„Szerintem az élet egy sor választásból áll” – regények családtörténeteinkről és munkaügyekről

Talán nem mondok újat, amikor kijelentem, hogy a szépirodalmi igénnyel megírt művek nem szeretik romantizálni a munka világát. Gondoljunk csak Örkény István Tóték című abszurd drámájára vagy Bohumil Hrabal kisregényeire, és máris teljesen világos, hogy az irodalom mennyire eltávolítja magától a munka és a magánélet közti idillikus harmóniát. 

Azonban senki ne keseregjen, a jó hír az, hogy az irodalom implicit példákkal tanítja az olvasót, vagyis a legborongósabb hangulatú regényből is le lehet vonni egyfajta pozitív tanulságot vagy végkicsengést a befogadóra nézve. Ellenben, ha épp arra van szükség, hogy a magunkéhoz hasonló történetekkel találkozzunk a könyvek lapjain, az alábbi regények ehhez is jó kiindulási pontot nyújtanak.

Tove Ditlevsen és a Koppenhága-trilógia

„Bár senkit nem érdekelnek a verseim, muszáj megírnom őket, mert valamennyire tompítják a szívemben dúló fájdalmat és vágyakozást.” (Tove Ditlevsen)

Nem is egy, rögtön három kötettel nyitom az ajánlók sorát, mégpedig Tove Ditlevsen (1917-1976) Koppenhága-trilógiájával. A szerző munkássága az utóbbi évtizedekben reneszánszát éli, köteteit számtalan nyelvre lefordították, rendkívüli sikerek – posztumusz – sikerek övezik írói munkásságát. 

A Gyerekkor, az Ifjúkor és a Függés tulajdonképpen önéletírások sorozata, Ditlevsen a saját íróvá válásának útját tárja fel az olvasó előtt a huszadik század első felének Dániájában.

Mit tanít nekünk ez a sorozat a munka és az élet keserű kapcsolatáról? A kérdésre a választ rögtön két külön aspektusból kell ragadnom: a családi háttér és az önmegvalósítás szempontjából. Az a miliő, ahol a gyerek elbeszélő szocializálódik, a munkakörnyezet szempontjából is rendkívül meghatározó, így az életüket kemény fizikai munkával végigdolgozó szülők mintája elsődleges és kizárólagos követendő példának számít a ’40-es évek Dániájának nyomornegyedeiben.

Mégis az ettől való elszakadás és egy mély belső indíttatás lesz majd, ami a visszaemlékező elbeszélőt az írás felé taszítja. Tove még gyerek, amikor az első költeményeit papírra veti, és elindul egy olyan viszonytagságokkal kikövezett úton, amelynek a végén a megbecsülés és a megélhetés rendkívül bizonytalan, nőként ráadásul sokkal több negatív előítélet tapad ehhez a választott szerepkörhöz, így a családjától sem számíthat támogatásra. Mindenki, aki körülveszi a kis Tove-t, puszta ripacskodásnak és időpazarlásnak véli a tollforgatásra szánt órákat.

A nőként való érvényesülés hátráltató tényező az írói karrier építése során, miközben a szerző körülményei – kapcsolatai, négy házassága (és válása), illetve a kábítószerek utáni csillapíthatatlan vágya – kiváló ihletforrásként szolgáltak az önéletíráshoz és a költészethez. 

A harmónia eszeveszett hajszolása nála kétségkívül sikertelen vállalkozás volt – úgy a trilógiában, mint a magánéletben. A munka ugyanis egyértelműen a magánélete rovására ment, minden erőfeszítés és kitörési vágy ellenére. 

Az életrajzi háttérből kiolvasható, hogy Tove Ditlevsennek végül ez a kiegyensúlyozatlanság okozta a halálát és bár a költői dicsőség jelképes babérkoszorúja immár örökké a feje fölött lebeg – hiszen Dániában röviddel a halála után kanonizálták, és később az iskolai tanagyagba is beemelték –, életében az efféle elismerést soha, semmilyen formában nem tapasztalhatta meg.

Anne Cathrine Bomann: Agathe

„Hogy lenne túl késő, Agathe! Szerintem az élet egy sor választásból áll. És csak akkor veszti értelmét minden, ha nem vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni magunkért.” (Anne Cathrine Bomann)

Valószínűleg mindenki találkozott már az életében unott pincérekkel, kiábrándult recepciósokkal vagy épp megkeseredett ellenőrökkel egy-egy vonatút során. A való életben általában könnyedén továbbsiklom a kellemetlen incidensek fölött, mondván, mindenkinek lehet rossz napja, még a hónap dolgozója is kelhet néhanapján bal lábbal… 

Anne Cathrine Bomann kötetét forgatva azonban egy pillanatra meghökkentem, ugyanis a főhősünk, egy nyugalmazás előtt álló pszichológus, aki már előre számolja vissza a napokat, amelyek hátramaradtak a praxisából. 

