Barátság első vakkantásra – Artúr megtanítja, mi mindent hozhat az életünkbe az egymásra figyelés

Legyen nálunk zsebkendő

Játék az M betűkkel: a svéd Mikael a fenti történetet feldolgozó friss amerikai moziban érthető okból Michael névre hallgat, és ami még érthetőbb: karakterét egy Mark keresztnevű hollywoodi kedvenc, az utóbbi időben számos életrajzi drámában brillírozó Mark Wahlberg formálja meg.

Egyre kevesebben emlékeznek rá, hogy Wahlberg több mint három évtizede Marky Mark néven, rapperként robbant be a köztudatba – mert amit a vásznon produkál, az jócskán túlmutat egykori popkarrierjén.

A 2022-es Stu atya című filmben például szabad szájú ökölvívóból vált rengeteg szenvedést megélő katolikus pappá, ezzel másokat is a megküzdésre inspirált. Ahogy az a történet is valós eseményeken alapult, most is egy megtörtént sztori főszerepét bízták rá jó érzékkel. Társa egy ausztrál juhászkutya, egy border collie és egy flandriai pásztor keveréke, Ukai, aki a filmben Artúrt, a kóbor ebet alakítja.

Pontosabban Artúrt, a királyt, ahogy Michael és a Dominikai Köztársaság dzsungelében rendezett extrémsportviadalon vele együtt induló csapattársai elnevezik, miután megmenti az életüket – hogy hogyan, azt nem áruljuk el. A valóságban tíz éve Ecuadorban történt események a filmben a festői Dominikára kerültek át. Akit mégis a legeredetibb verzióban érdekelnek, az Lindnord Artúr, a király – A kutya, aki átszelte a dzsungelt, hogy otthonra leljen című kötetét is fellapozhatja.

Aki pedig inkább a filmbe élné bele magát, az sem fog csalódni, legfeljebb könyvoldalak helyett papírzsebkendőket „lapoz” majd, különösen a 107 perces alkotás második felében.

Az életünk is kalandverseny

Az első bő félóra még tipikus sportfilmre hajaz, egy eredménycentrikus főszereplővel és az ő utolsó esélyét győzelemre váltani hivatott társak, mint egók közti sajátos dinamikával. Aztán kerül csak elő – jó svéd módra – az a bizonyos húsgolyó, az első barátságfalat, amely megfűszerezi a moziélményt is.

Onnantól, hogy Artúr a dzsungelben szó szerint árkon-bokron át Michael-ék nyomába szegődik, a néző számára is plusztét rakódik az addig sem kis kockázatok tetejére. Eleinte úgy fest, a csapat egyetlen hölgy tagja, Olivia és Michael „semmi felett” függeszkedő jelenete lesz a legnagyobb izgalom, amit át kell élnünk, de ezt bőven sikerül még fokozni. És milyen érdekes, hogy lehetnek akármilyen markáns karaktereink, egy szótlanul is beszédes állat megjelenése kell ahhoz, hogy az igazán emberi érzéseket előcsalja belőlük.

Kép

Képkocka a filmből

A film fő témája nem is Artúr – kétségkívül megindító – sorsa, hanem mindaz, amit az ő ösztönös, természetes és méltóságteljes viselkedése kihoz mindenki másból, beleértve a nézőket is. Felülírva minden kicsinyes versenyszellemet, közösségi médiában való villogási szándékot, amely jelenséget legalább olyan jól csípik fülön az alkotók, amilyen szívesen mi is megvakargatnánk a főhős eb füle tövét. A főhős ebét, aki magától értetődő kedvességével az élet fontos leckéjét adja házi feladatul.

Nem Artúr az első négylábú, aki tanít – hűségre, összetartásra, önfeláldozásra. Mancsai nyomán a győzelem fogalma új értelmet nyer: mindenki győztes, aki önmagában emberségre lel.

A kutya karaktere rokonítható Michael-éval, hiszen mindketten keresnek valami igazit, ami még hiányzik az életükből, és egymásnak köszönhetően találják meg. A kalandverseny pedig egy kicsit az élet metaforája, mert adott kereteken belül ebben is szabadon választható, ki miként, milyen úton haladva jut el a céljáig, azért mit ad fel, és még az is lehet, hogy a végére az út fontosabb lesz a célnál. Artúr végül a kitartás mintaképévé válik, a mozi végére már mindenki neki szurkol, hogy „hazaérjen”.

Megváltás és jutalomfalat

Ismét láthatjuk: a már méltatott Mark Wahlberg úgy tud különleges sorsú személyek bőrébe bújni, hogy a kisugárzása hétköznapi marad, így maximálisan bele tudunk helyezkedni egy általa alakított pap vagy épp extrémsportoló nézőpontjába. Nem hiába jelölték Oscar-díjakra is, 2007-ben A tégla, 2011-ben A harcos című filmekért.

„Ha jó színész vagy jó producer vagyok, az még nem elég ahhoz, hogy éjszaka jól aludjak, vagy hogy a mennyországba kerüljek. A legfontosabb az én nézőpontomból, hogy jó apa, jó férj és jó ember legyek – aki segíti az embertársait, és jó emberré neveli a gyerekeit is. (…) Szeretném jóvátenni az elkövetett hibáimat és a fájdalmat, amit másoknak okoztam” – mondta őszintén egy interjúban, amelyben a vad tinédzser évei után megtalált hitéről és arról mesélt, hogy civilben miért imádkozik. Nyilván ennek is köze lehet az utóbbi időben vállalt, a lelki megváltásra fókuszáló szerepeihez, így a mostanihoz is.

Az pedig külön remek érzés a közönségnek, hogy bár a filmet értő művészettel meg kellett rendezni, a sztorit valójában az élet rakta elénk, csak le kellett hajolni érte és a megfelelő magasságba emelni.

Az Artúr, a királyt mindazoknak ajánljuk, akiknek volt valaha a szívükhöz közel álló négylábú kedvenc a környezetükben. Azoknak is, akik gyerekként – mint jelen sorok szerzője – „kommandós” és egyéb akadálypályás játékokban vetélkedtek a cimboráikkal. Azoknak, akik a hitüket vesztették, csüggedtek, motivációra vágynak, vagy jólesne nekik egy ölelés, ami épp nem jön. Ettől a történettől megkapják. Igazi jutalomfalat a léleknek, habzsolva és majszolva is finom. Legalább, mint egy svéd húsgolyó.