„Aki magassarkút hord, bánjanak vele boszorkányként!” – A hentespapucstól a tűsarokig
Meglepő történelmi tény, de a magas sarkú cipőt – amelyet ma már a női szexualitáshoz kapcsolunk – eredetileg kizárólag férfiaknak készítették. Különösen érdekes ez annak tükrében, hogy a cipő alapvető formája nem sokat változott a történelem során. A legrégebbi ismert bőrcipő, az Örményországban talált 5500 éves mokaszin egyetlen darab cserzett marhabőrből készült, elöl és hátul a varratok mentén fűzővel. Arra tervezték, hogy segítsen nagy távolságokat megtenni egyenetlen terepen, védve viselője lábát a hidegtől, a kövektől és a szúrós bokroktól. De hogyan alakult ki ebből a magassarkú?
Így emelkedtek ki vagy kerültek közelebb az éghez
A magassarkú használata a Kr.e. 3500 körüli egyiptomi időkből ered. Az egyiptomi hentesek magasított talpú csizmákat használtak, ugyanis el akarták kerülni, hogy a feldolgozott állatok vére érintkezzen a bőrükkel. Ez a csizma tisztán tartotta a hentesek lábát, és segített megelőzni az elcsúszást is.
Később az egyiptomi nemesség is nagyon vastag talpú szandálokat hordott, hogy azokban magasabbnak és tekintélyesebbnek mutatkozhassanak, ezért e lábbeli a felső osztály státuszának jelképévé is vált.
Az egyiptomiak rituális szertartásokhoz is hordtak magasított lábbelit, mert úgy vélték, ez közelebb emeli a híveket az istenekhez.
Az ókori görögök is használták a magas talpú cipőt, mégpedig színházi előadásokban, amelyekben hagyományosan férfiak játszottak minden szerepet. A magasított cipőt – a kothornoszt – a színházi produkció jelentősebb karaktereinek kiemelésére használták. A rómaiaknál a magas sarkú cipő a buskin (bőrből vagy szövetből készült, elöl fűzött, lábszárközépig érő csizma) egyik változata volt, és elsősorban a prostituáltak használták reklámcélokra: az ókori görög, római és egyiptomi bordélymunkások cipőik talpán hirdették szolgáltatásaikat, lábnyomaikkal üzenetet hagyva a porban.
Kisebb lábfej, pontosabb lövés
Az ókori Kínában, Mandzsuban a Csing-dinasztia (1644–1912) idején szintén a magasabb státuszú nők hordtak platformos (vastag talpú) cipőket, amelyek a talp közepén, nem pedig a sarkuknál emelkedtek. Hasonlóan pipiskedő járást tett csak lehetővé a kínai lábelkötés annak érdekében, hogy a nők lábfeje minél kisebb maradjon.
A kicsi lábfej ugyanis az érzékiség, az intimitás kifejezője volt, egyfajta fétisnek tekintették a szexualitásban.
A fájdalmas deformitások ellenére a test idővel alkalmazkodott az apró, összezsugorított lábakhoz, amelyek így akkorák maradtak, mint egy gyermek lába. A lábfejzsugorítás ezer évig tartó gyakorlata csak a huszadik század elején halt ki. A modern magassarkúak annyiban hasonló hatásúak, hogy szintén csak apróbb lépteket tesznek lehetővé.
A 16. századi perzsa lovasság tagjai is egyfajta magas sarkú csizmát viseltek. I. Abbász perzsa uralkodó katonái ilyen csizmában tudták biztosabban rögzíteni a lábukat lovaik kengyelében, a nyíllövő lovasok pedig, akik felálltak vágtató lovaikon, a magas sarkat beakasztva stabilak tudtak maradni, és pontosabban lőtték ki nyilakat. (A lovasok csizmasarkának ezt a funkcióját a vadnyugati cowboycsizma is megőrizte.) A francia királyi udvarba Abbász perzsa követei hozták el a magassarkút, ami divatot teremtett. A magas sarkú cipőket a 17. század elején férfi arisztokraták kezdték hordani, hogy magasabbnak és félelmetesebbnek tűnjenek. Felső osztálybeli státuszukra is utalt e cipő, hiszen csak az engedhette meg magának, hogy ilyen extravagáns lábbelit hordjon, akinek nem kellett dolgoznia.
Osztályokat, majd nemeket is megkülönböztetett
A késő középkorban főleg Európa déli államaiban terjedt el az extra magas talpú „chopine” cipők divatja, amelyet elsősorban nők, de elvétve férfiak is viseltek. A praktikus cél az volt, hogy a lábuk ne érintkezzen a szeméttel és ürülékkel teli utca kövével.
Az extrémebb – akár fél méter magas – cipőkben viszont egyedül már szinte nem lehetett lépni, szolgálókat kellett mankóként használni járás közben, ezért ez megint csak a gazdagok úri hóbortja lehetett.
A chopine egyes országok viseletében teljesen el volt rejtve a szoknyák alatt, így minél magasabb volt a lábbeli, annál több ruhaanyag kellett a hosszú ruhához, ami szintén a gazdagság státuszjelzése volt. Itália élen járt ennek a viseletnek a terjesztésében, például a firenzei születésű Medici Katalinnak, miután francia királyné lett, volt nagy szerepe abban, hogy meghonosodott Franciaországban a 16. század közepén.
