„Egyéni hőstettekre nincs szükség” – barlangi, vízi és speciális mentők a veszélyről

A speciális mentők nap mint nap szembenéznek a veszéllyel, éppen ezért nem csak most, a törökországi földrengések idején, hanem mindig meg kell becsülnünk őket! Amikor baj van itthon vagy külföldön, vízen, terepen, barlangban, földrengések, árvizek helyszínén, elsősorban rájuk számíthatunk. Barlangi, vízi és speciális mentőket kérdeztünk a munkájuk kockázatairól.

életmentés
A kép illusztráció – Forrás: Pexels/Roman Apaza 9410628

Barlangi mentők

Mint azt Kovács Mártontól, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat sajtószóvivőjétől megtudjuk, a barlangjárás alapvetően nem veszélyes, legalábbis nem veszélyesebb, mint bármely más, természetben végzett aktív tevékenység. A barlangi mentőkre ugyanazok a kockázatok várnak, amelyek minden barlangjáróra. Legfőbb veszélyforrásuk a sötétség és a vele járó érzékelési, pszichés nehezítettségek, a kiépítetlen terepen való közlekedés nehézsége, az alacsony hőmérsékletnek és a nedvességnek való fokozott kitettség, a külvilággal való kommunikáció problémái, valamint az, hogy akár apró technikai malőrök is súlyosan fenyegethetik egy barlangtúra sikeres befejezését. „Barlangi balesetek kapcsán a Magyar Barlangi Mentőszolgálat minden esetben igyekszik a veszélyforrásokat kezelni, azokat a lehető legminimálisabbra csökkenteni.”

„Ezt nem elsősorban a mentést végzők érdekében tesszük, hanem leginkább a sérült érdekeit szem előtt tartva” – magyarázza Kovács Márton.

Külső segítséget csak a bejáraton kijutva lehet remélni

A sajtószóvivő elmondja, hogy általában véve barlangi balesetnek tekintendő minden olyan esemény, amikor a föld alatt tartózkodók nem tudnak önerejükből a felszínre jutni. Ez előfordulhat klasszikus értelemben vett sérülések következtében is, de eltévedés, megváltozó vízszint, vagy akár a csoport tagjainak az elfáradása is igényelheti a barlangi mentők beavatkozását. „Egy barlangtúrát sosem lehet félbehagyni, megszakítani, mint a legtöbb sporttevékenységet, mert külső segítséget csak a bejáraton kijutva remélhetünk” –   teszi hozzá a szóvivő.

Kollégát mentettek barlangi szűkületen keresztül

Egy 2001-ben, a Mecsekben található Trió barlangban történt baleset kapcsán a mentés vezetői egy nem gyakran használt eljárás alkalmazása mellett kellett, hogy döntsenek. Egy barlangkutató olyan régióban szenvedett ugyanis balesetet, amely csak hosszú és keservesen leküzdhető szűkületeken keresztül volt megközelíthető. A magasból leesett, gerincsérültnek feltételezett barlangász hordágyon való kihozatalát a meglévő járatokban nem lehetett volna biztonságosan elvégezni, ezért a kritikus részeken komoly járattágításra volt szükség, mégpedig igen gyorsan. „Míg a barlang mélyén a sérültet elláttuk és szállítható állapotba hoztuk, egy másik mentőcsoportunk a szükséges egyeztetések elvégzése után beomlasztotta a barlang bejáratához közeli szűkületeket.”

„A művelet eredménye egy tágabb, immár hordággyal is átjárható járat lett, amely pont akkora készült el, mire a felszín felé tartó hordágy a sérülttel odaért” – emlékszik vissza Kovács Márton.

