngyilkosokat soha nem lenne hajlandó a megszentelt földbe temetni.

Amiket Hitler fontosnak tartott egy nőben

Sokan viszont vitatják, hogy Hitler megölte vagy megölette volna az unokahúgát, hiszen semmi szüksége nem lehetett egy ilyen hatalmas botrányra, ráadásul olyan körülmények között, hogy a gyilkosság a saját lakásában történik. Sokkal valószínűbbnek tartják, hogy Geli nem bírta elviselni az állandó erőszakos kontrollt, a szexuális és lelki bántalmazást. Amikor pedig terhes lett egy zsidó férfitól, nem látott más kiutat ebből a reménytelen helyzetből, mint az öngyilkosságot.

Hitler teljesen összetört a veszteségtől. Mély depresszióba esett, a politikától való teljes visszavonulást fontolgatta, és többen attól féltek, hogy ő is öngyilkos lesz.

Ettől kezdve vegetáriánus lett, mert azt mondta, hogy a hús Geli holttestére emlékezteti.

Nehéz elképzelni, de egyes beszámolók szerint soha többé nem tudott könnyek nélkül beszélni az unokahúgáról.

Akármennyire is gyászolta azonban, a következő jelölt már bevetésre készen állt Eva Braun személyében. Ő lett az a „szerencsés” kiválasztott, aki a Führer mellett élhette le az élete hátralévő részét, és vele együtt követhetett el öngyilkosságot a berlini bunkerben 1945-ben. Ő is rendelkezett ugyanis azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket Hitler fontosnak tartott egy nőben. Mint mondta: „Egy tizennyolc-húsz éves lány olyan alakítható, mint a viasz. A férfi – akárki legyen is a kiválasztott nő – rányomhatja a saját bélyegét. A nőknek mindössze ennyi kell.”

Felhasznált irodalom:
Geli Raubal, Spartacus Educational https://spartacus-educational.com/GERraubal.htm
Geli Raubal, Wikipedia https://en.wikipedia.org/wiki/Geli_Raubal
Adolf Hitler's family tree
ThoughtCo https://www.thoughtco.com/hitlers-family-tree-1779646

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti