Pápaláz – Legyünk a történelem főszereplői, erre biztatott minket Ferenc pápa

1991 augusztusában, még fel sem ocsúdva abból a gyerekkori hitből, hogy a szocializmus nálunk örökké fog tartani, eljött egy fehér ruhás férfi – fiatalos és mosolygós, még csak 71 éves –, és tudatosította bennünk, hogy a világ visszavonhatatlanul megváltozott, és valami jobb következhet. Sosem felejtem el, ahogy huszonévesen, első gyermekemmel a hasamban, ott ültem a fiatalokkal teli Népstadionban, ahol II. János Pál pápával találkoztunk. Leírhatatlan volt a hangulat. Számomra olyan volt az egész, mint egy álom, amiről nem dönthető el teljesen, valóság-e. Hiszen előtte csaknem ezer évig nem tette pápa a lábát Magyarország területére, így joggal gondolhattuk, hogy a vatikáni térképeken a mi országunk csak egy jelentéktelen pötty. A lengyel pápa feloldotta ezt az önértékelési blokkot a magyar néplélekben, feltett minket a térképére. Még azt az ismert szólást is okafogyottá tette, ami az abszolút lehetetlen szinonimája volt: „Tudod, mikor lesz ez meg? Majd ha a római pápa elmegy a debreceni református nagytemplomba.” Ő elment.

Ferenc pápa és a szovjet emlékmű

II. János Pál második utóda, Ferenc pápa olyan időszakban látogatott el Magyarországra, amikor a szomszédban háború dúl, itthon pedig a szavak, gondolatok és érzések háborúja zajlik. És akkor ideutazik ő, aki másfél éve, amikor csak pár órára érkezett az Eucharisztikus Kongresszusra, megígérte, hogy vissza fog jönni. Az a mondata jólesően meglepett mindenkit, de senki se vette komolyan, udvarias politikai gesztusnak tartottuk csupán. Ő viszont komolyan vette. Ennek is köszönhetően a gyerekeim sok ezer katolikus fiatallal és gyerekkel együtt találkozhattak vele a Papp László Budapest Sportarénában, és én remélem, hogy hasonlóan meghatározó élményt hagyott a lelkükben az a találkozó, mint régen az enyémben. A Kossuth téri szentmisén is ott voltunk, igaz, már csak a Szabadság téri ünneplő tömegben fértünk el. Jelképesnek tartom, hogy éppen a „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek” feliratú szovjet emlékmű közvetlen közelében állt a misét közvetítő két nagy kivetítő. A szentmisén elhangzó evangéliumi részletben pedig, amelyet a pápai prédikáció is elemzett, Jézus egy jó pásztorhoz hasonlította önmagát, aki nevükön szólítja juhait és kivezeti őket, és aki az életét is odaadja a juhaiért. A jó pásztor magára veszi gyengeségeinket, megvédelmez, és valóban felszabadít – ellentétben a hódítóval, aki felszabadít, aztán nem enged el. Micsoda történelmi igazságtétel nekünk és mindazoknak, akik a Kádár-rendszerben nőttek fel és a kapitalizmusnak nevezett új életformába nőttek bele, hogy rálátást kaphattunk a hamis „felszabadítások” és a valódi felszabadítás közötti különbségekre! S mintha csak megerősíteni akarná ezeket a gondolatokat, a pápa ezt mondta még aznap délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tett látogatásakor: „Milyen könnyű eljutni a gondolkodásra mért korlátoktól, ami a kommunizmusé, a saját magunk korlátok nélküli elgondolásához, ami a konzumizmusé! A korlátolt szabadságból egy korlátok nélküli szabadságba. Ezekből kínál Jézus kiutat, mondván, hogy az az igazság, ami az embert a függőségekből és a bezártságból is kiszabadítja.”

Kép

A pápai mise közvetítése a Szabadság téri kivetítőn, a szovjet emlékmű mellett - Fotó: Kölnei Lívia

Ferenc pápa vérbeli katekéta, hittanító, és mint ilyen a kommunikációnak is mestere, amit még így, nagyon idős korban is fel tud villantani. Rengeteg üzenetet hozott nekünk, csak győzzük újrahallgatni, újraolvasni, feldolgozni, életté váltani. Kiválasztottam néhány mondatot, amelyek számomra sokat adnak. Szubjektív válogatás, és nem feltétlenül egyeznek azokkal a mondatokkal, amelyeket a politizáló médiumok válogattak ki, hogy így vagy úgy magyarázzák azokat saját álláspontjuk igazolásaként. A pápa szavai szerintem nem igényelnek értelmezést, vagy ha mégis, akkor azoknak inkább belső, egyéni és személyes értelmezéseknek kell lenniük.

„Egy olyan Európára gondolok, amely…”

A katolikus fiatalokhoz: „Az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik; nem mások kárára, hanem mások szolgálatával. […] Jézus örül annak, ha nagy dolgokat érünk el. Jézus nem azt akarja, hogy lusták és kényelmes emberek legyünk, nem azt akarja, hogy csendesek és félénkek legyünk, hanem azt akarja, hogy élők, aktívak, főszereplők legyünk, a történelem főszereplői.”

