Így vetkőzd le a „mentális kényszerzubbonyt”, amibe sokszor magadat kényszeríted
Nem kell feltétlenül katasztrófának történnie ahhoz, hogy úgy érezzük, ördögi körben vagyunk: újra és újra elveszítjük a kontrollt a kapcsolataink, a munkánk vagy a pénzügyeink fölött, és mintha egy ismétlődő mintázatot követnének az események. Hogy lehet, hogy mindig hasonló helyzetekbe kerülünk? Amikor már azt érezzük, hogy sokkal inkább vagyunk áldozatai, mintsem teremtői ezeknek a helyzeteknek, akkor érdemes eltávolodni, és nagyobb perspektívából ránézni a saját belső működéseinkre. Ehhez nyújt nagyszerű lehetőséget a sématerápia. Vágyi Petra ISST sématerapeuta, felnőtt klinikai szakpszichológus segítségével tisztábban láthatunk lélektani útvesztőinkben.
A pszichológiától sokan azt várják, hogy kész receptekkel szolgál a problémák megoldására, pedig alapvetés, hogy egy-egy eseménynek többféle hatása lehet arra, aki átéli. Például: Lajos orvos lett, mert orvosok voltak a szülei. Vagy: Lajos alkoholista lett, mert orvosok voltak a szülei, és nem foglalkoztak vele. Vagy: Lajos orvos lett, mert alkoholisták voltak a szülei, és meg akarta gyógyítani őket. Vagy: Lajos alkoholista lett, mert alkoholisták voltak a szülei is. Az ok-okozati összefüggések variációja végtelen, de akkor mégis mitől függ, hogy képesek vagyunk-e jó irányba fordítani a kormánykereket? A válasz az önismeretben és a megküzdési stratégiáinkban rejlik.
Amikor a sebzett gyermek irányít
Lajos végül úgy döntött, hogy cégvezető lesz. Harminc évig dolgozott egy multinacionális vállalatnál, de egy napon elájult a mosdóban. Kiderült, hogy súlyos cukorbetegsége van. A kórházban további vizsgálatokat végeztek, és úgy találták, hogy érszűkület miatt sürgős koszorúér-műtétre van szüksége, és a bal lábát rövid időn belül amputálni kell, ha nem hagyja abba a dohányzást. Lajos megbeszélte a cégtulajdonosokkal, hogy műtétre van szüksége és teljes életmódváltásra, amihez szeretne két hónap fizetés nélküli szabadságot igényelni. A tulajdonosok megértőek voltak, és biztosították róla, hogy visszavárják. A következő napon egy megbízott felkereste Lajost az irodájában, hogy közölje, komoly leépítések vannak a cégnél, és sajnos meg kell válniuk tőle. Összetörve készült a műtétre. A családja munkaügyi pert akart indítani, de Lajos ellene volt a dolognak. A műtét jól sikerült, de a kórházból egy másik ember tért haza. Egy megkeseredett beteg, aki elvárta, hogy a környezete kiszolgálja minden óhaját, miközben éveken át mesélt arról a napról, amikor minden összeomlott körülötte. Négy év munkanélküliség után amputált lábbal, elhidegülve a családjától halt meg.
Vágyi Petra sématerapeuta szerint ebben a történetben Lajos legfájdalmasabb sémáinak aktiválódása vezetett a szomorú végkifejlethez.
„A sématerápiában úgy gondolkozunk egy jelenbeli problémáról, hogy valószínűleg a gyermekkorban történt valami olyan, ami sebzett egy lélektani alapszükségletet, emiatt alakult ki egy vagy több séma, amik a gondolkodás alapegységeként alakítják az egyén megélését. A sémák gyermekkorban, legkésőbb kamaszkorban alakulnak ki. Az akkori gyermek élménye és gondolatai konzerválódnak egy lélekrészben, ez lesz a sebzett gyermek rész. Amikor később, felnőve az egyén valamilyen szempontból hasonló helyzetbe kerül, vagy hasonló atmoszférát tapasztal maga körül, ez a gyermeki része lép működésbe, ezzel bekapcsol a séma, elárasztva az egyént valójában a gyermekkorában keletkezett rossz érzésekkel és meggyőződésekkel. Még gyermekként ezekben a helyzetekben reagáltunk valahogy, hogy a rossz érzések csillapodjanak, vagy a helyzet oldódni tudjon. Ezeket a reagálásokat nevezzük a sématerápiában megküzdési módoknak vagy copingoknak. A felnőtt életben is ezeket az akkor megtalált megküzdési stratégiákat alkalmazzuk, de észre sem vesszük, hogy akkor már éppen ezek fogják az általunk várt eredmény szöges ellentettjét okozni, azaz pont ezek miatt áll majd elő újra és újra a kellemetlen helyzet, amit el akartunk kerülni.
