„A legnagyobb élmény kézbe fogni egy honfoglalás kori leletet” – Egy székely fiú útja Kovásznától Szibérián át Indiáig
A régésznek készülő Konnát Árpád egy olyan, egykor a Kárpát-medencében élő népet kutat, amelynek királysága száz évig létezett, mégsem szerepel a történelemkönyvekben. „Amit nem lehet megkérdőjelezni, az nem tudomány, hanem dogma” – vallja a fiatalember, aki elsőéves egyetemistaként részt vehetett egy orosz–magyar régészeti expedíción Szibériában, majd az indiai Zanglában végzett önkéntes munkát, ahol egykor Kőrösi Csoma Sándor is élt. Erről és a honfoglalás korát övező tévhitekről is mesél.
Minden a fakardokkal kezdődött
Az erdélyi Kovászna egy Sepsiszentgyörgyhöz közeli község, ennek testvérfalujában született Kőrösi Csoma Sándor, és itt látta meg a napvilágot 211 évvel később Konnát Árpád, egy fafaragó első fiaként. Árpáddal Budapesten találkoztam, ahol jelenleg tanul. A kalapot viselő, tarisznyás, pödört bajuszú fiatalembert könnyű volt beazonosítani. „Épp Kittenberger Kálmán könyvét olvasom” – mutatja kötetét a beszélgetés elején, majd saját történetébe is belekezd. Már gyerekként érdeklődött a történelem iránt: nagy hatással volt rá az Egri csillagok, később az indiánregények.
Amikor mumpszos lett, három hétig nem mehetett iskolába, így saját indiánregény írásával ütötte el az időt.
Testvérével gyerekként gyakran serénykedtek édesapjuk műhelyében. „A műhely sarkába hordott fenyőlécekből – amikből ő még dolgozni akart – fafegyvereket készítettünk – idézi fel. – Amikor áthívtam szülinapomon az osztálytársaimat, mindenkinek legalább három kard jutott.” Később, amikor öccsével Budapesten jártak, az összes zsebpénzüket egy antikváriumban látott fegyverhatározóra áldozták, úgyhogy már teljesen élethűen forgathatták a fakardokat.
Érdeklődése később sem múlt el: gimnazistaként hadtörténésznek készült. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen viszont már a régészetet választotta főszakjának. Annak, hogy magyarországi egyetemre jelentkezett, nemcsak az az oka, hogy Budapesten több a lehetőség. „Romániában – érthető módon – nagyon román szemlélet érvényesül a történelemoktatásban, az érettségin is kizárólag Románia történelme a téma. A dákoromán elméleteket még az oktatóim is fenntartással kezelték, nekem viszont nem volt kedvem további öt évig hallgatni.”
Döntéséhez egy személyes élménye is hozzájárult: gimnazistaként részt vett az országos történelem-olimpiászon, ahol a szervezők részéről erős magyarellenességgel szembesült, ez mély nyomot hagyott benne.
A román fiatalokkal viszont, akikkel egy szobában voltak elszállásolva, jól megértették egymást, tehát nem társadalmi, hanem államszinten él a probléma, hangsúlyozza.
Magyargyanús leletek nyomában Szibériában
Az ELTE-n a népvándorlás korát választotta szakiránynak. Hamarosan élete első ásatásán is részt vehetett Türk Attila régésszel Nyugat-Szibériában, egy orosz–magyar régészeti expedíción. Az Ujelgi tónál hatalmas leletanyagot tártak fel, ennek darabjai rendkívül hasonlítanak a honfoglalás kori magyarság használati eszközeire.
A projektben a legfiatalabb hallgatóként vett részt, amely során Udmurtföldön és Permben is magyargyanús (a magyarsághoz nagy valószínűséggel kapcsolható) leleteket vizsgáltak. Permtől északra, Bojanovóban, egy erdőben olyan 11–12. századi tárgyakra bukkantak, amelyeket feltételezhetőleg a 9. századi magyarság is használt, például szablyát és egy ezüst halotti maszkot.
„Az egyik sírban, amelyet én bontottam fel, egy nő feküdt, akinek derékig ért a haja, és ezüst gyöngyökkel volt befonva, a bal lábszára mellett pedig egy negyven centis tőrt találtam” – emlékszik vissza egy látványos leletre.
Innen Baskíria felé vették az irányt, ahol a helyiek testvéreikként fogadták a magyar csapatot.
Árpád később részt vett más ásatásokon is, például Gyöngyösön, ahol kelta sírokat vizsgáltak, és a felvidéki Csábrágon, ahol a középkori várban aludtak. Számára azonban a népvándorlás kori leletek adják a legnagyobb élményt. A szibrériai ásatás olyan nagy hatással volt rá, hogy azt tervezi, visszautazik Oroszországba, ennek kapcsán oroszul is megtanult.
