Európa egyik legrégebbi sírkertje: a házsongárdi panteon
„Ha felmegyünk a házsongárdi temető domboldalára Kolozsvárt, ott, a sok évszázadra emlékező, méltóságos sírkövek között, ott, a nagy törzsű, nagy lombú fák félsötétjében, amely csak foltokban engedi át a napfényt, amely növeli, burjánoztatja az árnyékkedvelőket: mohákat, páfrányokat, repkényeket, ott, abban a fölhabzó sűrű-zöldben rátalálhatunk erre a sírfeliratra: »Megtettem mindent, amit megtehettem / kinek tartoztam, mindent megfizettem. / Elengedem mindenki tartozását, / felejtsd el arcom romló földi mását«” − idézi Dsida Jenő költő sorait esszéjében Nemes Nagy Ágnes, miközben tökéletesen megfesti Európa egyik legrégebbi sírkertjének, a közel ötszázéves kolozsvári Házsongárdi temetőnek a hangulatát.
Járványok évszázadai
„Jóformán alig van a »régi« városnak olyan része, amely ne szolgált volna valamikor sírkertül” – írta Gaal György Házsongárdi panteon című 1972-es tanulmányában. És valóban, míg Kolozsvár egyik részén római sírok bukkantak elő a földből, máshol népvándorlás kori temető nyomait fedezték fel. Az első nagyobb sírkert a város főterén, a Szent Mihály-templom körül alakult ki. A középkorban minden településen a templom köré temetkeztek, ezt a helyet nevezték cinteremnek a görög koimétérion, illetve a latin coemeterium után. Az egyházi és világi tisztségviselők a templom kriptájában leltek végső nyugalomra.
Ennek a szokásnak a hazai gyökerei 1092-ig nyúlnak vissza, az ez évi zsinaton ugyanis Szent László kihirdette, hogy „aki halottait nem temetné templom mellé, tizenkét napig kenyéren és vízen böjtöljön”.
Idővel azonban ezek a nyughelyek szűkössé váltak, a városfalak mentén alakítottak ki sírkerteket, így történt ez Kolozsváron is. Ennek ellenére a pestisjárvány újbóli felbukkanásával a helyhiány ismét kritikus állapotokat szült. A város évente választott tanácsa, a százférfiak és az esküdtek 1585. május 11-én döntöttek egy új temető létrehozásáról a Házsongárdként nevezett domboldal északkeleti lejtőjén.
„Látván Istennek ostorát a halálozások naponként való gyarapodását és a temetőhelyek alkalmatlan voltát, (…) elhatározták, hogy a Tordai utcai Kis ajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas darab földet szakasszanak temető helynek ahová mind szegény és gazdag személyválogatás nélkül temetkezzék, mely helyet jó örökös sövénnyel befogjanak” − olvasható Herepei János történész Kolozsvár történeti helyrajza című könyvében.
Minek nevezzelek?
A temetőtől délre fekvő, szőlőkkel és gyümölcsösökkel tarkított domboldalra az írásos emlékek már a XIII. századtól Házsongárdként hivatkoznak, a temetővel összefüggésben viszont csupán az 1830-as évektől jelent meg a kifejezés. A név eredete tisztázatlan, míg egyes források szerint a német Haselgarten, mogyoróskert, vagy Hasengarten, vagyis nyúlkert szavakból származhat, mások szerint egy Kolozsváron élő szász nagybirtokos, Hasinschart után nevezték el. Herepei János történész szerint viszont a hárs és a szász eredetű bongárd, azaz gyümölcsöskert szavak összetételeként született.
A járvány rendületlenül szedte áldozatait, az első sírhely 1585-ben Putnoki Szabó Mihályé, egy hétéves kisfiúé volt, a sírfeliratból kiderül, hogy édesapja, Jakab szabómester már korábban elhunyt. Amint véget ért a pestis, kezdődött is a következő járvány, tíz-húsz évenként követték egymást évszázadokon keresztül.
A Házsongárdi sírkert mindig is köztemető volt, nemzetiségtől, felekezettől, vagyoni helyzettől függetlenül bárki temetkezhetett ide, így írt erről Széchenyi István 1821-ben: „Kolozsvárt öt felekezet van s csak egy közös temető.”
„Ha a vallás a legnagyobb szellem gyümölcse s a vallásosságnak a türelem a legmagasztosabb hazája, akkor bizonyára sohasem láttam figyelemreméltóbb helyet Kolozsvárnál.”
A temetőnek kijelölt hely azonban hamarosan ismét kicsinek bizonyult, déli irányban, a domboldal felé terjeszkedett tovább. A XVIII. században kibővítették a lutheránus temetővel, amelyet 1840-ben a régi zsidó sírkert követett. Az új zsidó temető 1892-ben nyílt meg, 1914-ben pedig a honvéd sírkert.
