Jár nekünk néhány lélekerősítő perc! – Spiritusz podcastok Bóna Judittal

Olyan műsorvezető, aki libabőrös lesz, és könny szökik a szemébe, annyira átéli a hallottakat. Egy podcast szerinte akkor jó, ha szórakoztató, de mély beszélgetés – és ilyeneket is készít. Ő Bóna Judit, a Spiritusz podcast vezetője.

Bóna Judit
Bóna Judit - Kép: Sáry Adrienn Photography

2021-től vezeted a „Spiritusz podcast a lelki egészségért” sorozatot. Ha jól emlékszem, a névadásban is aktívan közreműködtél…

Én találtam ki a Spiritusz címet! (mosolyog)

Viszonylag új még a podcast műfaja, de népszerűsége meredeken ível felfelé. Te milyen lehetőségeket látsz benne?

Németh Szilvia barátnőm és volt kolléganőm fejéből pattant ki a pszichológiai podcast ötlete, és a Képmás vezetői örömmel fogadták. Ő a kepmas.hu újságírója volt, és hívott, hogy vállaljam el társaként a Spiritusz podcastok készítését. Akkor én még csak ismerkedtem ezzel a műfajjal. Két dolgot tudtam: hogy érdekel a pszichológia, és szeretek beszélgetni, hiszen a rádiós világból jövök, szerkesztő-műsorvezetőként dolgozom tizenöt éve. A podcastok felvétele során ismertem fel, hogy mi a különbség a klasszikus rádiózás és a podcastkészítés között: ez utóbbi, illetve maga a beszélgetés oldottabb formában történik, mint egy rádióműsor esetében. Egy podcast szinte bármikor és bárhol meghallgatható, akár több részletben is. Ha a hallgató abbahagyja, később vissza tud rá térni, könnyű megtalálni, könnyű visszakeresni, és maga az alkalmazás is egyszerűvé teszi az elérést. Ráadásul, ha az ember követi például a Spotify-on vagy a YouTube-on a Spiritusz-csatornát, akkor nem is kell keresnie, hanem a rendszer figyelmezteti, hogy újabb adás hozzáférhető. Egész hosszú beszélgetéseknek is létjogosultsága van, ellentétben a rádiós műfajjal, ahol mindig be kell tartani a szigorú időkeretet.

A podcastnál nagyobb a szabadság, mélyebben tudunk egy-egy témát feldolgozni, és ez a pszichológia esetében kulcsfontosságú.

A hangvétel is oldottabb lehet, az interjú készítője is megoszthatja a saját gondolatait. Nekem például kérdés, hogy vajon mennyire kíváncsi a hallgató arra, mi a véleménye az interjú készítőjének, vagy mi érintette meg abban a témában. Miközben azt is gondolom, hogy a hallgató sokkal jobban át tudja érezni, magára tud ismerni, ha hall egy gyakorlati példát az interjú készítőjétől. Ebben a dilemmában igyekszem egyensúlyt találni, hogy ne legyek túl sok, mégis legyen személyes vetület.

Nagyszüleim és szüleim generációja még úgy tartotta, hogy pszichológushoz csak az jár, aki bolond, és nem szabad túllelkizni a problémákat, hanem cselekedni kell. Nagy váltásnak lehetünk tanúi a korábbi nemzedékek lélektan-ellenességéhez képest: ma már nagyon népszerűek a pszichológiai ismeretek a hétköznapokban is.

Nekem ez a változás főleg a gyereknevelés kapcsán tűnt fel. Ahogy nevelem a gyermekeimet, rengeteg lélektani problémával találom szemben magam, és egyre többször merül fel bennem, vajon az én szüleim foglalkoztak-e az én nevelésem pszichológiai kérdéseivel. Ha rákérdezek, vagy szomorúan, vagy meglepetten néznek rám, hogy ezekkel egyáltalán foglalkozni kell…

Azt gondolom, a mai negyvenes nőket érték el először a hétköznapi pszichológiai ismeretek, a gyereknevelés során felmerült problémákon keresztül ugyanis rájöttek arra is, hogy a gyerekek mellett a házastársukkal és a szüleikkel való kapcsolaton is van mit fejleszteni, ráadásul önmagukkal is foglalkozniuk kell. Úgy tapasztalom, hogy a fiatalabb generáció már sokkal tudatosabb, több ismerettel bír.

A mai gyerekek pedig már úgy nőnek föl, hogy tudják: az életben nem elég mindig csak cselekedni, hanem időnként „lelkizni” is kell, vagyis a felmerülő gondoknál keresni az okokat és elgondolkozni a megoldásokon.

Én azt gondolom, hogy – jaj, hogy fogalmazzak kíméletesen! – a szüleink nemzedéke a saját hiányosságait próbálja igazolni akkor, amikor azt mondja, hogy a lelki fejlődésünkkel nem volt ideje foglalkozni. Sajnos maga az igény sem merült fel benne, és a tudás sem állt rendelkezésére.

Most viszont már dőlnek ránk az információk akár a gyereknevelés, a párkapcsolat, a tanulás, a munka, a stresszoldás terén… Amikor kiválasztod a Spiritusz podcast témáit és az interjúalanyokat, akkor milyen szempontokat érvényesítesz?