Fegyverekkel temették el halottaikat
Árpád keleti népek iránti érdeklődése szintén gyerekkorára nyúlik vissza. Székelyföldön nagy hunkultusz van, ami őt is magával ragadta, emellett a már említett olvasmányélményei is formálták. „Amikor elolvastam az Egri csillagokat, megtanultam a benne szereplő százötven török szót. Gárdonyi másik regényében, a Láthatatlan emberben pedig sok olyan népről olvastam, amik nem szerepelnek se a romániai, se a magyarországi közoktatásban, pedig több száz évig a Kárpát-medencében éltek, mint a gepida, a longobárd, és a szarmata.”
Jelenleg e népek egyike, a gepida, illetve az avar nép fegyverkezési és temetkezési szokásait kutatja, a témában írja szakdolgozatát.
Az avarokról még eszünkbe juthat pár dolog történelemóráról, a gepidák viszont a tankönyvek lábjegyzetében sem szerepelnek. „Jellemzően azoknak a népeknek az emléke maradt fent, amelyekhez valamelyik mostani nép köti az eredetét, a többi általában feledésbe merült” – magyarázza.
A gepidák a mostani Skandinávia területéről érkeztek a Kárpár-medencébe, ahol a hun uralom megszűnését követően királyságot alapítottak. Nevük az ógermán „gepanza” kifejezésből ered, ami késlekedőt jelent – gúnynévként kapták más népektől. Gepídia a Tiszántúl, a Duna-Tisza-köze, illetve a Délvidék területén létezett, körülbelül száz évig. Az állam 567-ben szűnt meg, amikor az avarok és egy másik germán nép, a longobárdok elfoglalták. A gepidák ezt követően továbbra is a Kárpát-medencében éltek az avarok fennhatósága alatt. Egy 7. századi forrás még említést tesz róluk mint az avarokat segítő önálló gyalogos csapatról.
Erdélyben sok avar fegyveres sírt tártak fel (a legkeletebbi avar leletet Székelyföldön lelték). Hasonlóan temetkeztek a gepidák is. „Az ősi vallások szerint, amit a sírba tettek, azzal együtt tértek vissza a túlvilágról a holtak, ezért gyakran helyeztek az elhunytak mellé fegyvereket” – tudom meg a régészhallgatótól. Temetkezési helyeken kívül egyébként ritkán találni fegyveres leleteket, mivel az nagy értéknek számított, nem dobták el csak úgy: csaták során például eltették a megölt ellenfél páncélját. „A Kárpát-medencében a legtöbb fegyverhez kapcsolódó leletanyag muskétagolyó, nyílhegy vagy a modern korból töltényhüvely, mert azokból sok volt, így nem szedték össze” – magyarázza tovább. A fegyveres temetkezés aztán a kereszténység elterjedésével megszűnt a középkorban.
Szerelemből küldetés
Szerinte, ha valaki ókori vagy középkori hadtörténelemmel foglalkozik, annak gyakorlati ismeretekkel is illő rendelkeznie a korabeli fegyverek használatáról vagy a lovaglásról.
Ennek jó módja egy történelmi újrajátszó, illetve hagyományőrző csoport, aminek ő is tagja.
Pár éve szablyavívást is elkezdett tanulni, bár ebben más is vezérelte. „Tetszett egy szaktársam, akinek meséltem a fegyverfajtáról, ő pedig leintett, hogy hiába beszélek róla, ha a gyakorlatban sosem próbáltam. Ez megsértette a férfiúi önérzetemet, és eldöntöttem, keresek egy harcművészeti iskolát.” A fiatalember Hidán Csaba kolozsvári történész, harcművészet-oktató edzéseire kezdett járni.
Az egyetemi szerelem azóta elmúlt, a szablyavívás viszont most is szívügye, szeretné eloszlatni az azt övező tévhiteket. A nomád hadviselésről és általában a honfoglalás koráról ugyanis sok téveszme él, a szakma gyakran leminősíti. Szerinte fontos, hogy a történész, régész figyelembe vegye a forrásíró viszonyulását a témához – a honalapítókról szóló írásos emlékek zöme ugyanis velünk ellenséges népektől származik. Azt is elengedhetetlennek tartja, hogy a téma kutatója megpróbáljon minél inkább belehelyezkedni az adott kor gondolkodásába.
Egyesek ma is rabló népként tekintenek őseinkre, amivel nem ért egyet. „A hadjáratokkal, csatákkal együtt járó, mai értékrenddel ítélve erőszak, a civil lakossággal szembeni fegyveres visszaélés általános volt a korban. Másrészt minden esetben tudni lehet, a magyarok kinek a hívására, milyen szerződés alapján fogtak fegyvert. A népvándorlás kori harcokat én épp ezért nem kalandozásoknak nevezem, hanem szövetségi hadjáratoknak.”
