„Az utolsó két szülésem csodás volt” – Háromszoros anyák, egyre szebb szülésélményekkel

Első gyermekét, a most 15 éves Szabolcsot császármetszéssel hozta világra. Igazából nem is a műtéttel volt problémája, hanem azzal, hogy közben „munkadarabnak” érezte magát, illetve hogy a szülés után több órára elválasztották gyermekétől.

„Programozott császárt terveztek, de végül előbb beindult a szülés magától. A fiamat a műtét után pár órával vehettem a karomba, és már akkor is át tudtam érezni az anyaságot, de az erősebb kötődés később alakult ki. Abban szerencsém volt, hogy a műtét után viszonylag gyorsan regenerálódtam, és a szoptatás is ment. A férjem igazából csak akkor tudott közel kerülni a fiunkhoz, amikor kijöttünk a kórházból. Addig nem vehette a karjába. Ezek a körülmények számomra nem voltak ideálisak, sok-sok évig tartott, amíg feldolgoztam a szülés körül történteket. Ráadásul azt sem tudtam, hogy az első császár nehezítő körülmény lesz a későbbi, hüvelyi szülések kapcsán. Elkezdtem komolyan foglalkozni a témával, és mindent jól megterveztem. Azt tudtam pontosan, hogy mit nem akarok. Mivel minden egyes szülésélménnyel magam is fejlődtem, tudatosabb lettem, ezért olyan segítőket kerestem, akik támogatnak. Megkerestem a megfelelő orvost, dúlát, a férjem pedig végig mögöttem állt.

Támogatás, bizalom, ösztönösség

A második gyermek, a most 10 éves lányom, Emese már hüvelyi úton született, úgy, ahogyan azt elterveztem. A vajúdás sokáig tartott, otthon körülbelül egy nap volt. A kórházba hajnali 2 körül értünk be, és utána még majdnem egy napig vajúdtam, mire megszületett a gyermekem. Az orvosok végig békén hagytak, a dúlám és a férjem ott volt mellettem. A nehézséget az jelentette, hogy túlságosan kontroll alatt akartam tartani a történéseket. Amikor már eljutottam odáig, hogy ezt elengedjem, és hagyjam megszületni a babát, akkor végre kibújt a lányom. Azt az érzést valóban nem lehet összehasonlítani semmivel. Majd egyszerűen csak ott volt rajtam, nem vitték el, és minden annyira természetes volt, amit el sem tudtam képzelni korábban.

Minden ment magától, hiszen a szülés egy ösztönös történés. Ha ezt felismeri valaki, az sokat segít.

Engem ekkor támogattak, nekem pedig volt bizalmam, és ettől egy idő után ösztönössé váltam. Mondjuk nagyon fáradt is voltam, tehát már nem tudtam kontrollálni az eseményeket. A szülés után végig együtt maradtam a kisbabámmal, tudott szopizni, és így egészen más megéléseim voltam. A férjem és a nagyfiam is megfoghatta a babát, ők is hamarabb kerültek kontaktusba vele” – mesélte Zsanett, aki szerint ez volna a természetes.

A harmadik gyermek szintén lány, ő is császár utáni szüléssel jött világra, hüvelyi úton. A négyéves Hédi érkezett a legkorábban és a legegyszerűbben. Zsanettet ugyanaz az orvos kísérte, mint a második alkalommal, volt dúlája, viszont már egy harmadik kórházat választott, és szülésznőt is kért maga mellé. Ezek a választások még tudatosabbak voltak, mint az előzőek, és az édesanya úgy érezte: itt is figyelembe vették minden kérését, tisztelettel bántak vele, támogatták. Például kádban vajúdhatott, miközben engedték a hátára a vizet, mert ez esett jól neki. Maga a kitolás pedig négykézláb, térdelve történt. Nem voltak vezényszavak, nem nyúltak hozzá úgy, ahogyan nem szerette volna. Mindösszesen másfél órát töltött a kórházban, mire megszületett a kislánya. Ő tehát kétszer is megtapasztalhatta, milyen az, amikor kórházi szülés közben is igazán odafigyelnek rá, amikor teljes egységben lehet a kisbabájával.

Zsanett alapvetően annak a szemléletmódnak a híve, hogy minden nő úgy szüljön, hogy neki és a babájának a legjobb legyen. És ez lehet akár császármetszés vagy otthonszülés is, a lényeg, hogy ne okozzon traumát, és tisztelettel bánjanak velük.

