„Sokszor titok marad, miért lett valaki öngyilkos” – interjú Kárpáti György Mórral, a Jövő nyár című film rendezőjével
Január 12. óta vetítik a mozik Kárpáti György Mór Jövő nyár című filmjét. A történet szerint egy gimnáziumi osztály nyári drámatáborban vesz részt, ahol Anna, Dani és Milán között szerelmi háromszög alakul ki. Egy év múlva visszatérnek a táborba, de már eggyel kevesebben, időközben ugyanis Milán öngyilkos lett. „Soha nem értettem, miért tesz valaki ilyet, nyugtalanít és megráz” – hangsúlyozza a rendező-forgatókönyvíró. Kárpáti György Mórral, akinek az 1849-es szabadságharc idején játszódó Guerilla után ez a második nagyjátékfilmje, a Z generáció chatelési szokásairól, erdei forgatásról és az öngyilkosságok mögött meghúzódó titokról is beszélgettünk.
Nem először foglalkozol súlyos társadalmi problémákkal. A 2016-ban megjelent Gólyatábor című kisfilmed a szexuális erőszakról szólt, most pedig a kamaszkori öngyilkosság áll a Jövő nyár központjában. Miért érdekelt ez a téma?
Soha nem értettem, miért tesz valaki ilyet, nyugtalanít és megráz. Már korábban gondoltam arra, hogy ezzel a kérdéssel filmben is foglalkozni kellene. A Jövő nyár előtt elindítottunk egy castingot még egy másik filmre, akkor jutott eszembe, hogy érdekes lenne a 16–18 éves korosztállyal beszélgetni a témáról.
Kiderült, hogy sokuknak vannak ilyen történeteik: önsértés, öngyilkossági kísérlet, öngyilkosság, ami gimnáziumban történt.
Az a filmterv lassabban alakul, de annyira jó jelentkezések érkeztek be, annyira szimpatikus fiatalok küldtek videókat, hogy arra gondoltam, mindenképpen jó lenne valamit csinálni velük. Éppen a Covid sokadik hulláma volt, úgy gondoltam, jó lenne nyáron szervezni egy tábort, ami közösségi program, miközben forgatunk, és egy mozifilm is készül.
Milyen kutatómunkát végez ilyenkor egy rendező-forgatókönyvíró?
Megírtam a forgatókönyvet, aztán fontos volt, hogy bevonjak egy pszichológus szakembert: ő Horváth Lili Olga, aki fiatalkori krízisekkel foglalkozik. Elolvasta a könyvet, sokat beszélgettünk, a meglátásai sokat segítettek abban, hogy továbbgondoljam a helyzetet. Aztán összeállt, hogy ki lesz az a 21 fiatal, aki a filmben az osztályt játssza.
Száz fiatalt hallgattatok meg, a casting a járvány miatt egy parkban volt.
Mindennap jött öt-hat jelentkező, akikkel rövid interjúkat rögzítettem. A személyes történeteik alapján kértem tőlük egy telefonos improvizációt; játsszák el, mintha valakivel telefonálnának. Ez már olyan volt, mint egy filmjelenet. Amikor kialakult a csapat, elkezdtünk a természetbe járni, mert a film is erdőben játszódik. Voltunk a Normafán, a Római-parton, 2021 nyarán pedig egy iskola üres termében olyan helyzeteket játszottak el, amik az osztály élete és Milán karaktere körül forogtak. Jó volt ezeket az imprókat Lilivel, a pszichológussal is átbeszélni.
A történetről röviden
Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Megpróbálják felidézni a történteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna-e a tragédia. Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát?
Kevés magyar mozifilm szól kizárólag a Z generációról, nekem hirtelen csak a FOMO jut eszembe. Miért érdekel ez a korosztály?
Valóban nem sok ilyen film készül. Azért érdekel, mert emlékszem a saját 18 éves koromra, sokat változik ilyenkor az ember. Hatott rám Luca Guadagnino We Are Who We Are (Akik mi vagyunk – a szerk.) című HBO-sorozata is, amely szintén ezzel a korosztállyal foglalkozik.