„A nagy földrajzi felfedezések helyett sem azt mondjuk, hogy az új világ kirablása” – mutat rá.
Kőrösi Csoma nyomában Indiában
Árpád életét mondhatni végigkíséri Kőrösi Csoma Sándor, akinek nagy kultusza van Kovásznán. A róla elnevezett gimnáziumba járt, majd a Kőrösi Csoma kollégiumban lakott budapesti tanulmányai alatt. A nyelvtudós több szempontból is példakép számára. „Már gyerekként lenyűgözött, hogy tizenhét nyelven beszélt. A finnugor helyett a közép- és belső-ázsiai eredetet vallotta, amivel szintén rokonszenveztem.”
Később jelentkezett önkéntesnek a Csoma Szobája Alapítványhoz, egy Indiában hirdetett programra. „Kőrösi Csoma örökségének kutatása mellett az motivált, hogy megismerjek egy másik világot, új embereket” – mondja. Csakhogy magának kellett előteremtenie a részvételhez szükséges 2000 eurót, ami végül a helyiek – az egyház mellett civilek és politikusok – támogatásával sikerült.
Az alapítvány programja keretében másfél hónapot töltött Indiában: Zangla falu női buddhista kolostorának felújításában segédkezett. Annak idején Kőrösi Csoma fél évig élt itt, a helyi palotában, ahová első európaiként léphetett be. Árpádék heti hat napot dolgoztak, a pihenőnapon pedig általában túrázni mentek a magyar önkéntesekkel.
Jártak a dalai láma rezidenciájánál Dharamszalában, a szikhek központjában, Amritszárban, ahol az Aranytemplomban szálltak meg, és Varanasziban is, ahol leopárdot is láttak.
Zanglában ugyanaz a dinasztia uralkodik a tizedik század óta. A legfiatalabb herceg magyar nőt vett feleségül. „Itt az emberek – hogy elkerüljék a vérfertőzést – hét ágra visszamenőleg ismerik a családfájukat, míg én már csak a nagyszüleimet tudom felsorolni” – méltatja az indiaiakat.
A környéken nagy a szegénység, Zanglában például ottjártuk előtt öt évvel vezették be az áramot, amit naponta öt óráig használhatnak. Sok gyerek nem jár iskolába, mivel a fűtetlen panel épületekben nyáron van a tanítás, amikor a szüleiknek segítenek a mezőgazdasági munkákban. „Általában minden családból legalább egy gyereket beadnak a kolostorba, akár fiú, akár lány. Ennek nemcsak vallási okai vannak, hanem mert ott a gyerekek bőségesen kapnak enni. Egy fiút pedig a hadseregbe adnak ugyanezen okból” – meséli a fiatalember.
India 1947 óta háborúban áll Pakisztánnal, és bár jelenleg tűzszünet van, folyamatos a harckészültség. Zanglában és környékén, ahol egyre több a muzulmán lakos, is feszült hangulat uralkodott. A reptéren Árpádékat fegyveres őrök fogadták, akik olykor a metróba is lemennek, és átvizsgálják az utasok csomagját. Emellett rengeteg katonai ellenőrzőpontot is látott.
Ennek ellenére az indiaiakat teljes nyugodtság jellemzi – nem sietnek az utakon, mert abban hisznek, nem ez az egyetlen életük a Földön.
Amikor viszont európai embert látnak, nagyon belelkesülnek, és már veszik is elő a telefont, hogy közös fotót készítsenek az idegenekkel.
„A buddhista többségű városokban rengeteg a kóbor kutya, különösen a kolostorok körül. Úgy tartják, az elhunyt szerzetesek járnak vissza kutyák képében” – meséli Árpád. Volt, ahol éjszaka utcára sem mertek lépni a falkába verődő ebek miatt. De nemcsak az kutyákkal kellett vigyázni, a majmok is sok galibát okoznak arrafelé. „Előszeretettel próbálják elcsenni a járókelők elemózsiáját, és ha elzavarod őket, többedmagukkal térnek vissza.”
Árpád következő célpontja Közép-Ázsia, jelenleg viszont a szakdolgozatát írja, és Budapesten keres munkát. Szabadidejében rengeteget olvas, több történelmi regényen is dolgozik, emellett blogokat ír. Beszélgetésünk végén arról kérdezem, nem szegi-e kedvét a történelemírás változékonysága (gondoljunk csak a kettős honfoglalás elméletére), hogy egy-egy újonnan talált lelet megdönthet addig biztosnak hitt teóriákat. Ő viszont úgy véli, ez fejlődésre ad lehetőséget. „Amit nem lehet megkérdőjelezni, az nem tudomány, hanem dogma” – fogalmaz.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Más népek kultúrája mindig idegen marad!” – Kopecsni Gábor magyar harci technikákat gyűjt és tanít
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