Családjával jelenleg Németországban tartózkodik az év nagy részében, ám online most is segíti a nőket egy császármetszéssel foglalkozó honlapon és a közösségi médián keresztül.

Kép

Nagy-Majoros Zsanett és családja. Mindhárom gyermek kórházi körülmények között született, de egyre tudatosabban alakították a körülményeket.

Békés szülés, szívvel-lélekkel

A fóti Szabó Róza szintén három gyermeknek adott életet: Leó 4 és fél, Soma 7, Anna 9 évesek. Ha rajta múlik, szeretne még szülni, már csak azért is, mert az utolsó két szülése csodás élmény volt. Azokhoz képest az első rémálomnak tűnik, hiszen egészen kiszolgáltatott volt, nem tudta uralni az eseményeket, úgy bántak vele többször, ahogyan nem szerette volna, ráadásul a hüvelyi szülés után sokáig erős vérzése volt. Mindez pszichésen is megviselte, hónapok után jött rendbe.
Később egy Facebook-csoportban került kapcsolatba egy olyan nővel, aki otthon szült. Addig fogalma sem volt arról, hogy ezt így is lehet, ekkor azonban elhatározta, hogy ő szintén így szeretné második gyermekét a világra hozni. Utánanézett ennek a módszernek és a szabályoknak is, és egyre inkább érezte, hogy számára az otthonszülés lehet a jó megoldás. A kórház helyett ez olyan alternatívának tűnt, amelyet szívvel-lélekkel fel tudott vállalni. Létrehozta az Otthonszülés, intézeten kívüli szülés csevegő csoportot, ahol azóta is információt cserélhetnek a nők.

Róza tehát már jóval tudatosabban készült a második szülésére, és végül egy békés, magától értetődő folyamat lett belőle a saját otthonukban. Amikor elkezdte érezni a megfelelő fájásokat, összehúzódásokat, a szülei elvitték a nagyobb gyermeket, megérkezett a két bába, és természetes módon zajlott le. Mindenkinek megvolt a feladata, minden össze volt készítve. A bábák szívhangot hallgattak, alapvetően azonban békén hagyták. Róza párja is jelen volt végig.

Az édesanya így jól élte meg a szülést, fantasztikus élményt jelentett számára az, hogy képes magától szülni, ha odafigyel a testére, mert az tudja, mire van szüksége.

A támogató közeg megtette a hatását, minden jól működött. Éppen ezért utólag ismét dühös lett az első szülése miatt, mert felismerte, hogy lehetett volna így is. Ám az volt a fontos, hogy végre sikerült az elképzeléseinek megfelelően világra hozni a gyermekét. 

A harmadik szülés még szebb volt

„A harmadik alkalom is hasonlóan zajlott le, csak talán még szebb volt” – emlékezett vissza Róza. Ekkor viszont egy kölcsönlakásban történtek az események, hiszen az volt a megengedett 20 perces távolságra a legközelebbi kórháztól. Azonban talán pont az otthonosság érzése hiányzott, mert miután beindultak a fájások Rózánál, és átmentek a kijelölt lakásba, ott minden abbamaradt. Így a vajúdás elhúzódott, majd egy dúla barátnő segítségével aztán végre felismerte, hogyan tudja elengedni a félelmeit, így sikerült magában határozottan eldöntenie, hogy megszüli a babát. Ez a felismerés hatott, beindult a folyamat. Itt is két bába segített neki, akiknek az érkezése után két órán belül megszületett a legkisebb fiú.

„Hihetetlenül jó élmény volt ennyi nő – a dúla, a bábák, a segítők – között lenni: támogattak, masszíroztak, meg tudtam engedni, hogy hozzám érjenek. Fantasztikus érzés volt, kádban térdeltem, és amikor akartam, akkor kiengedhettem a hangomat. Akkora lélekjelenlétem volt, hogy amikor jött kifelé, akkor még a kisbabám fejét is meg tudtam fogni, sőt a köldökzsinórhoz is hozzáértem. Biztonságban éreztem magamat, és tudtam, hogy ezt én magam teremtettem meg. Nagyon hálás vagyok ezért, és remélem, hogy lesz még hasonló élményben részem.”

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.