A hivatáshoz szükséges fizikum és mentális állapot

„Mivel szigorúan csapatmunkában gondolkodunk, egyéni hőstettekre nincs szükség. Egy-egy kritikus helyre történő eljutáshoz – ami akár egy átlagos barlangjáró számára is kockázatos lehet – nekünk bejáratott módszereink és eszközeink vannak.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat 1961 óta működik. Fennállásunk több mint 60 éve alatt közel 600 olyan bajbajutottnak tudtunk segíteni, akiknek a mentésére más szervezetnek esélye sem lett volna. Jelenleg száznál is több önkéntes közreműködésével tudunk segíteni olyan embereken, akik barlangokban vagy más nehezen megközelíthető helyen kerülnek bajba. A barlangi mentők a kezdetektől fogva a hazai barlangász társadalom legmagasabb szinten képzett és legtapasztaltabb tagjaiból verbuválódnak. Magyarországon a barlangi mentőknek már a jelentkezésükkor komoly barlangjáró rutinnal és olyan technikai tudással, barlangi helyismerettel kell rendelkezniük, ami lehetővé teszi, hogy a sérülthöz elsőként leérkezve is meg tudják kezdeni az ellátást és a mentés szervezését.

Minden barlangi mentőakció időt, eszközt és főleg emberi munkát igénylő folyamat.

Legfontosabb erőforrásunk a csapatmunka.

Azért, hogy a kényelmetlen helyen végzendő, bonyolult együttműködést igénylő folyamatok is gördülékenyen menjenek, sok időt töltünk közös gyakorlással. Évente több gyakorlaton fejlesztjük technikai tudásunkat, együttműködési készségeinket, kipróbálunk új technikákat, hogy amikor éles helyzetben egy súlyos sérültön kell segítenünk, akkor számára a leggyorsabb és legjobb ellátást tudjuk biztosítani” – avat be Kovács Márton.

Kép
barlangi mentők
A kép illusztráció – Forrás: Pexels/Roman Apaza 9424561

„Egymás támaszaiként tudunk gyászolni is”

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat szerencsés szervezetnek mondhatja magát, ugyanis fennállásuk óta minden olyan sérültet, akit életben találtak egy helyszínen, életben is tudtak a felszínre hozni.

„Ez nem triviális érdem, hiszen volt olyan mentésünk is, amikor egy eltévedt barlangi búvárért hazai és külföldi barlangi mentők küzdöttek egy héten keresztül. Előfordult olyan eset is, hogy orvoscsoportunk nehéz barlangi körülmények között végzett el olyan egészségügyi beavatkozásokat, amelyeket a felszínen csak kórházi körülmények között szokás. Mind aktív barlangászok vagyunk. Természetesen mindenkit megérint, ha elveszítünk egy túratársat, kutatótársat, barátot. A barlangászás erős kapcsolatokat hoz létre, és az erős közösségben egymás támaszaiként tudunk gyászolni is.

Elvesztett barátaink emlékei nem múlnak el, történetekké, dalokká alakulnak, barlangászokról megemlékező járatnevekben tűnnek fel újra, vagy tábortűz melletti anekdotákban maradnak részei a közösség emlékezetének.

A közös emlékezet egyik megtestesülése a Szemlő-hegyi-barlang felett található emlékkertünk, amely virtuális barlangásztemetőként is funkcionál.”

Hegyimentők, speciális mentők

 „Mindenfajta speciális mentés veszélyes, de jogszabályok és szakmai szabályok hivatottak a mentés során minimálisra csökkenteni a további balesetek kockázatát. Nem gondolnám, hogy a magyarországi viszonyok között különösebb veszélyektől kellene tartanunk a mentés során – amennyiben a hegyimentést nézzük. Itt nem kell tartani a magashegyi gyors időjárásváltozástól, sem attól, hogy hirtelen ránk zúdul egy lavina. Azonban a baleset attól baleset, hogy szokatlan, váratlan és nem szándékos esemény, amely adott helyen és időben úgy történik, hogy nincs előzetesen sem nyilvánvaló, sem tervezett oka, így velünk is előfordulhat. Vannak olyan mentési helyzetek, amelyek kiemelt kockázatúak, például a kötéltechnikai mentés, azonban számos szabály igyekszik még ezt is minél biztonságosabbá tenni, minimálisra csökkentve a kockázatot” – mondja Irimie Felix, a Börzsöny Speciális Mentő Egyesület alelnöke, aki azt is részletezi, milyen kompetenciákkal, fizikummal, mentális állapottal kell rendelkeznie annak, aki ezt a hivatást választja.

