Rengei Georgina: „A népművészet lehet vagány és fiatalos”

– Mit szólt édesapád a férfi kollekciód első darabjához, amely épp a születésnapjára készült el?
– Örült neki, már nagyon várta! Úgy egy éve mondogatta, hogy mikor tud már ő is összeöltözni velünk… Hát, most már van betyáros férfipulcsi is; próbálok olyan mintázatokat alkotni, ami az „erősebb nemnek” is jól áll, így előbb-utóbb női és férfi változatban is meg tudják rendelni ezeket a párok.

– Hogyan fogadták a szüleid, amikor kislányként kiderült rólad, hogy az átlagnál jobban érdekelnek a ruhák?

– Három-négy éves voltam, amikor toporzékolva, hisztizve mindenkit átöltöztettem, ha nem tetszettek azok a ruhák, amelyekben el akart indulni valahová a család.

 Elviselhetetlen lehettem, de szerencsére nem emlékszem erre, csak mások elmondásából hallottam erről az időszakomról.

– Aztán jégtáncoltál a szegedi egyesületben, ahová mindig újabb kűrruhák kellettek…
– Azokat már én terveztem, és a nagymamám varrta meg nekem. Ezek persze még gyerekrajzok voltak, de az anyagot és a formát magam választottam hozzájuk. Anyukámmal kézműveskedtünk is, élveztem a kreatív technikákat: sógyurmázás, gyöngyfűzés, üvegfestés… Mégsem tekintettem úgy magamra, hogy majd divattervező leszek; előbb andragógia szakra mentem tovább, de közben már varrni tanultam a nagymamámtól. A mai napig az a legjobb ebben a tevékenységben, hogy benne van annak a szeretete, hogy ezt tőle tanultam, nem pedig egy idegen tanártól.

– Hogyan jutottál el az andragógiától a METU egyetem divat- és textiltervező szakáig?
– Elkezdtem magamnak és a testvéreimnek ruhákat tervezni és varrni. Onnantól fogva minden születésnapra meg névnapra újabb ruhát kértek tőlem. Egyik nővérem, aki forgatókönyvírónak tanult, felhívott Pestről, hogy elmesélje, mit látott az iskolában. Egy liftben pakolgattak a lányok próbababákat, tőlük tudta meg, hogy az egyetemen van divattervező szak, én meg kaptam az alkalmon, és jelentkeztem rögtön a mesterképzésre.

Kép

Rozmaring Hungarian Design

– Egyből érezted, hogy ez a te utad?
– Az egyetemen még nem voltam a helyemen; abban a művészi közegben földhözragadt lányként csak pislogtam, sokszor túl elvontnak hatott, ami elhangzott. Én konzervatívabb vagyok: amit akkor hiányosságnak éreztem, most már erősségnek. Ez abban mutatkozik meg, hogy ma is az átlagembernek tervezek, aki szereti a praktikumot, és közben élvezi a szépet, nem „l'art pour l'art” műalkotásokban gondolkodom.

Már akkor pontosan tudtam, mit is szeretnék, megvolt a márka is a fejemben – alig vártam, hogy az iskola után belekezdhessek a saját vállalkozásomba.

– Mi lett közben a jégtánccal?
– Tizennyolc évesen abbahagytam, de a kitartásra való képességet továbbvittem belőle. Főként azt, hogy akárhányszor elesünk, mindig rögtön fel kell állni és mosolyogva továbbmenni. Jelenleg az egyesület edzőjeként segítem a versenyzők felkészülését.

– Nehéz volt megalapoznod a saját vállalkozásod?
– Már az egyetem utolsó évében pályázatról pályázatra „jártam”, hogy meglegyen a fedezet a márkám elindításához, de valahogy mindig kiestem a döntőben. Végül egy Széchenyi-pályázaton nyertem, annak segítségével tudtam elindulni, közben jó pár vállalkozással kapcsolatos képzést is elvégeztem.

– A magyar népművészet mintakincseinek feldolgozásához honnan jött az inspiráció?
– Firenzében is jártam, még Erasmus-ösztöndíjasként. Gyakran tartottunk olyan vacsoraesteket, ahol a csoporttársakkal megvendégeltük egymást. Ezeken az alkalmakon ki-ki a saját nemzetének ruháját öltötte magára, s én akkor jöttem rá, hogy nálam nincs olyan ruhadarab, amit büszkén viselhetnék. Pedig az olaszok akár csak egy olasz zászlóval díszített napszemüveggel is már így vannak. Úgy éreztem, nálunk ez nagyon hiányzik; az emberek, főleg a fiatalok valamiért kínosnak érzik, hogy magyar ruhákban járjanak, miközben büszkék is lehetnénk a kultúránkra, olyan sok érték van benne! Vagy ott van például a müncheni Oktoberfest, ahol a fiataloktól az idősekig rengetegen bajor népviseletben jelennek meg. Nálunk miért nem így néz ki egy pálinkafesztivál? Mennyivel jobb lenne, ha minden második ember, ha nem is autentikus népviseletben jönne, de kifejezné ilyen módon is, hogy ez egy magyar rendezvény.