A szegényekhez, menekültekhez és az elesett embereket segítő keresztényekhez: „Az igazi hit az, amely kényelmetlen, amely kockáztat, amely kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel. […] Olyan Egyházra van szükségünk, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, egy olyan egyetemes nyelvet, amelyet mindenki meghall és megért, még a legtávolabb állók is, még azok is, akik nem hisznek.”

A politikusoknak felvázolta Európa-vízióját: „Egy olyan Európára gondolok, amely nem válik a részeinek túszává és az önmagára hivatkozó populizmus áldozatává, de nem is válik cseppfolyós, sőt gáznemű dologgá, egyfajta absztrakt szupranacionalizmus képviselőjévé, amely nem vesz tudomást a népek életéről. Ez az »ideológiai gyarmatosítás« alantas útja, amely eltünteti a különbségeket – mint az úgynevezett genderkultúra esetében –, vagy a szabadság beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé, például vívmányként dicsekedve az értelmetlen »abortuszhoz való joggal«, ami mindig tragikus vereséget jelent. Ehelyett milyen csodálatos, ha egy személy- és emberközpontú Európát építünk, ahol hatékony születés- és családpolitika működik, mint amilyet ebben az országban oly gondosan művelnek, ahol a különböző nemzetek egy családot alkotnak, amelyben mindegyikük növekedését és egyediségét ápolják.” 

És ugyancsak a politikusoknak mutatta meg a jézusi nézőpontot a menekültválsággal kapcsolatban: „Krisztusra gondolva, aki jelen van a konfliktusok, a szegénység és az éghajlatváltozás elől menekülő, kétségbeesett testvéreink sokaságában, kell a problémával foglalkoznunk kifogások és halogatás nélkül.”

A szentmise után így fohászkodott: „Öntsd az emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem falakkal teli világot.”

A tudósoknak és egyetemistáknak: „Gondoljunk csak az ökológiai válságra, amelynek során a természet egyszerűen csak reagál arra az eszközszerű bánásmódra, ahogyan kezeljük. Gondoljunk a korlátok hiányára, a »meg tudod tenni, tehát szabad« logikájára. […] Elsősorban azáltal, hogy magunkat teremtményként ismerjük fel, válunk alkotóvá és merülünk el a világban, ahelyett, hogy uralnánk azt.”

Kép

Ferenc pápa a Kossuth téri szentmisén - Fotó: Profimedia

Milyen az igazi katolicitás?

Jó dolog keresztényként az Egyházhoz tartozni, mert az Egyház nem csak az a sok-sok emberi tévút, botlás és bűn, amit a kereszténység kritikusai joggal vagy csak rosszindulatúan a hívők szemére vetnek. Az Egyház elsősorban Jézus-követés, botladozva, de nagy akarattal. Jó katolikusnak lenni, mert ez a valódi katolicitás, Ferenc pápának a Kossuth téri misén elhangzott szavaival: „Mindannyiunkat, keresztényeket, akiket a Jó Pásztor név szerint szólított meg, arra hívott, hogy szeretetét befogadjuk és továbbadjuk, hogy az Ő aklát befogadóvá tegyük és sohasem kirekesztővé. És ezért mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy ápoljuk a testvériség és az együttműködés kötelékeit, megoszlás nélkül, anélkül, hogy közösségünket saját tulajdonunknak tekintenénk, anélkül, hogy elmerülnénk a saját területünk védelme fölötti aggódásban, hanem megnyílva a kölcsönös szeretet előtt. Isten először az Ő családjába gyűjt össze minket, hogy az Ő népévé váljunk, majd pedig elküld a világba, hogy bátran és félelem nélkül az örömhír hirdetőivé, a minket megújító Szeretet tanúivá váljunk.” 

Számomra van még egy apró, de mégis nagyon fontos tanulsága ennek a pápalátogatásnak: lehet bármilyen magas tisztséget betöltő és lélekben is „nagy ember” valaki, a lénye legmélyén azokat a meghatározó emberi benyomásokat és érzelmeket hordozza, amelyeket életében – különösen annak korai szakaszában – más személyektől kapott. Ezekből építi fel személyiségét, ezek határozzák meg nemegyszer döntéseit is. Ferenc pápa többször is emlegette útja során azokat a Magyarországról Argentínába menekült magyar iskolanővéreket, akik rá szeretettel teli nagy hatást gyakoroltak – és ezt a szép emléket kivetítette ránk, mai magyarokra is. Ennyire fontos, hogy milyen személyes benyomásokat szerez valaki akkor, amikor még látszólag „senki”, vagyis „csak valaki”, egy a sok közül. E néhai szerzetesnők emlékének köszönettel adózhatunk, hiszen nekik is nagy szerepük volt abban, hogy az elmúlt három napban három és félmillió magyart (és ki tudja, mennyit még) meghatott öröm és bizakodás töltött el.

Idézetek forrásai:
https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2023-04/ferenc-papa-beszed-hatosagok-budapest-tortenelem-hid-szentek.html
https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2023-04/papa-latogatas-fiatalok-sportarena-deru-taps-orom-tanc.html
https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2023-04/papa-latogatas-szentmise-jezus-nyitott-kapu-befogadas.html
https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2023-04/papa-budapest-regina-coeli-szuzanya-europa-oltalom-beke.html
https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2023-04/papa-latogatas-kultura-egyetem-megismeres-igazsag-harmonia.html