A szereplők 17–21 év körüliek voltak a forgatáskor, a három főszereplő, Bukovszky Orsolya (Anna), Brezovszky Dániel (Dani) és Liber Ágoston (Milán) a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. A többiek drámatagozatos iskolákból – a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból, a debreceni Ady Endre Gimnáziumból, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumból és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumból – jöttek.
Azt kerestem, ki az, akit igazán érdekel a téma, ki tud igazán jelen lenni a jelenetben, a kamera előtt olyan koncentráltan, hogy az jól is mutasson a filmen.
A munkafolyamat alatt egyáltalán nem éreztem a köztünk lévő korkülönbséget, hogy 18–20 évesek, nyitott, jó fej emberekkel találkoztam. A többi stábtag is így volt ezzel. Két hetet forgattunk a Bükkben, Cserépváralján.
A két hét elég kevés idő, a vászonról viszont egy nagyon jól összeszokott csapat képe jött le.
A két hét egy nagyjátékfilm átlagos forgatási idejének a harmada. Amit mondasz, az intenzitás annak is köszönhető, hogy nagyon sokat találkoztunk előtte, tavasztól nyárig több hónapot töltöttünk együtt. Készülnek úgy filmek, hogy valaki felkér egy színészt, átküldi a forgatókönyvet, és lehet, hogy csak a forgatáson találkoznak.
A Jövő nyár egy nyári erdei táborban játszódik. A természetközeliség több korábbi filmedben, a Guerillában és az Erdő-ben is lényeges elem. Miért?
Máshogy viselkednek az emberek a természetben, mint a civilizált, épített területeken. Jobban jelen van az ösztönvilág és maguk az emberek is, engem ezek a helyzetek érdekelnek. Az erdőben, ami egy labirintus, nagyon jól meg lehet mutatni, hogy azok a szereplők – legyenek akár 170 évvel ezelőtti szabadságharcosok vagy mai tizenévesek – hogyan járják végig az útjukat.
Ilyenkor heteket-hónapokat töltünk helyszínkereséssel. Nyilván a Guerilla kapcsán is formálódott az, ahogyan erdőhelyszínt keresek. Azt figyelem, milyen típusú természeti tér az, amit jól tudunk megmutatni képben, melyik természeti képződmény mit jelenthet, milyen hangulatot kelthet. Nekem ez egy visszatérő tér, díszlet, fontos organizmus egy filmben.
A moziban ülve sokszor az volt az érzésem, mintha nem is egy játékfilmet, hanem egy dokumentumfilmet néznék, mivel többször telefonos felvételeket is láthatunk. Ezeket a szereplők maguk készítették?
Tizenéves koromban mi még MSN-en beszéltünk délután, amikor hazaértünk az iskolából.
De ők folyamatosan chatelnek, hiába utaztunk együtt Cserépváraljára, útközben, a buszon is írogattak egymásnak.
Egy chatcsoportban gyűlt ez a rengeteg fotó, rövid üzenet. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy ez érdekes lehet a filmben, mert a valóságközeli állapotot erősítheti. Petrányi Viki producer is biztatott, hogy nézzük meg, gyűjtsük ezeket. Feladatokat adtam a szereplőknek, milyen témákban készítsenek szelfivideót, például mondjanak pár mondatot a szerelemről. A forgatás után – amíg várni kellett a nyersanyagra – leválogattam ezeket a fotókat, videókat, s később a film részévé váltak.
Miért lesz egy kamasz öngyilkos, miért lett Milán öngyilkos? Erre nem ad választ a film.
Igen, ez tudatos döntés volt. Mert én magam sem tudom, hogy néhány ismerősöm, barátom miért tette ezt. Több ilyen tragikus eset történt, ami hatott rám, amire sokat gondolok. A valóságos életet akartam modellezni. Sokszor titok marad, miért lett valaki öngyilkos, nem tudjuk a pontos okokat, néha a módját sem. Lehet, hogy ez néhány nézőnek nyugtalanító vagy idegesítő, de vállalom, mert ettől válik szerintem életszerűbbé a történet.
Tabu beszélni Magyarországon a mentális problémákról, vagy van ebben változás? Például egyre természetesebb ma már, hogy valaki pszichológushoz jár.
