„Az asszonyok áldani fogják” – A női divat átformálója, Christian Dior élete
A háborúból kilépve Christian Diornak köszönhetően a nők visszakaphatták megjelenésükkel a nőiesség magával ragadó csillogását. Élete során bebizonyította, hogy művészi – és babonás – lelkével képes meghódítani a világot. A Dior-életérzés ma is körbeöleli a női ruhák, a divat világát.
Álmok útja vagy a szülők akarata?
Christian Dior 1905-ben született jómódú, arisztokrata nagycsaládban Granville-ben, Franciaországban. Szüleinek – akik vegyszerek gyártásával és eladásával foglalkoztak – komoly tervei voltak Christiannal. Diplomata pályára szánták, ezért beíratták az Ecole des Sciences Politiques-ra, azonban őt jobban lekötötte a művészet és az álmodozás.
Babonás természete már tizennégy évesen megmutatkozott, amikor egy normandiai vásáron elment egy tenyérjóshoz, aki életéről, jövőjéről jövendölt neki: „Az asszonyok áldani fogják, maga pedig általuk fog boldogulni.”
Villájuk kertjének motívumaiból inspirációt merítve elkezdett ruhavázlatokat rajzolni, amelyeket az utcában zsebpénzgyűjtés céljából árult, darabonként 10 centért. Dédelgetett álmai között szerepelt, hogy egy nap galériát nyit, ahol a legelismertebb festők műveit állíthatja ki. Motivációját követve 1926-ban megszakította tanulmányait az egyetemen, és belevágott álmai megvalósításába. Apjával alkut kötött, miszerint ő kezdetben pénzügyileg támogatja, viszont Christian nem használhatta a családnevét, mondván, egy galéria üzemeltetése nem megfelelő foglalkozás a társadalomban elfoglalt pozíciójukhoz.
Dior azonban boldogan vetette bele magát az 1920-as évek Párizsának pezsgő művészi életébe. „Az volt az ambíciónk, hogy kiállítsuk ott azokat a nagy mestereket, akiket a legjobban csodáltunk: Picasso, Braque, Matisse, Dufy. Festők, akiket személyesen ismertünk, és már nagyra becsültünk: Christian Bérard, Salvador Dali, Max Jacob, a Berman testvérek” – emlékezett vissza később az indulásra. Ez az út 1929-ben véget ért, mikor beütött a gazdasági világválság, ráadásul elveszítette édesanyját és egyik testvérét. Reményvesztettségét jól bizonyítja az a döntése, hogy eladta magángyűjteményét, amely számára felbecsülhetetlen értékű volt.
Visszaemlékezéseiben családja hozzáállását is megemlíti: „Miért ne tarthattam volna felbecsülhetetlen értékűnek ezt a festménykészletet, amelyet akkor a családom értéktelennek tartott!” Újabb csapásként élte meg, amikor a válság hatására tönkrement apja eladta granville-i birtokukat az önkormányzatnak. „A leggyengédebb és legcsodálatosabb emlékeket őrzöm róla. […] Az életemet, a stílusomat, szinte mindent az elhelyezkedésének és az építészetének köszönhetek.”
A háború nyomása alatt
1938-ban a „divat hercege”, vagyis Robert Piguet mellett dolgozott, aki megtanította „az egyszerűség erényeire, amelyeken keresztül az igazi eleganciának meg kell valósulnia.”
A második világháború mélyen megviselte. Nemcsak a katonai szolgálat, hanem a húga iránti aggodalom is, ugyanis Catherine csatlakozott a francia ellenálláshoz, azonban a Gestapo elkapta és a ravensbrücki koncentrációs táborba szállította. Csodával határos módon túlélte a tábor szörnyű körülményeit, és 1945-ben kiszabadult onnan.
Húga elfogása után nem sokkal tuberkulózist állapítottak meg Diornál, így le kellett szerelnie. 1942-ben visszatért a németek által megszállt francia fővárosba, ahol a művészetbe és a tervezésbe menekült.
Az 1946-os évtől kezdve végre valóra válthatta régi álmát, miszerint „boldogabbá és szebbé” tehette a nőket.
Véletlenül értesült a hírről, hogy a francia „gyapjúkirály”, Marcel Boussac a Phillipe et Gaston divatház újraindítását tervezi. Dior meggyőzte Marcelt, hogy ez nem jövedelmező ötlet, és inkább a Dior-divatház indításába szálljon be anyagilag. Boussac – bízva Christian tehetségében – több mint hatmillió frankos összeggel támogatta. Ez az együttműködés a későbbiekben kiemelt fontosságú lett pályafutása során, ugyanis egy-egy ruhája elkészítéséhez szokatlanul sok anyagot használt fel.
1946. december 8-án megnyílt az első Dior-divatház. Két hónappal később, első divatbemutatójával pedig forradalmasította a háború utáni divatot.
