Ahol az árva vidrakölykök bölcsődébe és óvodába „járnak” – ellátogattunk a Petesmalmi Vidraparkba

Pár hete új lakók érkeztek a Petesmalmi Vidraparkba: Orsi és Olivér. Még cumiból etetik őket, ám hamarosan kikerülnek a vidrabölcsődébe, ahol már nem az lesz a cél, hogy túléljék a nehézségeket, hanem hogy megtanuljanak vidraként élni. Később, a vidraoviban pedig az lesz a feladatuk, hogy felkészüljenek a nagybetűs vidralétre. Egyéves korukban ugyanis visszaengedik őket a természetbe. Betekintettünk a park színfalai mögé.

a Petesmalmi Vidrapark egy lakója
Fotó: Petesmalmi Vidrapark

„Tomi! Boni! Tomikaaa!” – hívogatja a vidrákat Balogh Márta, a Petesmalmi Vidrapark vezetője, hogy a szokásos napi bemutató etetésre előcsalogassa az állatokat rejtekhelyükről. Úgy tűnik azonban, hogy – egyelőre – az afrikai harcsa illata sem jelent kellő motivációt. Nem véletlenül, a vidrák ugyanis éjjeli állatok, napközben alszanak. Tomi és Boni azonban nem átlagvidra, ők örökre a park lakói maradtak, ezért életritmusuk is eltér kissé szabadon élő társaikétól. Márta kedves kérlelése után megjelenik a két állat, hogy aztán egymással versenyezve fogyasszák el harcsaadagjukat. Ez úgy zajlik, hogy Tomi választ magának a jobb falatok közül, és éles hangon jelzi nemtetszését Boni felé, ha a másik vidra is enne néhány falatot. 

A vidra 
Az európai vidra Magyarország legnagyobb menyétféle ragadozója. Éjszaka aktív, territoriális állat, ha tehát a Vidraparkban élő Tomi betévedne egy idegen hímvidra területére, komoly küzdelemre számíthatna, talán túl sem élné. A vidra magányosan élő állat, a nőstény csak addig van a hímmel, amíg megtermékenyül, aztán elűzi. A hím ugyanis elpusztítaná a kölyköt, csak hogy a nőstényt újra párzásra ösztökélje. Leginkább halakkal táplálkoznak, mellette egeret, pockot, kagylót és madártojást esznek. Hazánkban védett állat: egy európai vidra eszmei értéke 250 ezer forint.

A bemutató után Balogh Mártával sétálunk a hatalmas, tavakkal körbevett területen. A park vezetőjétől megtudjuk, hogy a Petesmalmi Vidrapark 1998 óta létezik, a Somogy Természetvédelmi Szervezet hozta létre. Az elhagyott vidrakölykök mentése pedig 2007 óta zajlik: Balogh Márta azóta dolgozik a parkban főállásban (korábban önkéntes volt). 

Egy nap a kezébe nyomtak egy kölyökvidrát, Vikit azzal, hogy „Ugye ön itt dolgozik? Útközben találtunk ezt a kölyköt.” Így kezdődött. 

Az európai vidrák mentésével rajtuk kívül nem foglalkozik más az országban. Márta azóta is itt él, itt áll a háza, szimbiózisban a természettel.

Nem járnak csárdást az állatok

Balogh Márta kezdetben érthetően gyakorlatlan volt, úgy emlékszik vissza, hogy amit el lehetett rontani, azt el is rontotta, de honnan is tudta volna, hogyan kell vidrát nevelni? Korábban nem zajlott Magyarországon vidramentés, nem volt a tevékenységnek hagyománya, módszertana. Ezért Márta a naponta szerzett tapasztalatai mellett külföldi szakirodalomból próbálta meg ismereteit gyarapítani. 

A park első lakója Luca volt – fából készült szobra ma a bejáratnál fogadja a látogatókat. Luca a zsilipnél szórakoztatta az akkoriban még csak szórványosan érkező vendégeket. „Egyet azonnal szeretnék leszögezni: nálunk a vidrák nem járnak csárdást üvegkalitkában, nem azért jött létre a menhely, hanem természetvédelmi mentőközpont vagyunk. Évente négy–öt kölyök kerül hozzánk, őket később visszaengedjük a természetbe” – avat be Márta a park életének rendjébe.