Kép

Rozmaring Hungarian Design

– Az induláskor mit tapasztaltál, mennyire láttad a helyedet a hazai piacon?
– Itthon kevésbé találtam olyan vonalat, ami a trendeknek megfelelően dolgozza fel az értékeinket. Lehet kapni egyszerű pólókat kis matyó vagy kalocsai hímzéssel ellátva, de az is elég népszerű, hogy poliészter anyagra nyomtatnak rá különféle hímzésmotívumokat. Én egészen másként szerettem volna megjeleníteni a magyar kultúrát a ruhákon: olyan hétköznapi darabokat gondoltam ki, amik igazán lendületesek, vagányak, egyben kényelmesek és könnyen beilleszthetők az alapruhadarabok mellé.

A célom, hogy meghozzam a fiatalok kedvét ahhoz, hogy magyar „tematikájú” ruhákat hordjanak.

– A mintázatokhoz miként gyűjtöttél ihletet?
– Országjáró típusként olyan tematikát kerestem, amit még kevesen dolgoztak fel. Ez lett a pásztorélet. Elkezdtem hát nézegetni cifraszűröket, hogy hol milyet viseltek. Elmentem Erdélybe, kisebb helyekre, ahol még autentikus régi mellényeket árulnak, melyeket száz évekkel ezelőtt hímeztek ki. Ezeket a darabokat alaposan megfigyeltem, megtapintottam, fotókat készítettem róluk, és jó pár könyvet is beszereztem, hogy pontosan utánajárjak a mintaelemeknek.

– Milyen lett az ezekből merített első kollekciód?
– Az első darabok 2019 végére készültek el pásztori fafaragás-motívumokkal, részben pásztorbotok alapján. A pásztorok legeltetés közben különböző használati tárgyakat készítettek, festettek, faragtak, ezekből sok minta fennmaradt. A megszülető darabokba az én népmesei stílusomat is belevittem, nem egy az egyben vettem át mintákat, tovább alakítottam őket. Olyan saját elemek is belekerültek, mint egy rackajuh vagy egy életfa. Mindez pixelesen rajzolva, hogy modernné, egy kicsit mássá tegyem a megszokottól. Tisztában vagyok azzal, hogy meglehetősen merész dolog a népviseletbe számítógépes pixeleket csempészni…

– Merész, de nagyon mai. Ezen kívül mivel tehető fiatalossá egy kötött pulóver szerinted?
– A fazonok könnyedebbek, lendületesebbek, mint a testre simuló darabok. Aki minimalista, azt nyilván nem fogom a színeimmel meggyőzni, de ami biztos: addig számomra nem jó a terv, amíg bárki, aki akár az utca túlsó végéről meglátja, nem ismeri fel benne az egyediséget.

Szeretném, ha kiabálna a ruhadarabról, hogy más, hogy több, mint amiket a plázákban lehet kapni.

Az első mintáim elég nagyok is lettek – akár kéttenyérnyi nagyságú pásztorok, melyek 20-30 méterről is felismerhetők –, de a legfrissebb daraboknál már szerényebb méretűek a minták.

Kép

Rozmaring Hungarian Design

– Milyen alapanyagokkal dolgozol?
– A kötőfonalat Németországból rendelem. Szándékom, hogy úgy legyek környezettudatos, hogy ami nem kivitelezhető helyben, azt a lehető legközelebbről szerezzem be, ahol megfelelő minőség kapható. Magyarországon gyártatok le mindent, Csongrádon és Hódmezővásárhelyen. Minden darabot szemenként átnézek, hogy hibátlan legyen.  Ötven százalékban pamutot, ötven százalékban akrilt használok, mert a különböző fonalak más-más esést adnak. A tiszta pamut keményebb, sprődebb lenne, a csak akrilban meg hamar melege lesz az embernek. Így viszont egyszerre puha, meleg, és jó tartása is van.

– Miért a Rozmaring nevet választottad?
– Olyan szót kerestem, ami egy külföldinek is könnyen kimondható, másrészt olyan mintaelemet, ami a magyar népi kultúrában gyakran megjelenik és szép is a jelentése. Márpedig a rozmaring a hűséget jelenti, amely mintaelemként összeköti a különböző virágokat. A hímestojásokon, a szőttes mintákon a halszálkás levélágacskák rozmaringágacskák, s ez az összekötő jellegük nagyon kedves a szívemnek.

– Hogy érzed, mennyire sikerült már megszólítanod a munkáiddal a magyar fiatalokat?
– A vártnál sokkal jobban. A pandémia előtt a külföldiek is vették őket, de nekem a magyarok az „álom-célközönségem”. Nagyon jól esik, hogy sokan ismeretlenként is felkeresnek, hogy elmondják, mennyire értékesnek tartják, amit csinálok. A kötött pulcsik mellett menyasszonyi és egyedi báli ruhákat is tervezek és varrok sajátkezűleg. Hiszem, hogy egy-egy szép ruhadarabba nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is beöltöztetjük.