Elsőszülött lánynak lenni nem feltétlenül leányálom – az evolúció vagy a társadalmi elvárások tehetnek róla?
Valóban van-e befolyása, s ha igen, akkor milyen hatást gyakorol az életünkre, hogy hányadik gyermekként látjuk meg a napvilágot? Ami biztos: más és más kihívásokkal néz szembe egy elsőszülött, a középső és a legkisebb utód is. Míg a „legidősebb lány szindrómát” a tudomány újabban egyedfejlődési megközelítésből magyarázza, más vélemények szerint a jelenség inkább az adott élethelyzetből fakad. Bár nem hivatalos diagnózisról beszélünk – ez „csak” egy kifejezés, ami jellemzően az elsőszülött lánygyermekekre nehezedő felelősségre, nyomásra utal –, mégis azonnal ismerős élményeket idézhet mindazoknak, akik ebben nőttek fel. Ottlik Judit írása.
Ha a saját öcsémet kérdezném arról, szerinte létezik-e a „legidősebb lány szindróma”, majdnem biztos vagyok benne, hogy bőszen helyeselne. Bár mi „csak” ketten vagyunk testvérek, neki empirikus úton adatott meg, hogy közvetlen közelről átélje, ahogy a nővére sok éven át folyamatosan anyáskodik felette – ha kell, ha nem. A témába, és ezzel párhuzamosan az emlékeimbe mélyülve bizony nem egy olyan esetet fel tudnék idézni a gyerekkorunkból, amikor a testvéremet „felnőttesen” rendezgetem, utasítgatom.
Arra például tisztán emlékszem, hogy már 6 éves kora előtt megtanítottam neki a betűket, amiket olyan kínos precizitással gyakoroltattam vele, ahogyan azt három évvel korábban velem tette a tanító néni az iskolapadban.
A fejemben csak egy gondolat járt, az viszont nagyon intenzíven: meg kell tanítanom őt az írás és az olvasás alapjaira, mire iskolába kerül, hogy segítsek neki.
No, nem azért, mert azt gondoltam, a szüleim erre képtelenek lennének, ez fel sem vetődött bennem, nekik is csak segíteni szerettem volna.
Apukám akkoriban három műszakban dolgozott, és bár Anyu délután négy körül került elő a munkahelyéről, igyekezett mindig úgy beosztani az idejét, hogy abból elegendő jusson mindkettőnknek. A félreértések elkerülése végett egyikük sem várt tőlem ilyesmit, ezt a „szerepet” – kristálytisztán emlékszem – kizárólag én osztottam magamra. Idősebb lánytestvérként, az öcsém születésétől fogva zsigeri kötelességemnek éreztem, hogy egyfajta anyukapótlék is legyek a számára. Aztán ahogy egyre nagyobb lett, úgy próbált meg szabadulni ebből a számára kényszerű, már-már fojtogató szorosságúra font kötelékből.
A tudomány az anyai szorongással magyarázza
Bár a „legidősebb lány szindróma” nem hivatalos diagnózis; egy az év elején megjelent tanulmány szerint mégis több tudományos összefüggés rejlik mögötte, mint azt korábban sejteni lehetett. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) vezette kutatócsoport azt találta, hogy az elsőszülött lányok bizonyos esetekben hajlamosak a korai érésre: ez teszi képessé őket arra, hogy segítsenek anyjuknak a fiatalabb testvérek nevelésében. Ám ez a gyorsabb, elsősorban szellemi értelemben vett érés nem kizárólag az élethelyzetükből fakad, hanem abból is, hogy az édesanyák az első terhesség alatt általában nagyobb stressznek vannak kitéve, mint a későbbi várandósságok idején.
Tanulmányuk elsőként mutatott ki tudományos összefüggést a szülés előtti anyai szorongás és a korai érés között – elsőszülött lányok esetében.
Amikor nehéz idők járnak, és az anyák stresszhatást élnek meg a terhesség alatt, „túlélésük” érdekében legidősebb lánygyermekük gyorsabb ütemben érik, nem testileg, hanem szociálisan – fogalmaz Jennifer Hahn-Holbrook, a tanulmány egyik társszerzője, a Kaliforniai Egyetem Merced-i pszichológia tanszékének adjunktusa. Az édesanya így hamarabb jut segítséghez a „fészek” körüli teendőkben, ami evolúciós előnyt jelenthet számára a többi utód gondozásában.
A kutatás érdekessége, hogy ezt az összefüggést kizárólag a legidősebb nőnemű testvérek esetében tudták kimutatni, fiúknál már nem. Hahn-Hollbrook szerint ennek az lehet az egyik magyarázata, hogy a fiúgyermekek általában kevesebbet segítenek a közvetlen gyermekgondozásban, mint a lányok, így az anyákban kevésbé lép működésbe az a fajta adaptív ösztönzőerő, ami felgyorsítja az elsőszülött szociális érésének felgyorsulását.
Később, amikor akár több testvére is születik, a legidősebb lánygyermek helyettes szülő szerepet vehet föl, és egyfajta pótanyaként már egészen fiatal korában megtapasztalja, hogy nem csak magáért, másokért is felelős.
Igen ám, de a túlzott felelősségérzet megeshet, hogy a saját boldogsága útjába áll, például később, amikor már a saját családjában is maximálisan akar teljesíteni, és nőként azt érzi, a társadalom is pontosan ezt várja tőle.
A társadalmi elvárások tehetnek róla?
Önmagában ezt sem lehet kijelenteni, de segíteni biztosan nem segítenek. A legidősebb testvéreknek a korukból adódóan valóban nagyobb a felelősségük, általában emiatt kaphatnak több feladatot, bízzák rájuk a kisebb testvéreket – véli Dr. Julia Rohrer. A Lipcsei Egyetem Wilhelm Wundt Pszichológiai Intézetének személyiségpszichológusa rámutat, ha a legidősebb gyermek lány, jellemzően még több feladatot fog kapni, egész egyszerűen a neme miatt.
„Ha belegondolunk, sok családban a nők végeznek több házimunkát, ők azok, akik nagyobb mértékben gondoskodnak a többiekről. Ezt figyelembe véve a legidősebb lánynak jó eséllyel sokkal több felelőssége van, mint a többi gyereknek" – teszi hozzá Dr. Rohrer.
A német szakember elárulja, a maga részéről fenntartásokkal kezeli a szóban forgó amerikai tanulmány eredményét. Dr. Julia Rohrer sokkal inkább afelé hajlik, hogy a születési sorrend szerinte csekély behatása helyett inkább a társadalmi elvárások formálhatják nagyobb léptékben a személyiséget, magyarázhatják meg a legidősebb lány szindróma néhány, jellemző „tünetét”.
Ilyen például a nagyon erős felelősségérzet, a túlteljesítő személyiség, a sok aggódás és szorongás, a határok nehéz meghúzása, az emberek kedvének folyamatos keresése.
A hatás hosszan elkísérhet
A legidősebb lány szindróma mentálhigiénés szakemberek szerint az érintettek felnőttkorára is kihathat: ilyenkor a legidősebb lányok általában eltúlzott felelősséget éreznek saját családjukért, illetve a szüleikért is – gyakran érezhetik azt, hogy emiatt túlságosan nagy terhet cipelnek. Ez viszont akár mentális problémák kialakulásához vezethet. Natalie Moore kaliforniai terapeuta szerint „az, aki rendre több felelősséget vállal, mint amennyit elbír, könnyen érezheti úgy, hogy túl van terhelve. Egy idő után ez kiégéshez, szorongáshoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ha valami nem a terveik szerint alakul, akkor mindezek mellé még bűntudat is társulhat” – figyelmeztet a szakember.
Bennünk van a megoldás is
Moore szerint az első lépés a tudatosság, ami ahhoz kell, hogy túllépjünk ezeken a problémákon. Bármilyen fajta viselkedésváltozáshoz elkerülhetetlen a jelenlegi szerepünk tudatosítása, megértése és átgondolása, hogy mit honnan hozunk magunkkal. Próbáljuk meg észrevenni, mi az, amit szeretünk, és mit nem szeretünk benne. „E folyamat nagy része a határok felállításából és abból fog állni, hogy átírjuk a mostani szerepünket valami olyasmire, ami a jelenlegi énünknek jobban megfelelhet, illetve amit most szeretnénk magunknak” – teszi hozzá a szakember.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Meghatározó a születési sorrend? – Az első, a középső, a legkisebb és az egyke
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
