A kukoricapehely és a wellness születése – A Kellogg-testvérek karrierje

John Preston Kellogg buzgón dolgozó seprűgyáros és mélyen hívő ember volt az amerikai Michigan államban. Számos kisebb egyházban megfordult, például a baptistáknál, a kongregacionistáknál és a hetednapi adventista közösségben. Két feleségétől összesen tizenhét gyereke volt, akiket szigorú vallási elvek alapján neveltek. Szilárd meggyőződéssel hitték, hogy Krisztus második eljövetele most már bármelyik pillanatban bekövetkezthet, így a gyerekek taníttatását egyáltalán nem érezték szükségesnek.

A szerencsésebbek két osztályt végeztek el a helyi elemi iskolában, aztán jobbára seprűket szortíroztak az apjuk gyárában.

A Kellogg család sok fia közül kettő, John és öccse, Will egész gyerekkorukban furcsa kapcsolatban voltak, az idősebbik volt a főnök, aki nagy örömmel uralkodott a kisebbik fölött. Parancsolgatott neki, megalázta, gyakran meg is verte. 

Rendíthetetlen küldetéstudattal 

John Harvey Kellogg magabiztos küldetéstudata abban is megnyilvánult, hogy hivatalos iskoláztatás híján válogatás nélkül falta a könyveket, és már tizenhat évesen tanítani kezdett a helyi közösség kerületi iskolájában. Nem sokkal később világjobbító szándékkal orvosi egyetemre ment, és le is diplomázott. Huszonnégy éves korában, 1876-ban kinevezték az adventista egyház által működtetett Nyugati Egészségreform Intézet nevű kórház igazgatójává. A következő évben megnősült, de a feleségével külön hálószobájuk volt, és tartózkodtak mindenféle testi kapcsolattól. Mivel a szüzességi fogadalmat komolyan gondolták, hivatalosan örökbe fogadtak nyolc gyereket, negyvenkét másikat pedig nevelőszülőként patronáltak. 
Kellogg nagy lelkesedéssel látott neki, hogy a saját képére formálja az intézetet. Átnevezte Battle Creek Orvosi Sebészeti Szanatóriumnak, és az egykori szerény, egyházi kórházból drága, elit intézményt csinált. Az egyre divatosabb egészségügyi trend alapján meghirdette a bio életmódot.

Az adventista egyház erkölcsi és vallási alapjait ügyesen ötvözte a korabeli modern orvostudomány és a természetes gyógymódok utáni vágyakozás igényeivel.

A gazdagodó Amerikában a fizetőképes kereslet megvolt az ilyesmire, így hamar híre ment a jótékony hatásúnak tartott kezeléseknek. Később csodálói közé tartozott Thomas Alva Edison, Amelia Earhart és Henry Ford is.

Több amerikai elnök is járt itt, az intézmény egy gyógyfürdő, egy kórház és egy luxusszálloda optimális keverékévé vált. 

Az újdonságokra éhes közönség szeme előtt egy mai szemmel nézve is zseniálisan felépített, holisztikus kezelést nyújtó wellnessközpontot alakított ki. Amikor az eredeti épület 1902-ben leégett, és a biztosítás a károk felét sem fedezte, Kellogg tizenkilencre lapot húzott. Újjáépíttette a szanatóriumot, méghozzá hatemeletesre, és az új, kényelmes, tágas környezetben a korábbinál jóval imponálóbb körülmények között fogadhatta a vendégeit. 
Emellett mindig fordított pénzt arra is, hogy a hozzá forduló szegényeket ingyen kezelje. 

A Kellogg-féle gyógymód 

A kezeléseket Kellogg meglehetősen önkényesen fejlesztette ki és állította össze. Csodamódszernek tartotta például a beöntést, de nem elégedett meg a hagyományos eljárással. Azon az állásponton volt, hogy az emberi test belsejének is maradéktalanul tisztának kell lennie, ezért a beöntésből soha nem lehet elég. Külön erre a célra kifejlesztett szerkezet segítségével folyamatosan adagolta a vizet a páciens beleibe, percenként akár tizenöt litert is. Akkoriban még újdonságnak számított a baktériumok szerteágazó szerepének vizsgálata, ő pedig a korát megelőzve már a joghurt jótékony hatásairól beszélt. Azonban szokatlan módon nemcsak szájon át, hanem beöntés formájában is alkalmazta a szanatórium vendégei számára. 

A bélrendszer stimulálására találta föl a vibráló széket, pácienseit fából készült, kemény székbe ültette, amelyek másodpercenként hatvan rezgésükkel a lelket is kirázták belőlük. 

Kifejezetten modern elvek is belefértek egységcsomagjába. Az ép testben ép lélek alapelv rendíthetetlen híveként rendszeres testedzésre ösztönözte az ügyfeleit, miközben messze földön híres konyhájában igyekezett tápláló, könnyű és természetesen vegetáriánus ételeket készíttetni vendégeinek. 
Az új biomozgalom Kellogg-féle alapelvei szerint a tudatos és erkölcsös embernek meg kell tartóztatnia magát nemcsak az alkoholtól, a kávétól és a húsevéstől, de a nemi élet veszélyeitől is. A legradikálisabban az önkielégítés ellen prédikált, összekötötte emésztési zavarokkal, memóriavesztéssel, látásproblémákkal, epilepsziával és elmebetegséggel, miközben számos módszert is ajánlott ahhoz, hogy az ideális társadalom tagjai ellenálljanak a kísértésnek. Ilyen volt például, hogy a kamasz fiúknak be kell kötni a kezét és a bűnös szervét, vagy akár erényességre nevelő kalitkát keríteni köré. Azoknak, akiken ez nem segített, apró, de annál fájdalmasabb műtéteket javasolt – nevelő célzattal – érzéstelenítés nélkül. Mivel képzett és ügyes sebész volt, a beavatkozásokat maga is avatott kézzel hajtotta végre. 

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

John és az árnyéka 

Kellogg a jóságos, tiszta erkölcsű csodadoktor hírében állt, valódi gurut csinált magából. Újságcikkeket írt, előadásokat tartott, könyveket publikált, híres, befolyásos emberek is igénybe vették a szolgáltatásait. A show-műsort teljes egészében ő dolgozta ki, azonban volt mellette valaki, aki szolgaian végrehajtotta az utasításokat, és a mindennapokban kivitelezte a széles spektrumú elgondolásokat. Ez az ember az öccse, Will volt, akit John gyerekkoruk óta egy pillanatra sem eresztett el.

Felnőttkorukban éppen úgy megkövetelte szolgálatait, mint évtizedekkel korábban, ugyanúgy megalázta mások jelenlétében, és mindezért cserébe alamizsnaszerű fizetést adott neki.

A szanatórium lakói számára mindennapos látvány volt, ahogy a hófehérbe öltözött John Kellogg, vállán egy szelídített kakaduval, öles léptekkel sétál a parkban, biciklizik vagy intézi a dolgait az épületben, miközben Will füzettel a kezében talpal utána, és szorgalmasan jegyzeteli a mester gondolatait. Gyakran a vécén ülve is diktált. 
John Harvey Kellogg hosszú életet élt. 1943-ban, kilencvenegy éves korában halt meg. Hívei, tisztelői ebben megdönthetetlen bizonyítékát látták annak, hogy a módszere bevált. Ellenfelei azonban inkább annak tudták be, hogy a legbizarrabb gyógymódokat soha nem alkalmazta saját magán. 

A kisebb testvér 

Öccse, Will vezetésével hosszas kísérletek folytak annak érdekében, hogy kifejlesszenek egy egyszerű, gyorsan feltálalható, univerzális fogást. Először zab és búza, később kukorica felhasználásával készítettek tésztát, majd ezt sütőben megpirítva tették könnyebben emészthetővé.

Az áttörést a véletlen hozta meg. Valaki kint felejtett a konyhaasztalon egy kisebb adag tésztát, majd amikor az másnap reggelre magától megkelt, elvégezték rajta a szokásos procedúrát.

Meglepve és örömmel tapasztalták, hogy a tészta pikkelyes pelyhekre törve sokkal hatékonyabban sül át, és könnyebben tálalható. Bevezették ezt a fogást a szanatórium lakói számára, és azonnal zajos sikert aratott. Olyannyira, hogy sokan az intézetből való távozás után postán rendeltek belőle nagyobb mennyiségeket. 
Will tovább kísérletezett, és hosszas munkával kialakította azt az eljárást, amit a mai kukoricapehely készítésekor is alkalmaznak. Meggyőződésévé vált, hogy ezzel a termékkel ki kell lépni a szabad piacra, mert óriási lenne a népszerűsége, és nagy összegeket lehetne rajta keresni. A bátyját azonban nem érdekelte az ilyesmi: ő csak szanatóriumi egyeduralmát tartotta fontosnak. Ez volt az a pillanat, amikor az elnyomott fiatalabb testvér megelégelte az évtizedes megaláztatásokat, és fellázadt. Alaposan összeveszett a bátyjával, és 1906-ban megalapította a Battle Creek Pirított Kukoricapehely Társaságot. 
Ettől kezdve az új vállalkozás nagy tételben gyártotta a kukoricapelyhet, és az üzlet döbbenetes sebességgel indult be. Mialatt hosszasan pereskedtek egymással, emberek tömegei döbbentek rá, hogy ezzel az étellel radikálisan leegyszerűsíthetik a reggelit. Nem volt szükség arra, hogy begyújtsák a fatüzelésű konyhai tűzhelyet, előkeressék az előző esti maradékokat, nem kellett feltétlenül tojást és szalonnát pirítani, kenyeret szeletelni.

A sors igazságtételeként Will végül megnyerte a pert John ellen, és 1922-től kezdve ő használhatta a Kellogg’s márkanevet is. 

A kényelmesek reggelije 

A cég a harmincas évek elejére annyira kinőtte magát, hogy bevezette a harmincórás munkahetet, és további alkalmazottakat vett föl a gazdasági válság enyhítésére. A vállalkozás nemsokára multinacionális vállalat lett, és ma már évi milliárd dolláros nagyságrendben kereskedik. Mialatt a hirtelen felszabadult kistestvér hatalmas üzleteket ütött nyélbe, az idősebb Kellogg tovább élte a saját életét a maga világában.

Meghonosította azt a mai napig elterjedt tévhitet, hogy minden falatot negyvenszer kell megrágni,

villanylámpákkal fényfürdőt adott a pácienseinek, elektromos árammal és napokig tartó gyógyfürdőkkel próbálta őket kezelni, miközben korát messze megelőző módon iktatta be a mindennapi életükbe a modern orvostudomány egyes elemeit is. 
Ahogy teltek az évek, az idő lassan elhaladt John feje fölött. A szanatórium lassacskán elvesztette a vonzerejét. Egyre kevesebben jöttek, az idősödő igazgató pedig mindinkább az általa kidolgozott életvezetési alapelvek propagálása felé fordult. Tiszteletre méltó szakember hírében állt, a világ legnépszerűbb orvosa volt. Újságját milliók olvasták, könyveit óriási példányszámokban adták el világszerte. Sokan természetesnek találták azt az általa is buzgón hirdetett, világszerte elterjedt eugenikai alapelvet, amely szerint az emberi fajt kontrollált szaporodással, nemesítéssel, külső beavatkozással kell megszabadítani a genetikailag kellemetlen jelenségektől. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>