„Általánosan jó fizikum szükséges, de a hegyimentők vagy egyéb mentők sem szupermenképességűek. Leginkább a megfontoltságot, a nyugalmat és a határozottságot emelném ki.

Tervezetten és csapatban kell dolgozni, minden döntést jól megfontolni, nem lehet kapkodni, nyugodtnak kell maradni és a feladatra koncentrálni akkor is, amikor mindenki más hisztérikus állapotban van körülöttünk.

A hegyimentők olyan önkéntesek, akik túrázókból verbuválódtak. Eleve jól ismerik a terepet, megvan a fizikai képességük a hosszú és nehéz meneteléshez. Nem mondanám, hogy a legkeményebb lányok és legények a hegyen, sokkal erősebb és gyorsabb túrázókat is láttam már. Azonban a hegyimentőknek elegendő egészségügyi ismeretük van, elsajátították a kötéltechnikát, a mentési technikát és sok minden mást, hogy tudjanak kezdeni valamit a helyezettel, amikor a helyszínre érnek – hívja fel a figyelmet Irimie Felix. – A mi csapatunknak szerencsére nem volt még olyan mentési helyzete, amely tragédiába torkollott volna. Ugyanakkor minden egyes vonulás, amikor sérülthöz vagy eltévedt/elveszett emberhez riasztanak, komoly adrenalinlökettel jár, és a stresszes fáradtság csak a bevetés után jön ki rajtunk.”

Kép
hegyimentők
A kép illusztráció – Forrás: Pixabay

Vízimentők

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke mögött összesen 36 évnyi szolgálat áll, több mint 20 éve foglalkozik vízimentéssel, de a nemzetközi mentések minden válfaját végigcsinálta már. Őt a mentés „lelki” veszélyeiről, a traumák feldolgozásáról kérdeztük.

„A Jóisten adott nekem egy különleges »pajzsot«, amely segít abban, hogy minden egyes mentéshez objektíven álljak, pontosabban, hogy ne uralkodjanak el rajtam túlzottan az érzelmek.

Már egész fiatalon elfogadtam, hogy nem lehet mindenkit megmenteni. Van születés, élet és halál, s pontosan tudom, hogy egy mentés alkalmával az én életem is odaveszhet.

Talán pont e hozzáállás miatt nem kapott még el soha pánikroham extrém veszélyes helyzetekben sem.  A családomban történt veszteségeket is a helyén tudom kezelni. Ez persze nem azt jelenti, hogy empátiahiányos, kőszívű ember vagyok. Nekem is szükségem van arra, hogy kibeszéljem magamból, ami bánt. Nem járok szakemberhez, mert a kollégáimmal olyan erős és bajtársi a viszonyom, hogy bármikor bármit elmondhatok nekik, és ők is nekem. Nem utolsósorban a tekintetben is szerencsés vagyok, hogy a három felnőtt gyermekem is a szakmában dolgozik, és a feleségem is mentőtiszt, azaz otthon rendszerint kivesézzük az egyes eseteket. Ha a szakma szabályai szerint végezzük a munkát, életveszélyes testi sérülések sem történnek. Sérülések mindig akkor következnek be, ha valamelyikünk nem tartja be a játékszabályokat a hajón. Én mentés közben érzem magam a legnagyobb biztonságban, hiszen ott az összes védőfelszerelés rajtam van, és protokoll mentén, csapatban dolgozom. Otthon bezzeg mindenféle baleset megtörténik velem is, mert figyelmetlen, óvatlan vagyok” – vallja be a szakember.

