„A kézművesség szeretetéhez érzékeny lélek kell” – Horváth László fajátékkészítő nem csak a gyerekeknek alkot
Horváth László fajátékkészítő, azaz „Fapaci Laci” munkáival a Mesterségek Ünnepén találkoztam először. Egyedi, egymásba olvadó figurái az összetartozást jelképezik, és nem csak a gyermekeknek készülnek. „A játék fontos része az életnek, és felnőttkorban is lehet boldogító tényező” – vallja a népművész, aki tanítás mellett űzi szenvedélyét.
Az orosházi születésű Lászlót már kamaszként is az alkotás vonzotta: középiskola után az Iparművészeti Egyetemre (a mai MOME) készült. Hogy pluszpontokat szerezzen, nyomdászként vállalt munkát, a papírok közt pedig még nagyobb kedvet kapott a rajzoláshoz. Pedagógus szülei nyomására viszont tanári képesítést szerzett, így lett később rajz -és biológia szakos tanár a Szigetvár közeli szentlászlói általános iskolában.
Feleségével, aki szintén kézműves (Horváth Antónia csuhéjáték-készítő), kezdetben egy szolgálati lakásban éltek, de szerettek volna építkezni, amihez szükség volt valamilyen plusz jövedelemre. Több fafaragót is ismert, akik inspirálták, az ő hatásukra lépett maga is a „famívelés” útjára. Antóniával csatlakoztak a Baranyában működő, különféle kézművesekből álló Kaptár Egyesülethez, majd a kilencvenes években, többedmagukkal megalapították a játékkészítőket összefogó Játék Céhet. (A csoport azóta a Duna-Tisza-Közi Népművészeti Egyesület része lett – a szerk.) A házaspár számos néprajzos és magyarsághoz kötődő előadáson és rengeteg alkotótáborban vett részt.
Hogy László játékokat készítsen, abban gyermekei születésének és életének is nagy szerepe volt. Eredetileg puzzlékat tervezett, innen erednek az egymásba illeszthető elemek.
Amikor a kilencvenes években Andrásfalvy Bertalan akkori művelődési és közoktatási miniszternek köszönhetően sok más fiatallal együtt lehetősége nyílt részt venni egy kézművesvásár-sorozaton, munkái nagy sikert arattak. Azóta számos hazai és külföldi vásárt megjárt, a legnagyobb játékpiacon, a Nürnbergi Nemzetközi Játékvásáron pedig szemlélőként kétszer is részt vett. Külföldi utazásai nagy hatással voltak rá – eljutott Erdélybe, Felvidékre, Ausztriába, Németországba, Finnországba, Törökországba és Algériába is – de úgy véli, munkái inkább a külső és a belső világ találkozásának visszatükröződései.
Fő ihletforrása a természet: legtöbb fafigurája valamilyen állatot formáz. „Falun élünk, ahol macskát, csirkéket is tartunk, a közeli tónál pedig sokféle madarat, de még borzot is látni. A természet közelében élve óhatatlanul élményekhez jut az ember” – meséli.
Egy-egy figura elkészítése több órát vesz igénybe. Először megrajzolja papírra, majd megformálja cseresznye- vagy bükkfából. Ehhez egy varrógépszerű gépet használ, amely tű helyett fűrészlappal működik. (Ilyen masinát a nürnbergi játékkiállításon látott először.) A folyamat meghatározó része a fűrészelés, de fontos a durva és finom csiszolás is, és a figurák kifestése, ami nemcsak aprólékos, hanem művészi munka is.
Az elkészült figurák – állat- és emberpárok, szülők és kicsinyeik – szeretetteljesen olvadnak egymásba testhajlataikkal.
Egyes figurák keretet is kapnak, amelybe szintén illeszkednek. Bár vannak visszatérő szereplők, mint a kölykeit szoptató macska vagy az egymásba simuló leány és legény, nem találni két egyformát. Neki egyébként mindegyik, a régebbiek is közel állnak a szívéhez, de mindig formálódnak újdonságok is.