Ez még nem is lenne égbekiáltó vétek, ám a terápiák közben folyamatosan lesajnáló gondolatok kavarognak a fejében a páciensek problémáival kapcsolatban, nem ritka az sem, hogy a klienseiről madárszerű karikatúrákat készít. 

Főhősünk tehát a munkájából immár teljesen kiöregedett, kiégett alak, amelyen könnyen tovább is lendülhetnénk, ha nem egy segítőszakmáról lenne szó! 

A végéhez közeledve megfáradt terapeutánk azonban az utolsó napok reményében egyre derűsebb, mígnem egy rendkívül eltökélt nő be nem férkőzik az éppen leköszönő szakember rendelőjébe, és már-már erőszakos módon időpontot nem követel magának. Kénytelen-kelletlen a terapeuta nem sok lelkesedéssel bár, de felveszi Agathét a kezelt páciensek sorába, ami egyet jelent egy újra gyorsuló mókuskerékkel a munka világában… 

Bármennyire is próbál rideg és közömbös módon viselkedni, a terapeuta mégis rendkívüli kötődést kezd el érezni az életét magától eldobni vágyó Agathe iránt. A fiatal nő energiája és provokativitása révén nem fél visszakérdezni, s bár egy terápiás ülésen nem ez a természet rendje, Agathe mégis óhatatlanul gondolkodóba ejti az öregurat a terápiás alkalmak során.

Agathe és a megfáradt terapeuta története gyönyörű tanúságtétel arról, hogyan sérülünk, majd hogyan gyógyulunk kapcsolataink által. 

Ebben a rövidke kisregényben számtalan érzelem felszínre tör: a magány, a láthatatlanság, az elmúlás melankóliája mellett az is kiderül, mi idegenítette el olyan nagyon a pszichológust a saját állásától és életéről, továbbá Agathénak köszönhetően még az is megtörténhet, hogy visszaszáll az élet a megporosodott, dohos pszichológusi rendelőbe.

Kép

Édouard Louis: Akik megölték az apámat/Egy asszony küzdelmei és átváltozásai

„Amikor gyerek voltam, együtt szégyelltük magunkat a házunk miatt, a szegénységünk miatt.” (Édouard Louis)

Édouard Louis a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb emberek sorstragédiáját írja meg a saját szülei történetén keresztül. A szerző két memoárján át a 2000-es évek elejének franciaországi munkásnegyedeit láthatjuk, ahol minden fillér verejtékes munka árán kerül az asztalra, így az Akik megölték az apámat és az Egy asszony küzdelmei és átváltozásai két viszontagságoktól terhelt élet egybefonódását adják, eltérő szempontokból megírva.

Ez a két kötet bár teljesen különálló műként is olvasható, a köztük lévő szövegáthallások és az egymással párbeszédben álló frázisok okán érdemes a két művet egymás kiegészítéseként, folytatásaként olvasni. Az apa- és anyakötet nem csak azért zseniális, mert egyazon kapcsolat és társadalmi osztály bemutatása két külön perspektíván át valósul meg. Az igazi zsenialitás abban rejlik, hogy a nehézségek, a küzdelmek valójában még sincsenek átfedésben. Az anyagi kihívásokban, a rendszernek való kiszolgáltatottságban és az embertelen munkakörülményekben bár osztozik a házaspár, a nemi szerepek mégis további, egymás számára felfejthetetlen nehézségeket rónak a kapcsolatukra.

A munkaórák letelte után ugyanis a sokgyerekes családban a szülők számára valójában csak egy újabb műszak veszi kezdetét, amelyhez a munkásosztályra már-már sztereotip – mégsem alaptalan – módon rakódnak rá az anya kicsapongásai és az apa alkoholproblémái. 

Ezt a tarthatatlan helyzetet tovább súlyosbítja az apa munkabalesete és a cseppet sem készséges francia kormány hozzáállása ehhez a réteghez. Egyes szankciók és a bércsökkentések bevezetése révén a hatalmi pozícióban lévők olyan, hosszú távon beláthatatlan nehézségeket rónak francia családok millióira, amik emberi életeket, családokat tehetnek tönkre. Ebben az olvasatban ez a könyv több mint családtörténet: ezek a memoárok programfüzetek a hatalom szülte igazságtalanságok és egyenlőtlenségek ellen.

Kép

Édouard Louis szociografikus írásának csúcsa, hogy bár a saját szülei történetét veti papírra, mégis egy egész társadalmi osztály életviteléről és nehézségeiről ír, amik generációról generációra lemoshatatlan, szégyen alakú bélyegként tapadnak meg mindaddig, míg nem beszélünk, nem írunk róluk eleget.