Rejtett szignók és freskó a magasban – Így (sz)épül újra a váci Nagyboldogasszony-székesegyház
Vác belvárosában áll a messziről is látható Nagyboldogasszony-székesegyház, amelyet a helyiek csak nagytemplomnak neveznek. A közel negyedévezredes épület utolsó nagyobb felújítása még a második világháború idején történt, azóta a székesegyház állapota jelentősen leromlott. A kormány támogatásának köszönhetően tavaly megkezdődött az épület felújítása, a cél, hogy a kéttornyos templom visszanyerje hajdani szépségét. A munka nem könnyű, ezt a saját szemünkkel láttuk.
A Nagyboldogasszony-székesegyházon legutóbb Keszthelyi Ferenc püspök idejében, a 20. század utolsó évtizedében zajlottak állagmegóvási munkák. A mostani, teljes körű felújítás során nemcsak az épület gépészeti és elektromos rendszereit újítják fel, hanem restaurálják Franz Anton Maulbertsch kupolafreskóját, valamint a főoltár falképét is.
A templom hatalmas kapuján belépve poros padsorok fogadják a látogatót, ami azonnal jelzi: a hívek ideiglenesen kénytelenek lemondani a liturgiáról. A székesegyház csodálatos belső terét teljesen felállványozták, a munkálatok jelenleg a magasban zajlanak. Hogy megtekinthessem, hol tart a helyreállítás, kisméretű liftbe kell lépnem, amely a belső állványzat mellett haladva 16 méteres magasságba röpít.
Visszanézni a liftaknába félelmetes. Az állványzaton haladva sem a „legbiztonságosabb” kifejezés jut eszembe, lépteimre ugyanis besüppednek azok a fémlapok, amelyek járófelületet alkotnak a magasban.
Az itt dolgozók azonban hamar megnyugtatnak: ők is ezen járnak, s még nem történt baj.
„Nem kell sehová rohanni”, cseng még a fülemben az egyik szakember jó tanácsa, míg Velledits Lajos vezető restaurátorhoz tartok. „Nagyon nehéz a munka, amelyet tavaly kezdtünk, mert az épületben 1942–44 között elvégzett belső festési munkálatok során nagyon goromba, vastag mészréteget kentek a falfelületre, amelyet kínkeservesen tudtunk csak eltávolítani” – mondja az állványzat első emeletén körbemutatva.
Az architektúrafestés 1771-ben freskótechnikával készült, amelynek lényege, hogy nedves vakolatra festik a motívumokat. Ebből is következik, hogy nem annyira masszív, mint az a mész, amit két váci szobafestő rávitt a freskórétegre. Az akkor 200 éves, elkoszolódott, gombás felületekre egyszerűen rámeszeltek. Sőt! Helyenként részben gipszet is kevertek a mészbe, hogy tartósabb legyen a festés. Ennek a rétegnek az eltávolítása a legnagyobb feladat, ami nagy részben azért sikerül, tudom meg.
Quadrátorok és gyertyák
A két mellékoltár feletti dongaboltozat jobb konstellációban maradt meg, mint a szentély hosszanti boltozata, amelyet rosszabb állapotban találtak a szakemberek. Repedések is keletkeztek rajta, amiket egykor próbáltak javítani, ám egyáltalán nem adekvát technológiát alkalmaztak.
A székesegyház egyik különlegessége az imént szóba került architektúrafestés, amely a valóságos építészeti tagozatokról eltereli a figyelmet. Velledits Lajos jelentős mesterfogásként jellemezi, ahogy a festett, a templom teljes hosszában végigfutó szalagdíszt készítették, mert bárhol, bármilyen felületre – de leginkább ívekre, boltozatokra – kerültek is ezek a minták, egy vonalban maradnak.
„Ez egy barokk mestertrükk: kifeszítettek egy zsinórt, alá gyertyákat helyeztek, és ahová az árnyék vetült, az jelentette az egyenest. A technikát Andrea Pozzo jezsuita szerzetes alkalmazta először”
– meséli lelkesen a vezető restaurátor.
