„Az eszem azt mondja, itt bizony nagyon nagy baj van” – Ónodi Eszter félelemről és szabadulásról

Fel tudna idézni egy olyan helyzetet a szakmai, vagy akár a magánéletéből, amikor szorongás vagy félelem kerítette hatalmába?

Szerintem a pályája elején minden előadóművész életében van egy természetes drukk, egyfajta izgalom, de nálam a pánikszerű „félek kimenni a színpadra” érzés sokkal inkább akkor jött elő, amikor már túl voltam olyan közönségfilmeken, mint a Meseautó vagy a Valami Amerika. Ezek a filmek népszerűséget és elismerést hoztak nekem, és pont emiatt folyton azt éreztem, hogy be kell bizonyítanom, a szakmai sikereim nem véletlenül jöttek.

Nem ronthatom el, mert tehetségtelennek fognak tartani – ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben.

Új, Nem szólok című klipjük főszereplője végül hatástalanítja a frusztráló gondolatokat. Önnek hogyan sikerült ez annak idején?

Ahogy telt az idő, és egyre rutinosabbá váltam, rájöttem, hogy még a legprofibb színészek is hibáznak néha. Ez segített abban, hogy elengedjem a félelmeimet. Ha elvállalok egy munkát, ma már azon vagyok, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, de irreális elvárásokat nem támasztok saját magam felé, mert abból a legtöbbször csak görcsösség és pánikroham generálódik.

Anyaként mi az egyik legnagyobb félelme?

Amikor a fiam még kicsi volt, a klasszikus dolgok miatt aggódtam: nehogy kiessen valahonnan, nehogy megüsse magát és így tovább. Most, hogy kamasz, leginkább azon izgulok, mi lesz vele egy buliban, nem történik-e baja.

Fóbiája van?

Már nincs. Volt egy időszak, amikor féltem a magasban, de az Aglaja című film jó terápiának bizonyult.

Egy cirkuszi akrobatát alakítottam, vagyis a magasban függeszkedve kellett gyakorlatokat végeznem.

A Katona József Színház Ithaka előadásában is kötélen ereszkedik alá.

Igen, úgy látszik, a rendezőim szeretnek engem akasztani (nevet).

A pandémia időszakában, vagy a mostani háborús helyzetben sokan tapasztalnak szorongást a jövővel kapcsolatban. Ön hogyan éli meg mindezt?

Az eszem azt mondja, hogy itt bizony nagyon nagy baj van, csakhogy sajnos nem tudok B tervet. A Covid után bekövetkező háború mellett ott a klímakatasztrófa is, amely szintén aggodalommal tölt el.

Akkor járnék jól, ha lenne egy kis földem vidéken, amit megművelhetnék, és egy kis házunk, de mindez nincs, és a városi embernek nincs nagyon hova menekülnie.

Sötéten látom a jövőt, de próbálok túllendülni és nem folyton a problémákon rágódni. Teszem a dolgom, összpontosítok a munkámra, a családomra, és törekszem arra, hogy minden napból egy kicsivel jobbat hozzak ki, mint a tegnapból.

Ami a klímakatasztrófát illeti: mindent megteszek annak érdekében, hogy ne rontsam a bolygónk állapotát, noha tudom, hogy nálam nagyobb „halakra”, a fő döntéshozókra van szükség ahhoz, hogy jobbra forduljon a helyzet. Sajnálom, hogy itt ez a bolygó, ami eltart és gyönyörködtet minket, mi pedig egyre csak pusztítjuk, folyamatosan beleavatkozunk a működésébe, s olyan anyagokat gyártunk (például műanyagot), amely nem illik bele az évmilliós körforgásba. Azzal vigasztalom magam, hogy azoknak is vannak gyermekeik, akik most ezerrel pufogtatják a levegőbe a szén-dioxidot, és bízom abban, hogy előbb-utóbb ráeszmélnek: nem ronthatják el a következő generáció jövőjét és élőhelyét.

Az Ónodi Eszter & The Open Pub első nagylemeze, az Amikor összegyűrtük az eget tavaly ősszel jelent meg. Kirschner Péter volt a dalszerző-producer és zenei vezető, Karafiáth Orsolya mellett pedig Szabó Balázs, Egressy Zoltán és Vető János írta a dalszövegeket. A Nem szólok című dal kissé befelé fordulósra sikeredett. 

„A résekből a rossz előkerült, s akár a gáz, szivárog most felém…” „Napok szakadtak el a kész fonálon, megoldás nincs, tudom, hiába várom” – ilyen sorok vannak benne az elején, vagyis valóban befelé fordulós, de biztató végkicsengéssel. A videoklip Kirschner Péter dalszerzőnk ötlete volt, a Dömörkapu Rengetegre mint helyszínre pedig azért esett a választásunk, mert izgalmas és vadregényes a beltere, az udvar és a környékbeli erdők. Remekül passzolnak az általam játszott, az első jelenetben a tükörbe bámuló, szorongó, némileg csapzott, leopárdmintás blézert viselő főszereplőhöz, aki aztán nekivág az erdőnek, bolyong a fák között, míg végül célba ér… A négyperces filmben a nyolcvanas évek alterpopja és a modern hangzás egyesül.

A Nem szólok című dal videóklipje itt tekinthető meg: