Neked elmesélem – Egy eltűnőben lévő világ, Görbeország hírnöke
A jelen tünékenysége már fiatal lányként megérintette. Különös vágyként él benne, hogy megőrizze a jelent, hogy megfogja az időt, hogy valahogy „eltehesse” az öröklétbe...
Jónás Ágnes
„Azokra hallgatok, akik jót akarnak nekem” – Molnár Csilla meteorológus-fizikus, aki a rúdfitneszhez is ért
Molnár Csilla szép, közvetlen és intelligens – erre szokás azt mondani, hogy „veszélyes kombináció”. Fizikus diplomája után meteorológus mesterképzésre jelentkezett, ahol az állami ösztöndíj...
Háver-Varga Mariann
St. Martin: „A dallamok úgy színezik az életemet, mint én a festővásznat”
St. Martin, azaz Szentmártoni Imre előadóművész, zeneszerző, szaxofon- és pánsípművész, zenés színdarabok zeneszerzője és zenei rendezője, 26 önálló nagylemez szerzője és előadója. A világ...
Jámbor-Miniska Zsejke
Arany János leszármazottját is bebörtönözték a kommunisták – „A koronatanú” című filmről
Képzeljünk el egy átlagos péntek estét, amelyen kisebb társaságunkkal felmegyünk valamelyik barátunk lakására! Leülünk a konyhaasztalnál, töltünk egy pohár italt, a lejátszóból halk zene...
Petz Anna
Filmmogulból elítélt: William Fox – Magyarok Hollywoodban 7.
A borsodi nyomorból tört ki és lett Hollywood egyik legnagyobb befolyású üzletembere, akinek a vagyonát 35 millió dollárra becsülték. A róla elnevezett Fox Film...
Németh Zsófia és Szőnyi Lídia pszichológusok
Ahol a szíved, ott az otthonod – a „Samba” című filmről pszichológusszemmel
Az Eric Toledano – Olivier Nakache páros az Életrevalók sikere után ismét elő tudott rukkolni egy színvonalas alkotással. A cím megtévesztő lehet, nem táncos...
Szám Kati
„Izgalmas ez a puritán létezés” – Interjú Bocskor Bíborkával
Nyolc éve interjúztam egy fiatal lánnyal, akiben egyszerre volt játékosság és drámaiság, és nemcsak a színpadon; aki biciklivel járta a nagyvárost, és úgy beszélgetett...
Legény Zsófia
Lúdas Matyi egészen Mezopotámiáig menekült? – Egy ókori történet magyar köntösben
A Lúdas Matyit talán a legikonikusabb magyar mesének tartjuk, és kétség kívül az is. Azt azonban kevesen tudják, hogy a történet eredete egészen az...
Erdélyi Viola
„A díjazott képet a jégen fekve, vízálló ruha nélkül fotóztam” – Koncz-Bisztricz Tamás számára életforma a természetfotózás
Egy kis cukrászdában találkozom Koncz-Bisztricz Tamás tehetséges magyar természetfotóssal, aki mindössze tizenhét éves, de egymás után immár harmadszor nyerte meg az orosz Golden Turtle...
Dr. Szász Adrián
Nemcsak Ku-Klux-Klan, hanem gondoskodó és szülőföldjét szerető közösség – Az amerikai Dél mítoszai és valósága
Az amerikai Dél – Régi rend az Újvilágban címmel jelent meg a közelmúltban Szilvay Gergely publicista hiánypótló kötete. Magyarországon ilyen átfogó értekezés az USA...
Jónás Ágnes
A stand-up nagyasszonya, aki negyven fölött hódította meg a közönséget – Redenczki Marcsi
Redenczki Marcsi negyvenéves koráig élte a családanyák megszokott életét, majd miután a gyerekei kirepültek, főállás mellett új karrierbe kezdett: estéről estére megnevetteti az embereket...
Szám Kati
Mennyire vagyok fontos? – Beszélgetés a kamaszlétről
Lipták Ildikó tavaly elnyerte az Év Ifjúsági könyv írója címet az Év Gyerekkönyve szakmai versenyen a Csak neked akartunk jót című könyvéért. Nem kis...