Az évszázadok során árnyas fák nőttek, sövények és bokrok sarjadtak, ösvényeket tapostak ki a tiszteletüket tevők. Egészen 1885-ig organikusan növekedett a temető, ekkor került sor az első területrendezésre. Az elhanyagolt és gazdátlan köveket kiemelték, parcellákat jelöltek ki és fákat ültettek, azonban ez sok esetben inkább az örökség pusztulásával, mintsem megőrzésével járt.
„Megható és e városban még nem látott ünnepélynek valánk tanúi; minden szentek napján este a helybeli házsongárdi nagyszerű sírkert, mely csak közelebbről újonnan rendeztetett s bekeríttetett, fényesen ki volt világítva, minden, kinek halottja van ott, buzgó imát emelt a mindenek Urához meghalt kedvesei nyugalmáért. (…) Van nem egy sírgödör, melynek hantjai felett senki sem imádkozott, pedig az emlékezet és hála hervadhatlan koszorúira lettek volna érdemesek. (…) Mindenesetre üdvös és szép vallásos szokás, a megholtak emlékezetének egy ünnepet szentelni, pedig kinek ne volna kedves halottja! Megvolt e szokás itt is; de minden szentek napján a sírkertek kivilágítása Kolozsvárt most történt először” − olvasható a Budapesti Hírlap 1855. novemberi számában.
Nagyjaink nyughelye
Először 1911-ben mérték fel a temetőt, Kohn Hillel és Zsakó Gyula, az unitárius kollégium tanulóinak vizsgálata alapján hatvankét sírkő készült az 1700-as évek előtt, köztük a legrégebbi egy 1586-os kő volt. A régi sírok között két jellegzetes típus található a temetőben, amikről a Házsongárd Alapítvány oldalán lehet olvasni:
„Egyik a hasáb alakú, egyik oldalán ereszesen bemélyített fejkő, az eresz alá rendszerint mesterségjelvényt, címert, gyermek-alakokat véstek ki, majd következett a magyar, német vagy latin felirat néhány életrajzi adattal. A módosabb vagy tanult embereknek gyakran koporsó alakú fedkövet (tumbát) készítettek, ennek két menedékes oldalára került a felirat, néha az egyik oldalon a férj latin nyelvű, verses szövege, a másikon a feleség magyar nyelvű sorai. Ezek rendszerint néhány életrajzi adatot is rögzítettek, megnevezték a halál körülményeit, valamint a túlélőket.”
A XVIII. században a díszesebb, barokk stílusú faragott kövek, a XIX. században pedig a neogótikus és historizáló minták kerültek előtérbe.
A reformkorban jött divatba a temetőkultusz, a főúri családok gyakran ismert építészeket bíztak meg a szebbnél szebb emlékművek, kripták, mauzóleumok tervezésével.
A századforduló idején jelentek meg a három részből álló, többnyire márványból vagy gránitból készült obeliszkek, az 1960-as években pedig már a kevésbé esztétikus beton lett a sírok fő alapanyaga.
Kolozsvár évszázadok óta Erdély egyik tudományos és kulturális központja, így nem meglepő, hogy a Házsongárdi temető valóságos panteon. A tizennégy hektáros terület több százezer ember végső nyughelye, köztünk négyszáznál is több ismert magyar sírköve bukkan elő a fák közül. A teljesség igénye nélkül: Apáczai Csere János pedagógus, filozófus, teológus, Bánffy György, Erdély egykori főkormányzója, Bölöni Farkas Sándor író, utazó, Brassai Sámuel polihisztor, Dsida Jenő költő, Gyarmathi Sámuel orvos, nyelvész, Jósika Miklós író, Kós Károly építész, Kriza János költő, gróf Mikó Imre államférfi, történész, Reményik Sándor költő, Szabó T. Attila nyelvész, Szenczi Molnár Albert bibliafordító, zsoltárköltő és Szentgyörgyi István színművész.
A román művészeti és tudományos élet kiemelkedő alakjai közül itt nyugszik többek között Aurel Ciupe festőművész, Pavel Dan író, Nicolae Drăganu nyelvész, irodalmár, Gheorghe Dima zeneszerző, Emil Isac költő, Emil Racoviţă biológus, sarkkutató, valamint Teofil Vescan fizikus is.
Napjainkban nagy kihívást jelent a régi síremlékek megőrzése, állagmegóvása. Ez a feladat hívta életre 1999-ben a Házsongárd Alapítványt Gergelyné Tőkés Erzsébet vezetésével, céljuk az elhanyagolt sírkertek, kripták, emlékművek megmentése és karbantartása.
A cikk támogatója a Carola Egyesület.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
