Boldogok a sajtkészítők? – A családok válságára akar választ adni az itthoni Schönstatt mozgalom

Kis falu, de egységes, letisztult stílusa van, hagyományt, egyszerű értékeket látszik képviselni.

Nagyjából harmincan lakunk itt, az egész település húsz-harminc házból áll meg egy pincesorból. Egyre egységesebbé vált a stílusa az évek során. Régebben kissé szedett-vedett település volt (elnézést az akkori lakóktól), most, ha felújítanak egy házat, figyelnek a hagyományos stílusra. Minden tulajdonos érzi ezt a kívánalmat, nem közösen döntöttünk erről. Régész, grafikus is él a faluban, jó hangulatúak a porták.

Úgy láttam, gyakori elem a dombornyomású évszám megjelenítése a homlokzatokon és a macskalépcsős oromfal. Ha sétálok, érzem, hogy valamiféle szellemisége van a helynek.

A vakolatdísz többnyire az építés évszáma, itt egyszerű téglalap alakú alapzatra épülnek a házak, finom díszítéssel. Nálunk nincsenek a házhoz kapcsolódó kiugró tornácok, manzárdok, hajóváró erkélyek, bonyolult tetőzetek. Régebben, ha valaki ki akart tűnni, akkor kicsit több vakolatdíszt rakott a homlokzatra, vagy magasabb macsakalépcsőt rakatott, így kívülről nagyobbnak tűnhetett a ház, mint a valós területe. A szellemiség alkotóerejét reményeim szerint a helyi Schönstatt mozgalom is adja. 

Te nem őslakos vagy itt, hanem afféle „gyüttment”. Meg kellett küzdened a státuszért?

A feleségem hároméves volt, amikor ideköltözött a szüleivel – őket örömmel fogadta a falu –, itt nőtt fel, így nekem rajta keresztül kezdettől kötődésem volt a tájhoz. 

Te milyen életre készültél, mielőtt találkoztatok Annával?

16 éves korom óta falura vágytam, bár eredetileg pesti vagyok. Az Annával közös életünk nem az a klasszikus történet volt, hogy megcsömörlöttünk a várostól, vagy új kihívásokra vágyódtunk, és azért költöztünk vidékre. 

Magyar és összehasonlító irodalomtudományt tanultam, a feleségem is magyar szakot végzett, és mi már egyetem előtt is kerestük a vidéki élet lehetőségét. 

Amikor lediplomáztunk – amit eléggé elhúztunk –, akkor valóra váltottuk az elképzelésünket.

Két Pesten tanuló fiatal értelmiségi, aki el sem kezdte a fővárosban az életét… Hogyan tudtátok megalapozni a vágyott vidéki berendezkedést?

Annával még az egyetem előtt összeházasodtunk, majd gyerekeink születtek, és pénzt is kellett keresnünk. A boldogulásunk nem a klasszikus sorrendben történt, hanem előbb volt a családalapítás, a pénzkereset, az otthonvásárlás, és utoljára az egyetem. Az volt az elképzelés, hogy diplomázás után tanítani fogok a gazdálkodás mellett. Ajkán volt egy megbeszélt állásom, ahol szeptemberben kezdtem volna a tanítást, így 2006 nyarán Óbudavárra költöztünk, augusztusban viszont szólt az iskola, hogy megoldották máshogy, nem tartanak rám igényt.

Kép

Fotó: Csongor Andrea

A vendégházban az egyik pólón van egy idézet: „A gondviselésbe vetett hit állandó halálugrást követel”. A bizalom a másik part ottlétében úgy volt meg bennetek, hogy még köd burkolta a túloldalt. Hogyan léptetek tovább?

Többször is halasztottunk az egyetemen, és Bécsbe jártunk ki dolgozni, így teremtettük meg az anyagi hátteret. Anna egy trafikban dolgozott, én biciklis futár voltam. Amikor megvettük a házat, még rengeteg munka volt vele, mert a nyolcvanas években a kövekig lerombolták az eredetileg műemlék házat, s nem túl szépen építették újjá. Közben születtek sorban a gyerekeink: Jakab, Sámuel, Jónás, itt Óbudaváron pedig Izsák, Magdaléna (Lenka) és Támár. 

Három gyermekkel költöztünk, épp a legidősebb iskolakezdésére érkeztünk meg.

Ajkára készültél tanítani, de ez a lehetőség füstbe ment. Nem lehetett könnyű pillanat.