XIV. Lajos, a Napkirály idejében az előkelők cipőinek sarkait különféle természeti és történelmi mintákkal (gyakran miniatűr csatajelenetekkel) díszítették. A cipősarok tehát annak az eszköze is volt, hogy a tehetősek és nemesek megkülönböztessék magukat az alsóbb osztályoktól. Egyes hatóságok társadalmi besoroláshoz kötve szabályozták a cipősarok hosszát: 1 hüvelyknyi (kb. 2,5 centiméteres) sarkot hordhatott a polgár, 1,5 hüvelyknyi sarkot a lovag, 2 hüvelyknyi volt az alacsonyabb rangú nemeseké, és 2–3 hüvelyk (kb. 7 centi) a hercegek sarokmagassága.
Angliában a 17. század elején, az Erzsébet-kor végén bevezették a lovaglócsizmát, amely eredetileg viszonylag alacsony sarkú volt, de az angol polgárháború idején már elterjedt a 2 hüvelykes (kb. 5 centiméteres) sarok. A magasított talpak néhol elérték a 76 centis magasságot is, ezért például a velencei városvezetés megpróbálta törvényileg 7 és fél centire korlátozni a lábbelik magasságát, mert sok halálos baleset következett be a cipők miatt – ám ezt a szabályozást a legtöbben figyelmen kívül hagyták. A 17. század végétől már egyre inkább megkülönböztették a férfi (vastag magassarkú) és a női (vékony magassarkú) cipőket. Ebben nem csak a divat játszott szerepet: a vékony sarok a nőiességet, egyúttal a nők feltételezett felületességét és extravaganciáját képviselte.
A romlottság és a gazdagság mítosza
Ez a feltűnő luxus persze ellenérzéseket is keltett, és rosszallást is kiváltott, párhuzamosan a puritánabb életvezetést és szigorúbb szexuális erkölcsösséget követelő szellemi mozgalmakkal. Ennek hátterében történészek szerint az állhat, hogy a magas sarkú cipő megváltoztatta a női sziluettet, amit sok férfi csábítóbbnak talált, így a női szexualitással, sőt az erotikával társították a magassarkú viseletét.
Egy 17. századi massachusettsi törvény kimondta, hogy azokat a nőket, akik magassarkúval csábítják a férfiakat a házasságba, ugyanolyan bánásmódban kell részesíteni, mint a boszorkányokat.
Nagy-Britanniában 1770-ben törvényt hoztak arról, hogy a magas sarkú cipők és bizonyos kozmetikai eszközök használata ugyanazokat a büntetéseket vonja maga után, mint a boszorkányság vádja.
Nagy-Britanniában az 1800-as évek első két évtizedében a férfi (dandy) divatban a cowboycsizmához hasonló hesseni bőrcsizmák és a magas sarkú lovaglócsizmák voltak nagyon népszerűek. A lótartás ekkoriban a gazdagság egyik legkifejezőbb mutatója volt, ennek eredményeként a magas sarkú lovaglócsizma viselését a gazdagsággal társították. A waterloo-i csata után azonban a magas sarkú csizmák népszerűsége csökkent, és felváltotta az alacsonyabb sarkú „Wellington boot”, amelyet Napóleon legyőzője, Wellington tábornok népszerűsített.
Tűsarok és szexuális vonzerő
A magas sarkú cipők népszerűsége a 19. század végére ismét megugrott, a varrógép feltalálása már a tömeggyártásukat is lehetővé tette: gyorsan és olcsón tudták pozicionálni a sarkat, összevarrni a felsőt, és rögzíteni a cipőfelsőt a talphoz. Az 1800-as évek végére már minden társadalmi osztályhoz tartozó nő viselt magassarkút, még azok is, akik szegények voltak, mezőkön vagy szobalányként dolgoztak, nem törődve azzal, hogy a magas sarok akadályt jelent, megnehezíti számukra a mozgást.
A 20. századra a magassarkú már egyértelműen és kizárólag a nők viselete volt, de a vastag sarkú magasított csizma és a klumpa társadalmilag elfogadható maradt a férfiak esetében is.
A 20. században a két világháború visszavetette a magassarkú népszerűségét, ám az 1950-es évektől a divattervezők, a fotózások és a filmgyártás felélesztették a női magassarkú népszerűségét. Ekkoriban ez a divat már elválaszthatatlanul összekapcsolódott a női szexualitással: a tűsarkú a női vonzerő emblémájává vált, és ez a mai napig hat. Mára társult hozzá az elegancia nimbusza is, ezért bizonyos munkahelyeken, üzleti körökben szinte kötelező viselet a nők számára.
Felhasznált irodalom:
https://en.wikipedia.org/wiki/High-heeled_shoe
https://study.com/learn/lesson/high-heels-history-origin-invented.html
https://www.teenvogue.com/story/heels-history-men
https://www.fastcompany.com/90775177/the-long-history-of-heels-from-a-symbol-of-mens-power-to-womens-burden
https://www.ancient-origins.net/history/ancient-origins-high-heels-once-essential-accessory-men-002329
http://www.shoeshistoryfacts.com/history-of-footwear/high-heeled-shoes-timeline/
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>