Ott vagyunk már? – Patrik egy szamárral szeli át az országot, hogy valami fontosra hívja fel a figyelmet

A tizenkilenc éves ásotthalmi Koszonits Patrik nemrég hosszú útra indult szamarával, Fülessel: több mint ötven település érintésével négyszáz kilométert fognak megtenni, Ásotthalomtól Mosonmagyaróvárig. A fiú célja, hogy létrehozzon egy szamárrezervátumot, ennek fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Dunaegyházán csatlakoztunk hozzá, ahol a fiú lelkitársra talált egy lovásznak készülő kamaszlány személyében, emellett a helyi szamárfarm területére is bebocsátást nyert.

Ott vagyunk már Patrik és Füles

Az országot szamarával bejáró fiú, Koszonits Patrik és dunaegyházi kísérője, Paréj Johanna – Fotó: Jónás Jácint

A Bács-Kiskun vármegyei falu eredendően nem szerepelt Patrik útitervében, de egy helyi lány, Paréj Johanna meghívására tett erre egy kis kitérőt. A Paréj család otthonában találkoztunk vele, ahol minket is legalább olyan lelkesen vártak, mint Patrikot.

A fiú szamarak iránti rajongása viszonylag friss. „Alapból állatbarát vagyok, otthon malacot, kecskét, bárányt is tartottunk. Úgy nőttem fel, hogy mindig voltak körülöttem állatok, aztán a szüleimtől kaptam egy szamarat, Fannit, és nagyon érdekelni kezdett a szamártartás” – kezd történetébe a ház udvarán álló pados kocsira pattanva, amely interjúkészítéshez is alkalmatosnak bizonyul. A hazai szamárturizmusról, illetve szamármentő programokról nem talált sok információt, ezért elhatározta, hogy saját maga indít egyet: tervezett szamárfarmján olyan állatokat fogadna be, amiket rossz körülmények közt tartanak, vágóhídra küldenének, esetleg elhunyt a gazdájuk. Az érdeklődőknek szamaras túrákat is szervezne. 

„A szamárfarm jelenleg az A, B és C tervem is” – jelenti ki. 

Magyarországon közel háromezer a szamárállomány száma a KSH 2023-as adatai szerint, ami kevesebb mint tizede a 37 ezres lóállománynak. Gazdasági célra nemigen használják, inkább kedvtelésből vagy idegenforgalmi célokból tartanak szamarat, például állatsimogatóknál találkozni vele. „A szamarak is vannak olyan szerethetők, mint a kutyák és a macskák” – vélekedik Patrik, aki szeretné minél több emberrel megkedveltetni ezt az állatfajt.

Ahány szamár, annyi személyiség

Patrik szakmája szerint gazda, de még nem dolgozott ezen a területen. Indulása előtt máshol végzett munkát, de felmondott, hogy meg tudja valósítani ötletét. „A félretett pénzemet ebbe fektettem, mivel kellett a szamarakra és a felszerelésre. Most vagyok fiatal, még nincsen gyerekem, akit otthon kellett volna hagynom. Ha nem is jön be a projekt, még előttem az élet” – indokolja döntését. Az útra készülve Fanni lábában csomót fedeztek fel, így Patrik nem mert vele elindulni. Helyette egy másik szamár lett az útitársa, Füles, akivel hamar egymásra hangolódtak.

„Fannival egy hónapig tartott a felkészülés, és nem is értünk a végére, Fülessel erre elegendő volt két hét. Mielőtt hozzánk került, kocsihúzó szamár volt, ezért hallgat a vezényszavakra, és türelmesebb, könnyebben kezelhető” – magyarázza. Szerinte minden, emberrel együtt élő állatnak megvan a maga személyisége, és gazdáik viselkedésére is rezonálnak.

„Nekik is vannak rosszabb és jobb napjaik, sőt megérzik, hogy milyen kedvem van. Ha például idegesebb vagyok, Füles is idegesebb, de ha vidám vagyok, ő is jobb kedvű.”

A felkészülés során kitapasztalta, hogyan reagál a szamár a külső ingerekre. A járművek és az embertömeg nem zavarták, egyedül a fűkaszától fél, és ha slaggal locsolnak, mert nem szereti, ha víz éri. Hogy megelőzze a problémás helyzeteket, gazdája az állat testbeszédét nézi: ha például felemeli a nyakát, akkor valamire figyel, vagy fél. Amikor pedig elkezdi a földet túrni, Patrik tudja, hogy hempergőzni fog.

Az útvonal megtervezésénél az volt a fő szempont, hogy jók legyenek az útviszonyok, ezért is jelölt ki zömében alföldi településeket, de sok helyen még nem járt korábban. A négyszáz kilométeres út végső állomása eredetileg a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kisfalud lett volna, ahonnan ő is származik, a riport elkészültekor viszont változtatott a terven, Mosonmagyaróvár lett az új cél, ahol barátai várják. Hogy éppen merre jár, azt nemrég indított, Ott vagyunk már? nevű Facebook-oldalán követhetik az érdeklődők. „Általában hajnalban indulunk az aktuális szállásunkról, hogy ne a legnagyobb melegben szenvedjünk, és délelőtt tíz és három között szoktunk megérkezni a következő állomásra” – mondja a fiú. 