Nem esett jól... Monostorapátiban viszont volt egy svájci alapítvány, akik nehezen nevelhető gyerekek számára vittek egy programot, amelynek az volt a lényege, hogy a gyerekek kiszakadjanak az addigi hibás körforgásból. Ebben a gyönyörű magyar faluban teljesen más miliőbe kerültek, egy majorban segíthettek az állatok körül. Ott kaptam állást, együtt dolgoztam a gyerekekkel, beszélgettem velük, együtt láttuk el az állatokat, és itt esélyt kaptak, hogy rendezzék az életüket. Nehéz műfaj volt, de ott ismerkedtem meg egy gazdával, aki birkákat tartott, és tőle kaptam használható ötleteket a gazdálkodáshoz. Semmilyen előzetes élményem nem volt erről, de akkor könyveket olvastam, kérdéseket tehettem föl, és a kérdéseimre válaszokat kaptam.

Értelmiségi család három gyerekkel, és te egyszerre úgy döntöttél, inkább a gazdálkodás vonz...

Amikor előálltam itthon az ötlettel, meg kellett ígérnem, hogy sosem kerül trágya az otthonunkba (ne firtassuk, hogy sikerült-e betartani). Kicsiben kezdtem, három kecskével. Nem egy határozott döntés volt ez, inkább sok kis kényszerhelyzet, választás, például, ha egy vagy két hónap pénzkiesés volt, mert nem akadt munka a gyermekintézménynél, akkor készültem a váltásra. Szerettem ott a munkát, de előfordultak bizonytalan időszakok. Amikor megszűnt az alapítvány, apósom földjét hasznosítottam, később tíz kecskénk lett, de volt már hetven is. 

Amikor valamiért nem tejeltek a kecskék, pedig a vevőköröm számított rám, és nem tudtam mivel kiszolgálni őket, akkor lett tehén is. 

Lépésről lépésre megvalósítottátok az álmot. 

Aki úgy jön el falura, hogy pont őt várja itt a stresszmentes vidéki élet, az többnyire csalódik, de a csalódásra is különféle módokon lehet reagálni. Csalódnak, mert az itteni élet erősen ki van téve az időjárásnak meg számtalan változónak, sok munkával és kiszolgáltatottsággal jár. Aki tavasszal érkezik, meglepődik azon, hogy ősszel hetekig caplathat a sárban. 

Kép

Fotó: Csongor Andrea

Lelki gyakorlatos ház és szentély is működik a faluban.

A Schönstatt mozgalom egy Németországból indult katolikus lelkiség, ami a nyolcvanas években kezdett teret nyerni Magyarországon, és itt van a központja. Fontos ebben a hétköznapi életszentségre igyekvés, a Máriával kötött szeretetszövetség és a gondviselésbe vetett gyakorlati hit. Apró, hétköznapi eseményektől a történelmi fordulópontokig folyamatosan keressük a választ arra, hogy a gondviselő mit üzen nekünk. Szerkezeti oldalról az a mozgalom egyedisége, hogy szabadon épülő közösségekből áll, és minden közösséget igyekszik a maga egyediségében és a maga életállapotának megfelelően megszólítani. A mi közösségünkben leginkább a családmozgalom erős, házaspárként, családként kötődünk a mozgalomhoz. Óbudaváron épült meg a Házaspárok Útja, egy sétaútvonal, amely tizenöt állomásból áll, és a házasságok korszakait, nehézségeit jeleníti meg. A stációk megállásra, beszélgetésekre ösztönöznek.

Mi ösztönözte ezt a közösséget, hogy mozgalmat hozzon létre a katolikus keretek között maradva? Gyakorlatiasabb istenkapcsolat szükséglete húzódik meg mögötte?

Miért vannak szerzetesrendek? Amikor létrejöttek az egyházon belüli mozgalmak, mindig egy adott kor felvetődő kérdésére adtak választ. A bencés rend a munka és a vallás összhangjára, a világból való kilépés kérdésére: ez akkor egy fontos válasz volt, és a bencések a korabeli kultúra hordozói lettek. Szent Ferenc kora másik választ kívánt, az Istentől való függés erősebb megélését a szegénység által, a természethez való közvetlenebb kapcsolatot. A jezsuiták az engedelmesség radikális módját élik. Az idők folyamán az Isten mindig megpróbálja az egyházat és azon keresztül a világot megajándékozni. Schönstatt is egy ilyen ajándék.

Milyen kérdésre volt ez a mozgalom a válasz?

A családok elméleti és gyakorlati széthullására. 

Azt látjuk, hogy ma sok család szétesik úgy is, hogy egyszerűen nem sikerül összetartani, de jelen van egy elméleti támadás is a családok ellen. 

Anna szüleivel kezdődött a mozgalom még 1983-ban. Később egyre több család csatlakozott, majd lassan megépült a központ a falu szélén. A faluval való együttélés nem volt mindig konfliktusmentes, de ma már békés kapcsolatban vagyunk. Mára egész nyáron s majd minden hétvégén jönnek családok hozzánk lelki gyakorlatokra, és több mint száz család támogatja az itt folyó munkát. Ma és itt én erre kaptam elhívást, Annával mi lettünk a Központ üzemeltetői.