Stílusa vegyes érzelmeket váltott ki a társadalomból. Voltak, akik rajongtak érte, és a márkát védjegyként viselték – a világhírű korabeli sztárok közül például Rita Hayworth, Marilyn Monroe, Liz Taylor, Margot Fonteyn. Marlène Ditrich annyira ragaszkodott Dior ruháihoz, hogy filmszerepet is visszautasított volna, ha nem viselheti: „Nincs Dior, nincs Dietrich” – mondta állítólag 1950-ben egy producernek. Viszont a hétköznapi életet élő nők egy részében erős ellenállást keltett, mivel a háború utáni szűkös években Dior hatalmas mennyiségű anyagot használt ruhái elkészítéséhez, amit csak a felsőbb társadalmi rétegben mozgók engedhettek meg maguknak. Amerikai útjai során előfordult az is, hogy tüntetéseket szerveztek személye, brandje és árai ellen.
Riválisa, Coco Chanel divatdiktátor is erős kritikával jellemezte munkáját, úgy vélte, ő „nem öltözteti, hanem kárpitozza a nőket”.
„Ha az apróságok nem stimmelnek, az az egész összeállítást elrontja”
Dior gondosan ügyelt az apró részletekre a munka egész folyamata során. Manökenjeit alapos tanulmányozással választotta ki, ugyanis szerinte „ők azok, akikre mindig szükség van az üzletágban. Mindig nélkülözhetetlenek voltak, és azok is maradnak. Életre keltik a ruháimat, és csak ez számít.”
Egész életében igen babonás volt, talán emiatt nevezett el minden kollekciójában egy ruhát szeretett szülővárosáról, Granville-ről, illetve valamilyen módon kedvenc virágát, a gyöngyvirágot is mindig belecsempészte kollekcióiba. 1947-től ruháinak a „Ligne Corelle” (virágkehely) vonalát követő formája – vádliig érő bő szoknya, hangsúlyos csípő, összehúzott derék és kiemelt mellrész – „New Look” néven vonult be a divattörténelembe.
Gazdagságot és életörömöt sugalló stílusa által újra életre kelt a francia divat, legyőzve a háború okozta komorságot.
Üzleti lehetőségek ezrei özönlöttek hozzá, még a brit királyi családnak is tarthatott egy bemutatót. Ellentmondásos megítélését tükrözi, hogy ezt zárt körben rendezték meg, mivel V. György attól tartott, hogy a visszafogott gazdasági helyzet miatt rossz benyomást keltene az emberekben Dior „pazarló” művészete. Ennek elkerülése érdekében lányainak, Erzsébetnek és Margitnak nem engedélyezte, hogy a nagy nyilvánosság előtt Dior-ruhát viseljenek.
Parfüm egy bátor nő tiszteletére
1949-ben kiegészítők gyártásával is elkezdett foglalkozni: cipők, kesztyűk, sapkák, szőrmék és parfümök egészítették ki a Dior-életstílust. Első parfümjét Miss Diornak nevezte el húga, Catherine tiszteletére. Dior szerint a parfüm „a női személyiség elengedhetetlen kiegészítője, a ruha simítása”.
Számára „a nő parfümje többet árul el, mint a kézírása”.
Arra is külön figyelmet fordított, hogy a kiegészítői megvásárlását a visszafogott anyagi helyzetben élő nők is megengedhessék maguknak. Cipői is a tőle megszokott, aprólékosan kidolgozott stílust képviselték, mivel szerinte „rengeteg nő követi el azt a hibát, hogy nem figyel oda a cipőjére, pedig az elegáns nő védjegyét a lábán kell keresni”. Újítónak számított abban is, hogy terveinek, termékeinek licencét eladta, így az egész világon elterjedhetett a márkaneve. Tizenegy év alatt tevékenysége tizenöt országra terjedt ki, és több mint kétezer ember foglalkoztatását biztosította.
A végzet előtti találkozás
1956-ban megírta emlékiratait, mintha érezte volna, hogy közeleg földi pályafutása vége. 1957-ben meglátogatta fiatal tervezőasszisztense, Yves Saint Laurent édesanyját, és közölte vele, hogy utódjának Yves-et jelölte ki – őt ez a kijelentés nagyon meglepte, hiszen Dior ekkor csak 52 éves volt. A találkozás után nem sokkal, 1957. október 24-én kártyázás közben szívrohamot kapott, és elhunyt. Saját családja nem volt, vállalata alkalmazottaival viszont sokszor nagyon családiasan bánt. Bennfentes ismerősei úgy tudták, hogy a saját neméhez vonzódott, ám ezt soha nem hozta nyilvánosságra. Halála után valóban Yves Saint Laurent vette át a helyét, aki tovább emelte a Dior-ház ragyogását, miként a későbbi igazgatók is sokat tettek azért, hogy a Dior márkanév ma is a luxusminőség szinonimája. Manapság is sok hollywoodi híresség viseli a Dior-ruhákat, többek között Jennifer Lawrence, Cara Delevingne, Natalie Portman.
Források:
https://www.vogue.co.uk/article/christian-dior
https://en.wikipedia.org/wiki/Christian_Dior
https://cultura.hu/kultura/o-volt-christian-dior/
https://konyvesmagazin.hu/nagy/zsebro_coco_chanel.html
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Christian_Dior
https://www.theguardian.com/fashion/2017/feb/16/christian-dior-french-fashion-1947
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„A divattörténet egy egész korszak tükre" – beszélgetés dr. Szatmári Judit Annával
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Magyar divattervezőnők és a népművészet diadalmenete
Időtálló sikk – a pesti nő egykor és ma
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
