Ha én oktatásügyi miniszter lennék… – 14 reformjavaslat a jobb általános iskolákért

Ami a tanulókat és a pedagógusokat is érinti

1. A sajátos nevelésű igényű (SNI) tanulók integrált oktatásának sürgős megoldása
A különleges bánásmódot igénylő tanulókra nincsenek felkészítve az oktatás szereplői: sem a pedagógusok, sem a szülők, sem a többi diák. Ideális esetben ennek meg kellene történnie, mintaként és jó példaként lásd a Gyermekek Házát. Az nem integrálás, hogy belököm az SNI tanulót a közösségbe, aztán majd lesz valami, úgyis észreveszik, hogy ott van...

2. A tehetséges tanulók támogatása
Ma mintha a középszerűség lenne a cél. A rendszerből felfelé kilógó diákokra nincs kapacitás, a táblázatokban róluk nem kérdeznek. Ennek egyik következménye az egyházi iskolák és kis gimnáziumok válogatott gyerekanyaga, az esélyegyenlőség problémái. Hiszen már az ezekbe való bejutás szempontjából sincsenek egyenlő esélyek! Megoldás: biztosítani a tehetséges diákoknak az állami általános iskolákban a megfelelő tudásszint-magasságot, és akkor nem mennek el máshova. De hogyan? Kevesebb kötelező tananyagtartalom, több idő az egyéni fejlődési utakra. Több pedagóguskapacitás az ő támogatásukra.

3. A tantárgyi gondolkodás felszámolása, vagy legalább lazítása
Tantárgyi integráció: ne tantárgyakban, hanem tudásanyagban gondolkozzunk, a cél a komplexitás legyen.

Minden tanuló találja meg azt, ami őt érdekli – ehhez biztosítsunk egyéni tanulási utakat!

4. Koncentrált, alapozásra alkalmas tanterv, a sok felesleges tudásanyag eltávolításával
Így lenne idő a kompetenciafejlesztésre, az életszerű tudás átadására. Például felsőben alig van idő magyarból a helyesírás, a fogalmazás tanítására, gyakorlására.

5. A tanórák körülményeinek javítása
Legyen hely játszani a tanteremben, most ugyanis úgy ülnek a gyerekek, mint a heringek. Gurítható, átrendezhető bútorokra lenne szükség, hogy legyen hely elvonulni, vagy éppen összeülni. Nagyobb tantermeket kell kialakítani, és szükséges az udvar minden iskolának, mert a szabad levegő, a mozgás nagyon fontos. Egy jó udvari rohangálás, focizás, hangoskodás után sokkal jobban fog a gyerekagy, és a magatartási problémák előfordulása is jó eséllyel csökken.

6. Kisebb osztálylétszámok
Ma nem ritka a 32 fős első osztály, ami nonszensz a hatékony és eredményes, korszerű oktatás szempontjából. Visszautalnék az előző pontra is: az iskolákban a tantermek nem lettek nagyobbak, csak az osztálylétszámok.

7. Ne értékeljük jeggyel a készségtárgyakat!
A jegyekkel való értékelés gátolja a szabad önkifejezést, az érzelmek átdolgozását, amire a művészeteket használhatnánk az iskolában. Legyen az értékelés csak ennyi: „teljesítette”.

8. A tudásszint értékelésénél vessük el az ötfokú számskálát, legyen szöveges értékelés!

A szöveges osztályozás sokkal kifejezőbb, igaz, milliószor időigényesebb, mint egy számot leírni. Ehhez csökkenteni kellene a pedagógusterheket, hogy legyen idő a minőségi értékelésre.

9. A pedagógusok óraszámának csökkentésével lehetőség nyílna szakos helyettesítésre a kolléga betegsége esetén – vagyis a hiányzó matektanárt egy másik matektanár helyettesítené. Most erre legtöbbször nincs mód, mivel mindenki tele van órákkal. A nem szakos helyettesítés sokkal kevésbé hatékony oktatási szempontból.

10. Az iskolák korábbi egyéni arculatának visszaépítése – most szürkeség van, eltűntek a korábbi megkülönböztető jellemzők
Egy vidéki városban régebben pontosan lehetett tudni, hogy melyik iskolában milyen jellegű képzés zajlik, melyek az intézmény értékei. Ma mindegyik „egyforma” (pl. művészeti iskolák elcsatolása).

Ami közvetlenül a pedagógusokat érinti

11. A bérek emelése megkerülhetetlen
Versenyképes alapfizetés, plusz a kiemelkedő munka, innovációs tevékenység honorálása saját intézményi hatáskörben. Erre nem jelentenek megoldást a különféle pótlékok!

12. Legyen egységes és a mainál alacsonyabb a kötelező óraszám!
A 2011. évi CXC. törvény – köznevelési törvény – a teljes munkaidő 55–65 százalékában írja elő a neveléssel-oktatással lekötött időt. Ez a teljes állású pedagógus esetében heti 22–26 óra (korábban egységesen 22 óra volt). A munkáltató döntése szerint lehet az egyik pedagógusnak heti 26 megtartott órája, a másiknak 22, és ugyanannyi bért kapnak az elvégzett munkáért. Az is lehetséges, hogy az egyik iskolában 22 a kötelező óraszám, a másikban pedig 26 (például Budapesten gyakran 22, vidéken 26 – hiszen vidéken előbb érzékelhető a pedagógushiány, több munka jut egy pedagógusra, mivel kevesebben vannak).

A 22–26 óra per hét tehát nem egységes, sérti az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét, így feszültségforrást jelent.

13. A helyettesítések kifizetése
Az általános pedagógushiány és a járvány miatt az eseti helyettesítések is nagyobb megterhelést jelentenek az eddiginél, hiszen kevesebb munkaerőre jut az átlagosnál több helyettesítés. A törvény szerint az eseti helyettesítések a maximális kötelező munkaidő (26 tanítással töltött óra) terhére számolhatók el, de az órarendi ütközések miatt nem tud mindig az helyettesíteni, akinek kevesebb a heti óraszáma, hanem az megy be, akinek épp lyukasórája van. A 26 óra feletti eseti helyettesítéseket nem számolják el – a köznevelési törvény csak maximálja ezek lehetséges számát (napi 2, heti 6, évi 30 tanítási napban.) Ez megint az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvet sérti.

14. Intézményenként önállóbb gazdálkodás, vagy legalább a költségvetési keretek ismerete
Nem tudjuk, mennyi pénz áll rendelkezésünkre egy évben például papír-írószer vásárlására, utaztatásra, felújításra, továbbképzések támogatására, így nem tudunk tervezni, és ez nagyon kiszolgáltatott helyzetet eredményez.