Rab és szabad, zsidó és keresztény, szolgáló és vezető – Fenyvesi Mária Judit hitvalló élete

Teitelbaumok és Waldmannok, Fenyvesik és Szilágyik

Fenyvesi Judit 1923. június 8-án született Nagyszalontán. Olyan településen látta meg a napvilágot, amely hol Romániához, hol Magyarországhoz tartozott a 20. századi történelem folyamán – ez jelképesen már előre vetítette későbbi útkereséseit. Zsidó családból származott, ám a századfordulóra jellemző módon, az asszimiláció szándékával magyarosították nevüket: az édesapja ágán a Teitelbaumról Fenyvesire, az édesanyja oldalán Waldmannról Szilágyira.

Édesapja, Fenyvesi Ferenc a nagyváradi katolikus gimnáziumba járt, majd gyógyszerészetet tanult Budapesten, ahonnan azért költözött Nagyszalontára, mert mostohaapjától megörökölte a gyógyszertárat. Az üzlet központi helyszíne volt Nagyszalonta mindennapi életének; nemcsak a betegeket vonzotta, hanem a nagyszalontai értelmiség nagy része is itt gyűlt össze. Gyerekként Judit sokat segített a boltban édesapjának, tapasztalatot szerzett az emberek kiszolgálásában.

Édesanyja, Waldmann Erzsébet szintén Nagyváradon tanult, majd Budapesten, a Zeneakadémián végzett; franciául és németül is jól beszélt. Nagyszalontán francia- és zenetanárként dolgozott, de három gyermekét, Mariannt, Juditot és Mártát is tanította zongorázni, énekelni és a francia nyelvre is. Judit az önéletírásában (A Journey of Light in the Darkness /A Fény útja a Sötétségben) széles látókörű, művelt emberekként mutatja be szüleit. Családjához erősen, mély tisztelettel és szeretettel kötődött.

A Sion nővérek iskolájában

Judit diákként eleinte nem találta a helyét a közoktatásban, ezért hosszú ideig magántanuló volt, de a Notre Dame de Sion nővérek nagyváradi leánylíceumában otthonra lelt. A nővérek fontos szerepet töltöttek be életében; a kongregációt 1843-ban alapították a Ratisbonne testvérek, akik megkeresztelkedett zsidók voltak, és elsődleges céljuk a zsidók keresztény hitre térítése volt.

Judit ebben az időszakban kezdte el keresni hitbéli identitását, azonban önéletírásából tudjuk, hogy sem a zsidó hit, sem a cionista mozgalom nem érintette meg.

„Ebben az időben kerestem a saját utam. Meg akartam találni a saját identitásomat zsidó személyként. Soha nem volt lehetőségem megtapasztalni mélyebb szinten” – írta később önéletírásában. Először ebben az iskolában találkozott a katolikus tanítással, de családjában ekkor már többen megkeresztelkedtek, így a Sion nővérek mellett például unokatestvéreivel is meg tudta beszélni hitbéli kérdéseit. Judit tizenöt évesen, 1938. november 19-én keresztelkedett meg édesanyjával és testvéreivel együtt. Bár – visszaemlékezése szerint – 1940-ben Isten már hívta szorosabb követésére, a szerzetesi életre, ám a Sion nővérek közé mégsem tudott belépni. Egyrészt a szüleivel nem volt képes a kérdést megvitatni, másrészt a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után, Észak-Erdély Magyarországhoz történő visszacsatolásával a női rendet kiutasították Nagyváradról, arra hivatkozva, hogy főként francia és román származású nővérek tanítottak az iskolában.

A szociális testvérek Magyarországon, a szocializmus idején csak titkos összejöveteleket tarthattak. Ezt a célt szolgálta ez a kirándulás is az 1960-as években.

A líceum után, 1941-ben orvosi egyetemre jelentkezett – szülei álma volt, hogy orvos legyen, de a numerus clausus miatt nem fogadták el jelentkezését. Felvették viszont a Szociális Testvérek Társasága Szociális Szemináriumába, amelyet 1939-ben Kolozsváron indítottak. A szociális testvéreknek nevezett szerzetesnők irányításával Fenyvesi Judit szociális munkát végzett: a szórványban élő magyarok vallásgyakorlását mozdította elő, lelki fejlődésüket segítette, mert a szórványvidékre akkoriban nem jutott pap.

A közösség: oltalom

Az antiszemitizmus Nagyváradon és Nagyszalontán is olyan méreteket öltött, hogy Judit családja veszélybe került. Édesapja kétszer is megpróbálta eladni gyógyszertárát, ám a román hatóságok ezt nem engedélyezték, ezért a család nem tudott rokonaihoz, Ausztráliába emigrálni. Édesapját annyira megviselték ezek a megpróbáltatások, hogy Judit szerint ez volt a fő oka 1942-ben bekövetkezett halálának. A zsidóüldözés időszaka családjuk életében katasztrófák sorát okozta: nagymamáját, édesanyját és testvéreit deportálták, a koncentrációs táborból többé nem tértek haza.

