„Az Anyahajónak köszönhetem, hogy több gyermeket is vállaltam”
Mostanában gyakran találkozunk azzal a nézettel, amely szerint egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell. Erre jó analógia az Anyahajó Anyaközpont, hiszen a József Attila-lakótelep olyan, mint egy kis falu a városban. A horgolókörként indult helyi közösségi kezdeményezés tíz éve nyújt támogatást a IX. kerületi József Attila-lakótelepen és környékén élő kisgyermekes anyáknak a mindennapi kihívások leküzdésében. A központ egyik oszlopos tagjával, Biriszló-Karay Eszter gyógypedagógussal, négygyermekes édesanyával beszélgettünk.
Hogyan indult el a kezdeményezés?
Több mint tíz évvel ezelőtt három gyesen lévő édesanya horgolókört indított, ebből pedig közös babakocsizások és játszóterezések lettek. Hamar felmerült bennük az igény olyan programokra, ahol a gyerekek is ott lehetnek, de a figyelem középpontjában az anyák és a szülők vannak.
Az első pici klubhelyiségünk egy pár négyzetméteres újságosbódé átalakításával született meg, ahová bármikor betérhettek a környékbeli anyukák egy jó szóra.
A hírünk szájról szájra terjedt, egyre többen lettünk, és álmodtunk egy nagyot: 2014-ben egy tucatnyi lelkes anyuka megalapította az Anyahajó Egyesületet. Az önkormányzat támogatásával 2018 óta saját helyet bérlünk, a bababaráttá alakított Kikötőt, amely már elég nagy ahhoz, hogy saját programokat szervezzünk.
Kinek szólnak a programok?
Ma már nagyon széles a repertoár, legfőbb célunk változatlan: az anya és a családok mentális egészségének támogatása. Szeretnénk hálót adni hal helyett, korszerű tudást olyan témákban, mint a háborítatlan szülés, a gyermekágy, a szoptatás, a hordozás, a hozzátáplálás, a válaszkész nevelés vagy a környezettudatos életmód.
Vannak mozgásos programok gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, könyvklub, bábos mesekuckó, kézműves foglalkozás. Újraélesztettük az Írisz Családi Kör egy korábbi hagyományát, vagyis minden újonnan érkező baba tiszteletére közösen ültetünk egy tő rózsát a Babák Rózsaparkjában. Sok esetben nincs szükség nagy dolgokra, mindenki ért valamihez, amiből a közösség tud táplálkozni.
A programjaink mindenki számára nyitottak, és előzetes regisztrációt követően többségében ingyenesen látogathatók.
Az Anyahajó több mint tíz éve működik, ezzel országos szinten is egyedülálló az anyákat célzó helyi kezdeményezések között. Mi a titkotok?
Ami a sikerünk titka, az egyben a kihívásunk is. Az anyák jellemzően gyermekük első két-három évében tudnak aktívan önkénteskedni, így az egyesületben nagy a fluktuáció. Ez viszont lehetővé teszi azt, hogy mindig az adott időszakban aktív családok igényeihez igazodva, kellő rugalmassággal és nyitottsággal reagáljunk. A működési költségeket az egyesületi tagdíjakból, pályázati forrásból, valamint adományokból, jótékonysági licitből fedezzük. Legutóbb a Felnevelni egy jobb világot című, fenntartható városi életmódot célzó uniós pályázaton nyertünk támogatást, amely révén eszközöket adhatunk a családok kezébe a klímatudatos, felelősségteljes mindennapok kihívásaihoz, legyen szó termékenységtudatról vagy zero waste szemléletről.
Négy gyermek édesanyjaként neked mit adott az Anyahajó?
Tizenkét éve csatlakoztam az egyesülethez, amikor az első gyermekem féléves volt. Az elejétől fogva aktívan részt vettem a működtetésében, eleinte önkéntesként, majd négy éven keresztül alelnökként. Azt hiszem, az Anyahajónak köszönhetem, hogy több gyermeket is vállaltam.
A biztonságos közegnek hála, nemcsak a négy fal közül szabadulhattam ki, de a téves elvárásaim szorításából is. Emberként és anyaként is rengeteget tanultam.
Mára már picit távolabb élünk a lakóteleptől, a gyermekeim nagyok, és új kihívásokkal kell szembenéznünk, de a Kikötő továbbra is biztos pont az életünkben. Nagyon örülök, hogy a kisgyerekes éveimet az Anyahajónál tölthettem, bízom abban, hogy jó példaként, inspirációként szolgálhatunk mások számára is.
Ez az interjú a Képmás magazin 2025. decemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!
A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!
Támogatlak titeket>>