A példánál maradva Lajos gyermekkorában a családjában vélhetően az lehetett a norma, hogy erősnek, sérthetetlennek kell lenni, mindent az eredménynek kell alárendelni. Ez sebzi a gyermek kapcsolati szükségletét, hiszen nem kap elfogadást az, amilyen ő lenne. Valószínűleg emiatt alakulhatott ki a csökkentértékűség – a szégyen és talán a bizalmatlanság – mint abúzusséma Lajosban. A kisfiú azzal a hozzáállással, hogy saját érzéseit elnyomta, és igyekezett magát mindig erősnek mutatni, kivívta szülei elismerését; és rátanult egy túlkompenzáló copingra, ahol ő a győztesek között lehet és irányít. A betegség és az elbocsátás után viszont az eddigi túlkompenzáló coping már nem mehetett tovább, és ez nagy arcon csapás lehetett számára. Innentől máshogy kellett hárítania a saját, gyermekkorából eredő sebezhetőségét, veszteségeit, így másik coping módba, egy dühös, védelmező coping módba kapcsolhatott, ahol gyermekkori fájó sebei helyett a környezetében kereste rossz érzései okát. És mivel aki keres, az talál, mindig lehet valakit hibáztatni.”
„Ennek köszönhetően Lajos zsörtölődő, szurkálódó, megkeseredett emberré vált, még mindig a saját sebzett gyermek módja elől menekülve, tudattalanul” – avat be szakértőnk.
Nézzünk rá a saját működésünkre!
Mindannyiunk életében van olyan esemény, amely maradandó nyomot hagy, és amelyet követően azon kapjuk magunkat, még ha mindent próbálunk is megtenni, hogy a jövőben ez ne történjen meg ismét, valahogy újra és újra ugyanolyan szituációkba keveredve érezzük magunkat. Hogyan juthatunk ki ebből a csapdából? „Az első lépés, hogy hajlandók legyünk egyet hátralépni, és vállalni annak a felelősségét és kihívásait, hogy ránézünk a saját működéseinkre, és elkezdünk kutatni a bennünk élő sérült gyermek története után” – magyarázza a szakpszichológus.
Máté Gábor orvos azt mondja, nem azzal van a baj, hogy elszenvedjük a bántalmazást, hanem azzal, ha nem dolgozzuk meg, és igyekszünk lenyomni. Vagy az ellenkezője: minden erőnkkel életben tartjuk, mert úgy véljük, ettől leszünk azok, akik. A feldolgozás, azaz a megküzdés módja a kulcsszó. Ha elhisszük a bántásokat, akkor önfeladó módon küzdöttünk meg; ha önmagunk és mások számára is „izmozva” bizonyítani akarjuk, hogy nem igazak, akkor túlkompenzáló módon; ha pedig kitérünk az olyan helyzetek elől, ahol előadódhatna a szituáció, akkor elkerülő módon.
Fontos tudni, hogy az önszabotáló hiedelmeinktől – amelyek sokszor egy fontos bántalmazó családtag szájából hangzanak el, így válnak belsővé – és a poszttraumás stressztől egészen hosszú időbe és sok lelki munkába telhet megszabadulni.
A folyamatban ráadásul sokszor vannak visszaesések, elgyengülések.
„Ha úgy érezzük, hogy hiába vágyunk új végkifejletre, mindig ugyanaz a forgatókönyv, érdemes átgondolni, vajon van-e egészségesen, felnőtt módon funkcionáló énrészünk. Ha van ilyen, akkor képesek vagyunk-e látni, hogy bár más lehet a hibás egy pusztító-bántó mondatért, az csak tőlünk függ, hogy ezt magunkra nézve igaznak vesszük-e, és hogy miként reagálunk. Ahelyett, hogy mindig igaznak és helyesnek vélnénk azt, amit mi magunk gondolunk, inkább tegyük fel a kérdést: vajon egy kívülálló szemén keresztül nézve mi is történt? Ha egyfajta nyitottsággal, jóindulatú értelmezéssel hallgatom a másik embert, akkor lehet, hogy a bántó szavaiban meglátom az ő sebzettségét és elkeseredettségét, így nem veszem magamra, hanem érzékenyen tudok felé fordulni. Ez nemcsak a konfliktusok méregfogát távolítja el, hanem drasztikusan mérsékli is azokat” – világít rá szakértőnk.
Ha a sématerápiás könyveket önállóan olvasva a téma beindít minket, és olyan nehéz testi vagy lelki érzetekkel találkozunk, amelyek ijesztők, leblokkolnak, vagy nem tudunk egyedül megküzdeni velük, kérjük szakember segítségét! Az önmagunkba fektetett munka sosem hasztalan, de mindig kényelmetlen, legalábbis az elején. Az eredmény pedig, amikor megtapasztaljuk, hogy milyen levetkőzni a saját magunk által alkotott mentális zubbonyt, mindenképp megéri a fáradozást!
A témáról bővebben Vágyi Petra: Sémáink fogságában, valamint a nemrég megjelent Sémáink párban című könyveiben olvashatnak.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
