Plutarkhosz a konyhaasztalon

44-es cipős, mutáló kamaszunkban valójában eddig egy kisfiú lelke és érdeklődése lakott, megható paradoxont képezve a felnőttes kinézet és a gyermekded lélek között. Az elmúlt időszak családi ebédjein és az azt követő kedélyes felnőtt beszélgetések alkalmával azonban egyre inkább kitűnik élénk figyelmével, okos megjegyzéseivel. Sokszor elkápráztat bennünket (és nemcsak az elfogult szülőket és nagyszülőket, de a távolabbi rokonságot, barátokat is) tájékozottságával és logikus érvelésével – legyen szó aktuális közéleti események kommentálásáról vagy épp az Etna vulkanikus tevékenységének ismertetéséről.

Magabiztos, eszes fiú, aki a szemünk láttára veti le magáról a tojáshéjat. Szellemi fejlődése kiköveteli, hogy komolyan vegyük, partnerként beszélgessünk vele.

A minap munkából hazamenet az a kép fogadott, hogy a mi elsőszülöttünk a konyhaasztal mellett Plutarkhosz és Suetonius kötetetek mellett üldögélt, tollát kopogtatva, elmélyülve. A telefonja is ott volt ugyan, de kivételesen nem azt matatta, de még csak nem is a testvéreit egzecírozta, hanem magától levette a könyvespolcról a két ókori szerző kötetét, hogy utánanézzen a történelemórán elhangzott kérdésnek Galba császár életével kapcsolatban. Ha valaki nem tudná, ő a négy császár évének első császára volt, Kr. után 68 októberétől 69 januárjáig állt a Római Birodalom élén – amikor is brutálisan meggyilkolták. Amikor a támadás érte, épp gyaloghintójában utazott, amit az összeesküvők feldöntöttek, az idős császár kigurult az útra, majd levágták a fejét. A véres ókori sztorit nem a bölcsészkarról hozom magammal, hanem kisfiam hadarta el kérdésemre, hogy miről olvasgat.

Mondanom sem kell, hogy a „Párhuzamos életrajzok” látványa az én „kicsikém” kezében és a Galbáról tartott váratlan kiselőadás anyai és egykori történelem szakos szívemet egyszerre dobogtatta meg.

Büszkeséggel és egy cseppnyi irigységgel nyugtáztam, hogy kisfiam abba a hihetetlenül izgalmas életszakaszba lépett, amikor kinyílik a világ.

Amikor a tudás felszívása egyre több élményszerű felismeréshez vezet, és amikor még abban a kegyelmi időszakban van, amelyben a tájékozottság többfókuszú, hiszen a tantárgyi felosztás miatt – humán érdeklődés ide vagy oda – mással is kell foglalkozni. Galba mellett így esténként, odahaza terítékre kerül Kosztolányi költészete vagy a halogén elemek jellemzése, a lineáris törtfüggvény ábrázolása vagy az Európai Unió működésének metódusa.

Egyre határozottabb izgalommal és kíváncsisággal várom azokat a perceket, amikor elcsíphetek valamit a rég feledésbe merült iskolai tananyagból…

Ebben a kisgimnazista, gimnazista időszakban tapasztalhatja meg az ember fia és lánya, hogy a tudás elismerésre méltó érték, és nem is elsősorban az érdemjegyek jelentik az elismerést: sokkal inkább a felnőtt beszélgetések alatt felé irányuló érdeklődő pillantások, a megszólalásai kapcsán iránta tanúsított figyelem jutalmazza a szellemi teljesítményt. És persze ez táplálja legjobban a vágyat is az új ismeretek megszerzésére, a világ ügyeivel kapcsolatos kompetenciaérzés megélésére. De milyen jó is ez!

Ha vannak is aggodalmaim a Z-generáció, azaz a digitális bennszülöttek tájékozódási szokásaival kapcsolatban, amelyek az azonnali és sokszor felszínes információk habzsolásából fakadnak, addig azért túl nagy baj nincs, amíg Plutarkhosz is felbukkanhat a konyhaasztalon.