Kép
Koszonits Patrik és Füles
Fotó: Jónás Jácint

Népmesei hőssé vált

Azon célját, hogy népszerűbbé tegye a szamarakat, igen hamar sikerült elérnie: bő egy héttel az indulásuk után már együttesen tízezer kedvelést és követőt számlált oldala. Megmozdulása egy kis izgalmat csempész az emberek napjaiba. A Kossuth Rádió szerkesztő-riportere, Gellért András egyenesen népmesei hőst lát benne, akinek úgy örülnek, mintha egy mesekönyvből lépett volna elő szamarával. „Néha én is úgy érzem, mintha mese lenne az egész.”

„Szinte el sem hiszem, hogy velem történik, mert akkora szeretetet kapok az emberektől, hogy nehéz szavakba önteni.” 

„Szerintem életem végéig mesélni fogom ezt az egészet” – mondja erről Patrik, akit eddig mindenhol nagy szeretettel fogadtak – a legnagyobb lelkesedést a kisebb falvakban tapasztalta. Kiskunhalas utcáin járva leszólította egy család, és meghívták magukhoz ebédre. Máshol élelemmel, hideg vízzel várták. A Halashoz közeli Akasztónál is hasonló meglepetés érte. „A faluba érve kiírtam az oldalamra, hogy a játszótérre megyek, és egy óra múlva vagy negyvenen vártak – meséli. – Jó látni a gyerekek arcán az örömöt, ahogy ölelik Fülest. Nagyon sok gyerek még nem is találkozott szamárral” – teszi hozzá. Abban bízik, ez meghatározó élmény lesz számukra, ami megerősíti az állatszeretetüket, és „nem úgy fognak bánni az állatokkal, mint az emberek hetven százaléka”.

A projekt indulásakor ugyanakkor Patrikot többen is azzal támadták, hogy állatkínzás a hőségnek kitennie szamarát. Ő akkor egy Facebook-bejegyzésben reagált a vádakra, arra utalva, az állatfaj Afrikából származik, és jól tűri a magas hőmérsékletet. A nagy meleg őt viszont megviseli, de mint mondja, nem akarta későbbre halasztani az utat. Nyáron a gyerekeknek nincsen tanítás, így többet vannak otthon, emiatt a szülők is szabadságot vesznek ki, így nagyobb esélye van emberekkel találkozni. 

„Indulhattunk volna augusztusban is, de akkor meg az eső vert volna el. Szóval nincsen ideális időpont. Pontosabban, amikor az embernek megvan a motivációja hozzá, akkor kell lépni” – véli. 

De vajon hogy viseli Füles a hirtelen jött népszerűséget? 

„Teljesen jól, néha még nálam is jobban várja a találkozásokat, mert ilyenkor elhalmozzák répával” – ad megnyugtató választ Patrik.

Lány csikósruhában és kiscsibék a szobában

A projekt nagy érdeme, hogy a némelyek által lenézett vidéki Magyarországról, az ott élőkről is árnyaltabb képet ad. Dunaegyháza vagy Akasztó nevét talán kevesen ismerték eddig, most viszont már el tudjuk helyezni a térképen. Patrik közösségi oldalain megosztott bejegyzései másokat is arra ösztönözhetnek, hogy keressék fel a helyi látványosságokat, vendéglátóipari egységeket. Eddig minden településen volt hol álomra hajtania a fejét, az egyik helyszínen több szállásfelajánlást is kapott. Ugyan van nála sátor, biztonságosabbnak érzi, ha egy udvaron belül állíthatja azt fel.

Dunaegyházi vendéglátói, a 17 éves Paréj Johanna és szülei sokakhoz hasonlóan a Facebookon értesültek Patrik országjárásáról. A két kamasz akár testvér is lehetne, csak míg a fiú a szamarakért van oda, addig Johanna lovakat tart otthon, és négyéves kora óta lovásznak készül. (Róla hamarosan egy külön riportban olvashatnak.) Amikor lovak iránti érzéseiről kérdezem, szinte szóról szóra úgy fogalmaz, mint Patrik, pedig össze sem beszéltek. 

„Kétévesen ültem először lóháton, és szerelem volt első látásra” – idéz fel egy korai emléket.

„A legtöbb fiatalt csak a bulizás érdekli, Patrik viszont nyakába vette a világot, és megpróbálja a lehetetlent. Ami ezzel a hozzáállással nem is lehetetlen” – méltatja vendégüket a családfő, aki épp az egyik ló hátát mossa, miközben két tacskó szaladgál a lábunknál. Odabent Johanna édesanyja, Márti üdítőitallal kínál, miközben a háttérben a Laza Rádió szól. Épp most ünnepli születésnapját, és egy dalra vár, árulja el izgatottan. Közben négy kiscsibét mutat, akik egy dobozban pihegnek. Korábban kikeltek a tojásból, mint a többi csibe, és a szobába vitte az apróságokat, nehogy a kotlós tyúk összenyomja valamelyiket. Mivel még nagyon fázósak, egy forró vizes palackot tett melléjük, hogy azzal melegítse őket. „A tiéd lehet az egyik” – mondja, látva elragadtatottságomat.

Hamarosan indulunk tovább, mégpedig a helyi szamárfarmra. Johanna csikós ruhát ölt és lóhátra pattan, Patrik pedig szamarával sétálva halad mellette. Mi a lány szüleivel a már jól bevált szekéren követjük a fiatalokat. Pont megérkezünk, amikor felcsendül a rádióban, Márti mobiljáról a „Boldog születésnapot”, amit Johanna kért neki.

Nem csak hobbiállatként érdemes rá gondolni

A farm tulajdonosa egy idős férfi, Kustár Dániel, akinek állománya az ország egyik legjelentősebbje, száz szamarat számlál. A nyolcvan hektáros gazdaság területén körülbelül hetven állat él, a Böddi-széken pedig további harminc kancát tart.

Van köztük fekete, vastag szőrű „frufrus”, aminek bundáját egy juh is megirigyelhetné, sőt még két albínó csikót is látunk. Mindegyik példány lóútlevéllel és chippel rendelkezik.

Közelebb sétálva az állatokhoz jobban szemügyre vesszük őket. Az egyiknek csíkok díszítik a lábát, mutatja Johanna, ami nem meglepő, mivel a szamár a zebra rokona. A bunda rejtélyére is hamar fény derül. „A fiatal állatok testét csikószőr fedi, amit később levedlenek. Télre aztán ismét bundát növesztenek. Ez a ciklikus folyamat igazodik a biológiai körforgáshoz, akár az étvágyuk” – magyarázza Dániel.

A szamár Afrikában őshonos állat, később az Arab-félszigeten, Kis-Ázsiában és Európában is elterjedtek, Magyarország területén a Kr. utáni első századokban. A Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete 2003-ban ismertette el a magyar parlagi szamár fajtát, amit két évvel később védett őshonos fajtának nyilvánítottak. A Kárpát-medencei szamarak jellegzetessége a vállkereszt.

„Nekem egy hucul ló jellegű a kedvencem” – mutat egy tömzsibb testű patást a gazda, aki nem ért egyet a szamarakhoz kötődő sztereotípiákkal. „Hobbiállatként tartják számon, pedig haszonállatként is értékes: befogható kocsi elé, nyergelhető, málházható, a húsa pedig ehető, rendkívül jó ízű, vörös vadhús – sorolja. – Nyugodt vérmérsékletű állat. Ha egy folyamat többször meg van ismételve, bármire betanítható” – teszi hozzá. 

Az idős férfi kicsit saját motivációiról is mesél. „Heten voltunk testvérek, és mind továbbtanulhattunk. Volt, aki pap lett, más művész. Én négy diplomát is szereztem, ebből adódóan négy-öt foglalkozást is választhattam volna, de a sors másképp alakította.” A mezőgazdaságról úgy véli, viszonylag emberkímélő terület. Ő amiatt is kedveli az állatokkal való foglalkozást, mert nyugodtságot ad. 

„A szamártartás meghosszabbította az életemet. A testvéreim közül már csak én élek” – jegyzi meg elérzékenyülve.

Kustár Dánielt arról is kérdezem, milyen tanácsokkal látná el Patrikot. Úgy véli, a legfontosabb a szükséges ismeretek elsajátítása, emellett az anyagi háttér, enélkül lehetetlen létrehozni és fenntartani egy gazdaságot.

Dánieltől és újdonsült szamár barátainktól elköszönve még visszatérünk a Paréj-család otthonába, hogy elbúcsúzzunk – csibe helyett végül egy nagy cukkinit viszek haza, amit Márti adott. „Holnap megyünk Dunaföldvárra, ahová Johanna is elkísér, és kicsit megbolygatjuk a várost” – árulja el Patrik, akire elmondása szerint jó hatással van az út mind fizikálisan, mind lelkileg. Azelőtt mindenhová autóval járt, így komoly kihívást jelentett számára a négyszáz kilométeres táv. 

„A felkészülés első hete szenvedés volt. Tíz kilométerrel kezdtem, utána alig tudtam felállni, de most már fel sem tűnik ez a távolság” – számol be róla. „Korábban hirtelen haragú voltam, de mióta elindultam, sokkal nyugodtabbnak érzem magam, Füles miatt is higgadtabban kezelem a nehezebb helyzeteket” – tudom meg. Emellett van ideje egy kicsit magába nézni, gondolkodni, a jövőt tervezni. 

Határozottságát látva biztos vagyok benne, nem ez az első eset, hogy ilyen nagyot álmodott, de ő azt mondja, korábban nem volt rá példa. „Ez az első ilyen projektem, és remélem, hogy az utolsó is, mert hosszú távú dolog lesz.”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti