Apáról fiúra – Fennmaradhatnak-e a családok a gazdasági szerep nélkül?

A döntő kérdés, hogy családon belül tudják-e továbbadni a kormánykereket, vagy kívülről hozott szakembert kell-e megbízniuk az üzlet továbbvitelével. Természetesen a többség az öröklést családon belül szeretné megoldani, de a fiatalok nem biztos, hogy erre vágynak. Nem feltétlenül kívánják azt a kötöttséget, amit mindez jelent. Különben is, hol van már az a világ, amikor a kovács fia kovács lett, az orvosé meg orvos? Hol lenne így az egyén szabadsága, hol lenne az én döntésem?

A családon belüli öröklés hagyománya folyamatosan gyengül, kérdés, hol a folyamat vége, és mennyire választható el a feladat öröklése a név öröklésétől, az anyagi és erkölcsi értékek öröklésétől.

A hagyományoknak, a családi múltnak hihetetlenül erős összetartó ereje van, de ahogy társadalmi szinten csökken a szerepük, egyre nehezebben értik meg a fiatalok, mi szükség van a család hagyományának folytatására, egyáltalán, a család ősi intézményére.

Talán a családok gazdasági szerepén mérhető le a legjobban, mennyit változott a társadalom. Még az is lehet, hogy ez fogja eldönteni, fennmaradnak-e a családok, és fennmarad-e az erre építkező világ, amit ma ismerünk. Egy biztos, a család kapcsán ma alig esik szó annak gazdasági – termelő és fogyasztó – szerepéről. Lehet, hogy a családdal kapcsolatos mai nehézségek egy része is ide vezethető vissza, hogy ezt nem tekintjük lényegesnek, vagy a társadalom nem akarja lényegesnek tekinteni? Mindez a mai társadalomban, a többkeresős családmodellben, a könnyen felbontható házasságok korában eddig nem ismert kérdéseket vet fel.

A családban, amióta csak történelmi emlékeink vannak, a családtagok egymásra utaltsága meghatározó volt, és ahogy a legtöbb gazdasági közösségben, itt is megjelent az a személy, aki döntött a javak elosztásáról.

Ez felelősséggel és nagyobb hatáskörrel járt, de egyáltalán nem kellett, hogy a többi családtag alárendelt legyen, mindenkinek megvolt a saját szerepe. (Az egyik legősibb, családról szóló történetben, Jákob történetében sem Izsák, a családfő döntött végül az öröklésről, bár abban a hitben volt – hanem az anya, Rebeka, igaz, ehhez ügyeskednie kellett kicsit.) Amikor azonban a feladatok kiegyenlítődnek – például ugyanolyan körülmények közt keres pénzt a család több szereplője –, már nehezebb eldönteni, kié legyen a felelősség. Egy személy döntsön, vagy legyen egy családi tanács? A tanács hogyan hozza meg a döntéseit, racionálisan, észérvek mentén, vagy engedhet az érzelmi befolyásoltságnak is? Mi legyen a szerepe mindebben az újabb generációnak, akik egy ideig csak „viszik” a pénzt, csak igényeik vannak? És ami a legnehezebb és a legszomorúbb kérdés egyben: mi történjen, amikor felbomlik ez a családi közösség? Kié a megszerzett vagyon? Ki mennyit tett bele? Kinek mennyi jár?

E bizonytalanságokból is fakad, hogy a házassági szerződések korát éljük; ahogy a család gazdasági működése definiálhatatlanná vált, a résztvevők biztosak akarnak lenni a jövőjükben, és úgy érzik, ezt csak a szerződés garantálja, a család önmagában nem. A házassági szerződést létre hívó bizalmatlanság közben mérgezi is a kapcsolatokat, hiszen már a kezdetekkor rögzítjük, mit viszünk a kapcsolatba és mit tartunk meg, ha megszakad.

Nem tudjuk, hova jutunk évek, évtizedek alatt, és már abban sem lehetünk biztosak, amit megszerzünk. Túl a számszerűsíthető vagyonon, a családi vállalkozásunk, benne a pénzzel és minden egyéb értékkel együtt – kire száll majd? Hiszen gyermekeink nem feltétlenül akarják továbbvinni a családot mint szellemi és anyagi vállalkozást abban a formában, ahogy mi alkottuk meg.

Pedig az öröklés, az örökösök felkészítése, a családi értékek továbbvitele, a hit, hogy amit létrehoztunk, az a múltból építkezik és gyermekeinkben él tovább, az alapja annak, hogy akarjunk, merjünk családot – és családi vállalkozást - alapítani. E szilárd alap nélkül minden csak átmeneti megoldás.