„Olyan ez, mint egy modern fonó” – Látogatás a VaBene manufaktúrában

Zsófi a II. kerületben lakik férjével és négy kamasz gyermekével. A hangulatosan berendezett ház mindhárom szintjén megtalálhatók az általa felújított bútorok, maga készítette ékszerek és horgolások; még a fiúk szobájában is a szobák színéhez illő horgolt puffok vannak, a lányszobában pedig egy hímzett támlájú hintaszék. A garázs tele gombolyagokkal, ahogy a hálóból leválasztott „iroda” is. 

Zsófi tősgyökeres zugligeti – már szülei is itt laktak és a helyi plébánián oktattak hittant, ahogy most ő is. Egyébként tanítónő, és kiskorától vérében az alkotás vágya: általános iskolája 28 fős lányosztályában mindenkit megtanított varrni és kötni. Tartott külön kézműves órákat, és „kikönyörögte”, hogy legyenek háztartástanórák is, ahova bevitte a saját varrógépét. „Három bátyám és négy fogadott testvérem van, ebből hatan együtt nőttünk fel, és egyvalamit nagyon megtanultunk: nem lehet unatkozni, valamit mindig lehet és kell csinálni. Anyu szombat reggeli porszívózását utáltam, de nagyon szerettem a Fény utcai piacra járást a hosszú bevásárlólistával. Visegrádon van egy óriási családi házunk, rengeteg gyümölcsfával – ami ugye sok munkát is jelent. Egész nyáron ott laktunk, és mindig nyaraltak nálunk rokonok – ez sok munkát jelentett a szüleimnek, de mi gyerekként nagyon élveztük ezt az életmódot. Mindezt már sajnos sokkal nehezebb átadni a mi gyerekeinknek.”

Nemcsak az állandó ténykedés, hanem a kézműveskedés is otthonról jött. Papája ügyes kezű volt, mamája rengeteget varrt és kötött, a horgolást pedig a nagymamájától tanulta. Neki minderre csak akkor lett ideje, amikor a gyerekek viszonylag gyors egymás utáni érkezése miatt abbahagyta a tanítást.

Amikor megszületett a negyedik gyerek, hiányozni kezdett az alkotás – valami, ami leköti és feltölti.

Először a lakás bútorait újította fel, majd a gyerekeknek varrt ruhákat. Olyan kézműves elfoglaltságot keresett, amit közvetlenül a gyerekek mellett is tud végezni. Voltak sikerei, például továbbjutott a Paksi Alkotópályázaton, de mégis azt érezte: amiket készít, nem teljesen tükrözik őt. A megoldást végül a legkisebb gyerek hozta: „Kinga nem engedte, hogy a babájához nyúljak, de mellette kellett ülnöm. A bútorok és a varrás után így jött a horgolás – ami a kötésnél jobb, mert csak egy kézre van szükség.”

Kép: VaBene Manufaktúra

Zsófi felfrissítette a nagymamától kapott tudást, majd autodidakta módon, videókból és rengeteg gyakorlással kikísérletezte, melyik fonalból milyen ötletekkel, trükkökkel készítheti el azt általa megálmodott, tökéletes kivitelezésű horgolt tárgyakat: szőnyegeket, puffokat, kosarakat, táskákat, lámpaburákat. Vásárolt például gépi kötésű puffot, kibontotta és elkészítette újra, majd újra és újra kibontotta, és közben jegyzeteket készített. Éveken át csak a maga kedvére dolgozott, de továbblépni nem mert. Barátnői és férje „hidd már el, hogy jó vagy benne” jellegű unszolására végül először kezdte eladni a munkáit, majd tavalyelőtt egyéni és csoportos képzéseket indított.

Zsófi számára kulcskérdés a család és a munka összeegyeztetése, új munkarendjét a családhoz igazította.

Hét közben délelőttönként 2–3 órás egyéni képzést tart a lakásukban, kéthetente hétvégén pedig négyórás workshopokat külső helyszínen. A horgolás szerinte nemcsak a kicsik, hanem a kamaszok mellett is ideális anyai elfoglaltság: „Ahogy a mamám mondta: a horgolásban az a jó, hogy közben lehet beszélgetni. Ez még kamasz gyerekek esetén is így van: amíg én a nappaliban horgolok, ő az ebédlőasztalnál tanul vagy a telefonját nyomkodja, de mivel a közelében vagyok, előbb-utóbb beszélgetni kezd velem.” Az oktatás ötlete is tulajdonképpen az alkotás közbeni beszélgetésből jött. „Lehet mindezt videókról, autodidakta módon tanulni, ahogy én is kezdtem, de a hozzám évek óta járó lányok és nők – a tízévestől a hatvanévesig – éppen azt szeretik, hogy munka közben együtt vagyunk, beszélgetünk, nevetgélünk. Valaki egyszer azt mondta: olyan ez, mint egy modern fonó”.

Eladási listáján a táskák a legnépszerűbbek, a képzéseken pedig a szőnyegek és a táskák nagyjából egyformán – vagyis úgy tűnik, a nők nemcsak a maguk, hanem családjuk számára is szeretnek készíteni valami maradandót.

Aki pedig túlságosan zárkózott egy csoportos munkához, vagy speciális igénye van, egyénileg keresheti fel őt – mindezekre a műhely közösségi oldalán lehet jelentkezni.

Zsófi szívesen készít megrendelésre is, igény esetén horgoló anyagot is elad, de „nem szeretne fonalbolt lenni”. Akinek nagyobb tételben kell, annak azt tanácsolja, amit maga is tesz: Lengyelországból rendel, a lengyel textilipar ugyanis sokkal erősebb, mint a magyar. A fonalak származásától eltekintve, amit készít, az magyar termék. Amikor a cég nevéből is következtethető olasz hatásról kérdezem, lelkesen magyarázza: „Nagyon szeretek itthon, Magyarországon élni. Az egyetlen hely, ahol még el tudnám képzelni az életem, Olaszország. Olasz felmenőim miatt is sokat járunk oda, a nevet is ezért találtam ki, de a termékeimben ezen kívül nincs semmi olaszos. Legfeljebb az én lelkesedésem, életörömöm és temperamentumom. Így talán az sem meglepő, hogy a következő nagy vágyam egy kávézó, ahol majd együtt horgolunk.”