A nők némán csinálták végig a háborút – A Vermiglio végre hangot ad nekik

Házasság az Alpokban

1944-ben járunk, nem sokkal a második világháború vége előtt. Pietro, egy szicíliai katona az Alpok hegyei közötti településen, Vermiglióban keres menedéket a háború elől. A kis faluban mindenki ismer mindenkit, a közösség megkerülhetetlen tagja Cesare, egy nyolcgyermekes férfi, a helyi iskola tanítója. Otthon felesége, Adele tartja össze a családot, gondoskodik a gyerekekről. Lucia, a legidősebb lányuk beleszeret Pietróba, kapcsolatuk gyorsan elmélyül, már a házasságkötésük előtt kiderül, a lány gyermeket vár. A háború befejeztével Pietro úgy dönt, visszatér Szicíliába, hogy megnyugtassa a családját, életben van. 

Azt ígéri szerelmének, írni fog, ám a várva várt levél csak nem érkezik tőle… 

Mit tehet egy ilyen helyzetben egy leendő anya? Hogyan dönt? Túlléphet-e a saját sorsán, szakíthat-e a hagyományokkal? Erről mesél a film, de mindeközben nem idealizálja az archaikus világot.

A nehéz idők nehéz sorsokat szülnek

Lucia karaktere és személyiségfejlődése áll a középpontban, de a történet mellékszálai bemutatják a falu életét, az iskola mindennapjait, a vallási hagyományokat, valamint Lucia testvéreinek, leginkább húgainak, Adának és Flaviának a helyzetét. Női élettörténetek, elrendelt és választott sorsok egy olyan világban, ahol a vallás a mindennapok szigorú iránytűje. Mit jelentett anyának, feleségnek, lánynak vagy testvérnek lenni 1944-ben, egy elzárt közösségben? Mennyiben hozhattak önálló döntést a lányok a saját életükről? Hogyan találták meg az útjukat?  

A csöndnek is fontos szerep jut

A szereposztás rengeteget hozzáad a filmhez, a mellékszerepekben is nagyon erős alakításokat láthatunk. Mindeközben a gyerekszereplők mozzanatai, őszinte és sokszor humoros jeleneteik oldják az egyébként mély történetet. A Vermiglio drámai film: mélységét, a karakterek érzéseit, vívódásait erősíti fel, amihez tökéletes háttérként szolgál a havas táj, a monumentális hegyek. 

Az archaikus társadalmakban úgy tartották, hogy a hegy tetején laknak az istenek, a szellemek, s a hegyre való feljutás az ember nagy vágya volt. 

Ez egy olyan alkotás, amelyben a táj mellett a csöndeknek is fontos szerep jut.

Kép

Képkocka a filmből

Lassú cselekmény, érzelmi hullámvasút

A film cselekménye lassú, különösen a 21. századi filmekhez képest az, de állítom, biztosan nem elvesztegetett két óra rászánni az időnket. 

Női sorskérdések

Maura Delpero rendező nem először foglalkozik női sorskérdésekkel: 2019-ben a Maternal (Anyaság) című filmmel mutatkozott be. A Maternal Buenos Aires egyik kolostorában játszódik, ahol szerzetesnővérek fiatal lányoknak és csecsemőiknek nyújtanak menedéket. A Vermiglio – A hegy menyasszonya olasz-francia-belga koprodukcióban készült, 2024-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, ahol elnyerte az Ezüst Oroszlán-díjat és a zsűri nagydíját. Olaszország idén ezzel az alkotással indult versenybe az Oscar-díjért, de végül nem került a legjobbak közé. 

A Vermiglio – A hegy menyasszonya története nem ismeretlen a magyar néző számára sem, játszódhatna akár egy magyar faluban is, valamikor a ’40-es években.  Különös aktualitást ad a filmnek, hogy a szomszédunkban csaknem négy éve tart az orosz-ukrán háború. Mi történik, ha egy ilyen helyzetben egy anya, egy nő egyedül marad? A háborúk a történelem során mindig kitermelték, kitermelik az erős nőket, akik olyan szerepeket kénytelenek magukra vállalni, amit amúgy a férfiak töltenének be.