Ayhan Gökhan
„Mindegyikünk valamilyen küldetéssel jött ebbe a világba” – Interjú Lakatos Györggyel
A számos elismerésben részesült és a tanításban is elhivatott Lakatos György hegedűművésszel pályakezdéséről, a tanításban betöltött szerepéről és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson bemutatott, egyedülálló...
Háver-Varga Mariann
„A lovak választottak minket” – Faragó András Topi a musicalek és operettek mellett a lovakért is rajong
A hippológus lóismerő, lószakértő, lovas tanár, aki a lóról szerzett magas szintű ismereteit a gyakorlatban is alkalmazza. Faragó András Topi színművész, szinkronszínész, számos film...
Lackfi János
Lackfi János: Bevállalás – Fruzsi története
Ha valakit valahol megpofoznak, engem pofoznak meg. Ha egy gyerek fejét leüvöltik, az én fejemet üvöltik le. Ha megalázzák, engem aláznak meg. És van...
Szám Kati
Rúzsa Magdi: „Tenyerén tartott a közönség, mint egy kismadarat”
Vékony, vagány, baseballsapkás lányra emlékszem, hatalmas hanggal, amelyet a színpadon úgy kellett fékeznie, mint gazdájának az elszabadult fenevadat. Hét éve, amikor Magdival interjút készítettünk...
Gerzson Éva
Érdekel, mit olvasnak szívesen a huszonévesek? – A BookTube világa
Nemrég találtam rá a YouTube folyamának egy mellékágában a BookTube-ra. Az élmény még friss, ezért az ismertető mellé oda tudom tenni azokat a gondolatokat...
Hekler Melinda
Gera Marina: „Kétéves korom óta filmszínésznő akartam lenni”
Már az is csodaszámba ment, hogy Magyarország két hónappal ezelőtt megszerezte története első Emmy-jelölését. De azt még a legmerészebbek is csak álmodni merték, hogy...
Boldog Zoltán
Eltűnhetnek az ékezetek a magyarból?
Egy évtizeddel ezelőtt kollégám vérre menő vitát folytatott egykori főnökömmel, hogy magyar billentyűzetes laptopot vásároljon neki, és ne kelljen kényszermegoldásokkal, nehéz billentyűkombinációkkal küszködnie egy...
Máthé Zsuzsa
Operák és operációk: a Marton házaspár kalandos élete
Marton Éva a XX. század legnagyobb magyar szopránja. Páratlan karrierje azonban páros teljesítmény, a hangi-színpadi kvalitás mellett ugyanolyan szerepe volt benne sebészorvos férje menedzseri...
Jean Orsolya
Tony, a halhatatlan nagyasszony
Ma kerül sor a Gödöllői Királyi Kastélyban a „Tony – Szeressétek egymást és tiszteljétek Atyátok emlékét” című egyfelvonásos színdarab ősbemutatójára. A Magyar Batthyány Alapítvány...
Boldog Daniella
Varró Dani bajusza – Csütörtök, a kisördög
Aki a bookline.hu oldalára látogat ebben a hónapban, az minden bizonyára találkozni fog az igen szellemes Olvass bajuszostól!-kampánnyal, amellyel az online könyváruház a Movember...
Képmás-beszélgetések
Aki bort iszik, nem kap kolerát. Ezt már eleink is felismerték. – Képmás-est a szőlőről
A szőlővel rengeteg jó dolog történhet a borrá váláson kívül is. Saly Noémi irodalom- és Budapest-történésszel, számos szakácskönyv szerzőjével a szőlő kultúrájáról beszélgettünk. A...
Sergő Z. András
Véresen, de komolytalanul – Drakulics elvtárs a magyar nép vérzivataros évtizedeiből
Hiába a stílusos körítés, az eredeti ötlet – Kádár János kedvenc vámpír elvtársa komoly történet nélkül csak a vérünket szívja. A Drakulics elvtárs egyedi...