A játékkészítést a tanítás mellett űzi, ami sok időt és energiát elvesz, a műhelyébe vonulva azonban le tudja tenni a mindennapok nyűgét-baját. „A kézművesség számomra olyan, mint a sivatagban az oázis. Nagyon szeretek az anyaggal bánni, mert – ahogyan a mesterem, Rétfalvi Sándor szobrász is mondta – az nem szól vissza.”
Munkáit elsősorban a gyermekeknek készíti, de azok az idősebbeket is megszólítják. „A játék fontos része az életnek, felnőttkorban is: aki hajlandó és tud is játszani, annak egy boldogító tényező” – vallja a famíves. A nagy játékgyártók mellett kézművesként ma nyilván nehezebb érvényesülni, szerinte viszont egy játék nem attól lesz jó, hogy sok pénzből, modern technikával készült; az ember a legegyszerűbb anyagokból, a két kezével is remek dolgokat hozhat létre. Az indiaiakat említi, akikről egy Indiából származó professzor tartott előadást a Játék Céh körében. „Még a tolmácsoláson keresztül is átsütött a barátságos észjárás! Láttatta, hogy az indiai kölykök megannyi utcán heverő kellékből miként pattintanak össze ötletes játékokat. A söröskupakokból és madzagocskából eszkábált pörgő csak egyike volt az ötletarzenálnak” – idézi fel.
László azt szeretné, ha játékai révén a kézművességre való fogékonyságot a gyerekek felnőtt korukban is megőriznék. „Ahhoz, hogy valaki értékelni tudja, érzékeny lélek kell.”
A famíves saját gyerekeit is ebben a szellemben nevelte, akik hamar beletanultak a kézművességbe, és a vásárokra is mindig velük tartottak. Nagyobbik lánya, Tarjányi Gyöngyi azóta maga is kézműves, filcállatokat készít, húga, Virág pedig kedvtelésből alkot csuhéállatokat – néhány éve „Az Év Ifjú Mestere” címet is elnyerte. László szerint ehhez a szakmához az ügyeskezűség mellett nyitottság szükséges. „Azokban van a remény, akik hajlamosak észrevenni egy kis résen át a nagy világot” – véli. Emellett kell egy hátszél, ami összefogja a hasonló alkotókat, egyedül ugyanis nehezebb boldogulni, főleg az utóbbi időben.
Ők a feleségével régen szinte minden hétvégén jártak vásárokra, ma már ritkábban: a rendezvényeken való részvétel díja az utóbbi időben nagyon megugrott, amit gyakran csak a viszonteladók tudnak kifizetni. A járványhelyzet miatt ráadásul sok vásár elmaradt, ami szintén nem kedvezett a kézműveseknek. Az ő munkáit viszont többen is pont a Covid alatt fedezték fel. „Sok kismama ekkor talált rá a Facebook-oldalamra, és nagyon megtetszettek nekik a portékáim” – meséli.
A Mesterségek Ünnepére egy igazi állatsereggel érkezett: az asztalán macska- mókus-róka- és nyúlcsalád is felsorakozott, de olyan, kevésbé reprezentált állatok másából is válogathattak az érdeklődők, mint a szarvasbogár, a denevér és a szarka.
Hogy mikor milyen figurát tervez, azt a belső késztetés mellett az élet felhívásai határozzák meg, egy felkérésre például kórházban fekvő gyermekeknek és gyermekekkel is készített figurákat. „Mindannyian, az egészségesek is hordoznak lelki sebeket, a kézműveskedés viszont nemcsak begyógyíthatja ezeket, hanem át is tudja fordítani valami jóra, a teremtés élményét adva a gyerekeknek” – vallja. Ő maga az alkotásban azt szereti leginkább, amikor egy kihívást jelentő figurába fog. „Ha sikerül felülkerekednem a nehézségeken, és kezd összeállni egésszé, az örömhormont szabadít fel bennem. Jó érzés, hogy megküzdöttem érte, mintha bevettem volna egy várat.”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