Amióta Németh Szilvi kolléganőm babázik, egyedül viszem a sorozatot, de a Képmás magazin csapatától is kapok ötleteket témákhoz és interjúalanyokhoz, különösen Fodor Krisztina segít sokat a műsorok megszervezésében, felvételében, szerkesztésében. A pszichológia mindenkit érint, én sem tudom megtagadni magamat, a személyes érintettségeimet, amikor szerkesztem a műsort, és akkor sem, amikor kérdezek. Az összes gyermekneveléssel kapcsolatos téma, a házassággal foglalkozó beszélgetések vagy az életmódunkat érintő kérdések mind-mind foglalkoztatnak engem is nap mint nap. Ugyanakkor azt gondolom, hogy azokat a témákat kell a lehető legobjektívebben feldolgoznom, amelyek a leginkább érintik, érdeklik az embereket. Vannak olyan társadalmi problémák is, mint például a bántalmazó kapcsolatok, a diszfunkcionális család vagy a gyermekek egymás közötti abúzusai, amelyekkel véleményem szerint kötelességünk foglalkozni. Vagy például az elhízás is társadalmi probléma, és a mi felelősségünk is, hogy olyan jó beszélgetéseket készítsünk, amelyek nemcsak elméletben segítenek, hanem gyakorlatban is.

Tehát amikor beszélgetőtársat keresek, akkor nem az a szempont, hogy minél nevesebb legyen, hanem hogy szakértő és gyakorlatias legyen.

Az egyik podcast végén például Steinbach Annamária pszichológus segítségével végigcsináltam egy hatperces stresszoldó gyakorlatot, mert azokat a beszélgetéseket szeretem, amelyek valamilyen gyakorlati segítséget vagy üzenetet hordoznak. Ha a hallgatók el tudnak vinni magunkkal legalább egy biztató mondatot vagy egy gondolatot, akkor szerintem már sikeres volt a beszélgetés, sikeres volt a munkám.

Kép
Bóna Judit
Bóna Judit - Kép: Sáry Adrienn Photography

Nem lehetsz érintett minden lélektani témában. Hogyan tudsz jól kérdezni egy számodra ismeretlen területről? Elegendő ehhez pusztán az empátia?

Azoknál a témáknál, amelyekben egyáltalán nem vagyok érintett – mint például a meddőség –, fontosnak tartottam, hogy a hitelesség érdekében megjelenjen egy olyan édesanya, akinek nagyon nehezen fogant meg az első gyermeke. A boldogság az volt a történetben, hogy a második, spontán fogant gyermekével várandósan ült a stúdióban. Harmadik személyt hívtam a gyermeki bántalmazásról szóló beszélgetésbe is, akit nagyon sokat bántottak gyerekként, mert kövér volt, és mit ad Isten, ma már egy szép férfimodell – akit egyébként ma pont azért bántanak, mert szép. Tehát a bántalmazás problematikáját nem tudtuk feloldani, de a témát hitelesen, szakértővel és egy érintettel szerintem nagyon élvezetesen feldolgoztuk.

A hitelesség mellett ugyanis élményt adó beszélgetéseket kell készíteni. Nem szabad, hogy unalmassá váljon egy podcast.

Szakmailag ez kihívás, mert műsorvezetőként jól kell irányítanom, hogy mennyire vesézhetünk ki egy-egy kérdést, és mikor kell jönnie a következő gondolatnak.

Tapasztaltam, hogy komolyan felkészülsz ezekre a beszélgetésekre, van koncepciód, vannak kérdéseid. Ugyanakkor nagyon figyelsz az interjúalanyodra, és a tőle kapott új impulzusokkal hagyod magad elterelni is. Lehet ezt tanulni vagy természetes adottság, hogy egyszerre tudsz figyelni arra, te mit akarsz, és arra is, hogy mit akar az interjúalany?

Ezt hívom én beszélgetésnek: föl vannak írva a kérdéseim, de nem a papírra, hanem az interjúalanyra figyelek, szemébe nézek, figyelem a gesztusait, és próbálok a hallgató fülével is hallgatni. Emiatt sok olyan dologra kérdezek vissza, amit én pontosan tudok, aki viszont először hallja, az nem biztos, hogy tisztában van vele. Legutóbb például Polus Enikő mentálhigiénés szakember tett egy célzást arra, hogy nem mindegy, hogy egyedül vagyunk vagy magányosak vagyunk. Ez a különbségtétel gyakran fölmerül, mégis azt gondoltam, a rákérdezésnek helye van, mert nekem úgy kell beszélgetnem, mintha a hallgató beszélgetne a szakértővel. Egyébként jelentősége van itt a rádiós rutinnak is, és persze olyan interjúalanyokat hívok, akik jól tudnak beszélni, mint például Bagdy Emőke, az egyik legnagyobb pszichológus-szaktekintély, akivel a boldog öregkorról beszélgettem. De hasonlóan jó beszélgetőtárs volt például Bikfalvi Réka egészségfejlesztő szakpszichológus, akivel a munkahelyi kiégésről, vagy Éger Csaba pszichológus, akivel a kamaszkor szépségeiről és gyötrelmeiről beszélgettünk.

Emlékszel olyan esetre, amikor téged is meghökkentett az, amit hallottál?

Persze, sokszor libabőrös leszek, annyira hatnak érzelmileg rám is az elhangzottak.

Így éreztem akkor is, amikor a kapcsolati erőszak formáiról és indítékairól beszélt Pataki Bea önismereti szakember, vagy amikor Sevcsik Anna, a Babagenetika Egyesület alapítója arról mesélt, hogy miért feküdt plasztikai sebészkés alá. A pszichológia arról szól, hogy az örömöt, a boldogságot hogyan találjuk meg az életünkben, hogyan lehetünk elégedettek – de az ehhez vezető út igen rögös. Ezért is törekszem arra, hogy az adások végén valami feloldozás, bátorítás, valami pozitív üzenet legyen.

Ezekkel a beszélgetésekkel mi nem tudjuk elérni mindenkinek a boldogulását. Viszont ha valaki csak annyi időt fordít önmagára, hogy meghallgat egy ilyen podcastot, és szerzünk neki pár olyan percet, amelytől egy kicsit lélekben megerősödik, azzal szerintem jó munkát végeztünk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti