„Anya szerint apa azért költözött el, mert közöttük szakadás van”

Már éppen a bal lábát kezdené, amikor egy kisebb hasadást fedez fel a térdénél, ez biztosan tegnap történhetett, amikor az iskolaudvaron a füves dombról gurultak le, érezte, hogy nem kellene, mondta is a Sárinak, hogy csináljanak inkább mást, de mit lehetett tenni, olyan zöld és puha volt a fű a dombon, egyszerűen nem lehetett csak úgy otthagyni, így hát egész délután csúsztak-másztak, most meg tessék. Egészen picike a lyuk, anya talán észre sem veszi, de most ezt meg kell vizsgálni, mert itt a hasadás szélén olyan érdekesen feslett fel az anyag, picit zöldre is van színeződve, és ha ezt az alig kilógó cérnaszálat meghúzzuk, akkor csigavonalban tekeredik, nő a lyuk, fogy az anyag, mint a mesében, ahol a végén nem marad semmi, se lyuk, se zokni, mondjuk akkor anya tényleg nem tudná meg, hogy kihasítottam, csak néha megkérdezné, hogy vajon hova tettük ezt a nadrágot, biztosan apánál hagytuk a múlt szombaton, amikor apás hétvége volt, apa meg olyan rendetlen anya szerint, nem tudja fejben tartani a dolgokat. 

Anya azt mondta, apa azért költözött el, mert közöttük is szakadás van. De a szakadásokat meg lehet varrni, nem? Anya olyan ügyesen stoppolta meg azt a harisnyát és apa is befoltozta a kabátujjat. Rajtuk az olyan nagyképű lyukak sem fognak ki, akik egész zoknikat falnak fel.

Vagy már valaki nagyon meghúzta a kilógó cérnaszálat? És ki volt az? Remélem, azt nem én csináltam, mondjuk azzal, hogy túl sokat hemperegtem a fűben. Vagy amikor mondták, hogy ne feszítsem túl a húrt, mert elszakad a cérna. És mi lesz, ha ez a szakadás is felfal maga körül mindent? 
Hallom anya kezében a kulcsot, még a bal cipőt be kell fejezni, jó lesz csomóval, az legalább nem bomlik szét, miközben szaladunk, mert azt hiszem, ma is szaladni kell, ha nem akarunk késni, és a járdán a csíkokra és repedésekre még akkor sem szabad lépni, ha nagyon sietünk, mert ott krokodilok vannak, és leharapják a lábfejünket.
Anya fogja a kezem, együtt loholunk az iskolába, és a kedvemért ő sem lép a csíkokra, azt mondja, ő ezt megérti, néha a repedéseket nem lehet csak úgy semmibe venni, sem eltüntetni, így együtt ugrálunk.Nem mondom neki, se apának, de megfogadtam, hogy én fogom a világon a legügyesebben kötni a cipőt, hogy én legyek az első az iskolában, a tanító is engem dicsérjen, és akkor talán megmutathatom nekik is, hogyan kell egy szép masnis cipőben egy hatalmas szakadékon átugrani. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>