Hozzáteszi: ha nagy volt a boltozat, rengeteg négyzethálót „vetítettek” fel a mennyezetre. Ezt nevezték el később quadratúra festészetnek. Mára az is divatba jött művészettörténész körökben, fűzi hozzá, hogy e technikát alkalmazó festőket quadrátoroknak nevezik. „A párkányra támaszkodva elindul egy festett építészeti elem – mondjuk egy konzol –, amely eljut addig a keretig, amelyben megnyílik az ég, s benne az égi szférát láthatjuk. Ez a barokk illúziók keltésének az egyik jellegzetessége” – magyarázza a vezető restaurátor. Andrea Pozzo jezsuita festő is így alkotta meg a római Szent Ignác-templom hatalmas mennyezeti freskóját, amely a szent megdicsőülését tárja elénk.
Az eredeti festés azért is figyelemre méltó, mert ez volt az első olyan architektúrafestés, amelyben nem a rokokó korszak ornamentikájával díszítettek, hanem a székesegyház építészeti értékeinek megfelelően. Antikizáló ábrákat vittek fel a falra, de a barokk illuzórikus festésnek megfelelően perspektivikus rendbe állítva azokat, érzéki csalódást keltve.
Rejtett szignók
A felújítás során három architektúrafestő neve is előkerült: Hürtl kétszer is odapingálta a kézjegyét a templom freskójára, egy másik helyen Schinagl neve bukkant fel, és Rummel szintén ráhagyta az utókorra autogramját (érdekesség, hogy Vácon egy m-el írta a nevét). A ráhagyta ige nem kis túlzás, hiszen ez csak akkor lenne igaz, ha a párkány felső, vízszintes, még állványról is nehezen megközelíthető helyeire a hívek ráláthatnának. Stíluskritikai alapon feltételezik, hogy Győrben, a karmelita templom freskóin is ők dolgoztak. Rummel nevével pedig a szombathelyi püspöki palota dísztermében is találkozhatunk, azon a freskón, amelyet Szily János püspök rendelt meg. Eszterházy Károly kérése nyomán a pápai plébániatemplomban is alkotott, ahol már megjelennek azok a motívumok, amelyeket Vácon is felfedezhetünk.
Pergő vakolat ellen ragasztó
Visszatérünk a lifthez, amellyel a következő szintre indulunk, de start előtt még helyezkednünk kell egy kicsit, hogy az érzékeny szerkezet járófelületén egyenletesen eloszthassuk a súly(unka)t. Ha nem tennénk, a lift nem indulna el. A 32 méter magasan kialakított állványzaton kiszállva egyszeriben elfelejtjük a tériszonyt, a szédítő mélységet, mert varázslatos látvány tárul elénk: Franz Anton Maulbertsch napfényben fürdőző kupolafreskója.
Ahogy körbevezetem tekintetem, látható a differencia a már felújított és a még tisztításra váró részek között. Döbbenetes a különbség.
Velledits Lajos elmagyarázza, hogy a freskófestés során nedves felületre kell felvinni a festéket, mert ilyenkor a vakolatban található kalcium-hidroxid átalakul kalcium-karbonáttá, vagyis mészkővé, és kirakódik a felületre, amely a freskó kötőanyagává válik. „A freskófestészet nemes, szép és tiszta technika” – állapítja meg a restaurátor, hozzátéve, hogy a reneszánszban Cennino Cennini vetette papírra a freskófestészet technikáját.
Haladási sebesség
A reneszánsz korszakban egy nap alatt legfeljebb egy fejecskét voltak képesek megfesteni a művészek, tudom meg, a barokk korban viszont, amikor már a vácihoz hasonló hatalmas felületeket kellet lefesteni, 4-5 négyzetméternyi felülettel el tudtak készülni egyhuzamban.
A nedvesedés nem mindig tartott ki az egy napra eltervezett munka, az úgynevezett giornata idejére, és idő előtt száradni kezdett a fal. Ha Maulbertsch változtatni akart valamin, már csak a száraz vakolatra tudta felvinni a festéket, ezért gipsszel és egyéb kötőanyagokkal keverte azt a jobb kötés érdekében. Ezek az utólagos beavatkozások okozzák az egyik akadályt.