Ne csak akkor kezdjük becsülni és támogatni a munkájukat, amikor már a nemzetközi sajtó is hősként ünnepli őket! Erre hívja fel a figyelmet Bagyó Sándor is egy nemrég, a Facebookon közzétett bejegyzésében. Álljon most itt a szöveg:
„Lassan hazaindulnak az életmentők... A közvélemény, a kormányzat, a média, vagyis szinte mindenki büszke a magyar színekben dolgozó szakemberekre, függetlenül attól, hogy hivatásosként vagy önkéntesként van ott. TELJESEN JOGOSAN! Ugyanakkor bennem mégis feszültség van, vagy inkább egyfajta szólni akarás. (…) A magamfajta, mentésben élő és dolgozó ember előrelátó módon él és képezi magát, egyéni felszerelését önerőből megteremti magának, a komolyabb technikai felszerelésekre pedig szervezeti (egyesületi, alapítványi) formában próbálja előteremteni az anyagi fedezetet, adománygyűjtés formájában. A kutyás kollégák a mentőkutyákkal együtt élnek otthonaikban, többnyire saját költségen képezik, etetik őket… Ez egy választott életforma, ilyenek vagyunk. Mi az, ami szólásra késztet? A remény! (…) Remélem, hogy a reflektorfények után, a szürke hétköznapokban is meg fog változni a mentőszolgálatok irányába tapasztalható általános közöny. Remélem, talán sokakban leesik a tantusz, hogy miért van szükség ilyen emberekre és csapatokra! A mentők számára nem most van a legnagyobb kihívás a katasztrófa sújtotta helyszínen, hanem a hétköznapokban, hogy hogyan lehet életben tartani a szervezetet, hogyan lehet a kollégák lelkesedését egyben tartani úgy, hogy alig van valaki, aki segíti ezen erőfeszítéseket. Alapvető napi küzdelem, hogy hogyan teremtsük meg a stabil működéshez elengedhetetlenül szükséges anyagi forrásokat. Jelenleg is minden kiszámíthatatlan, esetleges, még akkor is, ha a legtöbb mentőszervezet rendelkezik szolgáltatásból származó bevétellel. Ritkán van egy-egy csodaszámba menő nagyobb támogató, a sok kicsi sokra megy típusú támogatások magyar honban nem túl sikeresen működnek, mert sokan nem értik a lényegét, és az SZJA 1% felajánlás lehetőségét is nagyon kevesen alkalmazzák.
Egyszóval a legnagyobb probléma az, hogy nincs összhang a bevételi források megteremtésében. A feladat közös, mindenki kell hozzá! Kellenek az elhivatott, fejlődni akaró és tudó mentők, kellenek a magyar társadalom szereplői: a diákmunkát végzőtől a gyári dolgozón át a nyugdíjasig mindenkire szükség van. Kiemelt feladata lenne a mindenkori hatalomban lévő politikusoknak is, van még hová fejlődniük. Kellene egy nemzeti minimum konszenzus, hogy mi az, ami prioritást kell, hogy élvezzen ezen mentési területen. Van már sok-sok kezdeményezés, próbálkozás, de egyik sem optimális, mert mindig akad egy kiskapu és egy irigykedő… Az István, a király rockopera egyik számomra legemlékezetesebb mondatát Sarolt mondja: »István fiam, nincs más választás. Rendet kell tenni, rendnek kell lenni végre. Rendet kell tenni, rendnek kell lenni nálunk.« (…)
Kedves Honfitársaim! Csak rajtunk múlik, hogy a hősként ünnepelt mentőinket milyen becsben tartjuk a jövőben, lehet-e nekik jövőképük! Talán a legfontosabb, hogy a támogatás ne kampányszerűen történjen, mert az nagyon nem hatékony.”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti