„Egy vadállat barátsága a legritkább és legerősebb kötelék” – Egy rókasuttogó mindennapjai
„Ha egy róka igazán elfogad, kinyílik neked és megosztja veled a titkait” – mondja Norbert, aki hagyományos háziállatok tucatjai mellett GPS-szel felszerelt rókákat tart, akik hol napokra lelépnek vadászni, hol a házban pihenik ki a fáradalmakat, hol pedig együtt kergetőznek vele a mezőn. A férfi pénzt és energiát nem sajnál, ha állatok megmentéséről van szó: saját alapítványt és rehabilitációs menhelyet hozott létre Rókales néven, ahol a sérült egyedek lábadozhatnak szakszerű ellátás mellett, közösségi felületein pedig folyamatosan oszt meg videókat két saját nevelésű rókájáról. Célja, hogy megszerettesse a ravaszdikat, és eloszlassa az emberek fejében élő előítéleteket.
Hajnaltól éjjelig tart a „műszak”
„Az egész a macskákkal kezdődött. Kóbor cicákat, macskakolóniákat mentettem és mentek a mai napig. Nem adtam fel a városi életet, bejárok heti egyszer Pestre, és szinte minden percem be van osztva. De az állatmentés a szívügyem – árulja el a férfi, s így folytatja: – Éjszakánként egy-két órát sétálok az erdőben Lucával és Foxival. Ők is mentett rókák, nálam van az otthonuk, na, meg a természetben. Lucát kicsi rókaként kotorékból mentettem. Néha el-eltűnik, de ha nem merül le a GPS-ében az elem, pontosan tudom, merre jár. Hajnali ötkor kelek és együtt megteszünk úgy 6–7 kilométert sétálva a mezőn, a berekben. A mentett rókákat öt–hat hónapos korukig nevelem, ezt követően már készen állnak arra, hogy megvédjék magukat a természetben is.
A rókaszülők nagyon gondoskodók, családcentrikusak, de ha egy idegen kis róka olyan területre téved, amely egy másik család territóriuma, akkor megölik. Tartanak attól, hogy veszélyt hoz rájuk.
Foxi másfél éven keresztül minden reggel kaparta az ajtót, jelezve, hogy engedjem be, miután megtette a szokásos sétáját a mezőn. Ha az ajtón vagy a nyitott ablakon át bejött, felült a konyhapultra, mert tudta, hogy addigra már kiengedtem neki a fagyasztott húst. Tojást és húst adok nekik, Luca sok diót eszik, de szereti a természetben fellelhető érett gyümölcsöt és bogyókat is, továbbá kedvelik a jó minőségű száraz macskatápokat és vadnyesedéket.”
„Te egyszer, s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”*
„Foxi édesanyját Lady-nek neveztem el, igazán különleges róka volt. Egyáltalán nem félt az emberektől, és mondhatni a barátom lett. Szép lassan közeledtünk egymáshoz, és szinte minden szabadidőmet vele töltöttem, kergetőztünk, s nézhettem, ahogy pocokra vadászik. Egyszer felmentem egy telekre, hogy beszélgessek a barátommal, és csak úgy a semmiből ott termett a lábam mellett. De olyan is volt, hogy ültünk egymás mellett, és ettük a cseresznyét. Egyet ő kapott, egyet én. Hagyta, hogy megsimogassam a kicsinyeit, sőt, ott hagyott velük a kotoréknál, amíg ő elment vadászni” – emlékszik vissza a rókasuttogó, s elárulja azt is, hogy az állatokkal kapcsolatos ismereteit nem könyvekből szerezte.
„Természetesen olvastam néha a szakirodalmat, de szerintem ezeket az állatokat a legjobb a természetes közegükben megfigyelni, így ezt teszem. Pontosan tudom, milyen betegségeik vannak, mikor aktívak, milyen a természetük, s melyik az a harapás, amely már erősnek számít, amikor incselkedem velük. Látom, hogyan vadásznak, s hogyan próbálják becserkészni a pockot, sokszor a kandúrjaimmal és Pepe kutyámmal együtt csinálják ezt előttem.”
A bezártságtól bekattannak
A Norberthez kerülő rókák mindegyike kap oltást szopornyica és veszettség ellen, de nem maradhat el sem a féregtelenítő, sem a bolhairtó csepp.
„A mentett rókákat nem szoktatjuk magunkhoz. Tiszteletben tartjuk, hogy vadállatok.