A másik gondot a kupola beázása jelenti, az esővíz ugyanis végigcsorgott a freskó több részén, valamint penész is lerakódott a képeken, ami csúnya, kisebb-nagyobb fekete foltokat hozott létre. Ezeket a lerakodásokat még lehet tisztítani, ám akadnak olyan részek, ahol a penész gombatenyészeteket alakított ki, ami fakította a falfestmény színeit, továbbá ezeken a részeken fekete karikák is megjelentek.
Velledits Lajos a freskók tisztításról elmondja: először a port, a piszkot törlik le száraz szivaccsal a felületről, következő lépésben pedig nagyon híg hidrogénperoxid segítségével megpróbálják a fekete gombafoltokat eltávolítani.
A pergő festékréteget úgy próbálják meg rögzíteni, hogy ragasztót helyeznek a hátuljára, és fóliával bevont vattacsomóval nyomkodják vissza a helyére, esetleg a ragasztót a festéklevélke mögé injektálják.
Egy ilyen konzerválást 3-4-szer is megismételnek, hogy olyan szilárd felületet kapjanak, ahol már meg lehet kezdeni a tisztítást. „Ez nagyon babramunka, angyali türelmet igényel” – szögezi le a vezető restaurátor.
A gyönyörű sisakforgó és a mellvért
Maulbertsch sok gipsszel dolgozott, ezért a restaurátorok több természettudományos vizsgálatot végeztek, hogy meghatározzák a festő által használt festékek összetételét. Mára tisztában vannak azzal, mi került a művész palettájára. „Érdekes, de Maulbertsch nagyon szűk színkészlettel dolgozott, amit különböző keverékekkel próbált kiegyenlíteni. Például Szent György gyönyörű sisakforgója, mellvértje tiszta kék szín, a laborvizsgálat nem mutatott ki benne más keveréket, egyéb színekbe viszont, például a sárgába, olykor kaolint vegyített. Utóbbi anyag nedvesség hatására sajnálatosan mállani kezdett, ezért kifakult ennek az angyalnak a ruhája” – mutat Velledits Lajos az egyik figurára.
Maulbertsch többször változtatott az eredeti elképzelésén. Előfordult, hogy az egyik alak fejét leverte, újra bevakoltatta, és arra festette az új arcot. Hasonló eljárást fedezhetünk fel több angyalt vagy az Úristen lábát megfigyelve.
Amit viszont a művész mindig nagyon pontosan felmért, az a freskófestés napi dózisa. Ehhez egy körtérképet készített, amelyre berajzolta a jeleneteket, ennek alapján haladt a munkával.
A vezető restaurátor mindeközben az általuk készített giornata-térképen mutatja, hogyan dolgozott annak idején a művész.
Érdekesség, hogy Marton Zsolt váci püspök is letisztította a freskó egy részletét. „Nyilván elfogult vagyok, de számunkra a váci székesegyház a legkedvesebb épület, amit a váciak nemes egyszerűséggel csak nagytemplomnak neveznek. Hatalmas öröm, hogy tavaly májusban elindulhattak a székesegyház restaurálási munkálatai, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen egy 250 éves nemzeti kulturális kincsről van szó” – vélekedik a püspök.
Azt is elmondja: köszöni a szakembereknek, hogy a munkát nemcsak szakértelemmel, hanem szívvel is végzik, annál is inkább, mert még ők sem láthatták előre, milyen rengeteg munka vár majd rájuk. A hatalmas, 6600 négyzetméternyi felületen aprólékosan és lelkiismeretesen dolgoznak.
A felmerült nehézségeket látva elképzelhető, hogy az eredetileg kitűzött felújítási határidő nem tartható, a szakemberek szerint talán 2023 végére fejeződhet be a munka. Akkor azonban lehet, hogy a váciak rá sem ismernek majd a saját (nagy)templomukra.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>