Kép
vidrakölyök
Fotó: Petesmalmi Vidrapark

Az ide érkező kicsik először egy olyan helyre kerülnek, ami szimulálja a kotorékot, pótolja az anyavidra testmelegét. E célra Márta egy dobozt alakított ki, plüssel kibélelve – a saját szobájában. A legkisebbeket két–három óránként cumiztatja; majd, amikor elkezd nőni a foguk, darált hal és pulykahús keverékével táplálja őket. Amikor megszokják, átkerülnek a vidrabölcsibe. 

Ez egy felülről zárt, de már házon kívüli hely, fontos, hogy a ragadozómadaraktól biztonságban legyenek, amikor megbarátkoznak a természettel.

A menhelyre behozott állatok egy idő után szinte nem is találkoznak emberrel, arra tanítják őket, hogy tartsanak tőle. Nagyjából addig találkoznak a gondozókkal, amíg cumiznak. Miután megtanulnak szilárd ételt enni, ember már nem megy a közelükbe, leteszik nekik a táplálékot, majd azt is elsajátítják, hogyan lehet halat fogni. 

Ez egy rendkívül érdekes folyamat: kezdetben ledarálják a halat egy kis tálkába az állatoknak, később már csak darabolják, hogy fejlődjön a rágóizmuk, majd pedig egy ládába vizet tesznek, hogy azt is szokja az vidra. Legvégül élő hal is kerül a vízbe, a vidra pedig előbb-utóbb rájön, hogy a hal lényegében élelemforrás. E tudás birtokában marad majd életben a természetben.

Kép
vidrapark
Balogh Márta a park egyik lakójával – Fotó: Petesmalmi Vidrapark

Hetven kölyökvidrát nevelt már fel

Nagyon nehéz meghúzni a határvonalat, mondja Márta, mert ahogy elkezdik cumiztatni a kölyköket, kölcsönösen kialakul a kötődés. Az embernek kell észnél lenni! Próbálkoznak a kicsik, felmásznak a gondozóik lábára, próbálnak egy kis simogatást kicsikarni, de az csak nagyon aprócska korukban megengedett, attól kezdve, hogy átkerülnek a menhely bölcsődéjébe, a gondozók már nem közelítenek hozzájuk. 

Ha ugyanis a vidra kölyök korában nem szokik le az ember közelségéről, felnőve már nem is képes rá. 
Amikor már elég ügyesek a kölykök, átengedik őket egy nagyobb területre, ahol folyóvíz is található, amit gyorsan megszoknak és élveznek. Jó, ha egyszerre több kis vidra él a menhelyen, mert akkor egymást is könnyebben „ráveszik” egy kis kalandra, gyorsabban tanulnak. Persze a való életben nincs lehetőség csak az egyik mellső lábat bedugni a vízbe, próbálgatni: amikor a nőstény előhozza a kölyköket kotorékból, rögtön bedobja őket a vízbe.
Márta elmondja: az évek során eddig hetven vidrát nevelt fel (a 2007 előtti parkvezetés idejéből nem maradt fenn adat arra vonatkozóan, hány vidrát neveltek, mentettek – a szerk.). Úgy fogalmaz, amikor visszaengedték őket a természetbe, „vitte mindegyik a szíve egy darabját”. A vidráknak azonban nem itt van a helyük, hanem a természetben, szögezi le. 

Egy bekerülő kölyökvidrának egy éve van arra, hogy minden titkot elsajátítson: elővigyázatos legyen, elbújjon, ha kell, és táplálékot keressen. Egy év után készen állnak a visszaengedésre – a természetben is ennyi ideig gondozza a nőstény a kölykeit. A Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei segítségével a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, a Dráva folyóba engedik szabadon az állatokat. „Boni esetében volt egy »bekattanás«, nem akart visszatérni a természetbe, így maradt a park lakója” – mondja nevetve Márta.

Vidrát szállítani azonban nem olyan egyszerű feladat, mert azt az állatot, amelyik már megszokta a kifutót, nagyon nehéz belekényszeríteni egy műanyag dobozba. A szállítóládika alját egy alkalommal kirágták, ezért az egycentiméteres aljzatot kétcentisre kellett cserélni. 

Az Angyal névre keresztelt vidra még a doboz fém részét is kirágta, ezért másnap, amikor Glóriát engedték szabadon, az utazás alatt altatódalt játszottak az állatnak, hátha az megnyugtatja, amíg a Drávához érnek. Bevált.

A vidra nem háziállat

A vidra a legnagyobb számban a Balatonban és a Drávában él, a mentett csöppségek nagy része is erről a területről kerül a vidraoviba. A legtávolabbi helyszín Nyíregyháza volt, ahol elhagyott vidrakölyköt találtak, és elhozták Somogyba, de érkezett kicsiny vidra Miskolcról, Hatvanból, Egerből, Gyöngyösről, Pilis községből (utóbbi helyen egy kutyakennelből, kánikulából mentették ki a kölyköt), ami azt mutatja, hogy elég nagy távolságot képesek bejárni az állatok. 

Kép
európai vidra
Fotó: Velkei Tamás

Arra a kérdésünkre, hogy miért maradnak egyedül a kölykök, Márta félig tréfásan azt feleli: „egy vidra sem hozza magával a fekete dobozt”. A legvalószínűbb ok, hogy az anyavidra elpusztul, általában varsába gabalyodik vagy mérgezés áldozata lesz. Mivel az anya gyakran költözteti a kölyköket, előfordulhat, hogy amíg az egyik kölyköt átviszi az új kotorékba, addig a másik kölyök elkóborol. Így találhatnak rá az emberek. „Ha kis vidrával találkozunk, ott baj van. Az őzgidáért visszamegy az anyja, de a vidra nem hagyja el a kölykét önszántából. Ha egy kicsi vidra nem az anyjával van, és nem is a kotorékban, segítségre szorul, de soha ne vigyük haza, ne akarjunk belőle házi kedvencet nevelni, és ne is hagyjuk ott a vidrát, ahol megtaláltuk” – int a vezető.

Mit tegyünk, ha vidrakölyköt találunk? 
✅ Tegyük dobozba!
✅ Biztosítsunk számára ingerszegény környezetet!
✅ Juttassuk az állatot minél előbb olyan helyre, ahol szakszerűen gondozzák! Hívjuk fel valamelyik nemzeti park igazgatóságát vagy a Petesmalmi Vidraparkot. 

Mit ne tegyünk, ha vidrakölyköt találunk? 
❌ Ne vigyük haza, és ne engedjük házi kedvenceink közelébe! A vidra nem háziállat.
❌ Ne hagyjuk ott, ahol megtaláltuk, mert elpusztul!
❌ Ne adjunk nekik háziállat-eledelt!

„Az ország nyugati részén egyszer azért adtak le egy vidrát, mert túl sok halat evett… Vajon hogy került a család otthonába, ahol aztán túletették? Amikor hozzánk került egy szerencsétlen egyed, a szőre rá volt ragadva a csontjaira. Rossz tápszert kapott, kalciumhiányos lett, emiatt a csontozata nem fejlődött rendesen, és törött vállcsonttal került a parkba. A szárazföldön még ma is »sántít« egy kicsit. Tomi, mert róla van szó, három hónapig nem ment ki az ágyamból, nem tudta, hogy vidra” – oszt meg velünk egyedi történeteket Balogh Márta.

Olyan „látogató” is akadt, aki azért akart venni egy vidrát, hogy szelfizhessen vele, úgy vélte, jól mutatna mellette egy vidra, és az állat is kedvelné őt. „Erre nem sajnálta volna a pénzt: amikor előadta, mit szeretne, a nyomaték kedvéért elővett egy nagy guriga húszezer forintost. Elzavartam” – háborodik fel az emberi butaságon még ma is Márta. 

Megint mások egy megbolygatott kotorékból nem mentettek meg minden kölyköt, csak egyet, a másik kettőt ott hagyták, és vadkamerával figyelték őket otthonról… Annak az egynek pedig féreghajtót adtak, és a kéthetes kölyköt hallal próbálták etetni. Győr mellől lapos ketrecben hoztak egy vidrát, mert úgy érezték, már nincs jó helye otthon. 
„Tudja, mi a kedvence? – kérdezte Mártától a férfi, aki elhozta az állatot. – A fasírozott, a feleségem már alig győzi sütni neki!” – tette hozzá. 
Ez a vidra lett Pocak, mert később is kicsit haspók maradt. 

Nem minden mentés végződik happy enddel: Márta egy alkalommal Tolnába ment egy családhoz a kölyökért, ahol macskaeledellel etették az egyedet, és a találkozóra az autó kalaptartóján utaztatva hozták az állatot, közel negyven fokban. Nem élte túl. 

Általában két-három kölyök nevelkedik a menhelyen egyidőben, a legnagyobb létszám két évvel ezelőtti, akkor hét vidra érkezett egy évalatt. Idén májusban négy ifjú vidra is visszatért a természetbe: Borika, Borisz, Frodó és Freya. Olyan év még soha nem volt, hogy egy vidrakölyök se került volna a petesmalmi parkba, ami alól az idei sem kivétel: Orsi és Olivér pár hete Petesmalom lakói – ideiglenesen.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti