Korán reggel van, Lili és Bendegúz versenyt futnak a kaputól az iskola bejáratáig. Anyu indul tovább a legkisebb csemetével az oviba. A kisfiú lassít...
„Később érek haza, mint a szüleim, leginkább ez zavar – jelenti ki határozottan az egyik tízedikes diák, akit leginkább a nyolcadik és kilencedik órái...
Dr. Rádi Kata jogász, de a büntetőjogi munkában nem találta a „magasztos célt”. Először az egyetemen, majd ügyvédi irodában dolgozott, közben pedig szeretett volna...
A nők, az asszonyok nagy részének sosem adatott könnyű sors. Azokban a társadalmakban, ahol a férfiak szabják meg a törvényeket, ahol győztesben és vesztesben...
Vajon melyik az a királyság, amelynek területe olyan hatalmas, hogy a fél Európai Unió elférne benne, és az olajnak köszönhetően rekordgyorsasággal a világpolitika egyik...
A homoszexuális személyeket tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni Ferenc pápa és a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint. Ennek jegyében kell fogadni azoknak a meleg...
A Symbo Alapítványt létrehozó két fiatal gyógypedagógus, Farkas Gyöngyi Karolina és Faragó Melinda személyes érintettség nélkül kezdett el autistákkal foglalkozni. Közös munkájuk eredménye egy...
Reggel még viccelve jegyeztem meg, amikor kietlen erdőségek között kanyarogtunk rossz minőségű szerpentineken, hogy úgy érzem, mintha Kamcsatkán autóznánk. Pedig Bakonysárkány és Zirc között...
„A Marcsi nagy ember…” – mondja egy férfi csak úgy, a Takaros vendéglő tornácán. Éppen hurkát töltenek néhány cimborával, nemrég húztak le egy kupica...
Lorántffy Zsuzsanna, Csáky Rozália és Szilvássy Carola felelősséget és lehetőségeket kaptak, hogy hírnevükkel, kapcsolataikkal, javaikkal jól gazdálkodjanak, s innen, századok mérlegére téve úgy tetszik...
Csörög a telefon. Hívás érkezik a krízisbe jutott kismamáknak segítő Együtt az Életért Egyesület segélyvonalára. Újabb baba jön váratlanul egy nehéz körülmények között élő...
Jótékony ügyek támogatásához legtöbbször nemcsak pénzre, hanem kapcsolatokra és hírnévre is szükség van. Hogyan szerezték meg mindezt az elmúlt évszázadok adakozó és mecénás hölgyei...
A maga korában Lorántffy Zsuzsanna, Csáky Rozália és Szilvássy Carola is kivételes helyre született és előkelő helyet foglalt el a társadalmi ranglétrán. Mit is jelentett...
A tudományos, történelem- és irodalomkönyvek lapjain legtöbbször férfinevekkel találkozunk, nőkről ritkán emlékezik meg a história. Pedig nem csak korunk bővelkedik kiemelkedő nőalakokban. Vajon kiről...
Szilvássy Carola élete filmvászonra illő, tele van fordulatokkal, izgalmakkal, szenvedéllyel és szerelemmel. Ha ma élne, bizonyára népes követőtábora lenne a közösségi médiában, hiszen saját...
Keresztes Ilona 2012-ben hozott létre egy fiatalokból álló közösséget, amely az élet védelme mellett köteleződött el. Két éve léptek a nyilvánosság elé Fiatalok az...
Tudjuk, hogy egyre nagyobb kihívást jelent a fiatalok számára a párválasztás, a kevésbé fiatalok számára az elköteleződés és a hűség. A házasságkötések és válások...
Dr. Dékány Ágnes szülész-nőgyógyász a természetes szülés elkötelezett híve, gyakorló orvos. Amikor férjével és négy gyermekével állatkertbe mennek, két autóval indulnak el, hiszen nem...
Kedves Világháló! Nagymamaként elkezdtelek én is kötögetni téged. De lassan, mintha te kötnél engem. Olybá tűnik, hogy valami furcsa erőd van, nem is tárgy...
Többfajta játékelmélet létezik, de abban minden kutató egyetért, hogy a játéknak rendkívül nagy szerepe van a gyermek fejlődésében. A mai játékok csillognak-villognak, zenélnek, beszélnek...
Szombat délelőtt van, süt a Nap. Az óvodáskorú Jancsit csak lakótelepünk homokozója érdekli. Haja a szemébe lóg. Kis, saras kezével időnként eltolja arca elől...