Igen, az utóbbi húsz évben ez változott, de biztos, hogy még sok megerősítésre van szükség ahhoz, hogy egyáltalán ne legyen szégyen, ha valaki rosszul érzi magát. Jó lenne, ha azok, akik a közösségi médiában szerepelnek, még nagyobb részt vállalnának ennek tudatosításában.
Közvetítsék az üzeneteket, hogy nem szégyen rosszul lenni, segítséget kérni, elmondhatja valaki, hogyan érzi magát, fontos egymásra figyelni.
Tallinnban volt a film világpremierje, itthon január 12-től látható a mozikban. Milyen a fogadtatás?
Tallinnban nagyon érdeklő fesztiválközönség volt, a zsűri is kérdezett. Úgy éreztem, nagyon érteni akarják a filmet. Itthon is jó visszajelzések jönnek, a díszbemutató nagyon jól sikerült, ugyanakkor van, akit zavar, hogy nincs konklúzió, afféle megoldás a filmben. De ezt is megértem. Ez szabálytalanabb, szokatlanabb, s tudom, hogy ez egy nehéz film.
Ezért is kérdezem: mivel lennél elégedett? Ez nem egy olyan film, amelyiknél nézőcsúcsokra lehet számítani.
Persze, de ha gondolkodásra, beszélgetésre készteti az embereket, nekem az már siker, vagy ha nézik a fiatalok az iskolákban. Tanárok már látták, és mondták, hogy szívesen vinnék az osztályokat vetítésre. Nagyon remélem, hogy ez is elindul.
A szereplőkkel tartjátok a kapcsolatot?
Igen, egyrészt chatcsoportokban beszélünk, tudunk egymásról. Most a premier előtti vetítéseken, díszbemutatón is találkoztunk. Követjük egymást, kivel mi történik, ez a társaság együtt maradt, és ez jó.
A MANYI kultúrbázison beszélgetünk. Itt egy filmes műhely is működik, ahol szintén fiatalokkal foglalkoztok. Mit lehet erről tudni?
Ez a Castorp Filmes Képzőműhely, többek között Szőcs Petrával és Moll Zoltánnal csináljuk, hetente kétszer találkozunk hat huszonéves hallgatóval, akik filmesnek készülnek. A program teljesen az ő filmterveikre épül. Éppen megírták a forgatókönyveik első verzióját, most fogok nekik órát tartani. Előadókat is hívunk: operatőrt, vágót, hangmérnököt. Már másfél éve tart, nekem nagyon jó, hogy hetente jöhetek és beszélgethetek velük. Azt próbáljuk átadni nekik, hogy ez egy lassan megtanulható szakma. Én öt évig jártam egyetemre Enyedi Ildikó osztályába, és még lehetett volna hatod-, heted-, nyolcadév is.
Mindig mondom nekik, hogy legyenek magukkal szemben türelmesek, keressék a gyakorlás lehetőségét, hisz úgy lehet megtanulni filmezni, ha saját filmet készítesz.
És persze azt is nézzék, hogy külföldön hol lehet tanulni.
Sok filmet vetítek nekik, magyar kisjátékfilmeket, vizsgafilmeket. Például Xantus János ‘70-es évekbeli És így s eképp tovább című vizsgafilmjétől kezdve vetítettem Szilágyi Fanni (Veszélyes lehet a fagyi), Reisz Gábor (Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Rossz versek), vagy Kis Hajni (Külön falka) korábbi vizsgafilmjeit is. Ezek jó példák nekik. Tulajdonképpen a Castorp is egy közösség, ugyanúgy, mint a Jövő nyár stábja.
Kisfilmek, történelmi mozifilm, és most a Jövő nyár filmdráma. Van-e már következő filmterv?
Több is van, alakulnak. Nagyon szeretem a sorozatokat is, fontos műfaj szerintem. Elkezdtem írni egy krimit, ami a 19. században játszódik, ez most az egyik feladat.
Ha úgy érzed azonnali segítségre van szükséged, ezeket az ingyenes számokat hívhatod:
Kék Vonal: 116-111 (éjjel-nappal elérhető)
Ifjúsági lelki elsősegély (ingyen hívható hétköznapokon 17-21 óra között): 137-00
http://www.ongyilkossagmegelozes.hu/
Este 7 és reggel 7 óra között: +36 80 505 390
Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségé (LESZ): 116-123
Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) +36 80 205 520
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