Az ő életét a Szociális Testvérek Társasága mentette meg azzal, hogy közösségükbe fogadták. Ebben az időben még nem tett rendjükben fogadalmat, mégis magára ölthette a testvérek szürke ruháját.

Később, már meggyőződésből, kérte felvételét, és 1947-ben fogadalommal kötelezte el magát a Szociális Testvérek Társaságában.

Fénysugár a sötétségben

A második világháború vége sem hozott megnyugvást Judit testvér számára. A kommunizmus ateista nyomása miatt Romániában 1948-tól országszerte elindult a katolikus ellenállási mozgalom, amelyben ő is aktív részt vállalt. Bukarestben segített a Vatikán és az egyházmegyék közötti kapcsolattartásban, amit az állam tiltott, tehát illegális tevékenységnek számított. Ezért 1951. április 22-én éjjel letartóztatták két rendtársával együtt, és tíz év szabadságvesztésre ítélték. Börtönéveit Zsilava, Ghencea és Csíkszereda fogházaiban töltötte, vallatások, kényszermunka, testi és lelki fenyítések közepette. Részben önéletírásából tudjuk, hogy hite és lelki ereje ezekben az években is erősödött.

Szabadulása után előbb Bukarestben, majd Kolozsváron próbált letelepedni, de – a Katolikus Lexikon szerint – letelepedési engedélyét a hatóságok ahhoz a feltételhez kötöttek, hogy vállalja a besúgó szerepét a Szociális Testvérek Társasága tagjai között. Ezt visszautasította, így ezek a városok nem fogadták be. Végül Szamosújváron kapott egy silány munkát, jótevőktől pedig szállást. Két évig tengette így az életét, kilátástalanul. 1963 őszén sikerült felkerülnie egy kivándorló zsidó csoport listájára, akik Bécsen keresztül utazhattak Izraelbe. Bécsben Juditnak sikerült elérnie, hogy Izrael helyett az Egyesült Államokba emigrálhasson. „Valahol a szívem mélyén reménykedtem, hogy új életet tudok kezdeni” – írta önéletírásában. Így jutott a New York állambeli Buffalóba, ahol a Szociális Testvérek Társaságának tagjai örömmel várták.

Slachta Margit, a rendalapító (középen) emigrációban az 1950-es évek elején, valószínűleg Ausztriában. 

Traumák és sikerek

Negyvenévesen, az Egyesült Államokban szinte teljesen újra kellett építenie az életét.

Felsőoktatási tanulmányokat végzett szociológia szakon. A börtönben szerzett tapasztalatait többször is publikálta, például a „Fénysugár a sötétségben: Nők a vasfüggöny mögötti börtönökben” című dolgozatában (1966). A dolgozatban tipologizálta a kihallgatás módszereit (járatás, skatulya, kínzás-verés, sötétcella), de a cellatársak viselkedéséről és a velük való összetartásról, a kölcsönös segítségnyújtásról is szólt. Élete során számtalan traumát átélt, több betegsége mellett a rákot is túlélte.

Fenyvesi Judit amerikai életét a testvérközösségben végzett munka határozta meg, de 1970-től a Daemen College (akkor Rosary Hill College) falai között tanárként is működött. 17 évig tartó tanári pályafutására úgy emlékezett vissza, mint amelynek minden napja ajándék volt az Úrtól. 1985-ben általános elöljárónak választották meg a Szociális Testvérek Társaságában, így meg kellett fontolnia, hogy sokrétű hivatásából mit bír el a gyakorlatban. Végül 1987-ben elköszönt a tanári pályától, így 1991-ig teljes figyelmével és energiájával végezhette elöljárói feladatait, amellyel a testvérek kitüntették.

Körbeérő élet

Angol nyelven írt önéletírását az alábbi visszatekintéssel zárta: „79 évesen úgy érzem, hogy körbe ért az életem, visszatérve a kezdetekhez: a családomhoz és az élethosszig tartó zsidó-keresztény küzdelemhez.” („I find myself, at age seventy-nine, coming full circle to my beginings: my family and the life-long exploration of the Jewish-Christian struggle.”) 82 évesen halt meg Buffalóban.

Fenyvesi Mária Judit 1998 körül

Élete külső körülményeit ismerve nem csodálkozhatunk, hogy állandó útkeresés volt a sorsa. Identitáskeresését ösztönözte, hogy zsidó családba született, emiatt családját elveszítette, hitét viszont a kereszténységben találta meg, s e mély vallásosságához tíz év börtönbüntetés és megannyi megpróbáltatás társult. Élete mégsem írható le szenvedéstörténetként, hisz a közösségben megtapasztalt oltalom és szeretet állandó erőt, Istenbe vetett hite pedig reményt adott számára. A Szociális Testvérek Társasága történetének Slachta Margit vagy Salkaházi Sára mellett Fenyvesi Judit is egyik kimagasló alakja, akinek Románia, Magyarország és az Egyesült Államok 20. századi történelme egyaránt alakította életét és személyiségét.

Az Önéletírás (A Journey of Light in te Darkness) részleteit a szerző fordította magyarra.

1-2-3. idézet: A Journey of Light in te Darkness, 8., 53., 137.