Egy régió, aminek a háború alakította a sorsát

A forgatás Vermiglio, Carciato és Comasine településeken zajlott, Trentino-Alto Adige régióban, más néven Dél-Tirolban. Ez az a terület, amit az első világháború után az osztrák Tirol tartományból Olaszországhoz csatoltak. A német lakosságnak innentől hátrányos megkülönböztetést kellett elszenvednie. A második világháború idején kb. 70 ezer német vándorolt ki, ám a háború után a többségük visszatért. 

A háború végeztével, 1945-ben sok dél-tiroli remélte Tirol újraegyesítését Ausztriával, de ez nem történt meg, sőt a következő évtizedekben több tízezer olasz áttelepülését ösztönözték Bolzanóba és más városokba. 

Az 1950-es években szeparatista csoportok terrorcselekményekkel, sok esetben magasfeszültségű villanyvezetékek felrobbantásával akarták felhívni a világ figyelmét a dél-tiroli kisebbségek helyzetére.

Kép

Képkocka a filmből

A rendező is Dél-Tirolban született

A helyzet megoldását végül az 1972-ben kimondott és ma is érvényes dél-tiroli autonómia hozta el. Dél-Tirolban mind az olasz, mind a német hivatalos nyelv, de a ladin is hivatalosnak számít egyes településeken. A rendező, Maura Delpero maga is Dél-Tirolban, Bolzanóban született, édesapja halála után döntött úgy, hogy elkészíti a filmet, részben azért, hogy megőrizze azokat a hagyományokat, amelyek között felnőtt. Az előkészületek során számos interjút készített a helyi lakosokkal.

Női örökség 2025-ben?

A Vermiglio – A hegy menyasszonya nemcsak egy film az olasz Alpokból, hanem egy vizuális utazás női örökségünkbe: születés, halál, testvériség és újjászületés körforgásába. A sajtóvetítés után Gyárfás Dorka újságíró Punyi-Jevuczó Diánával beszélgetett, aki eredetileg gyógypedagógusnak tanult, de mindig is érdeklődött a néphagyományok iránt. Fonóasszony néven gyárt tartalmat az Instagramon, ahol az élet szövetéről, női hagyatékról mesél azoknak, akik emlékezni akarnak, illetve női közösséget épít: női örökséggel foglalkozó workshopokat, előadásokat tart. 

A filmvetítés után arról beszélt, hogy régen a paraszti kultúrában a rítusoknak nagy jelentősége volt. A nők, a női generációk tudattalanul, automatikusan tanították egymást, adták át egymásnak a női örökséget – például egy lány az édesanyjától tanult varrni. Ma már nincs így, nagyon kevés mintát tudunk beépíteni, ezt tanulni kell. 

Ma is alkotni vágyunk 

Eközben napjainkban is egyre inkább általános igénnyé vált, hogy a szellemi munka mellett fizikailag, a két kezünkkel is alkossunk valamit. Egyre több nő tér vissza akár Budapesten, nagyvárosokban is a varráshoz. 

„Sok minden elveszett, de merni kell kérdezni a saját családunkban, Ha visszafejtünk történeteket, akkor előjönnek olyan tudások, amiker újra el lehet sajátítani” – javasolta Punyi-Jevuczó Diána. 

Abban a korban, amikor a film játszódik, térben, időben mindenhol hasonló szokások, ünnepek alakultak ki, és mindennek volt egy természeti alapja: a képernyő helyett a természetet figyelték. Nem tudták, mit, miért csinálnak, „csak úgy szokták”. Ha ma már tudjuk a miérteket, akkor át tudjuk szabni a szokásokat a mi hétköznapjainkra is.