Ezt akartátok? Már a fél világ a magyar teniszező barátnőjét mustrálja
Soha nem szerepelt még Grand Slam-torna negyeddöntőjében magyar teniszező, de országunk nagy részének ez nem vitte át az ingerküszöbét az elmúlt héten, nem úgy...
Bodonovich Ágnes
„Mindaz, amit a Jóistentől kaptam, itt, Kárpátalján teljesedett ki”
A család- és életvédelemmel foglalkozó Popovicsné Palojtay Márta először csak félévre ment ki Kárpátajára, hogy a főiskolán tanítson és segítsen a Máltai Szeretetszolgálat beregszászi...
Feke György
Miszisz Doktor – Molnár Mária, magyar misszionárius a kannibálok szigetén
Képkockák Molnár Mária filmbe illő életéből: műtős nővér egy első világháborús frontkórházban, majd elítéltek és utcalányok lelkigondozója Győrben, végül a melanéziai bennszülöttek orvosa és...
Háver-Varga Mariann
A mikrobiom a mi hétköznapi csodánk – beszélgetés dr. Schwab Richárd gasztroenterológussal
Mikrobiom – nem valami tudományos-fantasztikus kifejezés, hanem egészen hétköznapi csoda: azoknak a mikroorganizmusoknak a rendszere, amelyek testi sejtjeink számának tízszeresét is kiteszik, és bennünk...
Hajdú Tímea
Anglia leghíresebb költőnője, akit férje 40 évesen szöktetett meg: Elizabeth Barrett-Browning
„Teljes szívemből szeretem a verseit, Miss Barrett” – így kezdődik Robert Browning, a 19. század egyik legnagyobb költőjének első levele Elizabeth Barretthez. Az angol...
Ughy Szabina
Doktor Pék – Hajnalban pék, nappal orvos
Dr. Nagy Károly esetében a kenyérsütés már több, mint hobbi. Majdnem tíz évvel ezelőtt orvosi diplomája mellé egy új szakmát tanult ki: pék lett...
Világjobbítók
Normalitás–abnormalitás és amit gondolunk róluk – a Világjobbítók podcastban
Életünk tele van furcsa, szokatlan, előre nem látható helyzetekkel. Olyan emberekkel, akik nem olyanok mint mi vagyunk, hanem mások. Gondolataik, érzéseik, reakcióik más, a...
Jónás Ágnes
„Egy átdolgozott élet után nem csak unokázásra vágyom” – Elvárható-e a nagyszülőktől, hogy nonstop készenlétben legyenek?
Ha kimondom az a szót, hogy nagymama, egy mosolygós, ősz hajú néni képében jelenik meg előttem a saját nagyim. Látom magam előtt, ahogy lisztes...
Mártonffy András
Modern kori boszorkányok, avagy a wicca születése és diadalmenete
Amikor vallásalapítókról, új világvallások születéséről beszélünk, általában az ókor vagy legalábbis a középkor jár az eszünkben. Nem sokan gondolnak arra, hogy a 20. század...
Mártonffy András
Akik sakkban tartották a Habsburgokat és a Vatikánt is – Egy háttérhatalom működése a 15. és 16. században
A Fugger család ötszáz évvel ezelőtti tevékenysége a mai szóhasználatban tökéletesen kimerítené a háttérhatalom fogalmát. Mindenütt ott voltak, királyokkal, pápákkal alkudoztak, vallások és országok...
Dr. Szász Adrián
Kalifornia egy magyar „grófnak és ezredesnek” köszönheti szőlőjét és borát
Több mint másfél százada, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb magyarja feltehetőleg egy (vagy több) krokodil gyomrában végezte kalandos életét. Haraszthy Ágoston nak...
Mirtse Áron
Fatörzshöz tapadó lepke, rücskös bőrű polip – Átváltozóművészek az állatvilágban
Mi leírásra használjuk a színeket, az állatok felhasználják céljaikhoz: eltűnésre, feltűnésre.
Háver-Varga Mariann
Meg mered mutatni a tested és a lelked? – Az intimitáshoz el kell dobnunk álarcainkat
Manapság már ki merjük mondani, hogy az intimitás mennyire fontos a személy jólléte szempontjából, mégis tabusítjuk, amint részletesebben beszélnünk kellene a saját tapasztalatainkról. Sokan...
Kölnei Lívia
Az alázatosság nem balekság – Beszélgetés Tornya Erikával, a Sacré Coeur nővérek magyarországi képviselőjével
Használjuk még egyáltalán azt a kifejezést a hétköznapokban, hogy alázatosság? Keresztények szóhasználatában előfordul pozitívan, mások viszont pejoratív, meghunyászkodó, szolgalelkű értelmet tulajdonítanak ennek az ósdinak...
Erdődi Lilla
Az Asperger-szindróma fogságában – „Bár született volna más rendellenességgel, csak békésebb és szerethetőbb lenne!”
A legtöbb szülő arra vágyik, hogy büszke lehessen a gyermekére. Ez a vágy különböző várakozásokban ölthet formát: legyen okos, kreatív, barátságos, szófogadó, tehetséges. A...
Méhes Julianna
Alternatív és konzervatív és liberális és keresztény és magyar és európai – hadd legyek, aki vagyok!
Emlékszem egyszer a játszótéren egy környékbeli anyuka csodálkozva megjegyezte: „Nahát! Te beadatod a nem kötelező oltásokat?! Pedig azt hittem, hogy olyan alternatív anyuka vagy!”...
Tinédzserkoromban a tudatlanabb ismerős lánykákban olykor az is felmerült, vajon teherbe eshetnek-e egy csóktól. A mai tizenévesek némelyike sem sokkal okosabb, igaz, ők inkább...
Képmás-est a KŐFESZTEN | Pál Eszter, Pál István Szalonna, Pál Lajos
Dátum
Helyszín
Kővágóörs, Hanczár János mese- és dumaudvar
Dr. Szász Adrián
Magyar világutazó, vállalkozó és apa Vietnámban: Simon Dávid, aki szerint nem a cél, hanem a megtett út a fontos
Harmincévesen gondolt egyet, és körbegyalogolta a Föld tekintélyes részét, egy évtizeddel később pedig már Vietnámban él, ahol alapító-társtulajdonosként saját céget vezet. Simon Dávid soha...
Képmás-est a KŐFESZTEN | Szent Efrém Férfikar
Dátum
Helyszín
Kővágóörs, Káli Álom (Petőfi Sándor u. 30.)
Képmás-est a KŐFESZTEN | Navratil Andrea
Dátum
Helyszín
Kővágóörs, Káli Álom (Petőfi Sándor u. 30.)
Pfeffer Ildikó
Egy kérész átváltozása, ahogyan még sosem látta! – Tiszavirágzás testközelből
Dunántúli lányként mindig izgatta a fantáziámat, vajon milyen lehet közvetlen közelről a tiszavirágzás látványa, de sajnos annak idején sosem indultunk útra a családdal, hogy...
Szabó Emese
Hogyan segítsük beteg hozzátartozónkat?
A daganatos betegség felismerése olyan érzelmi terhet jelent, amelyet nem lehet egyedül hordozni, amelynek egy része akarva-akaratlanul a környezetre hárul.