Szám Kati: Egyensúly – #Szembefordított tükrök

1. El kéne érnem a zöldet, a múltkor már 58-kor megfordították a Nyitva táblát, úgy kellett bekopognom, hogy kinyissák. Befejezem az üzenetet a telefonomon, és futni kezdek, a szatyorban lötyögni kezd a leves, amit apósomnak viszek, átveszem a bevásárlószatyrot a jobb kezembe, mert eddig összefogtam a gyerek rollerjével, amit be kell dobnom a biciklishez. Közben a vállamról lecsúszik a táska, elérem a villogó zöldet, de rám dudál egy idióta. Most egyáltalán nem örülök, hogy megfogyatkozott eleganciámra felhívja a villamosmegálló utazóközönségének figyelmét. Miközben a táskámat visszateszem a vállamra, eszembe jut, hogy anyunak megígértem, hogy nézek neki egy cipzáros sokzsebes táskát, hogy az inzulinját, a telefonját, a pénztárcáját külön rekeszbe tehesse. Majd este a neten. Meglátom a túloldalon Beni anyukáját, meg kellene kérdeznem tőle, nem találtak-e az edzésen egy úszószemüveget. 

De ha most visszamegyek, bezár a biciklibolt, ezért ráírok inkább, megint átveszem egy kézbe a rollert meg a szatyrot, a levesesüveg hozzá-hozzákoccan a rollerhez. 

Ahogy írok, látom, hogy megint lepattogzott a körmömről a lakk, nekem ez nem válik be, minek is erőltetem, hogy csajosnak tűnjek? Persze körömlakklemosó nincs otthon. 4 perccel zárás előtt leadom a rollert, és a felszabadult kezemmel végre beírhatom a naptárba a fogorvost, mielőtt elfelejtem. A barátnőm megcsörget, azt mondja, nem tud este átjönni. Fáradt. Reggel 6-kor általában én is az vagyok, de valahogy éjfélig sosem jut újra eszembe. Még pont be tudok ugrani a drogériába, mielőtt véget ér a gyerek zongoraórája.

2. Megkaptam a biciklit. Sokkal nehezebb, mint gondoltam. Magas kicsit az ülése, nem ér le a lábam, csak ha lábujjhegyre állok. „Lökd el magad!” – mondja Apa. „Bátran, itt vagyok mögötted, tartalak.” Szorítom a kormányt és tekerem a pedált, egyre könnyebben. „Előre nézz, ne félj, itt vagyok.” Megyek az úton, ahogy a szomszéd fiú meg a postás, ahogy a versenyzők a tévében. De mielőtt élvezni kezdeném, mintha egyre messzebbről hallanám Apa hangját, „Egyedül mész! Teljesen egyedül! Ügyes vagy!” 
Rám tör a pánik, a beton kemény, és mások is látni fogják, ha elesek, a szomszéd fiú vagy a postás… Apa azt mondta, ha tekerek, sosem veszítem el az egyensúlyomat. 

„Addig nem tudsz eldőlni, biztonságban vagy, csak ne állj meg!” 

Tekerek hát, egyre jobban megy, érzem, hogy a testem mozgatja a forgó kerekeket, de nem merek lassítani. „A mozgás tart egyensúlyban, ne felejtsd el!” Az utca vége közeledik, tudom, hogy melyik a fék, de nem merek megállni. Nem emlékszem, hogy apa elmagyarázta volna, hogyan kell. 

„Amikor gyerekként először láttam meg a gardróbszekrény egymásnak fordított tükörajtóit, azt hittem, egyszerűen ismétlődnek a folyosóvá mélyülő képek. Pedig hogy is lehetne ugyanaz? Hisz minden újabb tükröződésben ott az összes előző kép.” 
Ezzel a gondolattal vezeti fel Szám Kati „Szembefordított tükrök” című sorozatát, amelynek részei eredetileg a Képmás magazinban jelentek meg. Az eddig publikált írások már a kepmas.hu-n is olvashatóak, ide kattintva.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>