Tudom, hogy divat lett rókát tartani, de nem ajánlom senkinek, mert a bezártságtól bekattannak, nem véletlenül tartom őket szabadon. 3–4 hónapos korukig jól elvannak az emberrel, de aztán fordul a helyzet, elkezdenek hanyatt-homlok menekülni.
Kifejezetten nagy a mozgásigényük: egy nem túl hideg téli napon 15–16 kilométert mennek. Ezt aligha tudná egy városban élő gazdi mindennap teljesíteni velük. Lucával egyébként a rekordunk 35 kilométer volt nehezített terepen” – mondja.
Taníthatók-e a rókák?
Erre Norbert határozott igennel felel. Egy parancsszóra, egy füttyszóra, vagy a nevükre éppúgy figyelnek, mint a kutyák.
„Rendkívül okos állatok, ezt számos videóm bizonyítja. Foxi egy hétig figyelte, hogyan működik a rigli a kinti kapunál. Egy nap szépen kinyitotta a mancsával, és kiment rajta. (Pepe kutyám ezt a mai napig nem tudja abszolválni, pedig ő is okos). Megjegyzik a helyeket, az apró kis lyukakat is a földben, tudják azt is, melyik kandúrral meddig mehetnek el a játékban. Egyébként Pepe kutyám mindig a leggyengébb állat mellett áll ki. Ha Foxi erősebben nyúl Lucához, Pepe már megy oda, és védi. Sosem lankad a figyelmük. Volt, hogy Luca már elaludt a kezemben a mezőn – ez a bizalom jele –, de éreztem, hogy akkor is résen volt. Remek a látásuk: 300–400 méterről képesek észrevenni az embert a mezőn. De hogy valami negatív tulajdonságot is mondjak: én a rókánál irigyebb állatot még nem láttam! Akkor is ellopja az almát a kutya elől, ha neki nem kell. Csak azért is. De nem lehet rá haragudni, olyan jópofán teszi mindezt.”
Mi a boldogság?
Ön boldog ember? – kérdezem Norbertet, amire ő így felel:
„Ha közel, úgy értem, igazán közel kerülsz a rókákhoz, rájössz mekkora szeretet, furfangosság, bolondság, intelligencia és családcentrikusság szorult beléjük, és minden pillanat lenyűgöző, amit együtt tölthetsz velük.
Egy vadállat, konkrétan egy róka barátsága a legritkább és talán a legerősebb kötelék, illik megbecsülni.
Aki egyszer megérti őket, a vadon szülötteit, és belenéz mélyen a szemükbe, látja az embertől való félelmet, amit az évezredek során mi tápláltunk beléjük. És a vadságot, amit nap mint nap képviselnek. És aztán ha igazán elfogadnak, kinyílnak neked, megosztják veled a titkaikat. A cicák és a többi állat a mindenem, a rókákat imádom. Igaz, sokat idegeskedem miattuk, például, amikor éjjel kettőkor azt látom a telefonom GPS-én, hogy Luca hosszában rohangál az M7-esen. Ilyenkor bepattanok az autóba, érte megyek, és még sétálunk egy-két órát a mezőn. De a sok aggódás és idegeskedés ellenére szerencsés és boldog embernek tartom magam, amiért közel kerülhetek a rókák világához. Vállalom, hogy évekig nem megyek nyaralni – inkább velük töltöm az időt. Télen hógolyózunk, van, hogy négy-öt macskával együtt összebújva, átkarolva alszom velük, szeretetből néha beleharapnak a fenekembe, ráugranak a hátamra. Annál, hogy egy vadállat szívesen tölti velem rövid szabad élete pillanatait, boldog velem, és a társává, a barátjává fogad, számomra nincs csodálatosabb dolog a világon.”
A Rókales Alapítványt Norbert elhivatottsága és a rókák iránti szeretete ihlette. Az itt dolgozók egyedülálló módon, nagy területen, harmóniában a természettel segítik és rehabilitálják a sérült, beteg, meglőtt, kotorékmentett egyedeket. Megfelelő jogi keretek között, mindenfajta előírásnak eleget téve. A sérült rókák elhelyezésére szolgáló menhely folyamatosan szépül, Norbert pedig még egy támogatói webshopot is létrehozott, amelynek bevételéből a rókák orvosi és egyéb ellátásait fedezik.
* Idézet Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művéből. Dunajcsik Mátyás fordítása.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Vörös Kutya, a négylábú legenda, aki több ezer kilométert kóborolt – Poros volt és szagos, de az ausztrálok szerették
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Örökbefogadás” az állatvilágban
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Szőrös testbe született csodálatos kis lélek a kutya” – interjú Panyi Zita kutyaviselkedés-terapeutával
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
