A dadogó influenszer, aki 200 ezer magyar ember nevében beszél – interjú Hojdák Gergellyel
Ha egy hitoktató ördögi körbe kerül, sokan próbálnak segíteni rajta. Már ha vannak barátai és ismerősei, akik szeretik és féltik őt. Hojdák Gergely, aki magyar irodalom és katolikus hitoktató szakon végzett az egyetemen, szintén ördögi körről beszél, de egyáltalán nem teológiai értelemben. Gergely magát következetesen dadogónak mondja. Akkor is ezt tette, amikor egy közösségi médiás tanfolyamon megismertem. Néhány dolgot tudtam már róla, amikor fölkértem interjúra, például, hogy férj és három gyermek édesapja, aki a Démoszthenész Egyesületnek készít videókat. Beszélgetésünk során azonban megértettem még valamit: dadogóval beszélgetni gyógykezelés. A tempódat visszaveszed, a légzésed lassul, és valami megmelengeti a szívedet.
– Már egészen kicsi gyerekkorodban dadogva kezdtél el beszélni?
– Igen. A legtöbb dadogónál ez már kisgyerekkorban kialakul, és végigkíséri az egész életét. Persze vannak olyanok, akik sok-sok munkával és beszédterápiák hatására tudják kontrollálni, tehát nem látszik-hallatszik rajtuk az, hogy dadognak, de azért maga ez a hajlam, mert igazából ez egy hajlam, mindig ott van.
– Mitől függ, hogy egy hajlamból igazi nehézség lesz vagy sem?
– Sok elmélet van a dadogással kapcsolatban is. Igazából a pontos okát, a mechanizmusát még nem térképezték fel a kutatók, így én sem akarom itt megmondani a tutit. Az elméletek közül a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy ez egy öröklött görcshajlam. Például az én felmenőim között is vannak dadogók apai ágon. Ez a görcshajlam legtöbbször már kisgyerekkorban kiváltódik, nem is kell hozzá különösebb trauma. Maga a normál beszédfejlődés is ki tudja hozni, mivel minél többet és összetettebben beszélünk, az annál több izommunkával jár, hiszen amikor lélegzünk, zöngét képzünk és artikulálunk, akkor izmoknak kell megfeszülni – és ez az, ami már nagyon kis korban kiválthatja a dadogást.
Később a beszédhelyzet maga is stresszfaktorrá válik, és kialakul egy ördögi kör. A múltbéli beszédhelyzetek hatására eleve stresszesen állunk hozzá a beszélgetéshez, s ettől újra dadogni fogunk.
– De ez téged nem akadályozott meg abban, hogy tanulj, és hogy az irodalmi szintű kifejezésmódot elsajátítsd.
– Ha nem csinálok semmit, akkor is dadogok. Meg kell tanulni ezzel együtt élni, és a lehető legtöbbet kihozni belőle.
– Akár már az óvodában? Minden anyák napján tanítanak a kicsiknek verseket, amiket közönség előtt kell elmondaniuk.
– Igen, már ott kezdődik ez az egész, mert általában sok bántódás éri azt a kisgyereket, aki dadogva beszél. Egyébként olvastam egy olyan kutatást is, amely szerint a természeti népek körében sokkal kisebb számban fordul elő a dadogás, mint az úgymond modern világban. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ők sokkal toleránsabbak, nyugodtak azzal szemben, ha egy kisgyerek nehezen fejezi ki magát. Megvárják, amíg kimondja, nem csúfolják, nem jár a dadogás megbélyegzéssel, éppen ezért nem is alakul ki ez a bizonyos ördögi kör. A kisgyerek megtanulja magát lassabban, elnyújtott kezdőhanggal, nyugodtabb légzéssel kifejezni. A dadogás megszüntetésére valószínűleg a nyugati társadalmakban is ez lenne a megoldás, csak mi túlságosan versenyszellemű világban élünk.
– Téged csúfoltak az óvodában és az iskolában?
– Kisebb mértékben igen, de az biztos, hogy mind az óvónők, mind a tanítónők és később a tanáraim nagyon megértők voltak velem. Ez sokat segített, valószínűleg ezért is merek bátrabban beszélni. A kortársak részéről értek inzultusok meg súrlódások, de azok sem voltak olyan mértékűek, mint sok más dadogó ismerősömnél. Ehhez az is hozzátartozik, hogy én szinte végig egyházi iskolákba jártam, és ott a tanárok jobban odafigyeltek arra, hogyan bánunk egymással.
– Aztán eljön a kamaszkor, és az ember társra vágyik. Hogyan tudtál udvarolni?
– Ez a kor egyébként is a legnehezebb mindenkinek, a dadogóknak meg különösen.
A társkeresés és a munkakeresés nekünk a két legnehezebb terület.
Erről is vannak kutatások, amelyek szerint a legtöbb dadogó a képességeinél, a szellemi színvonalánál alacsonyabb munkakörben dolgozik.
– De te megtaláltad, akit kerestél.
– Igen, de később kezdtem, mint mások, amikor már nem zavart annyira a beszédhibám. 20 éves már elmúltam, és Németországban találkoztam a feleségemmel – bár mindketten magyarok vagyunk. Igazából ez volt az első komolyabb kapcsolatom.
– De miért Németországban ismerkedtetek meg?
– Mindketten részt vettünk egy jezsuiták által szervezett ifjúsági találkozón, a MAGIS-on.
– A feleséged is dadog?
– Nem.
– Úgy képzelem, hogy a gyerekeid számára – mivel abban nőnek föl, hogy te dadogva beszélsz – a dadogás már nem számít különlegesnek.
– Igen, ráadásul velük kisebb mértékben dadogok.
Ezt általában is el lehet mondani, hogy a dadogók az ismeretlenekkel mindig jobban dadognak, mint a családtagokkal vagy barátokkal – ez az én esetemben is így van.
Ugyanakkor beszélünk is a gyerekeknek a dadogásról, és így ők az osztálytársaknak meg az ovis társaknak el tudják magyarázni, hogy az ő apukájuk miért beszél furcsán.
– Amikor együtt mentek vásárolni, és beszélni kell az eladóval vagy a benzinkutassal, akkor hogyan állnak ahhoz, hogy dadogsz?
– Ők ugye gyerekek, tehát úgy állnak hozzá, hogy „apa majd megoldja”. Amikor a feleségem velünk van, akkor gyakran előfordul, hogy ő többet beszél, különösen, ha olyan helyzet van, hogy gyors megoldás kell.
– Említetted, hogy a párválasztás mellett a munkavállalás az egyik legnehezebben megoldható feladat a dadogó emberek számára. Te mivel foglalkozol?
– A közösségi médiában dolgozom, és honlapok szerkesztője is vagyok. Nemcsak felrakok kész anyagokat, hanem az egész munkafolyamatot koordinálom a szövegírástól a képszerkesztésen át a videók vágásáig.
– Ezen kívül a Démoszthenész Egyesület influenszere vagy. Láttam néhány videódat, és mindegyik tetszett.
– Nem tartom magam klasszikus influenszernek, inkább a dadogók képviselője szeretnék lenni a közösségi médiában. Szeretném, ha több sorstársam is megmutatná magát, hogy a „normálisan” beszélők körében kialakuljon egy értőbb hozzáállás velünk kapcsolatban. Szeretném, ha lennének dadogók, akik cikkeket írnának, akik rajzokban vagy bármi másban megmutatnák magukat.
– Hány embert érint ez a probléma?
– 100 emberből nagyjából 2 ember küzd vele. Magyarországon ez nagyjából 200 ezer dadogó.
Szinte mindenki találkozik dadogó emberrel: ha nem egy családtag, akkor egy osztálytárs vagy bolti eladó, esetleg valaki a buszon. Vannak rejtőzködő dadogók is, akik megtanulnak nagyon egyszerű kifejezésmódokat, hogy ne látsszon, hogy ők is dadognak. Általában is igaz, hogy a dadogók sokszor nem azt mondják, amit valóban szeretnének, hanem amit épp ki tudnak mondani. Kerülik a nehéz hangokat. Képzeljük el ezt egy éttermi rendelés vagy bolti vásárlás során!
– Az, hogy több dadogó leegyszerűsített nyelvet használ, nem kockázatos a munkavállalásnál?
– Gyakran előfordul, hogy teljesen ép szellemi képességű dadogókat értelmi fogyatékosnak néznek. Ezzel nem az értelmi fogyatékosokat minősítem, csak arról beszélek, hogy ez két teljesen különböző probléma, mégis összemossák őket. Pedig IQ-vizsgálatot is végeztek egy nagyobb dadogó csoportnál, és az eredmény azt mutatta, hogy az átlagnál még egy kicsit jobbak is a szellemi képességeik – az érzelmi intelligenciáról és empátiáról nem is beszélve.
– Te milyen stratégiát találtál ki saját magad számára a dadogás enyhítésére?
– Igyekszem tömöríteni a mondandómat, és frappánsan fogalmazni.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>